Nem volt jó év, de ez jobb lesz

Sok minden történt az elmúlt hat évben a fővárosban, de a torz kommunikáció miatt mindazt, ami megvalósult és pozitív, igyekeznek elhallgatni, a problémákat viszont felnagyítják – mondta a Demokratának Tarlós István, Budapest főpolgármestere, akivel a 2016-os évről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk.

– Ismét eltelt egy év. Milyen volt?

– Sokakkal ellentétben én 2016-ot egyáltalán nem tartom jó évnek.

– Miért?

– Komoly problémák nem, vagy csak részben oldódtak meg, érthetetlenül alamuszi, kitérő és hamis kommunikációval találkoztam sorozatosan.

– Pedig a főváros számos eredményt könyvelhetett el.

– Az a tapasztalatom, hogy hiába vannak eredmények is a problémák mellett, a balliberális sajtó meghatározó része kétségbeesetten erőlködik az örökös szerecsenmosdatáson és egy olyan torz kép előállításán, ami inkább csak a vágyaikban él. Ez az erőlködés kezd egyre kontraproduktívabbá és visszataszítóbbá válni.

– Ezt egyre többen látják.

– Valószínűleg igen, és az ember túl is tudja tenni magát ezeken a dolgokon, de nem könnyű megélni. A liberalizmus egy sajátos felfogása Amerikában is elkezdte a haláltáncát, és ez begyűrűzik hozzánk is.

– Mire gondol?

– Arra, hogy most már tényleg nem válogatnak az eszközökben. A Gene Sharp-féle módszerek alkalmazása kezd egyszerűen szokásjoggá válni. Az elmúlt években ezekre számos példa volt, a különböző jogvédő akcióktól a városházi anarchista ülősztrájkig.

– Ha már a hajléktalanokra utalt, ez a vita újra és újra fellángol, a tél beállta után. Valóban nincs elég férőhely a fővárosban, ahogy azt a baloldal állítja?

– Ezt hogy értsem? Ezzel szemben az ő idejükben volt? Nyugodtan mondhatom, hiszen a Máltai Szeretetszolgálatot plagizálom vele, hogy ma Budapesten csak az a hajléktalan nem kap ellátást, aki nem akarja igénybe venni. Az egész hajléktalanügy kezelése spekulatív módon folyik. Kezdve azzal, hogy életszerűtlen korlátokat állítanak a hajléktalanprobléma racionális kezelésével szemben, mert amíg ombudsmani, illetve alkotmánybírósági szinten olyan állásfoglalások születnek, hogy nyugodtan lehet lakni az aluljáróban, addig a hajléktalankérdést észszerűen és életszerűen nem lehet kezelni. Amíg nem lehet hajléktalan és hajléktalan között különbséget tenni, sőt egyáltalán meg sem lehet vizsgálni az illető helyzetét, vagy legalább azt, hogy hogyan vált hajléktalanná, mi több, egyáltalán az-e, addig ebben a kérdésben nem lehet észszerűen előrelépni. Vannak budapesti állandó lakással rendelkező hajléktalanok, akiknek bár lenne hol lakniuk, valamilyen okból hajléktalan életmódot folytatnak. Amíg olyan javaslatok jönnek, hogy vegyünk el emberektől lakásokat, ha éppen nem lakják, vagy adjunk ki a hajléktalanoknak önkormányzati lakásokat, amik döntően a kerületek tulajdonában vannak, és azokba grátisz, minden vizsgálat nélkül helyezzük el őket, addig nem egy nyelvet beszélünk.

– Miért?

– Mert mi történne? Az illető beköltözik, lelakja, nem fizeti a lakbért, nem fizeti a közüzemi díjakat és egy sor adósságot halmoz fel a lakóközösségnek. Kiteszik, az illető megint megjelenik az önkormányzatnál és kezdődik az egész elölről. Rosszabb esetben bujkál, vagy adja a tippeket az ellenzéknek, amely folyamatosan hecceli őket. Ez az egész nem más, mint a tények elhallgatása.

