Fotó: képernyőkép, Demokrata-montázs
Hirdetés

A hazai közvélemény előtt szinte teljes titokban tartja Magyar Péter, hogy milyen szakértők, tanácsadók állnak mögötte, eddig csupán a nyilvános rendezvényein fellépő, illetve a napi, operatív munkáját közvetlenül segítő néhány személyre derült fény.

A Tisza Párt elnöke ugyan ritkán beszél a hátországáról, de amikor szóba kerül, például egy interjúban megkérdezik őt, akkor nagy általánosságban, a tőle megszokott szerénytelenséggel több száz vagy több ezer szakértőről, tudós emberekről beszél, akik gőzerővel írják a párt programját.

Sőt a legutóbb odáig ment, hogy az ATV Egyenes beszéd című műsorában a képviselőjelöltek toborzása kapcsán azt mondta: olyan sok tehetséges ember van már képben, hogy az ő helye sem biztos a csapatban.

– Én is belenéztem a jelöltekbe a jövő vezetői pályázatban, és elképesztően jó jelöltek vannak. Nagy lesz a verseny, hogy ki fér oda. Nem biztos, hogy én például odaférek – jelentette ki, majd a műsorvezető kétkedésére válaszolva azt mondta: nem ő fog erről sem dönteni, hanem a párt.

Korábban írtuk

Itt el is érkeztünk a lényeghez, mivel a nagy titkolózás ellenére néhány konkrétum már kiderült arról, hogy kik oszthatják a lapokat a Tisza Pártban Magyar Péter mellett.

Az egyik legfontosabb személy a régi zöldbáró, egykori agrárállamtitkár, Raskó György, aki a napokban ismét döbbenetes bejegyzéssel hívta fel magára a figyelmet. Hétfőn a közösségi oldalán az osztrák és a német belpolitikai fejleményekkel, a patrióta pártok térnyerésével kapcsolatban arra a következtetésre jutott, „úgy tűnik, tényleg kell egy kijózanító háború a térségben”.

Meghal pár százezer ember, szétlőnek néhány tucat várost, lesz hatalmas életszínvonal-csökkenés, aztán meg megint kijózanodás – fejtegette Raskó.

S hogy valójában mi lehet Raskó György szerepe a Tisza Párt környékén? Talán a legkifejezőbb meghatározás, ha Magyar Péter HR-főnökének nevezzük, hiszen ő maga beszélt erről korábban a Klubrádióban október 24-én.

Raskó úgy fogalmazott, ő az egyik olyan ember, aki segít kiválasztani, kik lesznek majd a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai.

A válogatást hozzáértő HR-esek is támogatják, de az egykori fölművelésügyi államtitkár is besegít, mivel jó kapcsolatai vannak ahhoz, hogy makrogazdasági területről aspiránsokat szűrjön.

Magyar Péter nem sokkal korábban egy élő videóban beszélgetett Raskóval, akit régi jó barátjának nevezett. Ekkor már egyértelmű volt, hogy a zöldbáró beállt a Tisza Párt mögé, és a bizalom azóta is töretlen. A „HR-főnök” a közösségi oldalán rendre méltatja Magyart, a pártelnök újévi beszéde után közzétett Facebook-bejegyzésében Raskó azt írta: „Jó beszédet mondott Magyar Péter! Államférfi lesz belőle! Hajrá, Tisza!” – olvasható a Magyar Nemzet Raskót és botrányos megnyilatkozásait bemutató cikksorozatának első részében.