Oldalági szórokonság

– Mely szakterületekre összpontosítanak?

– A Magyarságkutató Intézet küldetésnyilatkozatával összhangban három fő kutatási irányunk van. Az egyik, hogy miként vizsgálható a magyar nyelv története az írásbeli források előtti korokban. Büszke vagyok rá, hogy a hagyományos összehasonlító nyelvészeti kutatásokon túlmenően diszciplinárisan is újat próbálunk nyújtani. Nagyban támaszkodunk ugyanis a folklór azon régi emlékezetére, amely lehetővé teszi, hogy az írásbeliség előtti idők nyelvállapotára nézve is következtetéseket vonjunk le, megfelelő forráskritikával. E kutatások során nyelvtipológiai kiegészítésekkel időben visszafelé haladva képletesen sikerülhet eljutni a részben a mai Baskíria területén található uráli átjáróhoz, ehhez a kelet és nyugat, észak és dél közti fontos történeti-földrajzi csomóponthoz, amit Magna Hungariának is szoktak nevezni, és ami a nagy sztyeppei birodalmak szerves része volt.

– Mivel foglalkoznak még?

– Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy a magyar nyelv milyen szavakat adott a környező népeknek. Ez irányú kutatásaink eredményeiből világhálós adatbázist fogunk építeni. Eurázsiai nyelvtipológiai kutatásaink során az uráli, altaji és más eurázsiai nyelvek egyes mondattani, alaktani jellegzetességeit hasonlítjuk össze. Az archaikus mondókák, népballadák, népdalok, népi imák kutatott nyelvi fordulatainak is vizsgáljuk az eurázsiai tipológiai párhuzamait, tehát azt, hogy hasonlók mely eurázsiai nyelvekben jelennek meg. Ez alapján következtetéseket vonhatunk le e nyelvi szerkezetek korára nézve. Mindezekkel az őstörténet-kutatáshoz tudunk hozzáadni fontos adatokat.

– Mit jelenthetünk ki tényszerűen anyanyelvünkről?

– Először is le kell szögezni, hogy a nyelvek rokonsága nem jelent genetikai rokonságot. Az 100-150 éve viszonylag világos, hogy az eurázsiai nyelvek közül melyik melyikkel áll valamiképpen rokonságban. Ellenben az nagyon nem világos, hogy a nyelvcsaládok hogy alakulnak ki. Én egyébként is nagyon óvatos lennék ebben a kérdésben. Még ma is sokan követik a XIX. század közepe történeti összehasonlító nyelvészetének családfafelfogását, amit nagyban befolyásolt Darwin A fajok eredete című evolúciós elmélete, csakhogy a biológiának és a Darwin nyomán a nyelvekre alkotott biológiai metaforának semmi köze a nyelvtörténethez. Az említett nyelvevolucionista felfogás például az indoeurópai nyelvek esetében azt gondolta, hogy a germán nyelvek családfájának felrajzolásával eljutnak a germán ősnéphez. A valóságban azonban ez tévútnak bizonyult.

– Akkor hát mit tudhatunk a nyelv­családok létrejöttéről?

– Hogy egyes mai nyelvcsaládok miképp és mikor alakultak ki, az részint bizonytalan. De nem is elsődleges kérdés. A lényeg az, hogy valamely ma létező nyelv mely ma létező más nyelvekkel áll rokonságban. Ha ezt megállapítjuk, abból viszont nem feltétlenül következik időbeli vagy térbeli leszármazás a Darwin–Haeckel-féle evolucionista családfa mintájára. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy a felrajzolt családfa nyelvei még mely más egyebekkel állhattak kapcsolatban, hiszen sok nyelv azelőtt kihalt, hogy bárki feljegyezhette volna. Innentől pedig csak feltételezéseink lehetnek. Az evolucionista megközelítés úgy véli, hogy egy nyelv kettéágazik, majd az új ágakból még újabbak jönnek létre. De ez nem így van, hiszen nyelvek születnek, kihalnak, az elágazott nyelvek hatnak egymásra, vagyis sokkal kuszább és bonyolultabb az egész, hogysem sematikusan el lehetne gondolni. Éppenséggel nem egyre több, hanem egyre kevesebb nyelv van a Földön. Realista jóslatok szerint a ma létező mintegy hatezerből száz év múlva jó ha száz marad. Dél-Amerikában, Afrikában, Ausztronéziában hetente tűnnek el nyelvek. A magyar is veszélyeztetett, elég, ha arra gondolunk, hogy Kárpátalján minden eszközzel tiltják a használatát, még egy egyszerű bolti bevásárlásnál is.