– Mi az, amiről nem beszélnek?

– Arról például, hogy az összes mutatón javítottunk: a férőhelyek számán, a komfortfokozatán, kórházat létesítettünk a számukra, munkalehetőséget a közszolgáltató cégeknél, gondoskodtunk a biztonságukról. Utóbbit rosszhiszeműen börtönszállónak titulálták, és emellett ezeket a szerencsétlen embereket folyamatosan heccelik. Mi ezt a kérdést első- és másodsorban is szociális kérdésként igyekszünk kezelni, de a rendészeti vonatkozások sem hagyhatók figyelmen kívül, mert a város funkcionális működéséről is gondoskodni kell. Senki nem nevezheti normális állapotnak azt, ami az íróasztal mögött okoskodó korábbi ombudsman kezdeményezésére újra előállott az aluljárókban.

– Pedig tavaly rekordot döntött a külföldi vendégéjszakák száma, és nem vet jó fényt a városra, ha a vendégek lépten-nyomon koldusokba botlanak. A turizmusban rejlő lehetőségeit a főváros egyre nagyobb sikerrel aknázza ki. Nagyon népszerű volt az adventi vásár, sokak szerint már a bécsit is leköröztük.

– Sok minden történt az elmúlt hat évben a fővárosban, de a sajátos kommunikáció miatt mindazt, ami megvalósult és pozitív, igyekeznek elhallgatni. Budapest óriási lépésekkel halad felfelé a nemzetközi protokoll-listákon, de erről nem olvasni a 168 Óra hasábjain. A problémákat viszont felnagyítják: amiket ők hagytak itt, azokról nem beszélnek, vagy igyekeznek a mi nyakunkba varrni. A külföldről érkező visszajelzések viszont valóban nagyon üdítőek és pozitívak.

– Sokan a megnövekedett autóforgalom miatt a legnagyobb gondot a parkolási helyzetben látják. Miközben 250 ezer autó jön be a fővárosba naponta, a P+R parkolók száma csak ötezer. Kialakult egy Nagy-Budapest a főváros vonzáskörzetében, de a közlekedése nem. A bejárók a külvárosokban hagyják az autóikat, a kerületek ezért egyre több parkolóhelyet tesznek fizetőssé, a parkolási díj akár kétezer forint is lehet naponta. Holott az agglomerációban élők lényegében véve maguk is budapestiek.

– Először is ahhoz, hogy ezt a problémát értékelni tudjuk, a valóságnak megfelelően kellene csoportosítani a tényeket, de ez ellen rengetegen dolgoznak. Másodszor: a közigazgatási struktúra adott. Budapest közigazgatási struktúrája és az agglomerációé, amelyben egy sor érdek dolgozik egymás ellen. A jómódú réteg kiköltözött az agglomerációba, de továbbra is Budapest szolgáltatásait veszi igénybe. Nagyon sok olyan család van az agglomerációba kiköltözöttek között, akik naponta két autóval járnak be. A fővárosban dolgoznak, ide járatják óvodába, iskolába a gyerekeket, vagyis miközben az agglomeráció a budapesti szolgáltatásokat használja, ezekért a szolgáltatásokért nem óhajt fizetni. Nem konkrétan személyekről beszélek, hanem a rendszerről. Ehhez képest a főváros azt a hamis ordítozást kénytelen hallgatni, hogy Budapest viszi el a pénzt a vidéktől.

– Ez tehát nem igaz?

