Müezzin szól a programismertető alatt. Felháborodott egykori parlamenti frakciótárs olvas be nyilvánosan, nézőközönség előtt. Papírpénzutánzat repül a levegőben, a címzett az áruló pártelnök, aki eladta magát és mozgalmát. Íme, Vona Gábor egy hete dióhéjban. És a választásig hátravan még egy hónap. Nem fogunk unatkozni.

A Jobbik közelgő összeomlása elkerülhetetlen. Azzal, hogy Vona átállította a váltókat, majd puszta kalandvágyból vonatról vonatra pattan, nem pusztán a saját pártját, de az úgynevezett nemzeti radikalizmust is kivégezte. Itt most nagyon gyorsan le kell szögezni, hogy az „úgynevezett” kifejezés azért tolult az ajkunkra, mert a MIÉP által valaha lefedett ideológia mára részben meghaladott, részben beteljesült.

Meghaladott, mert a Jobbik sem intellektuálisan, sem fűtőerejében nem kerekedett a MIÉP fölé. A hajdani százezres tüntetésekkel, a hazáért aggódó, nyilvánosságban fellépő, harcoló tömeggel ellentétben a Jobbik még legfényesebb időszakaiban is csak otthon tanyázó lumpenprolikat, hőbörgő ostobákat és örökös siránkozókat tudott felmutatni. Igen, a Jobbik hozzájárulása a XXI. századi Magyarországhoz csupán ennyi. Beteljesült továbbá a nemzeti radikalizmus, mert az időközben óriási néppárttá duzzadt Fidesz sorra kipipálta a hajdani MIÉP-esek kívánságlistáját.

Mindaz, amiért síkra szálltunk Horn, Medgyessy, Gyurcsány regnálása idején, mára beteljesült. A határon túliak magyar állampolgárságot kaptak. Új alkotmányunk van, fontos családvédelmi intézkedéseket hoztunk, szigorítottuk a Büntető törvénykönyvet. Hadd ne soroljuk reggelig a nemzeti radikálisok számára fontos lépéseket, a megmaradásért tett megannyi erőfeszítést. Nemzeti radikálisnak lenni ma jó Magyarországon.

Nem lehetünk elég hálásak a Fidesznek, hogy egy másik nagy adósságot is teljesített: elválasztotta a búzát az ocsútól. A MIÉP idején is pontosan látszott, hogy egy félmilliós szavazótáborban egyaránt vannak intelligens, jóindulatú és magukban bízó emberek, valamint futóbolondok, protestszavazók, kielégíthetetlen közéleti étvágyú alakok is. Mára a képlet világos. Aki Bajcsy-Zsilinszky Endre, Móricz Zsigmond, a népi írók és a többiek nyomdokai­ban haladva konkrét politikai cselekvést igényel, és nem elégszik meg a szóvirágokkal, már réges-régen a Fideszre szavaz. Akit rossz sorsa örökké elégedetlen természettel, türelmetlenséggel vert meg, és valamilyen magánéleti nyomorúság vagy egyszerűen csak szimpla ostobaság miatt törlesztési szándék él benne, az persze ma is a Jobbiknak hisz.

Csakúgy, mint a hajdani nyilasok: azok között is akadt földműves és ügyvéd, mindenféle. A nyilas szótól nem szabad megijedni, bátran alkalmazhatjuk a fordulat előtti Jobbikra. Irigység, elmaradottság, igénytelenség szülte mozgalom mindkettő, valamiféle magyar nemzeti szocializmus, amely társadalmi újraelosztást ígér támogatóinak, és sötét demagógiával tartja őket maga mellett.

Mondom, ez a fordulat előtti Jobbik. E sorok írója azok közé tartozik, aki néhányadmagával már 2010 előtt világosan látta, hogy a Jobbik útja konkrétan sehova sem vezet. Nem tetszettek a párt körül felbukkanó kétes egzisztenciák, a prolihergelő hordószónoklatok, nem tetszett a felbukkanó náci és nyilas hagyomány, taszított, ahogyan a párt táborában össze­ölelkezett a műveletlenség és a rosszindulat. Csakhogy amikor mindennek hangot adtunk, amikor jeleztük, hogy a Jobbik nem a MIÉP, és leírtuk, hogy Vona Gáboréknak sem a tudásuk, sem az erkölcsi hátterük nem elegendő az ország vezetésére, a legtöbben csak legyintettek. 2010 körül még sok jobboldaliban élt az illúzió, hogy a Jobbikra szükség van. Hogy ők majd jobbról „ellenőrzik” a polgári kormányt, ők lesznek Orbán Viktor élő lelkiismerete. Mások arra figyelmeztettek, hogy akárcsak a Fidesz, idővel majd a Jobbik is felnőtt korszakába él, csak időt kell adni nekik, túlzásaikkal együtt is ők a fiatalság, a jövő.

Ma a Jobbik felnőtt testébe bújt csecsemő, maradt, ahol volt, egy centit sem fejlődött. Tejfogait saját kezűleg sorra kiütögette, a véglegesek nem nőttek ki, nem beszélve a bölcsességfogakról. Ha azt mondjuk, hogy a Jobbikra 2010-ben és 2014-ben megtévesztett, naiv, nem eléggé körültekintő emberek szavaztak, ma azt állítjuk, nincs felmentés. Hiszen aki a Jobbikra szavaz, Bíró Ica világképét, tudását és tapasztalatát választja Orbán Viktoré helyett – ezzel mindent elmondtunk.

Már csak egy lépés van hátra, és mindennek vége. Április 8-án, amikor a Jobbik vereséget szenved, és kiderül, hogy sokadszorra sem nyerte meg a választást, ahogyan vezetői belengették, a párt kettészakad. Mint már jeleztük, hónapok óta titkos aknamunka folyik a Vona-féle vezetés ellen, a lázadók, akik között két elnökségi tag is akad, járják az alapszervezeteket, csábítgatják őket a szakadás utáni új Jobbikba. Új pártot azért kell alapítaniuk, mert Vona, barátai és üzletfelei körülbástyázták hatalmukat a Jobbikban. Mára kiépült a jól jövedelmező famulusi rendszer, sokaknak van vesztenivalójuk, és a Jobbik helyi politikusai nem arról híresek, hogy sokra vitték volna a civil életben, marad tehát az amatőr politikusi státusz, abból jól meg lehet élni, és még dolgozni sem kell.

Lesz tehát egy mérsékelt, szín, szag és jelleg nélküli, olyan Vona-féle liberálnáci, szocdem-konzervatív párt, és feláll az igazi, keményvonalas nyilas csapat, amelyik a maga szerepjátékaival tökéletesen megelégszik, ráadásul állami támogatást is kap, így tehát teljesíti is a kitűzött küldetést.

Magyarország pedig rendületlenül halad tovább a maga útján, és köszöni, nagyszerűen érzi magát.

Szentesi Zöldi László