– A könyv a magyarságról eddig alkotott európai szemlélet cáfolata mellett a Nyugatot is saját történelme átértékelésére készteti.

– Bizony, újra kell értelmezni a Kárpát-medence 40 ezer éves történetét. A könyv címe arra utal, hogy az utolsó jégolvadást követő 8-10 ezer évet egységesnek látom, mégpedig abban az értelemben, hogy az a korán kiművelt szellem alkotása volt. Az újkőkor kezdetére mind a nyelv, mind a műveltség alapjai készen álltak, azok jelentősebb mértékben már nem változtak. Kialakult a magyarságnak az isteni felsőbbséggel, a vallással és a külvilággal kapcsolatos viszonya, a rákövetkező időszakokban használt különféle kormeghatározó jelzők és a fémkorokra történő feldarabolás nem utalnak e fontos háttér szerepére. Az előzményekről sem feledkezhetünk meg. A történelem folyamán szinte minden korhoz köthető jelentős mennyiségű népességkiáramlás a Kárpát-medencéből. Ez volt az eredete annak az egységes kelta-magyar nyelvű földrésznek, amellyel mind a görögök, mind a rómaiak szembesültek, amikor Európában a történelem színpadára léptek. Julien Camille francia nyelvész szintén azt állapította meg, hogy a görög és római hódítás előtt egységes, egy nyelvet beszélő Európát talált.

– Ezt mivel bizonyítja?

– Halmozottan itt voltak adottak azok a kedvező életfeltételek, amelyek másutt jóval kevésbé voltak újratermelhetők. A keleti sivatagokban – Anatólia, Mezopotámia, Góbi – az éghajlat nem engedte meg, hogy a természet újra birtokba vegye az ember által egyszer elpusztított környezetet. Ezzel szemben a Kárpát-medencében le lehet tarolni az erdőket, egy-két nemzedék múlva megint erdőt találunk ugyanazon a helyen. Az említett európai „motor” az őskárpáti nép, a gravettiek, akik feltehetően itt alakultak ki a bükki-szeletai népesség által létrehozott alapokon. Az ő és utódaik szétvándorlása eredményezte, hogy a Kaukázusban Kr. e. 9200-ban már újkőkori szinten folyt a gazdálkodás. Ennek azért van jelentősége, mert amikor Kr. e. 6000-ben Anatólia felől megérkezik a Balkánra az a helyet változtató nép, amelyik a Körös-kultúrában egyesült a helybeliekkel, nem bizonyult alapvetően másnak, mint az alföldi vonaldíszes kerámia néven kialakult kultúra. Díszítéseik nagyon hasonlóak, köztük a spirál – mint eredeti napszimbólum -, ami a Kárpát-medencében 10 ezer év óta folyamatosan jelen lévő egyik legfontosabb jelképünk.

– Soraival azt nézetet erősíti, hogy a kárpát-medencei őslakosság olvasztotta magába a szkítákat, Árpád népét és mindenki mást, aki erre járt. Ha feltételezem, ahogyan egyre többen, hogy itt mindig is magyarok éltek, akkor viszont ezen nincs mit csodálkozni.

