Fotó: Magyar Nemzet
Hirdetés

Közérdekű üzem működésének megzavarása vétség miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Karácsony Gergely mai BKK-s akciójával összefüggésben – derült ki abból a hatósági határozatból, amelyet Tényi István küldött el a napilapnak. A dokumentum szerint az ügyet átteszik a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságra.

Erre azért volt szükség, mert a feljelentéssel érintett személlyel, Karácsony Gergellyel a budapesti rendőrfőkapitány munkakapcsolatban van, emiatt a BRFK ebben az ügyben nem járhat el.

A feljelentés-kiegészítés azt jelenti, hogy a feljelentőtől további adatokra, információkra van szüksége a hatóságnak. A rendőrségnek összesen harminc napja van arra, hogy döntsön: megindítja a nyomozást vagy pedig elutasítja a feljelentést.

Az ügy előzménye, hogy Tényi István a rendőrséghez fordult azután, hogy a főpolgármester bejelentette, pénteken tíz percre leállítja a tömegközlekedést a fővárosban – emlékeztet a Magyar Nemzet cikke. Az előzetes ígéreteknek megfelelően ma 11:50-kor le is állt a közösségi közlekedés.

A főpolgármester a kormánynak címezve már több komoly fenyegetést is megfogalmazott. Ezek szerint ha a fővárosnak be kell fizetnie a szolidaritási hozzájárulást, akkor leállítják az alapvető közszolgáltatásokat, így a tömegközlekedést is. Ennek a fenyegetőzésnek része volt az is, hogy Karácsony Gergely bejelentette, akár tíz hétre is leállhat a közösségi közlekedés.

(Magyar Nemzet)