Ökumenikus istentiszteletet tartottak az államalapítás előestéjén
Ökumenikus istentiszteletet tartottak kedden, az államalapítás ünnepének előestéjén a budavári evangélikus templomban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében.
Steinbach József református püspök, a MEÖT és a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöke köszöntőjében arról beszélt, Jézus tanított minket úgy imádkozni, hogy a „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. A „mindennapi kenyér” azt is hirdeti, hogy Isten minden körülmények között megáldja a szorgalmas, odaadó emberi munkát. Ugyanakkor fontos – tette hozzá, hogy a jóléti társadalmakban ki tudjuk mondani azt is, hogy elég, és tudjunk azért imádkozni, hogy oda is jusson kenyér, ahol kevés van vagy nincs.
A református püspök kiemelte azt is: a mindennapi kenyér mellett a lelki kenyérre is szükségünk van.
Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, a MEÖT alelnöke igehirdetésében arról beszélt: Szent István király a fiához írt Intelmekben nemcsak összefoglalja, hogy milyen erényekkel kell rendelkeznie egy királynak, hanem komplex hierarchiarendszert is felállít, amelyben a hit minden más érték felett áll. Ez emlékeztet arra, hogy mindegy, hány ember függ tőlünk, hányan segítik az életünket, a szolgálatunkat, „sosem mi vagyunk a legfontosabbak”. Az első helyen mindig Isten áll, és az összes többi erény a hitben gyökerezik.
Erről szól az államalapítás ünnepére kijelölt ige: „Mindent Isten dicsőségére tegyetek!” Életünknek olyan fő szabálya ez, amely minden helyzetben eligazít – mondta az evangélikus püspök.
Arra figyelmeztetett: az ember felosztotta életét szent és világi dolgokra, és ezzel mindkettő kevesebb lett. Megjegyezte: nem a világi és egyházi hatalom szétválasztását kifogásolja, hanem azt, hogy vannak szent és világi hivatásaink, tevékenységeink, épületeink, napjaink. Vannak tehát az életünknek olyan területei, ahova beengedjük Istent és olyanok, ahonnan kizárjuk őt.
Pedig minden ember élete olyan, mint egy hatalmas mozaik, az élet történései színes mozaikdarabok, amelyeket egy egységes rendezőelvnek, az Isten dicsőségére való cselekvésnek kell egy képpé formálnia – mondta, hozzátéve: ezt, az életét rendező elvet veszítette el az ember, amikor szentre és világira osztotta cselekedeteit. De nem ér semmit az istentiszteletünk, ha a végén „bezárjuk Jézust templomba”, nem ér semmit a hitéletünk, ha nem a hitünk szerint tájékozódunk a világ dolgai között – jelentette ki Kondor Péter.
Az istentiszteleten az új kenyeret Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke áldotta meg.
Az istentisztelten részt vett és imát mondott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Steinbach József református püspök, Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Földesi Tamás, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke, Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense, Kriza János unitárius püspöki helynök, Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, valamint a magyarországi ortodox egyházak és az anglikán egyház képviselői.
Az istentiszteleten jelen volt mások mellett Nagy István agrárminiszter, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
