Egy sor városfejlesztéssel szegényebb lehet Budapest és az ország, miután a fővárosiak ellenállása miatt Magyarország visszavonja olimpiai pályázatát. Bár az ellenkampányban ráfizetésesnek mondták a rendezést, valójában nem vettek tudomást a NOB-tól érkező 450 milliárd forintos támogatásról, amivel kiegészítve már jókora haszonnal lehetett volna forgatni a rendezvényhez szükséges 770 milliárd forintnyi közpénzt. A rendezvény a turizmusban is minőségi változást hozhatott volna, nem beszélve a város esztétikai-lelkiségi megújulásáról – ahogy az az 1896-os millenniumi rendezvények időszakában is történt.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

– Nem akarjuk büntetni Budapestet az olimpia miatt, a szükséges fejlesztéseket a rendezvény nélkül is el kell végezni – mondta hétvégén Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár arra a felvetésre reagálva, hogy a rendezés ellehetetlenítésével a fővárosiak lemondtak bő ezermilliárdos fejlesztési forrásról. Az előzetes számítások szerint ugyanis az olimpiai létesítmények 774 milliárd forintos ráfordítást igényeltek volna a központi költségvetésből, amit kiegészített volna a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 450 milliárd forintos támogatása. S bár a helyszínek között több vidéki is lett volna, a fejlesztések döntő része mégis a fővárosban valósult volna meg.


Rozsdaövezetek megújítása

„Államcsőd eladó” – hirdeti az egyik olimpiaellenes plakát, ami azt mutatja, hogy az ellenzők az elmúlt évtizedek olimpiáit tekintették kiindulási alapnak, amelyek jellemzően óriási befektetések révén valósultak meg. Csakhogy a NOB időközben meghirdette a gazdaságos olimpia koncepcióját: az Agenda 2020 lényege éppen az, hogy az eddigi gigaberuházásoknál kevésbé pazarlóan is meg lehessen rendezni a játékokat. Vagyis olyan rendezést támogatnának, ahol a fejlesztések illeszkednek a város hosszabb távú gazdasági, közlekedési, infrastrukturális terveibe. Ennek éppen megfelelt a budapesti olimpia, a tervezett helyszínek többsége ugyanis rehabilitációra váró, hosszú ideje parlagon heverő, vagy egyszerűen csak elhanyagolt terület lett volna, amelyek fejlesztése középtávon amúgy is szükségszerű.

Ennek keretében került volna sor a két és fél évtizede gyárszellemtelepnek számító Észak-Csepelen – egy új atlétikai stadion mellett – az olimpiai falu és egy médiafalu kialakítására, ami a későbbiekben kollégiumi negyedként, fiatal házasok kezdő lakóparkjaként működhetett volna tovább. Vagy a szintén elhagyatott Óbudai-sziget megújítására, amire az elmúlt évtizedben több terv is született, ám végül mind­egyik megvalósítása elakadt. Visszakerült volna a város vérkeringésébe a Népliget is, amelyben vagy harminc éve semmilyen fejlesztést nem hajtottak végre, s megközelítése napjainkban már-már közbiztonsági problémákat is felvet. Ezeken kívül, csak Budapesten olimpiai helyszínek épültek volna a Testvérhegyen, az egykori óbudai gázgyár területén, a Margitszigeten, a ferencvárosi nagyvásártelep körzetében, az egykori Népstadion, valamint a Hungexpo területén – nagyrészt olyan térségekben tehát, amelyek szintén kimaradtak az elmúlt időszak városfejlesztéseiből, s jelenleg erősen kopott arcát mutatják a fővárosnak. Emellett a játékok keretében sor került volna a Galvani híd megépítésére, ami Csepel északi részét kötné össze a budai és a pesti oldallal is – ennek építési költsége önmagában 100 milliárd forint körüli kiadást jelent. A sportberuházások környezetfejlesztő hatását példázza a Dagály Strand területén a napokban átadott Duna Aréna, amelyhez kapcsolódóan az Árpád híd pesti hídfőjének teljes környéke megújul.

Az olimpiai költségkalkulációt ugyanakkor meglehetősen sokféleképpen lehet értelmezni. A kormány számára az alaptanulmányt 2015 végén kidolgozó Price­water­house Cooper’s szerint a rendezés 774 milliárd forintos költsége mellett a fővárosnak további 2070 milliárd forintos fejlesztést kellene végrehajtani a sikeres rendezéshez. Ezek jellemzően infrastrukturális beruházások – ide tartozik például a már említett Galvani híd, vagy a repülőtéri gyorsvasút megépítése, a hármas metró felújítása. Mindezt ugyanakkor előbb-utóbb az olimpiától függetlenül is végre kellene hajtania a fővárosnak. Másrészt a központi költségvetés e terheit csökkenti, hogy a szervezők szerint az infrastrukturális beruházások 35 százalékát az Európai Unió állhatta volna.


Direkt és rejtett hasznok

A budapesti olimpia 774 milliárd forintos, vagyis 2,7 milliárd dolláros közvetlen szervezési költségével a takarékosabb játékok közé került volna az elmúlt évtizedek összehasonlításában. Ám az összeg nem irreálisan alacsony. Athén például alig többől, 2,9 milliárd dollárból hozta ki a 2004-es játékokat. Az 1996-os atlantai játékok 4,1, vagy a 2016-os riói olimpia 4,6 milliárd dolláros végszámlájához képest még mindig nem tűnik szűkösnek a magyar keret, figyelembe véve, hogy az Agenda 2020 alapfeltételként hirdette meg az alacsonyabb költségszintet – kisebb stadionokkal, kevesebb közvetlen beruházással, több utóhasznosítással. S persze rendkívül olcsónak számított volna a budapesti olimpia Barcelona 9,7, Peking 6,9 vagy London 15 milliárd dolláros büdzséjéhez képest – épp az egyre öncélúbbá váló költekezések miatt, a kevésbé tőkeerős fővárosok érdekében döntött a NOB az új olimpiai koncepció mellett. Vagyis ebből a szempontból nézve akár jó esélyei is lehettek volna Budapestnek.

