Hirdetés

A szaktárca ismerteti: az egykor két miniszterelnöknek is otthont adó településen új általános iskola, óvoda és tornaterem épült, megújult a templom, de sor került bel- és külterületi utak felújítására, valamint a Tisza család otthonaként szolgáló épületegyüttes kulturális és turisztikai célú rekonstrukciójára.

Az elmúlt 8 esztendőben több mint 20 milliárd forint összegben hajtott végre fejlesztéseket a kormány Geszten és térségében, ami a település turisztikai vonzerejének növelésén keresztül segíti a munkahelyteremtést és a helyi vállalkozások megerősödését – hangsúlyozták.

A közlemény szerint a kormány 2019 és 2021 között összesen 660 millió forinttal támogatta a Geszti Református Egyházközség templomának, parókiájának és gyülekezeti házának felújítását, valamint további 29 millió forintot biztosított a mezőgyáni református templom külső és belső felújítására, korszerűsítésére. 2017. augusztusában közel száz diák kezdhette meg a tanulmányait az új geszti általános iskolában, de konyhával, étkezővel ellátott, két csoportos óvoda, valamint egy tornaterem is épült. A két beruházásra a kormány 1,1 milliárd forintot fordított, ami azért is különleges, mert az 1700-as évek óta nem épült közintézmény a településen.

2016-ban felújításra került a Geszt és Nagygyanté közötti 42154. sz. országút 13,2 kilométer hosszússágban. A beruházás teljes költsége 3,2 milliárd forint volt. A településen további útfelújításra, illetve körforgalom és parkoló építésére is sor került, amelynek keretében megújult a többi között az Arany János, a József Attila és a Szabadság utcák burkolata. A térségben a Magyar Közút összesen mintegy 53 kilométer hosszan üzemeltetési-fenntartási munkálatokat végzett el.

Korábban írtuk

A térség turisztikai vonzerejének növelését segíti a Tisza család otthonának felújítása. Az egykor két miniszterelnöknek és családjaiknak otthont adó épületegyüttes felújításáról 2016-ban a Miniszterelnökség javaslatára döntött a kormány. A kabinet 2017-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak nyilvánította a projektet, amelynek koordinálására 2019-ben külön kormánybiztost is kinevezett Lázár János személyben.

Az összesen mintegy 13,5 milliárd forint értékű beruházás célja az épületegyüttes eredeti állapotnak megfelelő helyreállítása volt, ami műszaki és esztétikai felújítást, illetve tartalmi, szolgáltatási megújulást egyaránt megkívánt. Az épületekhez kapcsolódóan 20 hektár területen került sor parkfelújításra, amely a jövőben számos szabadidős és szabadtéri programhoz biztosít lehetőséget.

A Tisza család és a korabeli Magyarország történetét négy jellemző témakör – a politika, az egyház, a család és a kultúra – mentén szervezett, összesen 25 helyszínt magába foglaló, 1000 négyzetméter területű állandó kiállítás mutatja be. A tárlaton a magyar kiállítóterekben eddig még be nem mutatott kordokumentumok és műtárgyak láthatóak.

A munkálatok keretében sor került szálláshely fejlesztésre: Arany János Vendégház néven 28 szobát, illetve 50 fő befogadására képes étkezőt alakítottak ki a hazai és nemzetközi vendégek számára. A beruházás mindezeken kívül magában foglalta az Arany János emlékház, illetve a településen kívül található Tisza-kripta rekonstrukcióját, valamint a hozzátartozó út felújítását is.

Az Országgyűlés a 2017. évben arról döntött, hogy a Tisza család otthonául szolgáló épületegyüttest a felújítást követően a Magyarországi Református Egyház tulajdonába adja, hogy az egyház az ingatlanban oktatási, illetve továbbképzési központot működtessen, valamint örökségvédelmi és turisztikai tevékenységet lásson el.

A geszti Tisza-kastély ünnepélyes átadására június 4-én, a nemzeti összetartozás emléknapján kerül sor, a felújított épület június 5-től mindenki számára látogatható – közölte az ÉKM.