– Az új kormány tagjai rendre csontvázakba botlottak az átadás-átvétel során. Ön is találkozott velük?

– Igen, nálunk is kísértenek effélék, szakmai és pénzügyi téren egyaránt. Az erkölcsi rombolás és a szakszerűtlen lépések sorozata igen súlyos helyzetbe sodorta a családokat és az egész társadalmat. A megbukott szocialista-liberális kormány aknákat is elhelyezett a terepen. Hadd említsem meg ezek közül a három legfontosabbat! Április 15-ével megszüntették a kilakoltatási moratóriumot. Ez a két választási forduló közé esett, s azonnal beindult az emberek földönfutóvá tétele. Ez rendkívül súlyos örökség, amit késlekedés nélkül orvosolnunk kell, hogy egyetlen család se kerülhessen utcára.

– Néhány hete a fővárosban drámai körülmények között, rendőri segédlettel lakoltattak ki egy családot, az események hatására a nagymama agyvérzést is kapott. Hogy lehet megakadályozni az ilyen embertelen eljárásokat?

– Valóban megrendítő volt a budafoki eset, magam is a helyszínen tájékozódtam a történtekről. Olyan jogszabályokat alkotunk, melyek garantálják, hogy az érintettek legalább bérlőként a lakásukban maradhatnak. Az előző kormány bűnt követett el a most bajba jutottak ellen, hiszen 2008 őszéig azt hirdették, hogy dübörög a gazdaság, minden rendben van, és eltűrték, hogy a bankok és más hitelintézetek nyakatekerten, trükkösen megfogalmazott, csapdákat rejtő szerződések aláírására késztessék az embereket. Tétlenül nézték, hogy lakások tömegére kerül jelzálog a nyaralásra vagy nagyképernyős tévére fölvett hitelek nyomán, majd szó nélkül hagyták az egyoldalú, önkényes szerződésmódosításokat. Egy felelős kormánynak ilyenkor be kell avatkozni. A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok ehelyett a lovak közé dobták a gyeplőt. Kevesebb lenne a bajba jutott emberek és az árverezések száma, ha az őszödi beszéd másfél-két évvel korábban a nyilvánosság előtt hangzik el, mert abból kiderült, hogy már 2004–2005-ben is tudták, az ország nagy bajban van, a gazdaság jövője bizonytalan, csődközeli állapot alakult ki, hosszú távra tervezni nem lehet. A hitelfelvevőket mégsem figyelmeztette a szocialista kormány.

– Milyen további aknákat helyeztek el a szocialisták?

– És a liberálisok – ezt mindig tegyük hozzá a pontosság kedvéért. A második csapda egy tavalyi kormányrendelet, mely szerint idén júniusban három-négy nappal eltolja a nyugdíjak kifizetésének időpontját, azzal az indoklással, hogy az adó- és járulékbevételek beérkezése és a kifizetés között a pénz az államkasszában legyen. Ebben van is észszerűség, de fölmerül a kérdés, hogy miért júniusra időzítették, miért nem vezették be már saját kormányzásuk idején, és miért nem tették ezt közhírré. A legfőbb baj e rendelkezéssel az, hogy a közüzemi szolgáltatók számlázásait nem igazították a csúsztatott nyugdíjfizetéshez, és így az idősek könnyen bajba kerülhetnek, hiszen nemigen van tartalékuk. A harmadik akna a gáz- és távhő-kompenzáció megszüntetése június 30-i hatállyal. Ez 960 ezer háztartást érint, vagyis nagyjából 2,7 millió embert. A legalacsonyabb jövedelmű rétegeknél több mint 30 százalékkal emelkedett volna ennek nyomán a gázár, a távhő díjának emelkedése pedig meghaladta volna az 50 százalékot. Az eltörlést kitoltuk december 31-ig, de ehhez 10,2 milliárd forintot kellett azonnal előteremtenünk. Dolgozunk azon, hogy január 1-jétől a rászorulók megkapják ugyanezt a segítséget.

– Milyen eszközöket vetnek be a családok támogatására?