– Amíg nem tettünk kísérletet arra, hogy felismerjünk olyan törvényszerűségeket a történelemben, amelyekre eddig nem fordítottunk gondot, akkor pontosan ezzel az összeolvadási, etnogenezisi jelenséggel kerülünk szembe. Én azért kezdtem el kutatni a magyar őstörténetet, mert az iskolában azt tanították, hogy itt szlávok éltek, Árpád népe pedig török volt. Tegyük fel, igazuk volt, de arra a kérdésre már nem tudtam válaszolni, hogy egy szlávból és törökből, hogyan lett magyar. Gondolom, más sem, a hivatalosokon kívül. Az etnogenezis leírása viszont éppen azt az alapvető helyzetet közvetíti számunkra, hogy a Kárpát-medencében biztosan magyarul beszéltek, itt csak beolvadni lehetett, ahogyan az a Kárpát-medencét többször is meghódító szkítákkal egyenként megtörtént. Ezt követően Árpád magyarjainak érkezésével egy művelt földműves ősnép és egy erős, szintén művelt nomád nép talált egymásra, ami azóta is a világtörténelem leghosszabb ideje fennálló, népek közötti „házassága”. Az összeolvadás talán legjellemzőbb példáját az Árpád-kori tarsolylemezek jelentik, amelyek egy meghatározó korszakhoz köthetők, a magyar régészek szerint a honfoglalástól körülbelül 960-ig. Tegyük fel, hogy 10 ezer év múlva idejön egy régész és semmiről nem tudván kiás egy tucat tarsolylemezt, azt fogja hinni, hogy itt egy tarsolyos nép csupán 65 évig élt, majd nyomtalanul eltűnt, mi pedig hiába tudjuk most, hogy magyarok voltak. A tarsolylemezek eltűnésének több oka lehet. Nézetem szerint a Kárpát-medence népe is képes volt tarsolylemez-készítésre, de az eltűnés igazi okát abban látom, hogy az árpádi nép beleolvadt az őshonosokba. Összegzett műveltség jött létre, nyilván a nyelv is változott, és ebben a műveltségben talán nem volt már szükség tarsolylemezre. Hasonló beolvadást tapasztalhatunk az etruszkok és latinok, továbbá a perzsák és a médek esetében.

– Némi ellentmondásnak tűnik a 21. oldal finnugorellenes megnyilvánulása és a 438. oldal „…valamennyi kultúrát a magyar és vele rokon (finnugor és ótörök) népek hozták létre…” kitétele között. Zichy expedíciói bizonyították, hogy a szibériai finnugor népeknek még az 1800-as években sem volt kialakult nyelvük, nemhogy a magyarokéhoz hasonlóan fejlett írásuk, a türkök pedig csak a Kr. u. 8. században jelennek meg. Milyen kulturális rokonságra gondol?

– Döglött aknába sem rúgunk bele, a 21. oldal sem erről szól. A 438. oldalról idézett szöveg más szerzőtől származik, bár részben egyetértek vele. Műveltségbeli rokonságra gondolok, ami nyelvrokonság is, hiszen a ragozó nyelvtannak az említett népek még részben birtokában vannak. Ahogy a több tízezer éves székely-magyar jelkészletről bebizonyosodott (Varga Csaba: Jel, jel, jel), hogy abból csak felejteni lehet, ugyanígy állunk a ragozó nyelvtannal is. Arra lettem figyelmes, hogy amikor egy ragozó nyelvű nép elkeveredik egy tőle különböző indoeurópaival, akkor műveltségéből elsőnek a ragozó nyelvtant hagyják el az utódok, ennek tipikus példája a kelta-germán keveredés. Egyedüli kivétel a Kárpát-medence, mert amióta Gosztonyi Kálmán, a Sorbonne professzora megállapította, hogy a magyar és a sumér nyelvtan szerkezete gyakorlatilag azonos, látjuk, hogy senki sem tudta befolyásolni ezt a 4000 év óta használt nyelvtant. Emiatt minden Kárpát-medencébe helyezett indoeurópai népesség elhelyezése csak mese lehet, hisz ha ez igaz lenne, már nem magyarul beszélnénk. A magyar nyelvtant nem lehet félig ellesni. A finnek és törökök emiatt nem „kukkolók és felszedők”, hanem a felejtésben a félúton járnak.

– Ha én románokkal élek együtt és megtanulom a nyelvüket, az még nem jelenti azt, hogy rokonok vagyunk.

