Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök elmondta: az F-16-osok szállítását a tervek szerint még 2024-ben megkezdik.

Hirdetés

„A légvédelmi rendszerekkel együtt a harci repülőgépek elengedhetetlenek lesznek ahhoz, hogy az ukránok képesek legyenek megvédeni magukat az orosz légicsapásokkal szemben”

– állt a kormányfő közleményében.

Norvégia már tavaly augusztusban jelezte, hogy F-16-osokat tervez Ukrajnának adományozni, de akkor nem közölték, hogy pontosan hány gépről van szó. Az akkori első bejelentés óta a norvég kormány két F-16-os harci repülőgépet Dániába küldött, hogy azokat használják az ukrán pilóták kiképzéséhez.

A norvég légierő 2021-ben saját modelljeit lecserélte az F-16-osok modernebb utódjára, az F-35-ös típusra. A lecserélt gépek közül 32-t Romániának adtak el.

Korábban írtuk

Az ukrán vezetés már hosszú ideje kéri nyugati szövetségeseit, hogy szállítsanak neki F-16-osokat. Dánia eddig 19, Hollandia pedig 24 gép szállítására tett ígéretet. Mindkét ország azon fáradozik, hogy nemzetközi koalíciót alakítson ki Ukrajna F-16-osokkal történő ellátására.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a washingtoni NATO-csúcstalálkozón reményét fejezte ki, hogy az első F-16-osok még nyáron megérkezhetnek Ukrajnába. Az elnök szerint országának legalább 128 harci repülőgépre lenne szüksége.