Mintegy 30 milliárd forint értékű kerékpárút fejlesztésről döntött a kormány, a turisztikai szempontból legfontosabb útvonalak fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítették – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa háttérbeszélgetésen szerdán Budapesten.

Révész Máriusz hozzátette, a fejlesztések koordinálása érdekében döntöttek arról is, hogy a tárcán belül külön kerékpáros főosztályt hoznak létre.

A kiemelt állami fejlesztések közé sorolta a Budapest-Balaton kerékpárút fejlesztését, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút fejlesztését, a Balatoni bringakör komplex fejlesztését, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítését, valamint az Eurovelo 6 útvonal Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszainak komplex fejlesztését. A fejlesztésekhez szükséges forrásokat uniós és hazai források biztosítják, a fejlesztések többsége 2018-ra megvalósulhat – mondta.

MTI

Fotó: shutterstock.com