– Ilyet nem is állítottam soha. Nekik kellene alaposabban körülnézniük nyelvükben magyar eredetű szókincset keresve. Forrásként használtam a Svájcban élő magyar kutatónak, Meszlényi Róbertnek egy írását, amelyben finn-magyar szószedetet közölt. Ebben három kulcsszót találtam: a gabonát élőnek, életnek nevezi, ami csak a magyar nyelvben található. A finn pelto földet jelent, ezt viszont a finnek használják egyetlen esetben, mégpedig a szántóföldre. Minden másra a maa-t használják. Az ugarra viszont azt mondják, kesantopelto (nem szántott föld). Ez azért nem lehet véletlen. Az említett szavak nagyon korai kapcsolatot feltételeznek, olyat, amellyel Grover S. Krantz is egyetért, nevezetesen, hogy 8-10 ezer évvel ezelőtt a jégkorszak enyhülésével jelentős népesség hagyta el a Kárpát-medencét a rénszarvasok után vonulva. Mivel Kr .e. 5500-ból ismert az utolsó rénszarvaslelet a Kárpát-medencében, ezek a népek legkésőbb 7500 évvel ezelőtt hagyták volna el a Kárpát-medencét. El nem tudom képzelni, miként szántottak jó finn barátaink 8000 éve a jég alatt… magyarul?

– A könyv tárgyalja a sumér-kelta-szkíta-magyar kötődésű nagyszámú európai helység- és földrajzi nevet. Ezek a kötődések mintha az általában csak foghegyről kezelt Tamana-elméletet igazolnák, amely a magyar írású földrajzi neveket kutatja szerte a világban.

– A Tamanával ott tartunk, hogy adott 7-8000 Kárpát-medencei nevünk, ami a világban másutt is előfordul. Ezek csoportosítását most kezdtük el. Elkapkodnunk nem szabad, mert ha történetesen Délkelet-Ázsiában nagy mennyiségű úgynevezett magyar nevet találunk, még nem nyilatkozhatunk terjedési irányukról. Magam is közreműködöm Vámos Tóth Bátor doktor kutatásaiban, aki pontosan a későbbi siker érdekében kevesebbet feltételez, mint amennyi talán lehetséges lenne. Mondok egy példát, ha találnak 23 Tisza nevű folyót a világban – mert van egyébként -, mondhatom, hogy véletlen, az viszont már jelenség, ha megyényi magyar területről elszármazó nevek máshol is egy helyütt jelennek meg. Ha a Fülöp-szigeteki Luzon szigetén egymás mellett található Zabola, Zágon, aztán Tisza, Sió, Szolnok, Dorog, Tokod, arról mindenki azt gondolhat, amit akar, de ha lesz egy-kétszáz ilyen névcsoport, csak akkor mondhatunk többet.

– Zágont említette, könyvében röviden foglalkozik Körösi Csoma Sándor útjával is. Ô valószínűleg olyasmire jött rá, aminek bizonyítását a brit hatóságok először az átutazási engedély megtagadásával, később pedig Körösi – mint Marton Veronika feltételezi – meggyilkolásával akadályoztak meg, a magyar utazó levelezésének, iratainak nagyobb részét pedig elzárták.

– Elvben bármit lehet feltételezni. Marton Veronika viszont nem szokott a levegőbe beszélni. Körösi Csoma kutatásai időben egybeestek a nagy indoeurópai nyelvelmélet kibontakozásával, amelyben akkoriban a szanszkrit nyelvet tekintették indoeurópai ősnyelvnek. Magam Körösit sokkal többre tartom, mint hogy vaktában utazgatott volna. Sőt, pontosan tudta, hogy mit keres, azt is tudhatta, hogy meg fogja találni, csak nem volt rá módja. Nem véletlen, hogy Körösi levelezésének jelentős része ma is Londonban van, és nem tudok róla, hogy hozzáférhető lenne. Marácz László arról tájékoztatott, hogy Körösi Csoma kutatásaihoz Sir John Bowringtól kapott anyagi támogatást. Sokan idézik az angol tudós felemelő mondatait a magyar nyelvről, amelyet vélhetően Körösi Csomának köszönhetően beszélt is. Minden bizonnyal tudta, hogy Körösi olyasmit fog találni, amibe mindenképp érdemes energiát fektetnie. Személyes tragédiája a számára rossz kor miatt következett be.

– Mit fog szólni Nyugat-Európa a könyv következtetéseihez?

