A legfrissebb statisztikai adatok szerint hazánkban 2001-ben az egy ellátottra jutó havi nominális összeg 38 374 forint volt. Az elmúlt évtizedek alatt a társadalombiztosítási reform során leginkább a nyugdíjrendszer alakult át. A kizárólag állami gondoskodásra épülő nyugdíjrendszer három szintűvé vált. A bérből kötelezően levont nyugdíjjárulék mellett a munkáltató megszervezheti, hogy a munkavállalóktól levont pénzt nyugdíjpénztárban helyezi el, ahová egyébként a munkavállaló is beléphet. Az állam csak egy bizonyos határig képes garantálni a nyugdíjasok megélhetését, s elvárja, hogy a munkavállaló magasabb életszínvonalának a megtartása végett előtakarékoskodást vállaljon – ha van neki miből.

Keszthelyiné dr. Rédei Mária és dr. Salamin Pálné, a KSH háztartási, jövedelem- és fogyasztásstatisztikai osztályának munkatársai 2002-ben végeztek egy olyan felmérést, amelyben az idősek életkörülményeit és jövedelmi helyzetét vizsgálták. A felmérésből kiderült, hogy a 60 évesek túlnyomó többsége életének aktív szakasza már lezárult. Ennek következtében társadalmi jelentőségük csökkent, így szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy miközben a biológiai öregedés később következik be, a munkaerőpiacon – és gyakran a családban is – egyre kevésbé van rájuk igény. A gyors gazdasági és társadalmi változások következtében ugyanis az újdonságra fogékonyabb fiatal generációk szerepe értékelődik fel.

Ezt a helyzetet különösen megnehezíti még az is, hogy a rendszerváltás környékén, a gyors szerkezetváltozás következtében nagyon sok 40-50 éves ember tudása, tapasztalata értéktelenedett el, akik félve a változástól, a munkanélküliség elől a korengedményes vagy rokkantsági nyugdíjba menekültek. Ráadásul megszűntek a többgenerációs nagycsaládok. Az idős emberek általában magukban vagy a házastársukkal élnek, s mivel így nem érzik, hogy a munkájukra, gondoskodásukra, szeretetükre is szükség lenne, a feleslegessé válás érzése hatja át mindennapjaikat.

A 60 év feletti népesség 2002-ben a háztartások 40 százalékában, több mint 1,5 millió háztartásban élt. Számuk körülbelül 2 millió, amelyből 600 ezren éltek egyedül, 500 ezren a házastársukkal és 400 ezren egyéb típusú háztartásban. A házaspárok közül azok voltak anyagilag a legkedvezőbb helyzetben, akiknél a feleség még 60 év alatti volt, és azok a legrosszabban, akik nyugdíjasként még gyermekeket nevelnek. A vizsgálat idején a több mint másfél millió idős személyt tartalmazó háztartás több mint kétharmada városokban, egyötöd részük Budapesten élt. A háztartások taglétszáma a település nagyságával párhuzamosan egyre csökken. Az idős személyekkel együttélő háztartások átlagos taglétszáma Budapesten 1,89, a községekben 2,25, ami arra utal, hogy a községekben – a valamivel magasabb gyermekszám és a kevésbé „atomizálódó” háztartások miatt – gyakoribb a népesebb, kétgenerációs háztartás.

Magyarországon 100-200 ezer közötti ember él különös szegénységben, akik különböző csoportokból tevődnek össze. Rendkívül nehéz a helyzetük a rokkantnyugdíjasoknak, és azoknak az özvegy nőknek, akik csak az elhunyt férjük után jogosultak nyugdíjra (kb. 40 ezer háztartás – a szerk.), valamint a nyugdíjjal nem rendelkező, csupán valamilyen nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek, de azoknak a nagyon idős, 80 év fölötti beteg embereknek is, akik társadalmi segítségre szorulnak. Szegénynek azokat tekintik, akik az átlagjövedelem 50-60 százalékát kapják. (2002-ben az átlag jövedelem havi 50 ezer forint volt – a szerk.)

