Morvai Krisztina büntetőjogászra, az ELTE tanárára liberális össztűz zúdul, mióta az október 23-i eseményeket vizsgáló alternatív, civil bizottság tagjaként dolgozik.

– A baloldali sajtó igyekezett elhitetni a magyar közvéleménnyel, hogy csak néhány ráérő képviselő volt kíváncsi a néppárti meghallgatásra…

– Nem igaz. Tele volt a terem, több külföldi képviselő is a könnyeivel küszködött, olyan nagy hatást tett rájuk mindaz, amit ott láttak és hallottak. Aki nem hisz nekem, nézze meg a Hír Tv helyszíni tudósítását! Különben megdöbbentő a liberális sajtó logikája, amely ha hamisan is, de afölött örvendezett, hogy az október 23-i rendőri brutalitás hidegen hagyja az EU-képviselőket. Mit lehet ezen örülni, mi a jó hír ebben? – Ön Fidesz-szavazó? – Igen, az vagyok. De nemcsak a Fidesz miatt mentem az Astoriához. Úgy éreztem, hogy október 23-án nem maradhat az ember a négy fal között. Fogtam a zászlót, és elindultam ünnepelni, a három gyerekem közül pedig kettő is velem tartott. A többit már mindenki ismeri… A rendőrök bekergettek bennünket egy lépcsőházba, féltünk, ott töltöttük az éjszakát. A hatalom most is folytatja a társadalom megfélemlítését, szeretné, ha mindenki olyannak fogadná el a dolgokat, ahogy ő diktálja. – A kormány önálló rendőrminisztériumot akar, további ezer rendőrt képez ki és szerel fel a tömegoszlatásra. Mintha készülne valamire… – Hogyne, ezt bizonyítja az is, hogy a 2007-es költségvetésben 2,2 milliárd forintot irányzott elő a kabinet tömegoszlató eszközök beszerzésére. A sajtóban és médiában pedig azt sulykolja, hogy aki kimegy az utcára, az a többség és a béke ellensége! Polgárháborús hangulatot teremtenek Gyurcsány Ferencék, szeretnék elérni, hogy magyar emberek követeljék ki a hatalomtól, hogy az lőjön a másik magyar emberre. – Bedől-e ennek a trükknek a társadalom? – Nem, sokkal okosabb ennél. Médiaszerepléseim kapcsán megismernek az utcán az emberek. Egyszer megállt előttem egy asszony, haragosan belenézett a szemembe, majd legyintett egyet, és továbbment. De ez csak egy a száz találkozásból. Mert kilencvenkilencszer viszont mosolyognak, bátorítanak, jó egészséget kívánnak. – Az a haragos asszony magunkfajta volt, vagy magukfajta? – Várkonyi Tibor, a Népszava munkatársa szerette volna lejáratni mindazokat, akik ott voltak Brüsszelben a néppárti meghallgatáson. Felsült Júdások címmel írt erről cikket. Ilyenkor az a szokás, hogy az ember sírdogál egy kicsit, felhívja a barátait, mondván, mennyire fáj neki, hogy bántják, kiszerkesztik. Én viszont azt mondtam: most már elég! Megírtam Várkonyi Tibornak, hogy a magukfajták megszokták, hogy ha bántják a magunkfajtákat, akkor behúzzuk fülünket-farkunkat, és még azért is bocsánatot kérünk, hogy a világon vagyunk. Azt is leírtam, hogy a magunkfajtának csak ez az egy hazája van, és mi nem tudunk, de nem is akarunk elmenni innen. – A levél végén tehetségtelennek, kártékonynak nevezte Várkonyi Tibort. Ők nem szokták meg ezt a hangot, őket nem kritizálhatja senki. – Én megtettem. A magunkfajta, vagyis a provinciálisnak mondott magyar ember mindig szerény, elhiszi, hogy semmire sem alkalmas. Ebben a tudatállapotban megy például az állásinterjúkra is. A másik oldalon viszont ott vannak azok az emberek, akik mást sem hallanak csecsemőkoruk óta, mint hogy te