Nem mozifilm, hanem a valóság: videó készült az országos hajtóvadászatról
Így zajlanak a razziák a kábítószer-kereskedők ellen.Jelentős sikereket ért el az a drogdílerek ellen március elsejétől indított hajtóvadászat, amelynek célja a kábítószer-kereskedelem felszámolása, de legalábbis jelentős visszaszorítása hazánkban. Erről az akciósorozatról osztott meg szerdán videós összeállítást a kormány.
Az országos drograzziát egy kormánybiztos, Horváth László fideszes politikus felügyeli, aki szorosan együttműködik a rendőrséggel. Az első eredmények önmagukért beszélnek:
3500 rendőr vett részt országszerte a különböző akciókban, kétszáz helyen csaptak le, ötszáznál is több személyt állítottak elő és több mint egy mázsa kábítószert foglaltak le.
A Magyar Nemzet emlékeztet: a döntés hátterében az olcsó, szintetikus kábítószerek terjedése áll. Az úgynevezett dizájnerdrogok – mint például a kristály, a biofű vagy a herbál – a hátrányosabb helyzetű csoportokban terjednek, ugyanis ezekből egy adag már pár száz forintért elérhető, ezt pedig szinte bárki meg tudja fizetni.
Magyarországon egyébként Európa egyik legszigorúbb drogtörvénye van érvényben, súlyos, öttől tíz-húsz évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható egy drogkereskedőre, de a probléma ettől függetlenül hazánkban is jelentős.