Nevelés Isten és az emberek szeretetére

– A rendszerváltozás óta eltelt harminc évben gyakran éles viták kísérték az egyházi, közöttük a katolikus iskolák működését. A politikai csatározások ellenére egyre több család választ ilyen intézményt gyermekének. Miként alakult a katolikus egyház által működtetett iskolák száma?

– Jelentősen, közel kétszeresére nőtt a számuk az elmúlt időszakban. Ma 43 katolikus intézmény összesen 347 önálló iskolát tart fenn. Ha a tagintézményeket külön vesszük, akkor a számuk: 752. Ebből 196 óvoda, 265 általános iskola, 105 gimnázium, 76 különböző kategóriába tartozó szakképző intézmény, 44 kollégium és 66 egyéb nevelési-oktatási intézmény. A felsőoktatás vonatkozásában pedig 3 egyetemet és 10 főiskolát tartunk számon. A rendszerváltáskor az egyházi iskolák indítására mindenekelőtt a tulajdonjogi viszonyok függvényében tekintettek, ennek megfelelően az első megoldások és kihívások is főképpen jogi természetűek voltak. Az államosított egyházi ingatlanok visszaadásának a folyamata 2010 környékén zárult le, ezzel párhuzamosan az egyházi iskolák alapításának a lendülete is alábbhagyott, miközben megnőtt a presztízsük a társadalomban, és számos olyan településen is jelentkezett irántuk igény, ahol korábban ilyen nem volt. Ezért ettől kezdve szétvált a tulajdonjog és az egyházi iskola alapításának a kérdése. Megnyílt a lehetősége annak, hogy a korábban az intézmények mögött álló önkormányzatok iskoláikat egyházi fenntartásba adják a tulajdonjog megtartásával. Ezt az igényt hivatott visszaszorítani az az állami szabályozás, amely az erre vállalkozó önkormányzatokat éveken át további pénzügyi szerepvállalásra kötelezte akkor is, ha iskolájukat időközben egyházi fenntartásba adták. A 2010-ben megválasztott Országgyűlés – felismerve a társadalomban elégedetlenséget kiváltó szabályozás tarthatatlanságát – átvágta a gordiuszi csomót azzal, hogy még mielőtt megválasztotta volna az új kormányt, rendelkezett az önkormányzatok ilyen irányú felszabadításáról: ettől kezdve minden pénzügyi hátrány nélkül adhatták át intézményeiket.

– Ez azt jelenti, hogy 2010 mérföldkő volt az egyházi iskolák alapításában?

– Igen, 2010-ben igazi paradigmaváltás történt. Ezután az egyházak már nem korábbi iskoláikat kapták meg. Azóta két kérdés motivál bennünket: egyrészt hogy megfeleljünk a bennünket választó szülők és pedagógusok kérésének, másrészt hogy eleget tegyünk saját missziós hivatásunknak. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy ez a feladatellátás az evangelizáció mellett egyúttal az egész társadalom, magyar népünk szolgálata is. Ha az 1990 és a 2010 utáni egyházi isko­laindításokat összehasonlítom, akkor a legnagyobb különbség tehát abban áll, hogy míg korábban az ingatlanok visszaadásának kérdése dominált, és ez a tulajdonjogi szempont gyakran elnyomta a szülői és pedagógusi szándék érvényesülését, addig újabban a tulajdonjog szerzése nem cél, hiszen az szinte mindig megmarad a helyi önkormányzat kezében, az egyház pedig az intézmény fenntartásáért, szellemi, lelki, pénzügyi irányításáért felel. Az első döntést itt közvetlenül az érintettek hozzák meg, a szülők és a pedagógusok szavazhatnak róla.

– Mi a legfőbb vonzerejük az egyházi iskoláknak?

