Hogy Portik Tamás meggazdagodásának történetét megértsük, jó húsz évet kell visszamenni az időben. Portik ugyanis milliárdos vagyonának nagy részét „olajozásból” szerezte, ami az 1990-es évek első felének és közepének legnagyobb biznisze volt.

Az olajszőkítéses visszaélések jórészt 1991 körül kezdődtek, és nagyjából két éven belül váltak igazán elterjedtté egyes bűnözői körökben. Az ügyeskedők számára a gépjárművekben használt gázolaj és a háztartási tüzelőolaj, vagyis a hto kettős ára adott lehetőséget. Az üzemanyag ugyanis a cigarettához és az alkoholhoz hasonlóan jövedéki termék, nagyon magas az adótartalma, ezzel szemben a hto-t szociális megfontolásból jóval kevésbé adóztatta meg az állam. A gázolajtípusokat szétválasztó, 1988-as jogszabály szerint például a hto-t tíz, az üzemanyagot 25 százalékos áfa terhelte, ezen túlmenően a gépjármű-üzemanyag után fogyasztási adót, útalapot és környezetvédelmi díjat is kellett fizetni, a háztartási tüzelőolaj után azonban értelemszerűen nem.

A trükk lényege tehát az volt, hogy a papíron háztartási tüzelőolajként importált gázolajat Magyarországon üzemanyagként értékesítették, jelentős adót megspórolva: a VPOP statisztikája szerint így a 90-es években megközelítőleg ezermilliárdos adóbevételtől fosztották meg az államot.

A szabályok kijátszásához egy akadályt azonban le kellett küzdeni: az előírások szerint, hogy a két gázolajfajta megkülönböztethető legyen, a hto-ba piros színezőanyagot kevertek. Ezt egy Németországból importált, a szlengben „szörpként” emlegetett színezőanyaggal (ferrocénnal) oldották meg, amit a határon egyszerűen beleöntöttek az import gázolajat szállító tartálykocsikba.

A trükköző cégeknek kezdetben két módszerük volt. Az egyik az egyszerű vesztegetés, vagyis megkenték a vámosokat, akik a papírokon akkor is feltüntették a pirosra színezés tényét, amikor az valójában nem történt meg. A másik lehetőség volt az úgynevezett szőkítés. Ekkor a pirosra színezett gázolajba kénsavat öntöttek, amitől a festékanyag kicsapódott, végül a ferrocént mészhidráttal ülepítették le. Így a gázolaj visszanyerte eredeti színét, tehát a lebukás veszélye nélkül értékesíthető volt üzemanyagként. A harmadik csalási lehetőséget akaratán kívül az állam teremtette meg egy 1992-es rendelettel, az úgynevezett halasztott vámfizetés bevezetésével. Ennek lényege az volt, hogy a jövedéki termékek importja utáni vámot nem kellett azonnal megfizetni, elég volt a belföldi értékesítés után. Ezt leginkább úgy játszották ki, hogy a behozott gázolajat az erre szakosodott cégek papíron adni-venni kezdték egymás között, míg aztán végül senki sem adózott, hiszen mire a hatóságok eszméltek, a „lánc szemei” vagy eltűntek, vagy egymásra hárították a felelősséget.

Hogy az olajozás milyen méreteket öltött, azt jól mutatja a Legfőbb Ügyészség 2000 márciusában nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentése, mely szerint 1991 és 1999 között a kőolajtermékek forgalmazása során négyezer-háromszáz bűncselekményt – például hamisítás, csempészet, vámorgazdaság – követtek el. A perbe fogott háromszáznegyven vádlott többségét börtönbüntetésre ítélték, számos elkövetőt azonban nem találtak meg. Ebben az „iparágban” tevékenykedett az 1994-ben alapított Energol is, amelynek egyik tulajdonosa a hivatalosan marketingigazgatóként dolgozó Portik Tamás volt. Az Energol hamarosan a kőolajjal trükköző cégek zászlóshajója lett – papíron is ötmilliárdos forgalmat bonyolított le –, amit bizonyít az is, hogy a 90-es évek második felében indult nyomozás végül a legnagyobb ismert olajügyet göngyölítette fel. Akkor 19 vádlottnak kellett bíróság elé állnia több százmilliós adócsalás és más bűncselekmények miatt.

Az eredeti vád szerint az Energol körüli bűnözői csoport több tízmillió liter ismeretlen eredetű kőolaj forgalmazásával és közterhek meg nem fizetésével követte el a súlyos bűncselekmény-sorozatot. A bonyolult, bírócsere miatt egyszer újraindított büntetőeljárás végén tizennyolc vádlott kapott letöltendő szabadságvesztést. Az eljárás azonban Portik nélkül zajlott, aki elhagyta az országot, és bár 1997-től nemzetközi elfogatóparancs volt ellene, sőt egy időben a legkeresettebb magyar bűnöző is volt, olajügyletei 2003-as elévüléséig nem sikerült elkapni, így azután hazatérhetett. Idén nyáron azonban mégis letartóztatták, ám már nem közvetlenül az olajügyek, hanem a 90-es évek második felének maffialeszámolásai kapcsán, amelyek szintén összefüggésben lehettek az olajbiznisszel.

