Nemet mondtak az elcsatolásra, és győztek – Balassagyarmat és a csehkiverés
Az első világháborút követően Magyarország a történelme legsúlyosabb válságát élte át. Az antant hatalmak által kijelölt demarkációs vonalak és az országot sújtó területi követelések drámai hatással voltak az ország lakosságára. Az egyik ilyen sorsfordító esemény Balassagyarmaton bontakozott ki 1919. január 29-én, amely a „csehkiverés” néven vált ismertté a történelemben.1918 decemberében az antant az Ipoly folyót jelölte ki demarkációs vonalként Magyarország és az újonnan alakult Csehszlovákia között. Azonban a cseh vezetés ambíciói nem álltak meg ennél: céljaik között szerepelt Aszód, Gyöngyös és Miskolc megszerzése is. 1919. január 15-én a cseh légió egyik alakulata átlépte az Ipolyt, és megszállta Balassagyarmatot, amely stratégiai jelentőséggel bírt a térség vasúti és kommunikációs hálózata szempontjából.
A csehek elfoglalták a város kulcsfontosságú létesítményeit, köztük a vasútállomást, a postát és a távíróállomást. Megszüntették a magyar újságokat, cseh nyelvű körözvényeket adtak ki, és „önkéntes” csatlakozásról beszéltek. Az elfoglalt területek élére Bazovszky Lajost nevezték ki zsupánnak, aki katonai közigazgatást vezetett be, és erőszakos módszerekkel kényszerítette munkába a magyar vasutasokat.
Az ellenállás megszervezése
A megszállók intézkedései hatalmas felháborodást váltottak ki a helyi lakosság körében. A város polgárai és a vasutasok ellenállást kezdtek szervezni, és segítséget kértek az Ipoly túlpartján állomásozó magyar honvédcsapatoktól. Bajatz Rudolf és Vizy Zsigmond századosok vezetésével megindult az ellenállás koordinációja. A lakosság felfegyverkezett, és a honvédekkel együtt felkészült a város visszafoglalására.
A csehkiverés napja
1919. január 29-én hajnalban a magyar honvédek, vasutasok és a felfegyverzett helyi polgárok együttes erővel támadást indítottak a cseh megszállók ellen. A harc az Ipoly kis hídjának és a vasútállomásnak az elfoglalásával kezdődött, majd a laktanya ostromára került sor. A leghevesebb harcok itt zajlottak, ahol többek között a cseh parancsnok, Augustin Lauka is életét vesztette.
A kezdeti támadások után a magyar csapatok rövid időre visszavonulni kényszerültek, de az iglói géppuskások segítségével délutánra végül sikerült elfoglalniuk a laktanyát. Ezzel a város teljes területe felszabadult. A csehek az Ipoly túloldalára menekültek, és soha többé nem kísérelték meg Balassagyarmat elfoglalását.
Civitas Fortissima
Balassagyarmat hősies ellenállása gyorsan elterjedt a környező településeken, ahol szintén fellángolt az ellenállás a cseh megszállók ellen. Az Ipoly bal partja újra magyar fennhatóság alá került, és ezzel a csehek lemondtak a Borsodi szénmedence megszerzéséről is.
A város hősies tetteire már 1920-ban emléktáblával emlékeztek, majd 1922-ben Horthy Miklós kormányzó is részt vett az események tiszteletére rendezett ünnepségen. Az 1940-es évektől azonban a szocialista rendszer alatt tiltották a megemlékezéseket, és csak 1998-ban állították vissza a január 29-i városnapot. Ekkor a város felvette a „Civitas Fortissima”, vagyis a „Legbátrabb Város” címet, amelyet az Országgyűlés 2005-ben hivatalosan is megerősített.
Balassagyarmat hősies ellenállása mellett más magyar települések is sikeresen szálltak szembe az elcsatolás kísérleteivel. Ilyen példa Sopron városának 1921-es népszavazása, amely során a város lakossága Magyarország mellett döntött, vagy a Rongyos Gárda tevékenysége Nyugat-Magyarországon, amely megakadályozta Burgenland teljes elcsatolását. Ezek az esetek is azt bizonyítják, hogy a helyi közösségek és a honvédség együttműködése képes volt megakadályozni az antant által támogatott területi elcsatolásokat. Az ilyen hőstettek mind a hazaszeretet és a kitartás örök példái, amelyek ma is erőt adhatnak a nemzeti összetartozás eszméjéhez.