Az utóbbi hetek híradásaiban nagy visszhangot kapott, hogy a termelés során keletkezett irdatlan mennyiségű ólom- és rézsalakot az épülő M6-os autópálya alapozásánál használják fel. Úgy tűnik, hogy ez a megoldás minden érintett megelégedésére szolgál, ugyanakkor rávilágít a szomorú tényre, hogy az autópálya építése nélkül továbbra sem lenne pénz a 300 ezer köbméter veszélyes hulladék ártalmatlanítására és a környező ingatlanok 600 ezer köbmétert kitevő földcseréjére.

Az ólom társa, egyben átka az emberiségnek. Alacsony olvadási hőfoka és könnyű formálhatósága miatt szinte az ismert történelem hajnalától bányászták. Az egyiptomi csontvázakban is kimutatható jelenléte, mert a belőle készült evőeszközök, tányérok, kupák használata során bekerült a testekbe. Másik jelentős alkalmazási területe a hadiipar, az ólomgolyókkal együtt azonban játékkatonákat is öntöttek belőle, nyomdászok használták, a hatvan évvel ezelőtt épült házakban pedig mind a mai napig megtalálhatók az ólom vízvezetékcsövek.

Az ember régóta tisztában volt a fém veszélyességével, ezért óvatosságból az ilyen gyárakat már a múlt századelőn is a lakóövezeteken kívül építették fel. Így került 1910-ben a Magyar Ónművek néven ismert üzem a belakott Újlipótvárosból a nagytétényi házaktól 200-250 méter távolságra lévő, parlagon fekvő területre. Jelentőségét az első világháború színesfém igénye ugrásszerűen megnövelte, jelentős vegyipari termelése miatt 1935-ben felvette a Metallochemia nevet. A második világháborút követően az oroszok fennhatósága alá került, majd 1950. január 1-jével államosították a Weiss Manfred tulajdonában lévő létesítményt, területét 20 hektárra bővítették.

1957-ben napjainkig kiható tulajdonosváltás történt, ugyanis beolvadt a Csepel Vas- és Fémművekbe. 1968-ban bekövetkezett az első baleset, amelyről a kor elhallgató politikája következtében csak kevesen tudnak. Nem úgy Firisz Sándor, a Nagytétényi Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület elnökségi tagja.

– A hirtelen jött csapadék hatására a nyitott szennyvízkifolyó elárasztott egy bolgárkertészetet, amelynek lovai az ott lelegelt fűtől elpusztultak. A tulajdonos bírósági úton pert nyert, a gyárat kártérítésre kötelezték – emlékezik a környezetvédő.

Noha az 1976. április 1-jével életbe lépő első hazai környezetvédelmi törvény a nehézfém szennyezésre egyértelmű határértéket nem állapított meg, egy évvel később az újabb botrány hatására betiltották a környezetszennyező műszaki eljárásokat. Mivel a talajban és a házak padlásán jelentős mennyiségű ólomport mutattak ki a műszerek, a hatóság napi piaci áron begyűjtötte a környéken termesztett konyhakerti növényeket, lekvárokat, befőtteket, a termelés újraindítása pedig csak szűrők, porzsákok és más környezetvédő beruházások után indulhatott meg.

– A Metalloglobus 1983. január 1-jével vette meg a Csepel Művektől a Metallochemia telephelyet, mégpedig azzal a feltétellel, hogy a megelőző időszakból eredő kötelezettségek az előző tulajdonost terhelik. Mivel a környezeti ártalom a megtett intézkedések hatására nem nőtt, nem értjük, hogy miért rajtunk akarták folyamatosan behajtani a megelőző 73 év szennyezését – méltatlankodik dr. Kalocsai J. Csaba vezérigazgató-helyettes.

A Köjál erre az érvelésre nem volt tekintettel és a gyár tevékenységét 1990-ben – határozatlan időre – felfüggesztette, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség pedig 1992-ben kötelezte a Metalloglobus Rt.-t az okozott környezeti kár megszüntetésére. A vezérigazgató-helyettes saját tapasztalatai alapján állítja, hogy a gyártelepen több évet ledolgozó 273 munkás közül húsz esztendő alatt csupán hárman hunytak el rákban.