– Erre a kérdésre leginkább azok a szülők ismerik a feleletet, akik beiratkozáskor minket választanak. Vannak, akik elsősorban hitbeli meggyőződésük alapján döntenek mellettünk, másokat jó hírünk, a jó szakmai munka, elkötelezett pedagógusaink, a jó nevelés vonz. Pedagógusaink miközben tanítanak és nevelnek, megtapasztalhatják annak lelkesítő élményét, amikor sikerül személyes elkötelezettségüket megcsillantani és átadni a fiataloknak. Utóbbiak nagyon hamar megérzik, hogy van-e tanárukban lelkesedés, figyel-e a diákjaira, szereti-e őket. A hívő tanárok számára nagy lehetőség a katolikus iskola, ahol nyíltan megvallhatják hitüket, és nem kell rejtegetni azt az értékrendet, amelyet fontosnak tartanak. Az iskola egész miliője, berendezése, programja, szellemisége, ünnepei mind-mind Istent juttatják eszükbe. Ezek olyan lehetőségek, amelyek szárnyat adhatnak az iskola elkötelezett tanárainak. Az iskoláink előtt álló legfontosabb kihívás, amely öröm és küldetés is egyben, a hitre nevelés. Legtöbbször a szülők részéről is van ilyen igény, éppen ezért íratják katolikus intézménybe a gyermeküket. A katolikus fenntartóknak pedig célja, hogy eljuttassuk a ránk bízottakat az evangélium szerinti életre, Isten és az emberek szeretetére. Nagyszerű lehetőség a figyelmet az örök értékekre irányítani, kibontakoztatni a rejtett tehetségeket, amelyekkel a fiatalok a közösség szolgálatára lehetnek. Felcsillantani előttük az Istennek szentelt hivatások értékét és szépségét ugyanúgy, mint a hivatásként megélt munkát vagy azt a kiváltságot, hogy egyszer majd édesapakánt, édesanyaként Isten munkatársai lehetnek az élet továbbadásában.

– Sok támadás érte baloldalról a katolikus egyházat és a kormányt arra hivatkozva, hogy az egyházi iskolák több támogatást kapnak, mint az államiak. Hogyan ítéli meg ezeket a vitákat?

– Az oktatási intézmények finanszírozása Magyarországon szektorsemleges alapon történik. Ennek jogi alapja az a Magyarország Alaptörvényében deklarált jog, amely szerint hazánkban az alap- és középfokú oktatás mindenki számára ingyenes, a szülők iskolaválasztási jogát pedig tiszteletben kell tartani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden iskolafenntartó intézmény ugyanarra az ellátásra jogosult, mint az államiak. Konkréten: nem lehet az összehasonlítás alapja a magyar állam éves költségvetésében tervezett összeg, hanem a tényleges bekerülés összege. Azt pedig csak utólag lehet megállapítani, hogy adott évben egy állami fenntartású iskolában tanuló gyermek után ténylegesen mennyit költött az állam. Hogy a szektorsemleges finanszírozás elve érvényesüljön, az 1997-ben megkötött úgynevezett vatikáni megállapodás alapján az állam minden évben előleget ad az egyházi fenntartónak, amelyet a következő év végén a zárszámadási törvényben kiegészít a tényleges állami bekerülés számainak ismeretében. Valójában tehát nem lehet szó többlettámogatásról. Sőt, az igazság az, hogy az egyházi fenntartó az említett okok miatt járandósága egy részéhez utólag, csak a tárgyévet követő év végén jut hozzá.

– Országszerte pedagógushiány van. Gondolom, ez különleges terheket ró az egyházi iskolafenntartókra is.

– Az intézményeinkben tapasztalt helyzet elemzéséből arra következtetünk, hogy a következő években a nyugdíjazások miatt jelenleg is meglévő pedagógushiány fokozódik. Különösen is érvényes ez a matematika, fizika és kémia tárgyakra. A pedagógushiányt a tanításra vállalkozó és erre alkalmas nyugdíjas pedagógusok tovább foglalkoztatásával, valamint előre tervezett túlórákkal igyekszünk csökkenteni. Egyes fenntartóink ösztöndíjakat alapítanak az utánpótlás érdekében. Örömmel vettük azt a lehetőséget, hogy a pedagógusképzésben részt vevő Klebelsberg-ösztöndíjasok elhelyezkedési lehetőségei köréből immár nem zárják ki többé az egyházi iskolákat. Van olyan katolikus iskolafenntartó, amely a hátrányos helyzetű településeken úgy tervezi megemelni a pedagógusok fizetését, hogy kiegészítő települési pótlékot vezet be. Az itt dolgozóktól ugyanis nagyobb odafigyelést és több munkát követel a hátrányos helyzetű családokból származó, sokszor lelkileg sérült gyermekek nevelése és oktatása. E helyzeteket csak fókuszált figyelemmel és hozzáértéssel, jelentős pedagógiai többletértékkel lehet ellensúlyozni. Az iskola felelőssége és lehetősége, hogy programjaival védőfaktorokat képezzen. A tanulói lemorzsolódás elleni küzdelemben nagy segítséget jelent az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen kidolgozott komplex alapprogram.

