Netfoglalás
Nyegleség, durvaság, színvonaltalanság, talán még lelketlenség is jellemzi a digitális teret. De ennek nem kell így lennie, nem kell azt átengedni a baloldalnak. Ha sikerül belakni ezt a teret, és legalább döntetlenre hozni a jelenlétünket, annak politikai következményei is lesznek, és megnyerjük a választást – foglalta össze a XXI. századi keresztény-nemzeti szabadságharc egyik fontos fegyvernemének lényegét Orbán Viktor a digitális polgári körök mohácsi háborúellenes találkozóján.
Miként a miniszterelnök korábban többször mondta a közbeszéd színvonalának sokáig elképzelhetetlen mélységbe süllyedése kapcsán, a fegyvernemet nem mi választottuk, hanem az ellenfél – amit a kormányfő elegáns udvariassága iránti minden tiszteletünkkel a magunk részéről ellenségként azonosítunk.
Az ugyanis, aki hazánkra tör, ellenség. És kész.
Ha pedig magyarként szolgál ellenséges érdeket, akkor még hazaáruló is. És kész.
A digitalizmus lehangoló, kétségbeejtő, mellbevágó, sokkoló, gyomorforgató, rémisztő, felháborító (az elítélő jelzők sora a végtelenségig folytatható) világa persze nemcsak a politikai, közéleti témájú szövegeknél és az azokhoz fűzött hozzászólásoknál nyilvánul meg, hanem általában is olyan hangnemben uszulnak egymásra embertársaink az életvalóság dolgában teljesen lényegtelen nézetkülönbségek miatt, ami a jóérzésű embert szinte megijeszti. Még akkor is, ha a valódi életben azért egyetlen közös világnézeti viszonyítási pontot sem lelő emberek is összeférnek mondjuk egy sör mellett a politikától független témákról társalogva. Végső soron mégiscsak egy nemzet volnánk.
De mégis,
a világháló bugyrai az infernália olyan mélységeibe rántanak, amelyeket elképzelni is alig lehet.
Mondhatnánk, hogy arctalanság és névtelenség, pontosabban hamis arc és hamis név mögé bújó emberek beteges mentális kisülései-megkönnyebbülései ezek a szavaikért vállalandó felelősség jó esélyű elkerülésének tudatában, de gyakran valóságos adatlappal rendelkező valóságos embereknél is messzire gurul a gyógyszer.
Ennek okait messze vezető elmélkedésben lehetne taglalni, maradjunk most annyiban, hogy az ellenség kegyetlen, a harctér véres, a hadakozás, a kaszabolás iszamós, mert egy valódi háború sohasem lovagi torna, hanem élethalálharc. Ha pedig így van, akkor nincs más választásunk, mint fölvenni a kesztyűt és megtartva a magunk méltóságát elfoglalni a hálót, avagy a netet, megforgatni virtuális pallosainkat nemes önvédelemből.
