Nevelj, ne csak taníts!

– Sok szomorú példa is bizonyítja, hogy akuttá vált az iskolán belüli erőszak problémája. Készült erről valamilyen látlelet?

– Több relációban értelmezhető a jelenség. Egyrészt létezik a diákok közötti kortárs bántalmazás, másrészt előfordul, amikor a pedagógus a kiszemelt célpontja az erőszakos, agresszív fellépésnek. Korábban is tudni lehetett egy-egy esetről, itt-ott felbukkantak a témával foglalkozó szakirodalomban, de a szélesebb közvélemény előtt ismeretlenek maradtak. Most viszont, amikor mobiltelefonnal is fel lehet már venni egy-egy verbális vagy éppen fizikai támadást, és fel lehet tenni az internetre, más a helyzet. Végül beszélnünk kell arról is, hogy előfordul, amikor a szülő úgy érzi, olyan dolog történt az iskolában a gyerekével, amiért neki rögtön be kell mennie az intézménybe, és elégtételt kell vennie. Az ok-okozati összefüggés mindegyik esettípusnál más és más. Ráadásul korábban az iskolai agresszió alapvetően a fizikai térben valósult meg, ma már viszont az online világban is előfordul kompromittáló képek, lejárató információk megosztása, valamint a közvetlen, célzott zaklatás: ezt cyberbullyingnak nevezi a szaknyelv, és elszenvedheti diák, de pedagógus is. Tudni kell, hogy amit a néhány napvilágra került videóban látunk, valószínűleg csak a jéghegy csúcsa.

– Melyik erőszaktípus a leggyakoribb?

– Mivel az esetek jelentős részét a tanulók, pedagógusok nem osztják meg másokkal, maguk próbálják kezelni, a legtöbb iskolai zaklatás vagy agresszív fellépés nem kap nyilvánosságot. Ezért nincsenek valóban megbízható adataink, leginkább a különböző felmérések eredményeire tudunk támaszkodni. Az egyértelmű, hogy az iskolai erőszak nem hungarikum. A 2018-as TALIS felmérés, amely egy nagy nemzetközi vizsgálat, és kitér a többi között az iskolai erőszak, agresszió, bántalmazás témakörére is, azt mutatta meg, hogy az OECD-országok közoktatási intézményeinek 14 százalékában fordul elő rendszeresen a tanulótársak megfélemlítése, zaklatása vagy verbális bántalmazása. Magyarországon az OECD-államokhoz viszonyítva is pozitív kép rajzolódik ki az iskolák biztonságos voltával kapcsolatban. Hazánkban minden tizedik intézményben fordul elő rendszeresen tanulók közötti zaklatás, agresszió.

– Mik az iskolai erőszak mozgatórugói? Eltérő kultúrák éles szögű találkozása? Vagy a sok goromba film és videó a világhálón, illetve a televízióban?

– Az biztos, hogy a média, az internet nagy szerepet játszik ebben. Sokszor szinte korlátozás nélkül férnek hozzá akár a kisiskolások is olyan agresszív, erőszakra sarkalló vagy azt heroizáló tartalmakhoz, amelyek negatív mintát mutatnak a gyerekeknek. A szakirodalom három fő okozati típust különböztet meg. Az egyik testi eredetű, amikor a diák kialvatlan, éhes vagy valami hasonló okból ingerültté válik. A másik, ha a fiatal rendszeresen lemarad a tanulásban, vagy úgy érzi, behozhatatlan hátrányba került, és nem érnek el nála eredményt a felzárkóztatási programok sem. A legtipikusabb és leggyakoribb képlet az, amikor egy gyerek a környezete, nevelése miatt válik agresszívvá. Ennek fontos eleme, hogy milyen mintákat nyújtanak neki a felnőttek és vele egykorú társai is.

– Véleménye szerint elkülöníthetők a tanulást akadályozó diákok, vagy inkább más módszerekre lenne szükség?

– Mindig az adott helyzethez kell igazodni. A pedagógia amúgy is differenciálásra épülő tudomány, az általános szabályok betartása mellett fontos, hogy egyedileg is foglalkozzunk a diákokkal. És igen, adódnak esetek, amikor zéró toleranciát kell alkalmazni, éppen a közösség biztonsága és a többi tanuló oktatáshoz, művelődéshez való jogának érvényesülése érdekében. Vagyis fontos lehet a legfegyelmezetlenebb, akár a tanárt is fenyegető diákok kiemelése az osztályból. De ne feledjük, hogy egy hosszabb folyamat révén jut el eddig a pontig egy diák, vagyis már az első gondok, problémák észlelésekor be kell avatkozni. Fontosnak tartom továbbá, hogy az ilyen esetekben mindenkivel foglalkozni kell: az áldozattal, az osztálytársakkal, a pedagógussal és a bántalmazóval is. Gyakori, hogy az agresszor támogatást kap több osztálytársától is. Ilyenkor fontos megtalálni azt is, aki a háttérből kezdeményez és buzdít, azaz ráveszi az akcióra egy társát.

– Muszáj lenne rendet tenni az iskolákban. Ha erős országot akarunk, ahhoz tehetségek kellenek, de arra is szükség van, hogy a lemaradókat felzárkóztassuk. Vannak, akik csak a lemaradókkal törődnének…

– Mindkettőre hangsúlyt kell helyezni. Tehetségek tekintetében jól állunk, a legtöbb nemzetközi felmérésben igen magas az átlag fölötti, magas képességszinteken teljesítő magyar diákok aránya.