– Mindezek alapján mit tudunk a magyar nyelv eredetéről, rokonságáról?

– A magyar alapszókincs mélyrétege leginkább az uráli nyelvekkel közös, a kulturális szókincs pedig erőteljes altaji kapcsolatot mutat. Arra viszont nem tudunk választ adni, hogy a magyar és a hun nyelv között milyen volt a kapcsolat, mivel a hun nyelvről nincsenek hiteles írásos emlékek. Vannak arra vonatkozó kísérletek, hogy az egykori Hun Birodalommal határos területeken beszélt mai nyelvekben olyan közös szavakat találjanak, amelyek semelyik ma létező nyelvben nem fordulnak elő. Ez 40-50 eurázsiai nyelvben való elmélyült jártasságot feltételez, és nem biztos, hogy ezek a szubsztrátumkutatások látványos eredményt hoznak.

– A magyarban nagy jelentőségű gyöklogika nem visz közelebb az eredethez?

– A nyelvünk megértéséhez mindenképp közelebb visz. A gyök egy elvontabb szótőelem, amiből hasonló hangulatú, érzelmű, értelmű szavak, szóbokrok bontakoznak ki. A gyökkutatás a XIX. század elején felviláglott úgynevezett filozófiai nyelvészeti iskolához kötődik, és a darwini genealógiákat előtérbe helyező, kizárólag a nyelvek külső hasonlítására fókuszáló újgrammatikus iskola vetette el. „Fordul, fordít, forgat, forog, magyar nyelven könnyű dolog”, írja Weöres Sándor. Ez alapján világosan felismerjük a for- gyököt, ám ez egy modern értelmező szótárban sincs benne. De ha kinyitjuk a Czuczor Gergely és Fogarasi János által írt, 1862 és ’74 között hat kötetben megjelent A magyar nyelv szótára című grandiózus munkát, abban megtaláljuk. Sajnos a XIX. század közepén a meggyőződéses újgrammatikus Hunfalvy Pál és mások elkezdték negligálni, majd teljesen megtagadni, sőt, tudománytalanak minősíteni a gyökkutatást. Maga Hunfalvy kiváló akadémiai pozícióival visszaélve meg is akarta akadályozni a Czuczor–Fogarasi-szótár kiadását, szerencsére Arany Jánosnak köszönhetően mégis megjelenhetett. A ma uralkodó leíró nyelvészet alapvetően szótövekről és toldalékokról beszél. Ez a magyar toldalékoló jellege miatt egyfelől természetes, másfelől viszont kár figyelmen kívül hagyni a gyökkutatásban rejlő lehetőségeket. Ez utóbbi egyébként búvópatakszerűen már a múlt század második felében ismét napirendre került.

– Kik kezdtek vele újra foglalkozni?

– Grétsy László 1962-ban megjelent Szóhasadás című könyve lényegileg a gyökökről szól. Kövecses Zoltán, Horváth Katalin, Pusztai János, Vladár Zsuzsa is rengeteget foglalkozott a gyökökkel, akárcsak jómagam. A for- gyökre visszatérve, a filozófiai nyelvészeti iskola felismeri az összefüggést a forog és a pörög között, az újgrammatikusok viszont az eltérő hangalak miatt két teljesen különböző szónak tartják ezeket. Mi a közös bennük? Az r hang, egy hozzá kapcsolódó magánhangzó és a kezdőhang, ami jelen esetben akár f, akár p lehet. Ez elsőre absztraktnak tűnhet, de ez a gyök lényege, az oldalági szórokonságok logikája. Csúcs-csücsök, gumó-gümő, csecs-csecsemő, és utóbbival értelmi-hangulati kapcsolatban áll az emő, az emse, aminek pedig Emese nevünkhöz van köze. Vagy vegyük a kör, kor, kar, ker gyököt. Kör, kerek, kerék, karika, karima, korong, kering és lehetne még sorolni. Az értelmi összefüggések teljesen világosak. Nem arról van szó, hogy az úgynevezett egyenes ági szóképzés, például barát, barátja, barátságos, barátságtalan és így tovább ne volna fontos. Dehogynem fontos! De a szókincs alakulásában, a magyar nyelv logikájának megértésében megkerülhetetlenül fontosak a gyökök is. Örömmel mondhatom, hogy egy kollégámmal közösen írott 11.-es középiskolai tankönyvünkben már szerepelnek a gyökök is. Az volna az üdvös, ha a róluk szóló alapismeretek széles körben leszűrődnének a közoktatásba is.