vagy a legcsodálatosabb, a legtehetségesebb s így tovább. Ezt meg kell tanulnunk, és nekünk is így kellene nevelnünk a gyerekeinket: okos vagy, szép vagy, tehetséges vagy, és neked is jogod van élni, érvényesülni ebben az országban. – A baloldal antiszemitizmusként értelmezte az ön szóhasználatát: szerintük az egyik fogalom a zsidóságot, a másik a magyarságot fedi… – Most éppen aláírásgyűjtést kezdtek ellenem. A liberális kemény mag azt követeli, hogy távolítsanak el az egyetemről, mert náci vagyok. A bizottságunk számított erre támadásra. De nem találnak fogást rajtunk. Nem állunk egyetlen politikai erő szolgálatában sem, a saját pénzünkből fizetjük a weboldalunk létrehozását, a telefonjainkat. – Magunkfajta, magukfajta… Ön hogyan értelmezi? – A magunkfajta felelős, a jogállamiságot, demokráciát féltő embert jelent. Aki szereti a hazáját. Ezért írtam, hogy nekünk csak egy hazánk van, ráadásul szeretnénk megmenteni az erkölcsi és anyagi pusztulástól. Mi nem hallgatunk Gyurcsány Ferenc szavára, aki szerint az a baj, hogy kevés fiatal megy külföldre munkát vállalni. A magukfajtákon pedig azt értem, akik a rendszerváltás első ijedtségét túlélve, a saját érdekeiknek megfelelően igyekeznek meghatározni a dolgok menetét ebben az országban. Folyamatosan szidnak bennünket, hogy kommunistázunk, zsidózunk, miközben senkinek a haja szála sem görbült. Sőt, mindeközben a pártállami elit elprivatizálta a nemzet vagyonát! Mindez olyan szemtelenné tette őket, hogy ma már azt hiszik, minden úgy történik ebben az országban, ahogy ők akarják. Még október 23-án is! Felemeltem a hangom. Erre leantiszemitáztak. – Nem tart attól, hogy tényleg kirúgják? – Azt mondta az egyik kolléganőm, ha el akarnak távolítani, egy emberként áll ki mellettem az egyetem. Én bízom az emberekben. Bízom abban, hogy van tartásuk, és egyre bátrabbak lesznek. Egy emberrel elbánhat a hatalom. De közösségekkel, sőt közösségek egész láncolatával már nem. Védeni egymást, figyelni a másikra, szolidaritást vállalni. Szerintem erre gondolt Orbán Viktor is a polgári körökkel. – Mitől olyan agresszív a balliberális értelmiség? – Minden értelmiséginek van valamilyen emelkedett szellemiségű értékrendje. Viszont én már egyenesen sajnálom a másik oldalon levő közírókat, gondolkodókat. Az elvben vállalt értékrendjük lényege nem lehet más, mint a szabadságjogok, az emberi jogok, az emberi méltóság érvényesülése és a szociális biztonság. És most látniuk kell, hogy a hatalom, amelyet szolgálnak, lábbal tiporja mindezt. Kérdem: milyen érzés lehet így értelmiségiként élni? Nem az az igazi baj, hogy felvesznek egy tanulmányért egymillió forintot. Hanem az, hogy ez a sok meghasonlott ember komoly személyiségproblémákkal küzd, vadul kompenzál, tehetetlenségében gyűlölködik, vagdalkozik. Ahelyett, hogy azt mondaná, hazudozik a hatalom, nem asszisztálok tovább, befejezem. – A Gyurcsány-kormány kialakította a maga rendészeti filozófiáját, amelyben a politikai tiltakozást tartja a legfőbb bűnnek. Talán hallgattak a néhai román diktátorra, Ceausescura, aki azt mondta egyszer, a politikai ellenállók jelentik az igazi veszélyt a rendszerre, mert a köztörvényes bűnözők csak a gyümölcsöt lopják, de a politikai ellenzék a fát akarja kivágni… – Nálunk most szándékosan összemossák a rendőrség