Nem tud mit kezdeni a baloldal a hídpénzbotrány legújabb fejleményével
Elérhetetlenné váltak a Mandiner számára a Fővárosi Közgyűlésben mandátummal rendelkező baloldali pártok, amikor a hídpénzbotrány legújabb fejleményeire próbálták reagáltatni őket. Az eddigi adatok alapján másfél milliárd forint „hídpénz” áramlott a felújítást végző A-Híd Zrt.-től egy másik gazdasági társasághoz, a Sunstrike Hungary Kft.-hez, amely Vig Mórnak – az Amnesty International Magyarország nevű ngo igazgatója, Vig Dávid testvérének –, a sok száz milliós számlagyárba belebukott, praxisától eltiltott ex-ügyvéd érdekeltsége.A Magyar Nemzet cikke emlékeztet: a napokban új szereplő bukkant fel az ügyben Hegedüs Dániel ügyvéd személyében, akinek irodája ugyanazon a címen van bejegyezve, ahol a Vig Mór-féle Sunstrike.
Ez a tény azért lényeges, mert a Mandiner információi szerint
a Lánchíd felújítását végző A-Hídtól a Sunstrike-hoz érkezett 1,4 milliárd forint egy részét Hegedüs a saját ügyvédi letéti számlájára utalta, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.
A baloldali pártoktól egyebek mellett arra is szerettek volna választ kapni a Mandiner munkatársai, szerintük kinek és milyen módon kellene viselnie a botrány politikai felelősségét, például le kellene-e mondania valakinek a történtek miatt. Erre a kérdésre eddig nem érkezett válasz, miként arra sem, hogy a fentiek fényében továbbra is Karácsony Gergelyt tekintik-e főpolgármester-jelöltjüknek.
A hídpénzbotrány újabb súlyos fejleményeiről a teljes baloldali nyilvánosság hallgat.
A Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc emberei által irányított főváros legnagyobb és – a Blaha Lujza tér felújításán kívül gyakorlatilag egyetlen – érdemi beruházása körül egyre erősödő, másfél milliárdos korrupció gyanúja valamilyen furcsa okból nem éri el a magát függetlennek és objektívnek nevező sajtóorgánumok ingerküszöbét.
Korábban a Telexen, a HVG-n, a 444.hu-n, a 24.hu-n, a 168 Órán, de az Indexen át egészen a Magyar Hangig egy cikket sem lehetett találni a Lánchíd felújításával összefüggő korrupciógyanús pénzmozgásokról.
(forrás)