– Néhány éve óriási sajtóvihart támasztott a hitoktatás és az ehelyett választható etikaórák bevezetése. Ám minden várakozást felülmúlt a hittan mellett döntő gyerekek száma. Megmaradt ez a lendület?

– Nincs teljes körű rátekintésem az országos állapotokra. Az Egri Főegyházmegye területén eléggé változatos a helyzet. A legtöbb állami iskolában igény van a katolikus hitoktatásra a szülők részéről. Számos helyen teljes osztályokat írattak be római katolikus hittanra a szülők, de előfordul olyan is, hogy évfolyamonként csak néhány hittanos gyerek van. A különbségek oka egyértelműen a települések vallási összetételében keresendő. Ami a katolikus iskolákat illeti, ott a hitoktatás minden diák számára kötelező, vallási hovatartozása szerint.

– Van-e elegendő hitoktató, és ha nincs, hogyan válaszol a hiányra a katolikus egyház?

– A hittanórák számának folyamatos emelkedése az elmúlt években kihívás elé állított bennünket, hiszen a meglévő hitoktatói állománnyal nem tudtuk volna ellátni a feladatot. Ezért a mi egyházmegyénkben például átképzést szerveztünk az Egri Hittudományi Főiskolán. Az erre jelentkező, pedagógiai diplomával rendelkező tanárok itt hittanári végzettséget szereztek. Az erkölcs-, illetve hitoktatás fokozatos, felmenő rendszerben történő bevezetése ily módon lehetővé tette az új hitoktatók képzését is. Ezért gyakorlatilag minden iskolában biztosítani tudjuk a hitoktatást az azt kérelmező szülők gyermekeinek.

– A hitoktatás bevezetése miként hat a családok életére? Erősödnek-e a gyülekezetek?

– Talán korai még erről beszélni, hiszen a családok életének megváltozása, vallásgyakorlóvá válása általában hosszú folyamat. Nem elsősorban a hitoktatástól várjuk a családok vallásos életének fellendülését, a hittanóra önmagában nem térít meg senkit. Az iskolai környezet és az órarendbe beépített hitoktatás inkább egy preevangelizációs lehetőség. Amennyiben a hitoktató a vallási ismeretek átadásán túl kapcsolatot tud kiépíteni a családokkal, akkor van esély rá, hogy a helyi egyházközség életére is pozitív hatással legyen. Helyenként vannak ilyen kezdeményezések, de általánosságban a hittanórák és az iskolai hitoktatáson részt vevők számának növekedésével nem érzékelhető arányos erősödés az egyházközségekben.

– A kereszténységet itthon is komoly támadások érik balliberális oldalról. Ennek ellenére úgy tűnik, egyre többen vannak, akik aktívan vállalják hitüket. Igazolják-e a számok ezt a benyomást?

– Ha csak a számokat nézzük, akkor nem biztos, hogy a legjobb mércét vesszük alapul. Hiszen nehéz mérni azt, hogy mit jelent a hit aktív felvállalása. Katolikus körökben általában a szentmise-látogatást szokták emlegetni. Sokan vannak azonban, akik úgy kötődnek katolikus hitükhöz, hogy közben csak ritkán járnak templomba vagy vesznek részt a közösség életében. Botorság lenne őket leírni vagy úgy tekinteni rájuk, mint akik nem vállalják fel a kereszténységüket. E tekintetben számunkra is meglepetés volt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tapasztalata, az a hatalmas érdeklődés és hívő részvétel, amelyet a különböző eseményeken láttunk. E tekintetben kiemelkedik a fáklyás körmenet és a pápai szentmise. Mindkét eseményen nagy tömegek vettek részt. Olyan emberek, akik saját kisebb közösségükben talán éppen azt tapasztalják meg, mintha egyre kevesebben lennénk. Most kiderült, hogy ez a kevés is milyen sok, ha összeadódik.