Kudarc lett az NGO-k által szervezett alternatív népszavazás
Nemet mondtak a 7 igenre
Lezárult egy újabb felvonása annak a tragikomédiának, amelyet a balliberális szakszervezetek és NGO-k játszanak évek óta a közoktatás helyzetére hivatkozva. Ezúttal a „7 igenes alternatív népszavazás” elnevezésű kezdeményezés vallott kudarcot. Ám érdemes megvizsgálni az előzményeket, és azt, mit követelnek valójában a Soros-szervezetek a diákok és a tanárok érdekeire hivatkozva.
Megszokhattuk már a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) látványos politikai akcióit, amelyek különösen választások környékén szoktak elszaporodni. Kezdetben ezek a szervezetek hívták az utcára a pedagógusokat és a balliberális párttörmelékek szavazóit, mondván, végveszélybe sodorta a közoktatás színvonalát, hogy az iskolák fenntartói immár nem az önkormányzatok, ráadásul a Nemzeti alaptanterv nemcsak az általuk hasznosnak ítélt ismereteket közvetíti a diákoknak, hanem a fősodrú liberális ideológia által elavultnak tartott konzervatív kulturális értékeket is.
A tanártüntetések viszonylag hamar kifulladtak. Hiába szaporodtak el az olyan civilnek mondott szervezetek, mint például a Tanítanék Mozgalom, hiába verték az asztalt az olyan tömörülések aktivistái, mint a Történelemtanárok Egylete. Néhány hónap alatt kiderült: e szervezetek legfeljebb a pedagógusok 10-15 százalékát képesek megszólítani. Nagyjából ilyen arányban vettek részt a tanárok azokban a sztrájkokban is, amelyeket e tömörülések szerveztek az iskolákban. Vagyis a pedagóguskaron belül nagyjából ennyi szimpatizánsra számíthatnak a balliberális pártok.
Ünnepelt a politikai pedofília
A tüntetésekről látványosan hiányzó tömegerőt a pártocskák és a civilnek mondott szervezetek által mozgósított baloldali szavazók pótolták egy ideig. Aztán ők is belefáradtak a szüntelen akciózásba. Az utóbbi egy-másfél évben ezért szerepüket átvehette az NGO-aktivisták által mozgósított diákság.
Ünnepet ülhetett a politikai pedofília. Az utcára szólított tinik önfeledtek iszogattak az Oktogonon összefutó úttesteken üldögélve, és lelkesen vonulgattak fel-alá a pesti utcákon. Szigorúan a tanév alatt, hiszen az iskolai szünet pihenésre való, nem pedig fáradságos forradalomra.
És jött a soron következő innováció: csatasorba állítottak trágár beszédű ifjú hajadonokat a hangulat felpörgetésére. E kezdeményezés csúcsra járatását Pankotai Lilire bízták, hiszen az amerikai tankönyvekből és kurzusokon kiképzett politikai marketingesek úgy gondolták: az általuk lenézett magyar népet csak Lilike ordenáré nyelvezetével lehet megszólítani.
A felnőttek 7 igenje
Az elbukott 2022-es választások után azonban a Soros-aktivisták és a guruló dollárokból szintén részesülő szakszervezetek úgy gondolták: valahogyan össze kell tartani a tábort a méretes zakó után is. Az Egységes Diákfrontnak nevezett NGO által szervezett május 3-i tüntetésen bejelentették, hogy „7 igenes” népszavazást kezdeményeznek az oktatásról, főként a pedagógusok jogállását szabályozó státustörvény elleni tiltakozásul. A hét népszavazásra bocsátott kérdést hét magánszemély nyújtotta be a Nemzeti Választási Irodának. A népszavazást olyan szervezetek támogatták, mint a PDSZ, a Tanítanék Mozgalom, a TASZ vagy éppen a 2018 elején megalakult aHang, amely egyebek mellett a főpolgármesteri előválasztást is lebonyolította 2019-ben.
Ám a benyújtott kérdések nem állták ki a törvényesség próbáját: a kezdeményezés elbukott. Ez alkalmat adott egy újabb politikai innovációra: az Egységes Diákfront és az aHang nevezetű szervezetek ősszel felmelegítve a májusban kudarcba fulladt kezdeményezést egyhetes alternatív népszavazást hirdettek „7 igenes népszavazás az oktatásról” címmel. Szavazni a Budapesten és más nagyvárosokban felállított standoknál, valamint az interneten keresztül lehetett. Az október 23–30. között tartott, alternatívnak mondott voksolástól 200 ezer aláírást vártak a szervezők, közöttük Laci, Szabrina, Gergő, Tamasito. Az aHang nyilvános honlapján legalábbis ilyen neveken szerepeltek a lebonyolításért felelős fizetett aktivisták, akik arcukat csak rajzolt portrékkal adták a vállalkozáshoz.
