Magyarország kivételes helyzetben van, hiszen keleti határainál igazi menekültek érkeznek, immár 1,3 millióan lépték át az országhatárt a háború elől menekülve, miközben a déli határon erőszakosan, szervezetten próbálnak átjutni olyanok, akik csak azt hazudják, hogy menekültek – mondta.

Hirdetés

Az EU a 2015-ben nyilvánosságra került „Soros-tervet” akarja ránk erőltetni, mely szerint évi egymillió migránst juttatnának be Európába, hogy azután kvóták alapján elosszák. Célja, hogy létrehozza az úgynevezett nyílt társadalmat, a nemzetek Európája helyett az európai egyesült államokat. Ennek megfelelő az új migránspaktum is, annak ellenére, hogy 2015 óta Európában jelentősen romlott a közbiztonság, terrorakciók voltak. Ez veszélyes – figyelmeztetett a miniszterelnök tanácsadója.

„A migránsmentes Magyarország nagy eredmény (…), meg kell védeni” – hangsúlyozta Bakondi György.

Magyarország nincs egyedül Európában a migrációellenes álláspontjával, bár érhetik még újabb támadások, de van esély a változásra. Ha pedig életbe lép a brüsszeli migránspaktum, azt a magyar kormány nem fogja végrehajtani – tette hozzá.

Korábban írtuk