Azt írták, a Magyarország és Szerbia között rendszeresen ingázók visszajelzései alapján a MÁV-Volán-csoport 20 százalékkal csökkenti a menetdíjakat, hogy az egyre népszerűbb járat a munkába és iskolába járóknak még elérhetőbb alternatívát nyújtson a közúti – elsősorban személygépkocsis – közlekedéssel szemben.

Hirdetés

A tájékoztatás szerint az új, belföldi tarifák bevezetésével párhuzamosan végrehajtott árcsökkentés révén március 1-jétől immár 5 euróért lehet nemzetközi jegyet váltani, de olcsóbbak lesznek a bérletek is: a felnőttbérlet 80 euró helyett 64 euróba, a tanulóbérlet 50 euró helyett 40 euróba fog kerülni.

Hangsúlyozták: a korszerű, klímás dízel motorvonatok a kiszámíthatatlan határátlépéssel terhelt közúti közlekedésnél kiszámíthatóbb, megbízhatóbb menetidőkkel, átlagosan 95 perc alatt teszik meg az utat.

Kitértek arra is, hogy nyolc év szünet után tavaly novemberben napi tíz járat – öt vonatpár – közlekedésével indult újra a vasúti személyszállítás Szeged és Szabadka között. Az újraindított szolgáltatás sikerét és szükségességét jelzi, hogy eddig már több mint 20 ezren vették igénybe a járatokat – fűzték hozzá.

Korábban írtuk

A Szeged-Szabadka vasútvonal felújítását követően, várhatóan 2025-től villamos motorvonatok állhatnak forgalomba, ezzel csökkenhet a menetidő és gyakrabban közlekedhetnek a vonatok – tudatta a MÁV Zrt.