– Az új tagországok közül Magyarország áll az első helyen az uniós pénzek felhasználásában – gratulált év elején Danuta Hübner, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa. Hazánk ugyanis 2000–2006 között az uniós források 82 százalékát volt képes felhasználni, amivel az unió összes tagországát tekintve is a harmadik helyet szerezte meg. A legaktívabb Írország a támogatások 91 százalékát, a legkevésbé sikeres Ciprus pedig 62 százalékát tudta hasznosítani. A magyar eredmény jelentős változás a két évvel korábbi állapotokhoz képes, amikor hazánk – a 2005-ös kifizetések tekintetében – még csak az előirányzott összegek 37 százalékának megszerzésére volt képes, s ezzel a 18. helyet foglalta el az uniós tagországok között.

Hárommilliárd euró

Jól hajrázott tehát az ország. Ami különösen fontos annak tükrében, hogy 2007-től Brüsszel a korábbi háromról két évre csökkentette a fejlesztési támogatások felhasználhatóságának idejét. A 2007-től kezdődő új költségvetési időszakban egyébként jelentősen megnőttek a hazánknak járó uniós források. Míg 2000–2003 között – az előcsatlakozási időszakban – csupán évi 250 millió eurónyi támogatásra számíthattunk, s az összeg 2004–2006 között is megrekedt az egymilliárd euró körüli szinten, a tavaly kezdődő hatéves periódusban már évi 3 milliárd euró érkezik az országba. Az összeg nagyobbik részét, bő kétharmadát az úgynevezett strukturális alapokból vehetjük fel. Ezek lényegében általános gazdaságfejlesztési célokat támogató alapok, amelyek infrastrukturális, munkahelyteremtő, helyi fejlesztési, kisvállalkozásokat támogató, esetleg technológiai váltást elősegítő célokat szolgálnak. A Strukturális Alapok pénzei a Nemzeti Fejlesztési Terv programjaihoz kapcsolódnak, a változatos rövidítésű kiírásokra (GVOP, AVOP, KIOP, HEFOP, ROP stb. – összesen 13 jogcím) vállalkozások vagy önkormányzatok pályázhatnak.

Magyarország és a többi újabban csatlakozott állam számíthat még a Kohéziós Alapra. Ezt az elmaradottabb területek támogatására hozták létre. Azon országok igényelhetnek belőle, ahol az egy főre eső GDP nem éri el az uniós átlag 90 százalékát. A régi tagállamok közül Spanyolország, Portugália és Görögország számíthat kohéziós pénzekre, az újak viszont kivétel nélkül a támogatandók közé tartoznak.

A 2007–2013 közötti költségvetési periódusban hazánk évi egymilliárd euróra számíthat ebből az alapból. Ezeknek a – jellemzően költségvetési társfinanszírozást igénylő – pénzeknek a felhasználása akadozik. Egy 2005-re vonatkozó kimutatás szerint Magyarország mindössze az előirányzat 25 százalékát vette fel, miközben Szlovákia 28, Ciprus 33, Spanyolország pedig 77 százalékot teljesített. Ez azonban nem jelenti a lehetőségek végleges elúszását, a kohéziós pénzeknél ugyanis nem kettő, hanem négy év van a beruházások megkezdésére. Felkészültségünk 2007 közepéig még romlott is kicsit – 23-24 százalékra –, azóta viszont 37 százalékra sikerült feltornászni a megszerzett pénzek arányát.

Szintén jelentős tételt alkotnak a mezőgazdasági támogatások. Valójában az agrárbüdzsé a brüsszeli támogatáspolitika legnagyobb kasszája – az összes kifizetés 43 százalékát teljesítik innen. Itt évi 800 millió euró támogatásra számíthatunk. Ugyanakkor az agrártámogatásokat – bár a jogcímek között ilyen is található – alapvetően nem lehet fejlesztési támogatásnak tekinteni, céljuk inkább a stratégiai termékek folyamatos biztosítása, a vidéki lakosság életszínvonalának emelése, s így helyben maradásának elősegítése. Hogy mennyire bonyolult az uniós támogatáspolitika, bizonyítja, hogy a magyar költségvetésben 193 előirányzatban jelennek meg uniós be- és kifizetések.

Döcögő nagyberuházások

Bár Magyarország jól áll az uniós pénzek felszívásában, az Állami Számvevőszék közelmúltban megjelent jelentése állítja: nem sikerült a felzárkózás érdekében hasznosítani az uniós támogatásokat. Kovács Árpád, a szervezet elnöke ezt azzal magyarázza, hogy nincs konszenzussal elfogadott fejlesztési stratégia a pénzek felhasználására. Másképpen: a vállalkozások nem arra kérnek pénzt, aminek a megvalósítása a legindokoltabb lenne, hanem arra, amire várhatóan kapni fognak. Bár az uniós csatlakozás előtt szakértők úgy vélték, a támogatások legalább 1 százalékkal növelik hazánk gazdasági teljesítményét, ma úgy tűnik, a pénzek nem mozgatják meg a gazdaságot. A legutóbbi, 0,9 százalékos éves GDP-növekedési ráta szomorú bizonyíték erre – persze az is elképzelhető, hogy uniós támogatások nélkül egyenesen csökkent volna a magyar GDP.