– Filozófiánk lényege, hogy a családtámogatási és a szociálpolitikai rendszernek produktívnak kell lenni. Ez azt jelenti, hogy ösztönző jogszabályi és egyéb környezetet akarunk kialakítani, melyben az emberek nem segélyre várnak, hanem munkát vállalnak. Ebből kifolyólag a családpolitika is több lábon fog állni. Az adórendszer oly módon alakul át, hogy a gyermeklétszám arányában a jövedelem egyre nagyobb része maradjon a családoknál. Ennek gondolati alapja, hogy az a szülő, aki dolgozik, adót, járulékot fizet, a gyermekneveléssel is társadalmilag hasznos tevékenységet végez, hiszen a fölnevelt és iskolázott gyermek később adófizető lesz, ő fogja fenntartani az oktatási, szociális és egészségügyi intézményrendszert, így a szülők anyagi befektetése a társadalomnak térül meg. Ezt el kell ismerni. Ennek jegyében például ismét három év lesz a gyes időtartama. Nem feledkezhetünk meg azokról sem, akiknek nincs munkájuk, a támogatási rendszerek ezért megmaradnak, de azokat ösztönzővé alakítjuk át. Ma például a gyermekeiket egyedül nevelő szülők több családi pótlékot kapnak, mint a házaspárok. Ez szükséges segítség, ugyanakkor arra ösztönözhet, hogy emiatt papíron nőjön a válások száma. Ezt tehát meg fogjuk változtatni, célunk a családalapítás ösztönzése. Ilyen eszköz az otthonteremési támogatás újbóli bevezetése, ami egyébként a magyar gazdaság egésze szempontjából is fontos. Szintén lényeges, hogy minél szélesebb lehetőségeket teremtsünk a kismamák részmunkaidős foglalkoztatására.

– Ez a fogyatékossággal élők számára is igen fontos.

– A balliberális kormányok mindig harsány szószólói voltak az esélyegyenlőségnek, de e téren ez írott malaszt maradt. A közintézmények akadálymentesítése többnyire drága és bonyolult eljárások után megtörtént, de a ráfordított pénzből sokkal több feladatot lehetett volna elvégezni. Jelképértékű, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában, mely korábban a Szociális és Munkaügyi Minisztérium központja volt, hivatalba lépésünkkor nem működött a mozgáskorlátozottakat szolgáló lift. Senki nem foglalkozott vele, most javíttatjuk. A tessék-lássék megoldások nagyon jellemzők e területre. A budapesti kisföldalatti vonalán például csak két állomáson, a Deák téren és a Széchenyi fürdőnél van ilyen lift, így azok a kerekesszékesek, akik mondjuk az Oktogontól a Hősök teréig utaznának, kénytelenek más megoldást választani. Ez felháborító és cinikus. Pedig súlyos milliárdok folytak el ilyen ügyekre, csakhogy – miként azt az Állami Számvevőszék egyik jelentése is megállapította – rosszul, nem hatékonyan gazdálkodtak a rendelkezésre álló forrásokkal. Ma Magyarországon a közel hétszázezer megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő embereknek mindössze 8 százaléka dolgozik, ami azt jelenti, hogy 92 százalékuk munkanélküli. Ez nemcsak méltatlan, hanem anyagilag is komoly terhet ró a szociális rendszerre. Ha a forrásokat okosan, célszerűen költjük el, segítjük azon cégeket, melyek ilyen embereket foglalkoztatnak, akkor a végelszámolásnál pénzügyi szempontból sokkal kedvezőbb helyzetet lehet kialakítani, hiszen az állam számára ez már nem kiadás lesz, hanem az adók és járulékok nyomán bevétel. Nem beszélve az emberi méltóságról. A szükséges változtatásokba már belefogtunk, a fogyatékosügyi főosztály vezetője egy vak ember lesz, a kabinet egyik munkatársa szintén. Az ő feladata lesz, hogy iskolákban előadásokat tartson a vakságról mint élethelyzetről, arról, hogy miként lehet a hátrányok ellenére teljes értékű életet élni. A megmaradt képességek komoly értéket jelenthetnek az egész ország számára művészetben, sportban, munkában.

– A liberálisok jognyirbálásnak tartják a családi pótlék két részre osztását és iskoláztatáshoz kötését. Milyen megfontolás nyomán cselekedtek így?

– A nevelési támogatás a tanköteles korig jár a gyermek után, az oktatási támogatás értelemszerűen ezt követően, és nevéből következően kifejezetten, célzottan iskoláztatásra szolgál. E téren ugyanis a szocialista-vadliberális ámokfutás nyomán elszabadult a pokol. Az eredmény közismert: iskolai erőszak, a deviancia terjedése, folyamatos kimaradozás. Ez sokszorosan visszaüt a társadalomra, ma több százezer ember nem végzi el a nyolc osztályt, ezért esélyük sincs munkához jutni, segélyekre rendezkednek be. Ezért változtattuk meg a szabályokat oly módon, hogy tíz igazolatlan óra hiányzás után a jegyző figyelmezteti a szülőket, 50 óra után pedig megvonjuk a családi pótlékot. Eddig a jegyzők saját belátásuk szerint elvehették a juttatást, ezentúl meghatározott esetekben kötelező lesz így cselekedni. Továbbá ilyenkor védelembe vesszük a gyermeket.

