Nyugalom az egyetemeken

– Nyáron erősen borzolta a kedélyeket, hogy a megszokottnál húszezerrel kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, a pótfelvételire is mindössze tízezren, noha a korábbiaknál lényegesen több volt az állami ösztöndíjas férőhely. Mivel magyarázza ezt?

– Néhányan már korábban jeleztük, hogy kicsit elkapkodott volt az intézkedés, amely szerint a jelentkezés feltétele a szakiránynak megfelelő emelt szintű érettségi és egy nyelvvizsga. A követelményszint emelése jó irány, de időt kellett volna hagyni arra, hogy a középiskolák valóban fel tudják készíteni a diákokat az emelt szintű vizsgákra.

– A ponthatárok meghúzásával számos intézmény korábban is megkövetelte leendő hallgatóitól az emelt szintű tudást.

– Ez igaz, ám a gazdasági és az informatikai szakokon ez korábban nem volt így. A jelentkezők számának csökkenése éppen ezeket érinti annak ellenére, hogy a piaci szereplők jelzései szerint e területeken óriási a szakemberhiány. A Kodolányi középiskolája Székesfehérváron működik, ott általában nagy az emelt szinten záróvizsgázók aránya. A gazdasági és informatikai szakirányhoz szükséges tantárgyakból azonban nem kezdődött meg időben az emelt szintre való felkészítés, így a gyerekek nem mertek nekifutni a szükséges vizsgáknak. Az e pályákra igyekvő tehetséges, idegen nyelven beszélő diákjaink zöme így külföldön próbál szerencsét. Ezért mondom azt, hogy a sietséggel öngólt rúgtunk.

– Ha jól értem, a nyelvvizsga és az emelt szint gyors bevezetésének együttes hatása érződik a továbbtanulási hajlandóság csökkenésében?

– Feltétlenül. Úgy gondolom, ezt mérsékelni tudta volna, ha nem központi felvételi eljárás alapján lehetne bekerülni a felsőoktatásba. Én régi vágású oktató vagyok, és mint az egyetemi tanárok többsége, szeretném, ha magunk dönthetnénk el, kit veszünk fel. Hiszen a személyes találkozás sokkal többet mond el egy diákról. Elismerem, a maga idejében lehetett létjogosultsága ennek a felvételi rendszernek, de eljárt fölötte az idő. Véleményem szerint a kétféle eljárás ötvözése szerencsésebb volna.

– A hazai egyetemek büszkék rá, hogy sok a külföldről érkezett hallgatójuk. Hogyan alakult a jelentkezők száma a mostani járványos időszakban?

– A nemzetközi felsőoktatási piac gyakorlatilag összeomlott a járvány hatására. Korábban hozzánk, a Kodolányira az Erasmus programban részt vevő diákok mellett minden uniós tagországból érkeztek hallgatók, de voltak pakisztáni, indiai és kazah növendékeink is. Emellett sokat dolgoztunk azért, hogy kínai tanítványokat is fogadhassunk. A külföldi diá­kok campusán nagyon pezsgő élet volt, sokféle kapcsolat szövődött a magyar és a több mint kétezer külföldi hallgató között. A most kezdődő tanévre azonban mindössze harmincan iratkoztak be külföldről, a többieket otthon tartotta a járvány. Igaz, az online kurzusainkon sok külföldi diák tanul, de ez nem pótolja azokat, akik idén már hiányoznak a padsorokból.

– Több intézménynek nem az a legnagyobb gondja, hogy kevés az első éves hallgató, inkább a lemorzsolódás.

– Egy időben a Kodolányi is küzdött ezzel. Tizenegyezer hallgatónk volt, tíz százalék lemorzsolódással. Magunk is megvizsgáltuk az okokat, felkértünk egy külső céget is, hogy világítsa át az intézményt. Kiderült, hogy jó képességű, szorgalmas diákjaink mondtak búcsút az intézményünknek, mert nem kaptak elég támogatást például ahhoz, hogyan állítsák össze saját tantárgyi portfóliójukat, miként építsék fel az egyetemi évek tanulmányi programját. A tapasztalatok alapján úgy döntöttünk, hogy meg kell változtatnunk azt a gyakorlatot, amely hallgató és oktató alá-fölé rendelt viszonyára épül. A szenátus kimondta azt az alapelvet, mely szerint az oktatásnak a mester és a tanítvány kapcsolatára kell épülnie, ami egyenrangú felek közös munkáján alapul.

– Sokan állítják, hogy a bolognai rendszerből és a tömeges oktatásból fakad, hogy a hallgatók teljesen magukra vannak utalva az egyetemi évek alatt. Így előfordulhat az is, hogy alapozó tantárgyakat csak az utolsó évben tudnak felvenni, kétségessé téve a tanulás eredményességét is.