Dr. Grépály András, aki 2002 óta az ÁNTSZ XXII. kerületi tisztifőorvosa, ugyancsak azt hangsúlyozza, hogy a helybeliek rákos megbetegedései nem haladják meg a budapesti átlagot. Ez annak is köszönhető, hogy itt a talaj pH-értéke semleges, mert ha savas lenne, a talajvízbe kerülve nagyobb bajt okozhatott volna.

Firisz Sándor mindezt kissé másképp látja. Véleménye szerint a gyár bezárása óta eltelt már 15 év, tehát az utóbbi 5 év kimutatása biztosan kedvezőbb, mint az az 1982-84 körül megjelent daganatos halálozási térkép, amely az akkori állapot tekintetében 30-40 százalékkal magasabb előfordulást mutatott a nagytétényiek kárára. Igazát azzal nyomatékosítja, hogy a gyárban kadmiummal is foglalkoztak, ami köztudottan az első számú rákkeltő fém.

Kalocsai J. Csaba különösen a bezárás körülményeit sérelmezi, mivel az üzemet úgy állíttatták le, hogy az üstökbe belekötött a forró anyag, és egy pillanat alatt odalett az akkori áron számított évi 2 milliárdos forgalmuk.

A sürgősségi bezárás előzményeihez tartozik, hogy a Fővárosi Tanács Közmű Ügyosztálya már 1982-ben hivatalosan kérte Igazgatási Osztályát, hogy a Metallochemia, a Terrachemia és a Chinoin körzetében ne adjon ki további építései engedélyeket. Ennek ellenére azok kiadása folytatódott, ráadásul az embereket nem tájékoztatták a veszélyről, sőt az akkori véderdőnek fenntartott területet is felparcellázták hétvégi telkek céljára. Gyakorlatilag a gyár kerítésénél termelték a sóskát, spenótot, káposztát, tehát olyan zöldségeket, amelyek köztudottan a legkönnyebben szívják fel a nehézfém-szennyeződéseket. Ennek nyomán bontott zászlót 1989-ben a helyi zöldmozgalom, és Firisz Sándor Bogó Ágnessel lakossági aláírásokat gyűjtött. Ez vezetett a gyár működésének felfüggesztéséhez, amikor dr. Tettinger Antal, az akkori Fővárosi Köjál Munkaegészségügyi és Munkahelyi Ártalmak Osztályának vezetője javaslatára dr. Iványi Zsuzsanna, a XXII. kerületi Köjál vezetője nem is környezeti, hanem munkahelyi ártalmakra hivatkozva bezáratta az üzemet.

A Metalloglobus nem hagyta ennyiben a dolgot, a hiányosságok kiküszöbölése után fellebbezett a gyár bezárása, majd a környezeti károk megszüntetését előíró határozat ellen, hiszen a Csepel Művekkel kötött szerződéssel bizonyította, a károkat a korábbi cég hagyta ott, míg saját károsanyag-kibocsátása a határértéken belül maradt. A hatóság mindkét fellebbezését elutasította, ráadásul 1993. március 1-jével a XXII. kerületi Önkormányzat és Társai (1273 természetes személy) kártérítési pert indítottak a Magyar Állam mint I. rendű és a Metalloglobus mint II. rendű alperesek ellen. 5,6 milliárd forint kártérítést, a gyárbezárás véglegesítését és az eredeti állapot visszaállítását követelték. A per azóta sem zárult le, az a szó, hogy kár, még el sem hangzott a tárgyalásokon, viszont a bíróság igazságügyi szakértői megállapították, hogy a magyar állam 80 százalékban, míg a Metalloglobus csupán 7 százalékban felelős a szennyezésért.

A másik, a Környezetvédelmi Hatóság indította hatósági kötelezési perben az említett 7 százalék ellenére a bíróság 1994-ben nemcsak az 1983-as tulajdonba vételtől, hanem az összes 1976-tól keletkezett szennyezés ártalmatlanítására is kötelezte a Metalloglobust. A helyzetet bonyolította, hogy 1997-ben az APV Rt. értékesítette a céget, amelynek új tulajdonosai vállalták, hogy minden kötelezettségüket teljesítik, persze csak a perek jogerős lezárása után. A Metalloglobus a károk pontos felmérése érdekében a fémporral szennyezett ingatlanokon kertenként két – mások szerint három – fúrást végeztetett különböző, egyes esetekben öt méter mélységig, amíg elérte a tiszta talajt.