rendészeti és bűnüldözési funkcióját. Például az utcán gyülekező békés tüntetőket is bűnözőként kezelik, s így is járnak el velük szemben. De az igazságügyben sem jobb a helyzet. Büntetőjogász vagyok, mindig is az erőszakkal foglalkoztam. Hét évvel ezelőtt készítettem egy nagy kutatást a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények terén. Volt ebben minden, még szexuális bűncselekmény, azaz gyermekek megerőszakolása is. Ezeket az ügyeket átlagosan három évig tárgyalta a bíróság, de akadt olyan eset is, amelyben hat éven át tartott a per. Mire vége volt, már fiatal asszony lett abból a kislányból, akit megerőszakoltak annak idején. Érdekes, hogy most ősszel a tüntetésekkel kapcsolatos ügyekben viszont egy-két héten belül megszülettek az ítéletek. Így is működhetnek a bíróságok, ha a hatalom érdekei úgy kívánják? – Másodfokon aztán sorra megfordultak az ítéletek. Mi történhetett? – Az elrendelt előzetes letartóztatások nyolcvan százalékát a másodfokú bíróság törvénysértőnek, megalapozatlannak tartotta. Itt nagyon súlyos hibák történtek anyagi, jogi értelemben is. Nem tudták pontosan meghatározni, mit is jelent a gyakorlatban a hatóság elleni erőszak. Lehet-e egy fiatalembert felfegyverkezve, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt egy év hat hónapi szabadságvesztésre ítélni akkor, amikor minden bűne az, hogy eldobott egy sörösüveget a kétszáz méterre álló rendőrsorfal felé? Elvégre a fiatalember és a rendőrök is tudták, hogy az az üveg a fizika törvényeinek megfelelően húsz-harminc méternyi repülés után leesik a földre. Ezek a durva szakmai hibák arra indítanak bennünket, hogy írjunk Lomnici Zoltánnak, igazgatási jogkörében, mint az OIT elnöke szervezzen képzéseket a bírói akadémián az első fokon eljáró bírák részére. – Egy közíró bölléreknek nevezte ezeket az elsőfokú bírákat, de ennek felidézéséért elnézést kell kérnünk. A böllér egy fontos és tiszteletre méltó szakma… Elképzelhető-e, hogy nem is a tudás hiányzott, hanem a hatalom adott megint megrendeléseket? – Mi csupán a szakmai oldal felől közelíthetünk, már csak a függetlenségünk miatt is. Más kérdés, hogy bizottságunk várja a panaszokat, kérjük, az emberek hozzák el a bírósági ítéletüket is, vagy közöljék velünk, mikor lesz a tárgyalásuk. Elmegyünk, ott leszünk, végigüljük. Nevezzük ezt szakmai demonstrációnak! – Mi lesz a családjával? – Remélem, büszkék rám a gyerekeim. A három gyerekem közül kettő az Orsolya- rendi Szent Angéla katolikus általános iskolába jár, és most engem jelöltek Szent Angéla-napi díszvendégnek. Izgulva készülök erre az eseményre. – És a férje, Baló György, az ismert tévés személyiség? – Ő egy MTI-nyilatkozatban elmondta a tevékenységemmel kapcsolatos véleményét. – Olvastuk. Elhatárolódott öntől. Hogyan dolgozzák fel otthon ezt a helyzetet? – Van három gyerekünk, akiket fel kell nevelnünk, s akiket mindketten nagyon szeretünk. A férjem amúgy elég titokzatos ember, nem szokott otthon ilyen kérdésekről beszélni, ezen a téren én sem látok a szívébe és a fejébe. Annyi bizonyos, hogy ő is érzékeny a kiszolgáltatott, meggyötört emberek sorsa iránt. – Milyen szívvel olvasta az MTI-közleményt? – Szomorú szívvel. De én ebben is nagyon bizakodó vagyok, remélem, megérti, hogy nem tehetek mást, csak amit teszek.

Sinkovics Ferenc