Néppárt született
A szövetség elnöke szerint lehetséges a biztonságos csatlakozás, ha tartósan támogatjuk a gazdákat, ha megfékezzük a közüzemi áremeléseket, vagyis ha megváltoztatjuk a jelenlegi költségvetést. Eljött az idő, hogy véget vessünk a kiszolgáltatottság korszakának. Elég erősek vagyunk már ehhez. Annak érdekében, hogy az országgyűlést rávegyük az elkerülhetetlen lépések megtételére, hogy átérezzék a helyzet súlyát és komolyságát, nemzeti petíciót indítunk a költségvetés módosítására, amelyet egymillió aláírással fogunk megerősíteni, mondta Orbán Viktor, aki úgy vélte, a nemzeti oldal számára lejárt a megújulásra és az önvizsgálatra szánt idő.
Az első magyar európai néppárt előtt óriási feladat áll. A megrekedni látszó magyar életnek kell új lendületet adnia. Orbán Viktor elmondta, nem Magyarországnak, hanem a munkabéreknek és a nyugdíjaknak kell európaibbaknak lenniük. A magyar emberek olyan életre vágynak, ahol a jólétnek a munka az elsődleges feltétele, és a munkának a jólét természetes következménye. Újra kell egyesíteni e kettőt, hogy az idős emberek, a családok ne érezzék magukat kiszolgáltatottnak, mert nincs pénzük a létfontosságú gyógyszerekre. Ne érezzék bizonytalanságban magukat a dolgozók, akik nem tudhatják, másnap is lesz-e munkájuk. Az árak tekintetében már utolérte hazánk Európát, sőt itt-ott el is hagyta, ám a munkából származó jövedelmek alig csökkentették lemaradásukat. Aki kiesett a biztonságból, azt nem vigasztalja a szabadság – jelentette ki a pártelnök – mert a szabadság csak akkor köt össze bennünket, ha sikerül biztonságba helyezni a magunk és családunk életét. Nekünk a szabadság és a biztonság egyszerre kell, mondta Orbán Viktor. Ennek a szándéknak ad nyomatékot, ha egymillió ember aláírásával megerősíti a nemzeti petícióban foglalt követeléseket.
A 12 500 fős aréna kicsinek bizonyult, a részvételre jelentkezők mindössze fele juthatott be a gyűlésre.
– Tegnap a szocialista miniszterelnök és kormánya lemondott. Sajnos, egyelőre még csak Lengyelországban, de a varsói gyors minden kétséget kizárólag elindult visszafelé. Méghozzá a hivatalos menetrendben jelzett időpontnál jóval korábban. Ideje tehát jegyet váltanunk – e szavakkal nyitotta meg Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke a Fidesz-MPSZ első szövetségi gyűlését. Kövér kiemelte, az eltelt 16 év alatt a Fidesz mára igazán komoly, a nemzetért hosszabb távon felelősséget vállalni képes szövetséggé nőtt.
A folytatásban a néppárttal együttműködő szervezetek vezetői köszöntötték a több mint tízezer egybegyűltet. A Szövetség több mint szavazatmaximáló politikai lépés, a cigányság nemzeti integrációjának történelmi jelentőségű állomása, jelentette ki Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke. Ideje ráébredni, folytatta, hogy az MSZP csak kétféle cigány szavazót ismer: akit már becsapott, s akit még be szeretne csapni. A cigányság azonban erős, szuverén Magyarországban, a befogadással is erősödő magyar nemzetben érdekelt, jelentette ki Farkas Flórián.
A fiataloknak elegük van abból, hogy félniük kell a holnaptól, mondta Gyürk András, a Fidelitas elnöke. Utalva az egyre növekvő diplomás munkanélküliségre, az otthonteremtési támogatások, a diákhitel megkurtítására. Az ifjabb generáció képviselője után elsősorban az ötvenes éveiket taposókhoz szólt Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, aki szerint segítő kezet kell nyújtani azoknak az ötvenes éveikben járóknak, akik elbizonytalanodtak, mert belefáradtak a létért való küzdelembe, és a nyugdíjhoz közeledve azt kell tapasztalniuk, a gazdasági életben nincs már rájuk szükség. Hasonlót érezhetnek a gazdák is. Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnökeként úgy vélte, a Szövetséggé bővülés első éve megmutatta, helye van a kisgazdáknak is a keresztény-nemzeti egységben.
Elég volt a bankárokból, a milliárdos gazdagokból, ide államférfiak kellenek, akik a népet szolgálják és nem saját hasznukat nézik, jelentette ki Szűrös Mátyás, a történelmi Szociáldemokrata Párt elnöke, aki úgy vélte, az igazi szociáldemokráciának a nemzeti oldalon van a helye, mert a fő feladatai azonosak az itt található pártokéival: a demokrácia kiteljesítése és a rendszerváltás véghezvitele, és az, hogy megálljuk a helyünket az Európai Unióban. Abban a közösségben, amelynek megálmodói kereszténydemokraták voltak, olyanok, akik elfogadták XIII. Leó pápa alapelveit, melyek szerint sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fent nem állhat, de a munka elsődleges a tőkével szemben, mert az jobban hozzátartozik az ember személyiségéhez.
Magyarország szabad-e? – kérdezte Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke a szövetségi gyűlés közönségétől. – Igen is, nem is – adta rá a választ. – Magyarország szabadabb országgá válik, ha Orbán Viktor ismét miniszterelnök lesz – jegyezte meg. Az Európai Néppárt tagjai egyetértenek azzal, hogy tisztességtelen, ha a régi nómenklatúra szürkéi még mindig a hatalom folyosóin, a tévéstúdiókban és az újságok szerkesztőségeiben csellengenek. A Fidesz tagjai már megmutatták Európának, hogy kicsit jobban értenek a szabadság szelleméhez, mint a nyugatiak mert frissen él bennük a szabadságért vívott küzdelem emléke.
Először itthon, majd Európában kell rendezni közös dolgainkat, mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke. Annak a 24 képviselőnek, akik Brüsszelben dolgoznak majd, tízmillió itthonmaradó magyart kell képviselnie, illetve azokat az erdélyi, kárpátaljai, vajdasági és horvátországi honfitársainkat, akik még nem rendelkeznek közvetlen képviselettel az unióban.
Schmitt Pál véleményét erősítette meg felszólalásában Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere, aki beszédében kiemelte, nincs többé határon túli magyar ügy, csak magyar ügy van. A polgármester elmondta, új esélyek nyílnak a nemzet számára, hogy az Európai Unióban Magyarország maradéktalanul és intézményesen visszaszerezze régi helyét.
G. K. P. – S. Cs.