– Mit jelent ez?

– Az adott család segítséget kap életvezetéséhez a jövedelem ésszerű beosztásától kezdve a tanulási feltételek megteremtéséig. Tudomásul kell venni, hogy az iskoláztatás alkotmányos kötelesség, ennek elmulasztása pedig nem emberi jog, miként azt némely liberális jogvédők állítják, hanem törvénysértés, és nem mellesleg súlyos bűn a gyermekkel szemben. Hadd idézzem a Nobel-békedíjas Muhammad Yunust, a „szegények bankárját”, aki elmesélte, hogy náluk Bangladesben azok a szülők, akik nem járatják iskolába gyermekeiket, kevesebb mikrohitelt vehetnek igénybe, a segélyről pedig azt mondta, hogy az valójában alamizsna, amely „emberi állatkertben” tartja a segélyen élőket.

– Ismerve az érintett családok körülményeit, sokszor erőszakos életmódjukat, fölmerül a kérdés, vajon akadnak-e elszánt emberek, akik vállalják a családgondnoki szerepet…

– Olyan emberekre van szükség, akik értenek a pénzügyekhez, a civil szféra és az önkormányzatok együttműködésének szervezéséhez, ismerik munkájuk terepét és nem utolsósorban magas fokú beleérző készséggel rendelkeznek. Senki nem mondta, hogy ez sétagalopp lesz, de mindannyian felelősök vagyunk a jövőért. Nincs más út.

– Tavaly nagy érdeklődés övezte a monoki polgármester által kitalált szociális kártya intézményét. Látnak fantáziát ennek országos bevezetésében?

– A szociális kártya önmagában nem oldja meg a problémát, pláne akkor, ha ezt valaki netán üzletként fogja fel, hiszen a kártyaforgalmazás kétségtelenül nagy üzlet. De azért nem kell feltétlenül elzárkózni a gondolattól. Középtávon arra törekszünk, hogy a szociális támogatások, segélyek minél nagyobb részét természetben adjuk: élelmiszerben, ruházatban, tüzelőben, egyébben. Nem támogathatjuk, hogy a segélyezettek, a társadalom adó- és járulékbefizetéseiből előteremtett juttatásokat játékgépekbe szórják vagy a kocsmában költsék el. Az emberek joggal követelik, hogy adóforintjaikat ne öntsük feneketlen kútba, és jogosan háborodtak fel azon – személyesen is tapasztaltam ilyet –, hogy néhol a szociális segélyezettek nem voltak hajlandók részt venni az árvízi védekezésben, karba tett kézzel nézték, amint mások megvédik az ő településrészeiket is. Ugyanakkor jó példával is szolgálhatok, Hernádkakon mintegy 300 helybéli cigány – férfiak, asszonyok, fiatalok – derekasan megfogták a munka végét. E tapasztalatokból okulva törvényt fogunk hozni arról, hogy katasztrófahelyzet esetén közcélú munkára lehessen vezényelni azokat, akik szociális segélyt kapnak az államtól.

– Egyre több ember válik nincstelenné, hajléktalanná. A helyzet különösen Budapesten évről évre súlyosabb. Miként lehet feloldani e drámát?

– Sokat járok tömegközlekedéssel, én is tapasztalom, hogy rettenetes állapotok uralkodnak a fővárosban, ahol a liberális- szocialista városvezetés eltűri, hogy borzalmas körülmények közt vegetáló emberek kolduljanak, eltűri, hogy vizelet- és hányásszag uralja az aluljárókat és a tereket. Ez közegészségügyi veszélyeket jelent, és sokszorosan sérti az emberi méltóságot. Augusztus végéig szeretném elkezdeni ebben a témakörben a szakértői egyeztetéseket, elemezni a lehetőségeket. A budapesti helyzet azért is felháborító, mert igenis van megoldás. Szombathelyen például barátságos házat, nappali melegedőt építettek a hajléktalanoknak, ezért szívesen mennek oda, és ha már ott vannak, oktatják, nevelik őket, sőt közmunkát is kapnak. Ottjártamkor épp egy bölcsődét újítottak fel. Így igyekeznek megőrizni emberi tartásukat, esélyt adni a normális életbe való visszatérésre. És ha kell, bizony erővel is menhelyre viszik azokat, akiket télen fagyhalál fenyeget. Pedig elvileg erre ma nincs törvényes joga a karitatív szervezeteknek. Ezen változtatni fogunk. Ami Budapesten zajlik, tarthatatlan: az utcákon, a buszokon, a villamosokon tömegesen jelennek meg nemcsak a hajléktalanok, hanem lumpenelemek is. Szipuznak, randalíroznak, megkeserítik azok életét, akik fizetnek a tömegközlekedésért. Az ő jogaikkal ki törődik? És ki beszél azok jogairól, akik orvosi segítségre szorulnak, de az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása után utcára kerültek? A szörnyű állapot felszámolásáért megtesszük, amit tudunk a működő jó példák felhasználásával, de ez nemcsak szociális kérdés, hanem várospolitikai és közrendvédelmi probléma is.