Az egyedül élő öregek száma 600 ezer, egyötödük férfi, négyötödük nő. Fő jövedelmi forrásuk a nyugdíj. Az egy főre jutó nyugdíj nagysága a férfiaknál mintegy 23 százalékkal haladta meg a nőkét. Az eltérés az alacsonyabb női keresetekből és a rövidebb szolgálati időből adódik. A jövedelmi helyzeten túl az idősek kiadásait is áttekintve a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kor előrehaladtával az idősekre az jellemző, hogy egyre inkább takarékoskodnak, még a rendelkezésükre álló összeget sem költik el, hanem váratlan kiadásokra, például betegség esetére tartalékolják. Ez a mentalitás annál is inkább érthető, mivel az idős korosztály már önerejéből nem képes anyagi helyzetén változtatni, nincs lehetősége arra, hogy külön jövedelemre tegyen szert. Ugyanakkor számot kell vetniük egészségi állapotuk romlásával, s azzal is, hogy ha bármi elromlik a háztartásukban, egyre kevésbé képesek ők maguk rendbe tenni, kijavítani, ezért fizetett szolgáltatást kell igénybe venniük. Az idősebb korúak takarékossága a kor előrehaladtával tovább fokozódik, a 80 év felettiek például átlagosan jövedelmük 20 százalékát teszik félre.

Az idősek megélhetési viszonyait összefoglalva, megállapítható, hogy az idősek jövedelmi helyzete a fiatalabbakhoz, főleg a gyermeket nevelő családokhoz képest nem tekinthető kedvezőtlennek, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a kisebb háztartásnagyság miatt relatíve drágábban élnek, mint a fiatalabbak. A nyugdíj szerény, de biztos megélhetést ad, mivel az idős korosztály még a teljes foglalkoztatottság idején megszerezte az ehhez szükséges szolgálati időt. Ezért anyagi helyzetük a fiatalabb korosztályhoz képest stabilabbnak tűnik. Ezt a biztonságot fokozza az is, hogy a saját nyugdíjjal rendelkező özvegyek elhalt házastársuk valorizált, inflációt követő nyugdíjának 20 százalékát nyugdíj-kiegészítés formájában kapják meg, ezzel kompenzálva az egytagú háztartások viszonylag drágább megélhetését.

A kor előrehaladtával az időseknél – mint ahogy arról már szó volt – a megtakarítási hajlam egyre fokozódik a biztonsági tartalék képzésére való törekvés, valamint adott esetben a csökkenő szükségletek miatt meglévő jövedelmük egyre jelentősebb részét folyamatosan megtakarítják. Az életük során felhalmozott tartalékaik jelentős részét főleg gyermekeiknek, unokáiknak adják.

Az időskorúak jövedelmi helyzetét tekintve a statisztikai adatok és az elemző szakirodalom arról tanúskodik, hogy a rendszerváltás előtti egy-két évtizedben az 1970-es és az 1980-as években a nyugdíjas státuszba kerülés egyben a szegénység felé sodródást jelentette. A 90-es évektől ez a helyzet bizonyos fokig módosult, illetve differenciálódott. Egy 10 éves időszakot összehasonlítva: az akkor 60, most 70 évesek kiadásainak színvonala reálértékben nem változott, struktúrájában azonban igen. Ma kevesebbet költenek élelmiszerre, viszont jóval többet lakásrezsire és egészségügyi kiadásokra, mivel ez utóbbiak árszínvonala az átlagosnál jóval nagyobb mértékben emelkedett. Érdemes azonban kiemelni, hangsúlyozta a két kutató közgazdász, hogy a ma 70 éves korosztály nagyobb mértékben követi az életszínvonal által nyújtott változásokat. Például jelentősen emelkedett a gépkocsival rendelkezők száma, nőtt a telefonnal, vezetékes gázzal, csatornával való ellátottságuk, a 90-es években pedig sokan komfortosították a lakásukat.

A társadalom gondoskodásának különösképpen ki kellene terjednie a késői öregkor, a leépülés időszakára, mert ha ennek a rendszerét nem teremti meg, akkor később a ma még fiatal és középkorú generációk helyzete sem lehet sokkal jobb. Magyarán, a növekvő arányú idős korosztályról való gondoskodás nem szűkülhet le kizárólag az anyagi biztonság garantálására. Fontos lenne az egészségben megélhető öregkor biztosítása, ami magában foglalná azt, hogy az idős emberek – ameddig és amennyire lehet – megőrizzék önállóságukat, a mindennapi életben való aktivitásukat. No, meg azt is, hogy ne szigetelődjenek el a társadalomtól, késői életszakaszukat pedig az emberi méltóságot megőrző gondozási, ápolási körülmények között töltsék. Ezek megvalósításához azonban újra kell gondolni a társadalompolitikai teendőket.

PÁR