Az akcióban nem csak az számított újdonságnak, hogy a törvényességet megkerülve hirdettek alternatív „népszavazást” a rejtőzködő forradalmárok. A diákérdekekre hivatkozva az „alternatív szavazati jogot” kiterjesztették a 16. évüket betöltött fiatalokra is. És bár az aktivisták nem nyílt sisakkal álltak a kezdeményezés élére, gyakorlatilag minden olyan adat megadását elvárták a voksolóktól, amelyek alapján azonosítani lehet majd őket, például az önkormányzati vagy az uniós választások előtt.
A szavazásra bocsátott, éppen csak leporolt kérdések azonban pontosan olyan körmönfontak és félreérthetők voltak, mint tavasszal. Ezért a szervezők mindegyikhez hosszú magyarázó szöveget csatoltak, ezeket a közösségi oldalak kampányfelhívásaiban és a meghirdető szervezetek honlapján lehetett olvasni. A kérdések azonban valójában roppant egyszerűek voltak, ha lefordította őket az ember. A szervezetek önálló oktatási minisztérium felállítást, 50 százalékos azonnali béremelést, szabad igazgatóválasztást követeltek. Ezek mellett a státustörvény visszavonására, a korábbi sztrájkjog visszaállítására is lehetett szavazni.
És persze szavazásra bocsátották azt a különösen vonzónak szánt követelést is, miszerint a magyar kormány dolgozzon ki olyan kereteket, amelyek minden gyermeknek biztosítják a modern, esélyteremtő oktatást. Arról természetesen nem ejtettek szót, hogy Magyarországon minden gyerek számára nyitva áll az ingyenes közoktatás, az ingyenességbe beleértve a tankönyveket és a közétkezést, valamint a felzárkóztatást segítő tanodahálózatot is.
Szabad oktatás?
Ez utóbbi kérdéssel persze akár egyet is lehet érteni, ha az ember nem olvassa el a magyarázó szövegeket. Ezekből kiderül, hogy a harcos, de rejtőzködő „forradalmárok” az oktatás szabadságára hivatkozva azt várják el államtól, hogy vonuljon ki a közoktatásból, éppen csak finanszírozói szerepét őrizze meg. És ha valakinek nem lenne elég a sok magyarázó szöveg, az visszaidézheti a diáktüntetések szabad oktatást követelő szlogenjeit is. Mindezekből kiviláglik, milyen szerepet szánnak a közoktatásnak a liberális eszmék követői.
Mindenekelőtt visszaállítanák a 2010 előtti kereteket, amikor a helyi önkormányzatok anyagi lehetőségeitől függött, milyen színvonalú oktatás jut az egyes településeken lakó gyerekeknek. A tananyag liberalizációja is szerepel a követelések listáján. A liberálisok úgy vélik, felesleges olyan tárgyakkal terhelni a diákságot, mint a történelem vagy éppen az irodalom, hiszen úgyis elfelejtik a tanultakat. Az efféle ismeretek amúgy sem hasznosulnak a munkaerőpiacon. Hasonló megfontolásból száműznék a művészeti tárgyakat is. Sőt, minden tantárgyat kiiktatnának az órarendből, ezek helyett műveltségi területeket jelölnének meg, amelyek fejlesztik az úgynevezett kompetenciákat, jelentsenek ezek akármit. Az így korszerűsített közoktatási keretek azután igazi szabadságot adnának a tanároknak, akik meghatározhatnák, mit tanítsanak és mit ne a nebulóknak.
Az oktatási peresztrojka élharcosai arról nem beszélnek, hogy ilyenformán miként részesülhet a következő nemzedék abból a kultúrkincsből, amit eleik itthon és a világban felhalmoztak. Nem esik szó arról, miként szerezhetnek olyan közös tudást, amire építkezve tovább lehet működtetni a gazdaságot és társadalmat. A fő, hogy a diákokat ne terheljék elvárások és kötelezettségek, elegendő, ha jól érzik magukat az iskolában, és megtanulnak írni, olvasni, a számítógép klaviatúráját vagy a mobilt nyomkodni. Nem kell ennél több ahhoz, hogy kezelhető munkavállaló váljék majd belőlük.
Szerencsére úgy tűnik, hogy az aHang és az Egységes Diákfront akciója nemigen talált nagy visszhangra sem a tanárok, sem a közvélemény körében. Az alternatív népszavazást lezáró sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a tervezett 200 ezerből mindössze 80 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük a szervezőknek. Igaz, ezt a számot nem hitelesítette senki. Ám az is sikernek tekinthető, hogy a baloldal 80 ezerrel (ha igaz) tudta hizlalni adatbázisát, ami jól jön majd a választásokon. Az akcióban részt vevő szervezetek pedig ezzel is igazolhatják, hogy érdemes nekik is gurítani a dollárokból, mert még mutatnak életjeleket. Azt persze nem bízzák az aktivisták a véletlenre, hogy megbízóik is értesüljenek a buzgalmukról. Mint az említett sajtótájékoztatón bejelentették, akármennyi aláírás gyűlik is össze, az eredményt eljuttatják az európai uniós döntéshozóknak, mások mellett az oktatással foglalkozó elvtársaknak is.