– Ebből is látszik, hogy ez nemcsak, hogy nem igaz, hanem épp az ellenkezője az igaz. Harmadszor: ha egy ilyen súlyú problémát kell megoldanunk a szűk bekötőutakkal, Budapest városszerkezeti adottságaival és a BKV javuló, de még ma is elég lerobbant járműállományával, akkor nem nehéz belátni, hogy ehhez rengeteg pénz kell. Pénz nélkül senki nem tud mélygarázsokat, P+R parkolókat építeni, és az is mindegy, hogy ki mit ír le, mert a papír meg az éter mindent elbír, de ha Budapesttől elvonják a pénzt, akkor nem lesz előrelépés. Lehet azt állítani, rosszindulatúan, gúnyosan, hogy itt csak működtetnek, hogy nincsenek projektek, miközben ennek is épp az ellenkezője az igaz, jelesül, hogy soha nem volt még ennyi projekt, csakhogy projekteket pénz nélkül megvalósítani nem lehet. És van egy negyedik szempont is.

– Éspedig?

– Mindenképp ide kell sorolni például egy szemléletbeli kérdést, a kerékpároskultúra túlzott mértékű és túlságosan gyors ütemű erőltetését, ami kifejezetten az autós közlekedés rovására megy. A kerékpáros közlekedést lehet nagyon egészségesnek, nagyon korszerűnek hirdetni, ezt sokan meg is teszik, de nem lehet úgy megvalósítani, hogy közben az autós közlekedés visszaszorításának nem adottak a feltételei. Egy ilyen mértékű átalakítást egy-két év alatt nem lehet végrehajtani, vagy csak nagyon sok pénzből.

– Nem jut elegendő forrás Budapestnek?

– Meg kell nézni, hogy milyen forrásokat kap a főváros. Ráadásul annak, hogy futószalagon sorolnak fel méregdrága beruházásokat, de a főváros nem kap pénzt hozzá, a baloldal örül igazán: a balliberális újságok mindenfajta rosszindulatú, dehonesztáló cikkeket tudnak írni, mi meg hiába ülünk és várunk a kidolgozott projektekkel, mert bankjegynyomdát nem tudunk nyitni a pincében. Senki semmiért nem akar fizetni, de drága beruházásokat és egyidejűleg nagy kedvezményeket sokan akarnak. Ide kell ülnie valakinek, mondjuk a 168 óra mindentudó újságírójának, majd meglátjuk, hogyan tudja megoldani ezt a problémát. De beszélhetnék DK-s, levitézlett MSZP-s képviselőkről is: ez az indulatosan ismételgetett „ne mutogass vissza” magyar nyelvre lefordítva azt jelenti, „elzárkózom attól, hogy az én disznóságaimról beszéljünk”.

– Haragszik rájuk?

– Sokszor úgy látom, a leghelyesebb lenne egyes újságírókra bízni mindent. Majd ők elintézik. Nem kellenek ide politikusok. Liberális újságírókat mindenhova, és pillanatok alatt rend lesz. Különösen frusztrált liberális újságírókat. Buják Attilát például nagyon szívesen beültetem ide mint fejlesztésért felelős főpolgármester-helyettest, és akkor neves „entellektüelként” módjában lesz „a főváros szellemi karakterét” meghatározni. Gyűlölködő írásoktól ugyan nem fog visszatérni az ultraliberális világ, ha jól látjuk, Amerikában is éppen radírozzák. De ő biztosan alkalmas problémamegoldásra, meg oly sokan meg is választották. Mellé ültetném a nagy tekintélyű és igen nagy tudású, ma a DK-ban vitézkedő volt MSZP-frakcióvezetőt, és minden héten megkérdezném tőlük, hogy mit csináltak ennyi pénzből, mit kezdtek az általuk itt felejtett Augiász istállójával, meddig jutottak. Én pedig röhögve írnám az útszéli cikkeket.

– Ami a fejlesztéseket illeti, a baloldali sajtó némelyiket ugyancsak kritizálja. Szerintük nem lenne szabad engedni felhőkarcolót építeni a Kopaszi-gáton, mert magasabb lesz, mint a Szent István-bazilika, és zavarja a városképet. Önnek erről mi a véleménye?