– A bolognai rendszer valóban pusztító lehet, ha nem megfelelően élünk a lehetőségeivel. Ám nélkülözhetetlen a munkaerő szabad áramlásának követelményéhez. Ha tisztában vagyunk gyenge pontjaival és a benne rejlő lehetőségekkel, akkor kiépíthetjük azt a mentori szisztémát, amely támogatja tanítványainkat. Nekünk sikerült, amit az is jelez, hogy a lemorzsolódást jelentősen csökkentettük. Emellett ennek köszönhető, hogy a mi egyetemünkön sok élsportoló, olimpikon tanul. Nekik fontos a személyre szabott oktatási program, amely figyelembe veszi sajátos időbeosztásukat is. A mentori rendszer valóban különleges szervezési, tervezési feladatokkal jár, de így sokkal hatékonyabban tudjuk végezni a munkánkat. Ráadásul biztosak lehetünk benne, hogy nem fecséreljük el az adófizetők, önköltséges hallgatók esetében a diákjaink pénzét az egyetemi évek alatt. Magán­intézményként ez az egyik erősségünk.

– A Kodolányi János Egyetem kezdettől fogva magánintézményként működik. Ön szerint milyen előnyei és milyen hátrányai vannak e formának?

– A felsőoktatás átalakításának mostani privatizációs iránya nem véletlenül alakult ki. A kormány is felismerte, hogy a nyugati intézmények azért tudnak rugalmasan alkalmazkodni a világban zajló fejlődési folyamatokhoz, mert megengedőbbek a működési keretei, például könnyebb felépíteniük azt a mentori rendszert, amelyben a Kodolányi is működik. Eközben természetesen nekünk is teljesíteni kell a szigorú akkreditációs feltételeket.

– A vártnál alacsonyabb hallagatói létszám nem okoz finanszírozási gondokat?

– Mi fennállásunk huszonnyolc éve alatt megtanultuk, hogy figyelni kell a valós társadalmi, gazdasági folyamatokra. Emellett felkészültünk rá, hogy eltartsuk magunkat. Nem kell külső pénzt igénybe vennünk a működésünkhöz. Ezt elsősorban annak köszönhetjük, hogy az eltelt évtizedek alatt nagyon izgalmas portfóliót sikerült összeállítanunk. A felnőttképzéstől a szakirányú továbbképzésekig sokféle kurzuson tanulhatnak a diákjaink. Nyelviskolánk is népszerű, és az online képzéseinknek is sok a hallgatója. Mindez kompenzálni tudta azt a bevételkiesést, amit a külföldi hallgatók elmaradása, az első évfolyamosoknak a vártnál alacsonyabb létszáma okozott. Abban is biztos vagyok, hogy ezek a nehézségek csak átmenetiek. A járvány elmúltával bizonyosan visszatérnek hozzánk az európai, ázsiai növendékeink, és a hazai érettségizők is nagyobb létszámban tanulnak majd tovább, ha elmúlik a sokkhatás, és az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsga követelményeire fel tudják készíteni a gyerekeket a középiskolák. Azért is bizakodó vagyok a jövőt illetően, mert a Kodolányi vonzerejét jelentősen megnöveli, hogy eleven kapcsolatokat ápolunk piaci szereplőkkel. Nem csak arra figyelünk, hogy kielégítsük a partnercégeink szakemberigényeit. Ezek a vállalatok biztosítják diákjainknak a gyakorlati képzést, számos területen pedig részt vesznek a tananyag összeállításában is. Így valóban használható, korszerű ismereteket tudunk nyújtani a hallgatóinknak. Emellett képesek vagyunk egyensúlyt teremteni az akadémiai tudás és a pragmatikus, a piac által igényelt szakismeretek között.

– Számos egyetem kikerült a biztonságos állami fenntartásból. Az idei bevételkiesés nem nehezíti meg számukra az alapítványi formára való átállást?

– Az érintett intézmények biztos anyagi alapokra támaszkodhatnak. Én magam pedig azért vállaltam el a Rektori Konferencia Magánintézményi Tagozatának az elnöki posztját, mert biztos vagyok benne, hogy a Kodolányiban szerzett közel harmincéves tapasztalat hasznos lehet a kollégáknak. Nem kell mindenkinek nulláról indulnia, és kitalálni a teendőket. Elvégre közösek az érdekeink valamennyi intézménnyel. Mindannyian azt szeretnénk, hogy a magyar felsőoktatási rendszer Európa egyik legjobbja legyen. Hiszen így mindannyian előnyös pozíciót tudunk kiharcolni magunknak a nemzetközi oktatási piacon.

– Az utóbbi hetek eseményei, a színművészetisek egyetemfoglalása, az ELTE jogi karán mozgolódó NGO-sejtek esetleges botránykeltései megnehezíthetik a félévet. Nem tart attól, hogy e jelenségek elharapódznak az egyetemi világban?

– Nem hiszem. Ismerem a kollégákat, és ismerem a felsőoktatásban zajló folyamatokat is. Az átalakítás kedvező fogadtatásra talált, hiszen mindenki látja a korábbinál rugalmasabb működési keretek előnyeit. Ami a Színművészeti Egyetemen történt, annak pedig nincsen sok köze a felsőoktatáshoz, egészen másfajta törekvéseket látok a hátterében. Éppen ezért ki merem jelenteni, az egyetemi világban nyugalom van, és várhatóan sikeres félévet fogunk zárni a járványhelyzet ellenére is.