Portiknak három ügyben merült fel a neve: Prisztás József, Boros Zoltán és Seres Zoltán meggyilkolása ügyében. Prisztást 1996 novemberében, a budapesti III. kerületben, fényes nappal lőtték le az autójában, Serest és a vele utazó olasz férfit pedig 1999-ben Tahitótfalun végezték ki, amikor egy motorról géppisztoly-sorozatot adtak le luxusautójára. A legsúlyosabb eset Boros Tamás 1998-as megölése, vagyis az Aranykéz utcai robbantás volt: egy Polski Fiatban akkori információk szerint négy-hat kiló TNT-t robbantottak fel, amikor Boros elhaladt a jármű mellett. Az óriási detonáció következtében négy ember halt meg, s nem csupán a célpont, huszonöt megsérült, köztük a pesti belvárosban sétáló turisták is. A hatóságok szerint mindhárom esetben Portik lehetett a felbujtó. Ő azonban ártatlannak vallja magát.

A mostani titkos találkozók másik szereplőjének, Laborc Sándornak sem botrányoktól mentes a múltja. Már 2007-es, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatói posztjára történt jelölése is heves politikai vihart váltott ki, miután kiderült, hogy a KGB moszkvai intézményében, a Dzerzsinszkij főiskolán tanult. Akkor az ellenzék, vagyis a Fidesz egyebek mellett azt kifogásolta, hogy kinevezése nemzetbiztonsági kockázatokat rejthet, hiszen Moszkvában szerzett ismerősei manapság az orosz titkosszolgálat vezetői. Ez azonban a szocialistákat nem tántorította el a kinevezéstől; posztját 2009-ig töltötte be, amikor az UD Zrt.-ügy miatt lemondott.

Laborc neve az elmúlt hónapokban egy bírósági eljárás kapcsán bukkant fel ismét a sajtóban, miután felmerült, hogy vezetése idején több embert – köztük olyan ismert politikusokat, mint Orbán Viktor és Kövér László – megfigyeltethettek. Az erről szóló információkat a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépeinek merevlemezein találták meg, így több telefonbeszélgetés, híváslista, valamint telefonjaik cellainformációinak elemzését is. Mivel az ügy államtitkot képez, további részletek nem ismertek, az mindenesetre tény, hogy Laborcot ugyan első fokon felmentették hivatali visszaélés és a hűtlen kezelés vádja alól, két társával együtt társtettesként elkövetett, magántitok jogosulatlan megismerése, továbbá annak kísérlete miatt pénzbüntetésre ítélték. Laborcnak másfél millió forintot, a másodrendű vádlottnak hatszázezer forintot, míg a harmadrendű vádlottnak kétszázezer forint pénzbüntetést kell kifizetnie az első fokú ítélet szerint.

Portik Tamással és Laborc Sándorral kapcsolatban ősszel merült fel a sajtóban, hogy a 2010-es választásokat megelőzően többször találkozhattak egymással, s ezt alátámasztják az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának értesülései is. Bár – államtitokról lévén szó – az ezzel kapcsolatos információk továbbra is titkosak, a Magyar Nemzet arról írt, hogy az NBH utódjaként létrejött Alkotmányvédelmi Hivatal a múlt héten újabb bizonyítékokat tárt a parlamenti testület elé, egyebek mellett olyan hangfelvételeket is, amelyek azt erősítik, hogy a két érintett 2007-ben és 2008-ban legalább két alkalommal egyeztetett egymással.

Úgy tudjuk, egy budai és egy pesti vendéglátó-ipari egységben folytattak megbeszéléseket. Az újabb adatokkal Laborcot is szembesítették, ő azonban a másfél órás meghallgatáson állítólag többször is önellentmondásba keveredett.

Hogy a volt NBH-s vezető szavai nincsenek összhangban a bizonyítékokkal, azt Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes tagja is megerősítette lapunknak.

– Nem ismerek olyan törvényt, amelynek a szellemével összeegyeztethetőek a megbeszélések bizonyos részletei – mondta a Demokratának Portik és Laborc találkozóiról Kocsis Máté. – Tartozunk annyival a közvéleménynek, hogy legalább az ügy bizonyos részleteit nyilvánosságra hozhassuk, ezért azon dolgozunk, hogy a titokgazda a lehető leghamarabb feloldja a titkosítást; ez heteken belül megtörténhet.

Amíg a részletek államtitkot képeznek, csak találgatni lehet, mi hangzott el a titkos beszélgetéseken. Egyes vélekedések szerint Portik politikai „feladatok” végrehajtásában is közreműködött. Például egy Kósa Lajos elleni, 2010-es lejárató kampányban: akkor a Dega Kft. egyik munkatársa, Rónai Attila arról beszélt, hogy cége megbízásából 50, illetve 75 millió forintot vitt a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. egyik vezetőjének és Kósa Lajos polgármesternek. A cél az volt, hogy elérjék a 47-es főút melletti debreceni területek átminősítését, amivel jelentősen növelték az ingatlanok értékét. Később Rónai azt mondta, az általa elmondottakból semmi sem igaz. Azért vádolta meg Kósát, mert két nemzetbiztonsági tiszt – akiknek régi barátja, Portik Tamás mutatta be – megzsarolta.

A politikai szál mellett a korrupció is felmerült: a Népszabadság múlt szombati száma arról írt, hogy a találkozókra maga Szilvásy György akkori titokminiszter kérte meg – vagy utasította – Laborcot, mert úgy értesült, Portik rendőri vezetők korrupciós ügyeiről tudna információkat adni.

Hogy így volt-e, azt egyelőre nem tudni, ám tény, abban az időben nem indult eljárás vesztegetési ügyben vezető beosztású rendőrökkel szemben.

Jövő év elején, ha megtörténik a titkosítás alóli feloldás, ez is kiderülhet, az azonban bizonyos, hogy Laborc Sándor és Portik Tamás találkozóinak ügye még tartogat érdekességeket…

Bándy Péter