– A beruházót a baloldali sajtó következetesen, látványosan és hangosan, közvetlenül a miniszterelnökhöz sorolja. Ami a baloldali városvédő nyilatkozatokat illeti, nagyon csodálkozom, hogy köztudottan ateista politikusok ennyire a szívükön viselik a Bazilika látképét. Eddig még soha nem találkoztam ezzel a jelenséggel. Néha azt gondolom, álmodom, mindjárt felébredek, és egy zuhanó repülőn találom magam, hogy ennyi megtérő ember vesz körül, mert eddig még soha nem tapasztaltam, hogy aggódtak volna a Bazilika miatt. Egyébként magam sem lelkesedem a magasházakért, de tény, hogy az építészek mindenütt a világon azt mondják, a magasházak jelek, ezért kellenek a nagyvárosokba. Én is érzékelem, hogy minden ellenzéki érzelmű és frusztrált első- és második vonalbeli építész a rosszallását fejezi ki, de a felhőkarcoló tervezett helyszíne nem rossz és a városképet nem igazán zavarja. Csakhogy itt nem szakmai, hanem politikai vita folyik, a beruházó személye miatt. Abba a hibába nem kellene esni, hogy ha zuhog az eső és ezt Garancsi István megjegyzi, akkor kötelező azt válaszolni, hogy tulajdonképp az idő verőfényes.

– Akárcsak a dugódíj kapcsán.

– A jogalkotás és a jogalkalmazás két különböző dolog. Aki kinyitja a tíz évvel ezelőtt kötött szerződést, látja, hogy semmi közünk nincs a dugódíj bevállalásához. Ezen túl kellene már lépni az ellenzéknek, mert Tamás Gáspár Miklós-i fantáziával sem lehet belőle jól kijönni. Dugódíjat akkor lehet kivetni, ha ennek megvan a törvényi lehetősége. Tekintettel arra, hogy a Magyar Országgyűlés hozott egy olyan törvényt, miszerint nem lehet dugódíjat bevezetni, úgy gondolom, hogy ezeket a kérdéseket nem ebben a házban kell feltenni. Mindezek megértése tán szerényebb színvonalú iskolákban sem igényelne külön korrepetálást. Kérdés viszont, hogy az unió milyen konzekvenciákat von le a tíz évvel ezelőtti szerződés és a későbbi jogszabály közötti ellentmondásból. Ezt tudom mondani.

– Újra és újra szóba kerülnek a metrókocsik. A hármas metró kapcsán például a balliberális tábor legnagyobb szívfájdalma, hogy a felújított metrókocsikban nem lesz klíma.

– Továbbá virágcsokrot sem osztogatnak a beszálláskor. Mert lassan már ez következik. Ezeket azok vetik a szemünkre, akik 20 évig egyetlen szalmaszálat nem tettek keresztbe a hármas metróért. Ha már itt tartunk, hadd jegyezzem meg, Demszky Gáborral összesen két dologban értettem egyet a teljes fővárosi pályafutásom során. Az egyik az a megállapítás, hogy a főváros sokkal kevesebb pénzt kap a központi büdzséből, mint amennyit kapnia kellene, a másik pedig a jelenlegi DK-s, volt MSZP-s frakcióvezető képességeinek értékelése volt.

– Most azt vetik a szemére, hogy hat éve húzódik a hármas metró felújítása, a szerelvények és a pálya katasztrofális állapotban van.