– Az ellenzék épp az ellenkezőjét állítja…

– Talán a maguk szájíze és céljai szerint igyekeznek értelmezni az eredményeket. Az elmúlt évben például feltűnően sok sikert arattak magyar tanulók a nemzetközi tudományos diákolimpiákon, hat arany-, hét ezüst-, 16 bronzérmet hoztak haza. Ráadásul két diákolimpiát is rendeztünk kimagasló színvonalon. A nemzetközi felmérések, például a PIRLS vagy a TIMSS is azt mutatták, hogy nagy a kiemelkedően teljesítők aránya a magyar diákok között.

– A leszakadókról is képet adnak ezek a felmérések?

– Igen. Amíg nagy a mérésekben a magas képességszintű magyar tanulók aránya, addig igaz ez sajnos a viszonylag csekély képességű diákok arányára is. Ezzel foglalkozni kell, a leszakadó tanulók felzárkóztatása nagyon is valós kihívás a magyar pedagógia számára. Nagyon sok hazai program törekszik erre, jogszabály is előírja, hogy mind az alap-, mind a középfokú oktatásban biztosítania kell az iskolának a szaktárgyi, illetve készségfejlesztő felzárkóztatást, a kis csoportokban történő oktatást a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő diákoknak.

– Ha nincs fegyelem az iskolában, ha egy település népességének adott és egyre növekvő része nem tanul, nem képes vagy nem is akar szakmát, képesítést szerezni, akkor mi lesz például Gyöngyöspatával húsz év múlva?

– Komplex intézkedéscsomagra van szükség. Azzal a céllal kell hozzáfognunk a munkához, hogy egy településen a gyerekek minden megosztás és megosztottság nélkül, együtt tudjanak tanulni. Fontos a pedagógusok felkészítése, és ha megerősítjük a tekintélyüket, jogilag és gyakorlatban is fokozottabban védjük őket, megfelelő, kommunikációs, stressz- és konfliktuskezelési készségeket szereznek, akkor már az első pillanattól kezdve hatékonyabban tudnak bánni a tanulói közösségekkel, legyenek azok bármilyen összetételűek.

– Mi van, ha mégis csütörtököt mond minden módszer?

– Persze, előfordulhat, hogy eszköztelenné válik egy pedagógus, vagy úgy érzi, hogy azzá vált. Ilyenkor kell megadni neki azt a támogatást, segítséget, akár szakemberek, akár jogi eszközök formájában, amikor nemcsak a tanuló, de főképpen annak családja, környezete is szembesül vele, hogy változtatnia kell a hozzáállásán.

– Milyen jogi eszközre gondol? Tudjuk, ha egy diák ötven órát mulaszt, elvehető a szüleitől a családi pótlék…

– Ez létező szabályozás az indokolatlan mulasztások magas számának ellensúlyozására. A gyakorlatban korábban előfordult, hogy az iskola kivette a diákot az osztályközösségből, és magántanuló lett. A megváltoztatott jogszabály ezt egyéni munkarendnek nevezi, és csak igen komoly szakmai indoklás mellett engedi meg. A kérdésben mindig az Oktatási Hivatal dönt. Szerintem inkább az iskolában kell megteremteni azokat szervezeti formákat, amelyek a magatartási problémás vagy leszakadó gyerekeket képesek megfelelő irányba terelni.

– Felvetődött az iskolarendészet kérdése…

– Mint mondtam, az erőszak kezeléséhez komplex csomagra van szükség, amelyben a támogató, preventív eszközök, a pedagógusok jobb kiválasztása és felkészítése mellett ott vannak a gyors, határozott beavatkozást lehetővé tevő eszközök is. Az iskolarendészet valóban felmerült, döntés azonban nem született róla. Az fontos irány lehet, hogy legyen az intézményekben olyan személy, aki a kritikus szituációkban segíteni tud.

– Ön már a pedagógusképzésbe is olyan elemeket iktatna be, amelyek felkészítenék a leendő tanítókat és tanárokat a konfliktusok kezelésére. Mire kell itt gondolni?

– A pedagógusnak készülők jelenleg két félévnyi gyakorlaton ismerkednek gyakorlóiskolákban a hivatás mindennapi mesterfogásaival. Érdemes lehet megfontolni ennek az átalakítását úgy, hogy a gyakorlóiskolák védettebb közege mellett olyan intézményekben, illetve tanulócsoportokban is töltsenek el jelentősebb időt, ahol a diákok szociálisan leszakadó, nehezebb körülmények között élő családokból érkeznek.

– Mindenki alkalmas lehet az erőskezű tanár szerepére?

– Nagyon sok múlik azon, hogy egy pedagógus mennyire jó kommunikációval, emberismerettel lép fel már a kezdet kezdetén. Ezekkel a készségekkel, mint a retorika, a konfliktuskezelés, a mentálhigiénében való jártasság, a pszichikai tűrőképesség és a magabiztosság, szerintem még többet kellene foglalkozni a tanárképzésben.

– Vannak, akik szerint a pedagógus tanítani jön a pályára, és nem azért, hogy a renitens gyerekek fegyelmezésével és folyton ismétlődő konfliktusokkal foglalkozzon…

– A pedagógus feladata az oktatás és a nevelés. Vagyis az ismeretek átadása mellett lényegi célja a munkájának a személyiségfejlesztés is. Ebben az is benne van, hogy mindenféle beilleszkedési, illetve magatartási problémával küszködő tanulóval is foglalkozni kell. Vannak esetek, amikor ehhez más szakember bevonására is szükség lehet, erre megvannak a lehetőségek és a személyi feltételek. A nevelésnek ugyanakkor legalább akkora súlya van, mint az ismeretek átadásának.