A háromezer fúrás 350 millióba került, jóllehet 50 ingatlanra a lakók maguk hordták a salakot feltöltés céljából. A mérési eredmények alapján megállapították, hogy az 1400 érintett ingatlanon mintegy 600 ezer köbméter szennyezett talaj van, ezt a Metallochemia a telepének 10 hektáros területén résfallal körülvett szarkofágban kívánta elhelyezni. Amikor a cég eddig jutott, 2000-ben képviselőjét behívatták az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának ülésére, ahol Szabolcs Attila MDF-es polgármester bejelentette, tárgyalások folynak az M6-os útnak a telepen történő keresztülvezetéséről.

A Metalloglobus Rt.-t villámcsapásként érte a hír, hiszen nem azért vette meg a területet, hogy áruba bocsássa. 2004 júniusában mégis megállapodott az KVI-vel, és jelképes összegért eladta az államnak a gyártelepet, valamint az engedélyezett terveket. Noha a polgári peres eljárás még folyamatban van, 2004 októberében a környezetvédelmi hatóság mentesítette a Metalloglobus Rt.-t minden kötelezettsége alól.

Sajátos jelenség, hogy nagypolitikai pártcsatáktól mentesen Németh Zsolt (Fidesz), Szabolcs Attila (MDF) volt és Bollók Istvánné (MSZP) jelenlegi polgármester, Lendvay Ildikó (MSZP), valamint a szakhatóságok vezetői megállapodtak a mielőbbi megoldásban. Igaz, ehhez egy kis ravaszság is kellett az önkormányzat részéről, hiszen kizárólag ezen a területen engedélyezte az M6-os nyomvonalát.

Firisz Sándor pedig a tárgyalások elnyúlását elkerülendő, a tervezett második megbeszélés előtt jó előre sajtótájékoztatót hirdetett. Meg is lett az eredménye, mert a kormánypárti küldöttség már magával hozta a 12 milliárdot tartalmazó kormányhatározatot. Ezután következett az évek során palira vett lakosság hiteles tájékoztatása és meggyőzése a földcsere szükségességéről, amit a kivitelező Vegyépszer vállalt magára. Bővítette a 2001-ben létrehozott és az önkormányzat, a fontosabb résztvevők, valamint civilek által működtetett rehabilitációs irodát. Erről Hollai Pál főmérnök és Hajdú Árpádné a következőket mondta lapunknak:

– Nagyobb lakossági tájékoztatási irodát nyitottunk, ahol folyamatosan ismertetik a műszaki megoldás minden részletét az érdeklődőkkel, hogy mely anyagok kerülnek a telep területén létesítendő szarkofágba, melyek az autópálya-alapba, hogy 20 centis humuszréteggel fedett, tökéletes termőföldet kapnak a kertek, hogy a Vegyépszer feliratú szállítójárművek kizárólag kijelölt útvonalon közlekedhetnek, hogy pormentesítés céljából éjjel-nappal locsoló kocsik járják a környéket, és hogy a munkát 2008. május 31-re be kell fejeznünk – sorolta az iroda feladatait a két szakember.

Ami a tanulságokat illeti, azokról sem szabad megfeledkezni. Ahogyan Tettinger Antal fogalmazott, az ólomról évszázadok óta tudják, hogy veszélyes az egészségre, és hogy természetes felezési ideje ötezer év. A munkahelyeken füstköd és por alakban a munkaruháról, hajról, kézről jut a tüdőbe, véráramba, ezért nagyon fontos az étkezés előtti mosakodás és fogmosás, mert ha egyszer bejutott a szervezetbe, ott is marad. Nem véletlen, hogy már az 1930-as években elrendelték három fém, köztük az ólom okozta megbetegedések kötelező bejelentését.

Nem kerülhető meg az egykori XXII. kerületi Tanács felelőssége – utódjával nem sikerült beszélnünk -, amely mint láttuk, a hatósági figyelmeztetés ellenére is építési engedélyeket adott a gyár körzetében. Nem segítették a mielőbbi megoldást az egymásnak ellentmondó, majd két évtizedig tartó hatósági határozatok és bírói döntések, titkosított hatástanulmányok (pl. 1986-ban a Környezetgazdálkodási Intézeté), miközben az emberi élet volt a tét. Mivel erről mondják, hogy ez a legnagyobb kincs, ennek megfelelően illenék bánni vele.