– Amikor itt ültek, még MSZP-s színekben, akkor évtizedeken keresztül rá se bagóztak, hogy mekkora probléma van a hármas metróval, most meg azzal jönnek, hogy ne mutogassatok vissza, mert hat éve ti ültök itt. Ez igaz, de azt elfelejtik, hogy a hat évből öt évig semmit nem tudtunk csinálni, mert a BKV adósságát 2015-ben vállalta át az Orbán-kormány, és 2015 júliusában még közel 60 milliárd forint adósságban úsztunk, amit itt felejtett az MSZP. Mielőtt az adósságállomány eltűnt volna, semmilyen kötelezettséget nem tudtunk vállalni, mert az fedezet nélküli kötelezettségvállalás lett volna. Vagyis egy buta és alattomos hazugságról van szó. Folyik a szerelvényfelújítás, és folyamatban van az infrastruktúra kivitelezésének a közbeszerzése is. Azt sajnálatosnak tartom, és ezt a saját oldalamnak címzem, hogy húzzuk az időt, egymással kötekedünk, ami kiváló ütőkártya az ellenzék kezében, amelyik ahelyett, hogy a saját mulasztásaival szembenézne, kihasználja ezeket a vitákat és az időhúzást. Elkezdte tematizálni a közbeszédet. Vastag bőr kell hozzá, de jelenleg folyik a kísérlet. Még Gyurcsány is beszállt.

– Már a négyes és a kettes vonalán közlekedő vadonatúj Alstom-szerelvényekkel sem elégedettek: a Pillangó utcai baleset óta a liberális sajtóban azt firtatják, hogy vajon tényleg rendben van-e minden az új metrókocsikkal, noha úgy tudjuk, hogy a szerelvény nem is indulhatott volna el addig, amíg az előtte közlekedő szerelvény a következő állomást el nem hagyta. Érthetetlen, hogy csúszhatott bele az egyik szerelvény a másikba, ha a kötelező követési távolságot betartják.

– Állandóan összecsúsztatják a három metró három problémáját. Arról, hogy miért Alstom-szerelvényeket vett a főváros, meg kell kérdezni Gy. Németh (Matricás) Erzsébetet és Demszky Gábort. 2005–2006-ban kötötték az egyébként kedvezőtlen metrószerződéseket, amiken mi már csak javítani tudtunk, de maga a döntés az Alstom-szerelvények beszerzéséről adott volt. Ne minket kérdezzenek arról se, hogy miért szállít kevés utast a metró. Matricásék győzködtek mindenkit, hogy az M4-es gazdaságos beruházás. Arról nem is beszélve, hogy semmiféle olyan szakmai megállapítás vagy szakvélemény nincs, hogy az Alstom-szerelvények fékjei miatt történt volna ez az összecsúszásos baleset. Eleve azt sem értem, hogyan érhette utol az egyik szerelvény a másikat. Ilyen még soha nem volt, ez nem fékkérdés és nem is falevélkérdés.

– Hanem mi?

– A liberális sajtó felmagasztal olyan embereket, akik végigjárták az összes a televíziót a baleset alkalmával, akikről kiderül, hogy utoljára a hetvenes években voltak metróvezetők az orosz metrón, de kiderítik róluk most hirtelen, hogy a világ összes metróját ismerik. Ex katedra kijelentenek valamit anélkül, hogy megvárnák a vizsgálat befejezését. Én addig nem fogom minősíteni ezt az esetet, amíg a rendőrség, illetve a közlekedési hatóság vizsgálatának eredményét nem láttam. Csak a vizsgálatok befejezését követően lehet értékelni a helyzetet és levonni a konzekvenciát. Megfigyelhettük, hogy az eset után sem a szakma, sem a rendőrség nem fogalmazott meg hebehurgya prekoncepciókat.

– Az idei évre mit kíván, és mit szeretne megvalósítani?

– Egy tucatnyi projektünk fut: a Margitsziget-program, az Állat- és Növénykert fejlesztési program, parkosítások… Küszöbön áll a vízművek azbesztcement főnyomócsövének nagyszabású cseréje, folynak az útfelújítások, jön a fonódó villamos második szakasza, a további új járművek, úgyhogy a metrón és az árvízvédelmen kívül is van bőven teendő, de a két legfontosabb kívánságom mégis a hármas metró és az árvízvédelem, mert ezek nem tűrnek halasztást.

Hernádi Zsuzsa