– Milyen lépésekre készülnek a drogpolitika vonatkozásában?

– A liberális szemlélettel szemben mi nem törvényesítünk semmilyen kábítószert. Ez persze büntetőjogi kérdés is, a kereskedőket, terjesztőket sokkal szigorúbban fogjuk büntetni. De talán még fontosabb a megelőzés, amiben a rendvédelemnek is fontos szerepe van. Szociálpolitikai szempontból arra törekszünk, hogy a fiatalok lehetőleg ne kerüljenek deviáns élethelyzetbe. Nem véletlenül erősítjük az iskolai és a tömegsportot, hogy a fiatalok ebben vezessék le fölös energiáikat. Ugyanilyen megfontolásból szeretnénk népszerűsíteni a kulturált alkoholfogyasztást, hiszen a mértéktelenség, az alkoholizmus is súlyos gond Magyarországon.

– Ugyancsak a legélesebb viták övezik húsz éve a magzatgyilkosság kérdését. Milyen politikát fognak követni e téren?

– Keresztény emberként jó lenne az egyházi felfogást követni, de a társadalom ezt ma nem fogadja el, így az abortusz teljes tiltása nem lehetséges. De szeretnénk arról beszélni, hogy ez milyen lelki és egészségügyi következményekkel jár azok számára, akik abortuszon estek át. Más modelleket akarunk felmutatni, bebizonyítva, hogy értékesen és felelősen is lehet élni. Ez ügyben is a megelőzést tartjuk legfontosabbnak. Ezért is támogatjuk azon kisvárdai tárlat vándorkiállítássá szervezését, amelynek köszönhetően több mint ötezer fiatal szembesülhetett azzal, milyen következményekkel jár az önpusztító mulatozás, dohányzás, drogozás. A látottak megdöbbentették az ifjú látogatókat, akik nagyon tanulságosnak tartották a kiállítást.

– Múlt héten zajlott az úgynevezett homoszexuális büszkeség menete, melyen szokás szerint egyebek mellett a gyermekek örökbefogadásának jogát követelték a felvonulók. Mire számíthatnak?

– E tekintetben semmire. Az előző kormány liberális szabályozását a kapkodva bevezetett új polgári törvénykönyvvel együtt elvetettük, az újonnan megalkotandó Ptk.-ban semmi ilyesmi nem szerepel majd. Arra kérem az érintetteket, őrizzék meg emberi méltóságukat, ne erőltessék rá a többségi társadalomra saját életformájukat, legyenek tekintettel a kisgyermeket nevelőkre és persze azokra is, akik más életvitelben találnak szépséget. A szexualitás minden formája magánügy, így semmi keresnivalója az utcán, magamutogató parádék formájában sem.

Ágoston Balázs

SOLTÉSZ MIKLÓS

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyi államtitkára

1963-ban született Budapesten.

1988-ban az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán városgazdász üzemmérnöki diplomát szerzett.

1997-ben a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti alelnökévé, majd 2000-ben országos ügyvezető titkárává választották.

1998-tól a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-MDF képviselőcsoportjának tagja volt. 1998-ban Budajenőn is önkormányzati képviselővé választották.

2000 júniusától 2002 májusáig a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium miniszteri kabinetfőnöke volt.

2002–2006 között az Országgyűlés szociális és családügyi bizottságaiban dolgozott.

2002. október 20-án Budajenő polgármesterévé választották.

2006-ban a Fidesz–KDNP Pest megyei területi listáról szerzett mandátumot, idén áprilisban a pártszövetség országos lajstromáról lett képviselő.

Nős, felesége háztartásbeli, négy gyermekük van.