Az ellenzők ugyanakkor azzal érvelnek: az elmúlt három évtized összes nyári olimpiája túllépte azt a költségvetési keretet, amivel eredetileg kalkuláltak. A legkevésbé Peking, mindössze 2 százalékkal, ám például a barcelonai játékok majdnem négyszer annyiba kerültek, mint amire eredetileg számítottak. A jellemző túlköltekezés 50-70 százalék körül volt, amit Athén és Rió épp elért, London azonban már némileg túlfeszített. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lehetne nyereséget elérni az olimpiai rendezéssel. Az 1984-es Los Angeles-i játékok például a közvetlen költségek tekintetében is pozitív szaldót eredményeztek. S noha az egyik legdrágább nyári olimpia lett, az egyszeri nagy ráfizetés ellenére összességében nyereségesnek tartják a barcelonai játékokat is. A sportesemény ugyanis berobbantotta a katalán várost a világ turisztikai célpontjai közé, s a friss adatok szerint már évi 8 millió látogatót szolgálnak ki az akkor megalapozott infrastruktúrán. S nem sokat búslakodhattak a pekingi szervezők sem az olimpiai költségek miatt, a rendezvény ugyanis jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Kínát immár sport- és műszaki nagyhatalomként is elismerik.

Az egyéb hasznosulás és a máshol keletkező jövedelmek miatt az olimpia – s általában a nagy sportesemények – megtérülését ugyanakkor meglehetősen bonyolult matematikailag modellezni. Budapest költség/haszon számításai szintén nem a közvetlen nyereségen alapultak. A már említett 774 milliárd forintos közvetlen ráfordítás is például már egy nettó összeg, ami valójában 1043 milliárd forintos beruházás és 299 milliárd forint gyorsan megtérülő bevétel (például közvetítési díjak, reklámjogok) egyenlegéből keletkezik. Bár elvileg a 774 milliárd a játékokból közvetlenül meg nem térülő kiadásnak számít, a játékok nyilvánvalóan felpörgetnék a Magyarországra irányuló turizmust, s a modellek szerint százezer új munkahelyet teremtettek volna. E tételekből pedig a költségvetés 1000 milliárd forint körüli többletet vételezhetett volna, vagyis ezek figyelembevételével máris pozitív a szaldó – főleg a NOB 450 milliárd forintos támogatását is figyelembe véve. Valójában az elrettentő példaként emlegetett athéni olimpia sem volt össztársadalmilag annyira rossz üzlet, mint amilyennek a költség/haszon elemzések mutatják, csupán az történt, hogy az egyéb csatornákon érkező bevételek a rendkívül rossz görög adófizetési morál miatt részben sem gördültek tovább az állami költségvetésbe.


Bulituristák helyett

Budapest 1896-ban rendezte meg az ezeréves államiságunk előtt tisztelgő millenniumi ünnepségeket, amelyekre – egy olimpiához hasonlóan – már évekkel korábban megkezdték az infrastrukturális felkészülést, a helyszínek méltó kialakítását. Erre az alkalomra épült a kontinensen elsőnek számító földalatti vasút, a Hősök tere szoborcsoportja, a Műcsarnok, a Ferenc József (mai Szabadság) híd, ezekben az években adták át a Parlamentet, ekkor kezdték meg a Budavári Palota nyugati szárnyának építését, sőt a pesti belváros is ezekben az időkben nyerte el mai formáját. Vagyis a rendezvényhez kötődően a magyar főváros jelentős ugrást hajtott végre azon a fejlődési pályán, amelyre eredetileg még az 1867-es kiegyezés során felszabaduló energiák állították. Nem mellékesen: az esemény hatmillió vendéget fogadott, s a rendezés költségeinek 1 százalékára rúgó nyereséget könyvelhetett el.

Hasonló ugrást hozhatott volna a 2024-es budapesti olimpia is. A magyar főváros ugyan az elmúlt évtizedekben épült-szépült, ám több pontjának megújulására évtizedes kilátásban sincs remény. Turizmusa is számottevő, ám a nemzetközi statisztikák szerinti 3,4 milliós éves vendégseregéhez képest Bécs vagy Prága még mindig kétszer annyi látogatót (6,7, illetve 5,8 millió) fogad. Arról nem is beszélve, hogy a magyar főváros inkább a buliturizmusra áhítozó, alacsony fizetőképességű fiatalok körében lett egyre népszerűbb az utóbbi években, míg Bécs vagy Prága lényegesen arisztokratikusabb célpontnak számít. Az olimpia és az ehhez kapcsolódó minőségi városfejlesztés lehetőséget adott volna arra, hogy Budapest végleg elszakadjon Varsó vagy Bukarest szorításából, és fő riválisainkhoz zárkózzon fel. Nem mellékesen: a Budapest és Prága közötti éves turisztikai bevétel különbsége jelenleg 2 milliárd dollárt jelent. Majdnem annyit, mint a magyar fővárosba tervezett olimpia tervezett költsége…

Szarka Sándor