A gazdasági pangás egyik lehetséges oka, hogy hazánk folyamatosan halasztja a Kohéziós Alap állami beruházásainak indítását. Az úgynevezett nagyberuházásokat egy évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc jelentette be. Akkor a kormány 340 projektről döntött, összesen mintegy 1500 milliárd forint értékben, amelyhez uniós támogatást kíván igénybe venni.

Ezek jellemzően közlekedési beruházások – például az M0 déli gyűrűjének bővítése, az M3, M6, M9 autópálya továbbépítése, a négyes metró, a szegedi, miskolci és debreceni tömegközlekedési beruházások, a vonatok követési idejét csökkentő GSM-R rendszer telepítése, ezeken felül pedig a csepeli szennyvíztisztító, valamint a Duna árvízvédelmi rendszerének fejlesztése. A beruházások jó részének már tavaly meg kellett volna kezdődnie, ezzel szemben még mindig nem nyújtottuk be támogatási kérelmüket Brüsszelhez. Bajnai Gordon gazdasági miniszter ezt azzal magyarázza, hogy csak tökéletesen megírt pályázatokat akarnak Brüsszel elé küldeni. Kormányzati körökben egyébként nem aggódnak a csúszás miatt, hisz összesen négy év van a pénzek felhasználására.

Nem érzik az uniós pénzek jótékony hatását a kis- és középvállalkozások sem. A kis cégek bonyolult adminisztrációra, az elnyerhető pénzekkel egyező nagyságrendű pályázatírási és dokumentációs költségekre, a támogatások gyakori késésére panaszkodnak, valamint arra, hogy a nyertesnek három éven át évi 8 százalékkal kell növelnie árbevételét (Demokrata, 2007/49). Bár az érdekképviseletek is elismerik, az utóbbi időben mind az elbírálás, mind a pénzutalások sebessége gyorsult, még ma is hat-nyolc hónapba telik – az uniós támogatás ugyanis utófinanszírozás jellegű – mire a vállalkozások visszakapják a beinvesztált pénzt. A bizonytalanság, az áthidaló kölcsönök kamatterhe, s a félelem, hogy a legapróbb szabálytalanság esetén vissza kell fizetni a milliókat, sok céget elriasztanak a pályázatoktól.

Politikai szimpátia

Ormosy Gábor, a pályázatok kezeléséért felelős Magyar Gazdaságfejlesztési Központ vezérigazgatója azt tapasztalja, a vállalkozásokat az is visszatartja, hogy azt hiszik, előre le vannak osztva a pénzek. Háromnegyed éve, a Zuschlag-ügy kipattanásakor pedig Orbán Viktor egyenesen így fogalmazott: „az uniós pénzeket maffiamódszerekkel osztják szét”. Emlékezetes: Zuschlag és társai 80 millió forintnyi uniós pénzre pályáztak sikerrel nem működő alapítványok nevében. Ráadásul az üggyel egy időben napvilágra került Zuschlag Bács-Kiskun megyei frakciótársa, Weiszenberger László hangfelvétele, amelyen a következő kijelentéssel próbált kenőpénzt szedni egy vállalkozótól: „van egy kvótám, amin belül tíz pályázat egy adott évben nyer”. Bár a kormány határozottan tagadja, hogy a kijelentésnek bármiféle valóságtartalma lenne, szakértői körök szerint a rendszer nem zárja ki ennek a lehetőségét. Az uniós pénzek 40 százalékáról – a regionálisan kiemelt projektekről – például eleve pályázatok kiírása nélkül dönthet a kormány.

Hivatalos adatok szerint egyébként a pályázatoknak csupán 1,5-5 százalékánál merül fel valamiféle probléma, szabálytalanság. A HBF Hungaricum gazdasági tanácsadó 2006-ban készült tanulmánya ugyanakkor arról árulkodik: a pályázattal elnyert pénzeknél is tetten érhető a politikai szimpátia. Elemzésükből ugyanis kiderül: 2004–2005 között jóval sikeresebben pályáztak uniós forrásokra a szocialista vezetésű települések, mint a jobboldali önkormányzatok. A pályázatok elbírálását ugyanis az Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél a területfejlesztési miniszter által kinevezett bizottsági tagok végzik, valamint azon szervezetek képviselői, amelyeket szintén a kormány delegál a döntési eljárásba. A folyamat teljes mértékben áttekinthetetlen: a hivatal sem a döntéshozók személyét, sem az elutasítás pontos okát nem hozza a pályázók tudomására.

Kárász Andor

Kifizetések és befizetések

Bár hazánk az unió különösen támogatott országai közé tartozik, minket is terhelnek a tagállamokra vonatkozó kötelező befizetések. A szabályok szerint ugyanis a közös kasszát illetik meg a vámbevételek 25, s az áfa-bevételek 2,5 százaléka. Emellett – ha az előbbiek nem lennének elegendőek a kiadások finanszírozására – minden tagországnak be kell fizetni bruttó nemzeti jövedelme (GNI) egy bizonyos hányadát, ami általában 1 százalék körüli értéket jelent. Összességében hazánk 2004-ben 122, 2005-ben 211, 2006-ban 216 milliárd forintot fizetett a brüsszeli költségvetésnek. Az uniós támogatások egyre inkább felülmúlják hazánk befizetési kötelezettségét. Míg 2004-ben, csatlakozásunk évében az érkező pénzek alig 76 milliárddal hoztak többet a befizetéseknél, 2006-ban – ahogy sorra megvalósultak a pályázatok – már 295 milliárd forint többletet zsebelhetett be az ország.