– Nem sok jót várok Európától abban, hogy maga lebontsa saját elképzelt történelmét. Népeinek az utolsó 200 évben nagyon szép, kerek dicsőséges történelmet sikerült keríteniük, amit még a Régi Kelet történetével is kibővítettek. Amikor Mezopotámiában az 1800-as évek közepén kifordult a földből egy ékiratos tábla, hatalmas ásatási dömping kezdődött. Az ott kutakodó britek, németek, franciák, olaszok saját ókori történelmüket vélték felfedezni, pedig ha valakinek köze van a kelethez, az éppen a magyar, illetve szkíta nép és nem a nyugatiak. Noha saját etnogenezisük is tartalmaz elszórtan használható elemeket, lényegében pajzsként használták fel a ránk szabott finnugor történelmet, ugyanis a nagy hamisítás érdekében mindent el kellett követniük annak érdekében, hogy mi, magyarok ne juthassunk hozzá ahhoz, amit ők maguknak kiszemeltek.

– Miközben erről a területről minden nép olyan saját véleményt fogalmazhat meg, amilyet csak akar, nekünk, itt élő magyaroknak tilos az önálló véleményalkotás?

– Az elmúlt 20 év során 13 jelentős indoeurópai őshazaelmélet született és ezek közül 8 tartalmazza a Kárpát-medencét. Minthogy ez a terület az európai történelem kulcsa, ez nem is meglepő, hiszen ha valaki új történelmet akar magának szerkeszteni, akkor a változtatást az ősidőkben kell kezdeni. Bármilyen furcsa, Európa mai történelme az újkőkorban dőlt el, máshonnét bajosan magyarázható. Németországban és Finnországban is a Kr. e.12 000-től kezdődő történelmi áttekintéssel rendeztek nagyszabású kiállításokat és mindenhol a helybeli kialakulást részesítették előnyben. Ha egy német ezt teszi, még talán érthető, de a finneknél nem szerencsés 12 000 évre tenni a keletkezést, hiszen akkor még vastag jégtakaró fedte jelenlegi országukat. Ami viszont az indoeurópai kérdést illeti, azt saját érdekünkben – érvekkel – meg kell semmisítenünk, mert különben a magunk történelmét nem tudjuk érvényesíteni. Senki nem számíthat arra, hogy a Nyugat a megkomponált történelmét csak azért visszavonja, mert nekünk kifogásaink vannak ellene. Arra viszont igen, hogy belátva az utóbbi 30-40 évben a hivatalossal párhuzamosan folytatott és napjainkra komoly eredményeket elért kárpát-medencei kutatásaink igazát, megpróbáljuk azt összefoglalni és közvetíteni feléjük is, hiszen a józan érvek vélhetően célba találnak. Ezek közé tartoznak a Ferenczi István szarmata sírleletekkel végzett kutatásai nyomán keletkezett kétségeim. Voltak ezek közt római, kelta, szkíta eredetű leletek bőséggel, germán eredetű viszont egy sem. Ebből arra következtetek, hogy ha a szarmaták mindenkivel kapcsolatban álltak a Kárpát-medencében, csak germánokkal nem, akkor vajon élhettek-e ők egyáltalán ezen a területen, amint azt nagy erőkkel ma is terjesztik?

– Milyen gondolatokkal ösztönözné az olvasót a majd 450 oldalas kötet áttanulmányozására?

– A most megjelent első kötetet szántam olyan általam fontosnak vélt folyamatok bemutatására, amelyek előkészítik a 2. kötetben valóságosnak tartott Kárpát-medencei történelmet. Egyfelől olyan történelmi szemléleteket ismerünk meg belőle, amelyeket el kell felejtenünk, másfelől olyanokat is, amelyeket viszont másként kell látnunk. A K-R teremtő magyar gyök vizsgálatával olyan felvetések kerültek előtérbe, amelyek mellett nem lehet elmenni és amelyek több európai nép etnogenezisére is adatokkal szolgálnak. A második kötetben teszem közzé a Kárpát-medence 40 ezer éves történetét, és mutatom be azt a Róma által kezdeményezett ókori világháborút, amely a kelta-magyar Európát megdöntve egy indoeurópai földrészt hagyott hátra.