„Bármilyen nyomást is fejt ki ránk az ENSZ emberi jogi bizottsága, mi egyetlenegy illegális bevándorlót sem fogunk befogadni” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Szijjártó Péter a magyar belügyekbe a választási kampány hajrájában történő nyílt beavatkozási kísérletnek minősítette azt, hogy az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága „súlyosan elfogult nyilatkozatot fogadott el Magyarországgal szemben”. A jelentésről azt mondta: olyan, mintha elejétől a végéig Soros György írta volna, „kísérteties hasonlóságot mutat a Soros-tervvel”.
    
A külügyminiszter abszurdnak nevezte, hogy a bizottság azt akarja: a tiltott határátlépést, a határsértést „alapvető emberi jogként fogadjuk el, mindazokat szállásoljuk el, mindazokról gondoskodjunk Magyarországon”, akik a magyar szuverenitás megsértésével határsértő módon illegálisan érkeztek Magyarországra. Úgy fogalmazott: az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága azt akarja „velünk elfogadtatni, hogy a hozzánk illegálisan érkező emberekről ugyanúgy gondoskodjunk”, mint a magyar adófizetőkről.
    
Szijjártó Péter közölte: „bármilyen nyomást is fejt ki ránk az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, mi egyetlenegy illegális bevándorlót sem fogunk befogadni”. Marad a kerítés, marad a szigorú bevándorláspolitika, „Magyarországra illegális bevándorló nem jöhet”, a határsértést pedig az ország szuverenitása ellen elkövetett egyik lehető legsúlyosabb bűncselekményként „fogjuk kezelni és ennek megfelelően fogjuk szankcionálni” a jövőben is – jelentette ki.
    
Azt mondta: Magyarország addig fog küzdeni, amíg olyan kormánya lesz, amely ezt a harcot megvívni és nem feladni akarja. Április 8-án eldől, hogy Magyarországnak bevándorlásellenes kormánya marad-e vagy bevándorláspárti kormánya lesz-e – fogalmazott az országgyűlési választás tétjéről. 
    
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy lépjen fel a politikusi gyűlöletbeszéd ellen, amelynek célkeresztjében a kisebbségek, a többi között a romák és a muszlimok állnak. A bizottság felszólította Magyarországot arra is, hogy vonja vissza azt a törvényt, amely lehetővé teszi a rendőrségnek az illegális határátlépők kitoloncolását anélkül, hogy menedékkérelmet nyújthatnának be. Emellett a testület szorgalmazza, hogy a kormány vonja vissza a Stop Soros törvényjavaslatot, amely felhatalmazná a belügyminisztert, hogy nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva betiltson migránsokat segítő civil szervezeteket.

(MTI)