A Munkáspárt elsők közt gratulált a Fidesz győzelméhez vasárnap este, szerintük az olyan rendkívüli kérdésekben, mint a migrációs válság vagy az ország függetlensége, túl kellene lépni a pártpolitikai érdekeken. Thürmer Gyulát, a párt elnökét arról is kérdeztük, mit tenne másképp a kormánypártok, mit a baloldali ellenzék helyében.
 

 
Fotó: Somfai Sándor, Magyar Demokrata

– Pártja elsők között üdvözölte vasárnap a Fidesz győzelmét. Ön úgy nyilatkozott, „örülünk a stabilitás megőrzésének, örülünk annak, hogy a Fidesz győzelme lehetővé teszi a magyar függetlenségi politikának és a keleti nyitás politikájának folytatását”. Ez egészen úgy hangzik, mintha egyetértene a kormány célkitűzéseivel… 

– Az Orbán-kormány egy rendkívüli nemzetközi és hazai helyzetben vezette az országot. Ebben a helyzetben vannak olyan kérdések, amelyeknek túl kell mutatniuk a pártpolitikai érdekeken. Ilyen a migráció, amely veszélyezteti Magyarország identitását, ilyen az ország belpolitikai stabilitása, de ilyen az ország függetlensége és lehetséges kapcsolódása a világhoz, beleértve például a keleti nyitás politikáját. Mi ezekben a pontokban hasonlóképpen gondolkozunk a kormánnyal, ezt soha nem rejtettük véka alá. Támogatjuk és a jövőben is támogatni fogjuk azokat a lépéseket, amelyek az Oroszországhoz fűződő viszony javítását szolgálják. A magyar-kínai kapcsolatok terén is számos olyan lépés történt, aminek örömmel nyugtáztunk.

– Fordítsuk meg a kérdést: mi az, amit másképp csinálna, mint Orbán Viktor?

– Nekünk mint ellenzéki pártnak határozott véleményünk van arról, hogy miként lehetne többet tenni a munkájukból élő emberekért. Ez a kormány ugyan sokat adott az embereknek, de nem annyit, amennyire éppen szükség lenne, illetve amennyit szerettek volna. Szerintünk többet kellene juttatni a dolgozóknak. Emellett mi a békésebb politika hívei lennénk Oroszországgal is, a NATO-ban például nem szavaznánk meg sok olyan döntést, amelyek végső soron a fegyverkezés felpörgetését vagy a hidegháborús feszültség szítását szolgálják. 

– Nagyot buktak a választáson a vezető baloldali pártok, a vezetőik egymás után mondtak le a héten. Van rá esély, hogy csalódott szavazóik egy része idővel a Munkáspárt bázisát fogja gyarapítani? 

– A liberális-szocialista pártcsoport válsága lényegében előre látható volt. Ott van a probléma, hogy nincs elképzelésük a jövőt illetően, nincsen valódi programjuk a társadalom problémáinak megoldására – miközben azt látjuk, hogy az újraválasztott konzervatív kormánynak van –, ráadásul nincsenek markáns, karizmatikus, az embereket megnyerni képes vezetőik sem, ezek vezettek a mostani bukáshoz. Pedig lett volna rá esélyük, hogy előrébb lépjenek. Amikor Botka László lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje, és zászlajára tűzte a jelszót, hogy fizessenek a gazdagok, akkor úgy tűnt, hogy a párt balra tolódik és nyit a dolgozó emberek irányába. De mint tudjuk, később repült Botka a jelszavaival együtt, és gyorsan nyilvánvaló lett, hogy az MSZP-ben szóba sem lehet hozni a gazdagok megadóztatásának kérdését. A Munkáspárt álláspontja ezzel szemben az, hogy legyen egyszeri vagyonadó, és az ebből befolyt összeget adjuk oda az embereknek, például kórházak felújítására vagy magasabb minimálbérre. Ha azok a problémák, amelyek a választásokon a kormánypárt mellé állították a szavazók többségét – mint a migráció –, a jövőben enyhülni fognak, akkor az emberek jobban odafigyelnek majd azokra a kérdésekre is, amelyekről mi beszélünk, és ez hosszú távon erősítheti majd a Munkáspárt bázisát. Az MSZP széthullása után pedig arra is lehet esély, hogy nemzeti baloldalként megerősödve foglaljuk el a helyünket az átrendeződő politikai palettán.

– Mit tenne másképp a Munkáspárt, mint azok a baloldali pártok, amelyek most bejutottak a parlamentbe?

– Az MSZP a gazdagabb, tehetősebb rétegeket célozza meg. Jelenleg nincsen olyan ellenzéki párt a parlamentben, amelyik ténylegesen felvállalná, hogy kiáll a kisemberek képviselete mellett, noha az élet azt mutatja, hogy kellene foglalkozni azokkal is, akik szegények és az áldozatai lettek az elmúlt húsz-harminc évnek. A Fidesz tett ebbe az irányba egy lépést, dacára annak, hogy még csak nem is baloldali párt. Erre mondjuk azt, hogy ez helyes volt, de ennél többet is lehetne tenni. Erre lennénk alkalmasak mi, a kormány számára jelezhetnénk, hogy mi a helyes út. Ha a Munkáspárt bekerülne a parlamentbe, akkor nap mint nap felhívná a figyelmet, hogy tegyünk az emberekért!

– Hogy értékeli a pártja vasárnapi szereplését?

– A Munkáspárt kevesebb szavazatot kapott, mint amit remélt. A szavazóink egy része úgy érezte, hogy ma kell a biztonságot, stabilitást és a jobb életet megteremteni, és ezért a kormánypártoknak adták a két ikszet. A párt ugyanakkor továbbra is él, tovább fogunk dolgozni. Már készülünk a jövő évi európai parlamenti és az önkormányzati választásokra. 

(K. D.)