Az egészségreklám hazugságai

Dr. Nagy Attila

Lehet-e nagyobbat hazudni annál, mint amikor a most alakuló egészségbiztosítási reformra mondja valaki, hogy az a magyar lakosságnak lesz jó? Aligha, mert a becsapás csaknem tízmillió emberre vonatkozik, több millió életét is veszélyeztetve. A helyzetet súlyosbítja, ha ezt szakemberek, köztük a lakosság ellenére dolgozó orvosok is segítik. Ők azok, akik legmesszebb távolodtak a hippokrateszi alapgondolatoktól, legyen szó a vizitdíjról vagy épp az egészségbiztosításról.

Debrecen az ország tükre, mondta egykor Jókai. Így van ez ma is, amikor Gyurcsánytól a helyi egyetemi rektorig terjed a hazugság láncolata. Gyurcsány azonban bevallottan és betegen, betegesen teszi ezt, a rektor pedig alattomosan, póker arccal és tudományos köntösbe bújtatottan. Így lett a túlélő kommunizmus (szellemileg és fizikailag) bebetonozva az országban és Debrecenben is.

Egy rektori tudományos (valójában tudománytalan) hazugság, ami mellett elnézett eddig a közvélemény. Nemrég „társadalmi célú hirdetés” cím alatt sokszor ismételve került a DTV (Debreceni Televízió) adásába annak a 12 milliárdos nagyberuházásnak a hirdetése, amit az intézmény rektora személyesen az alábbi mondatokkal reklámozott:

„A magyar lakosságot leginkább sújtó két betegségcsoport a szív és érrendszeri valamint a daganatos betegségek hatékonyabb megelőzését és gyógyítását valósítjuk meg az Auguszta programban a Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében az Európai Unió társfinanszírozásában. A 9 milliárd forint értékű, az Európai Uniótól érkező valamint a 2 milliárdos állami támogatáshoz a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma 1,5 milliárd forint összeggel csatlakozik. 13 000 négyzetméter új épület készül el, 15 000 négyzetméter felújításra kerül, több mint 90 éves intézményünkben. Az Észak-Alföldi és Észak-Magyarországi régióval létrehozott egészségobszervatórium segítségével folyamatosan figyeljük a lakosság egészségi állapotát. Mindettől azt várjuk, hogy 5 év múlva 12 %-kal csökkenjenek a halálozások, és kétszer 15000-rel kevesebb lesz a táppénzes napok száma. A két régió lakosai egészségesebbek és munkaképesebbek lesznek.”

Jól fésült rektor mondatai, bőrfotelből, a szédítő számok mögött kevesen veszik észre, hogy az egésznek nincs tudományos alapja. A luxus-beruházástól bizonyosan nem lesz egészségesebb a lakosság. Mindkét betegségcsoportban egyszerre és éppen 15000-rel lenne kevesebb a táppénzes napok száma??? És egyáltalán, ki fog itt lakni 5 év múlva, kikre vonatkozik a statisztika? 2007 decemberében már nyíltan is elhangzott, hogy az egyetem pénzt akar keresni, tehát célja a külföldi betegek fogadása. Az építkezés pedig hamis jelszavak mögé rejtetten folyt: Európa itt épül. Nem Európa épül, hanem valakik, valakiknek építkeznek. Ehhez kell az Európa Terv, EÜ Min Strukturális Alapok Programirodája, ezért dagályos az Értékünk az ember Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program, és ez alá dolgozik folyamatosan az Egészségügyi Minisztérium. A (Habsburg) Auguszta hercegnő fedőnevet viselő beruházási program záróünnepségén nem véletlen, hogy a helybeliek tiltakoztak a megjelenő Horváth Ágnes és kísérete ellen. Erről csak elvétve jelent meg tudósítás, pedig az avatással egy időben rendőri tömegoszlatás volt. A miniszteri fogadásra pedig a kiválasztottak is csak előzetes bejelentkezés után jutottak be.

Közeleg december 17-e, a parlamenti végszavazás napja, és egyre erősödik az a tiltakozás, ami mögött számos civil és szakmai szervezet is felsorakozott. Ehhez szerény hozzájárulás volt, hogy e sorok írója 3 héten át csak folyadékon élt, minden más önreklám vagy felhívás nélkül. Ha a fentiek mellett elbeszéltek a törvényhozók, döbbentse meg őket az, hogy az éhségsztrájkhoz 2 cukorbeteg is csatlakozott 12 vagy 24 órára. Saját életüket veszélyeztetve mutattak példát mások egészségének védelme érdekében, és e felajánlásuk nagyobb dolog volt, mint bárki egészségesnek a hetekig tartó önként vállalt éhezése. Az is elgondolkodtató, hogy a munkáját emellett ellátó orvos effajta tiltakozása épp saját városában a helyi televízió számára nem volt hírértékű. Volt-e értelme a tiltakozásnak, hamarosan eldőlhet. A vizitdíj már meghozta a maga tanulságát, ezt február 15-én kellett volna megtagadni, nem pedig jövőre a több milliárdot felemésztő népszavazáson, hogy majd 2 év múlva egyébként is oka fogyottá váljon a fizetés. Az egészségügyi biztosítás átalakítása, hazug reformja most december 17-én lenne megakadályozható. De addig is a testi táplálékkel nem élő, szándéka szerint tiszta gondolatokat megfogalmazó szerző egy kisebb könyvnyi bizonyítékot gyűjtött egybe, közérdekből, tanulságul „Eurokommunista egyetemváros, ébresztő!” címmel.

Gyurcsány és a zárt ajtók

Preiner Friderika

A miniszterelnök és a zárt ajtók ma már nem meglepő. Mint ahogyan azon sem kapjuk fel a fejünket, hogy egész városrészeket zárnak el külvilágtól, ha a szeretett Gyurcsány oda látogat. Szeret egyedül ünnepelni, koszorúzni, és csak válogatott közönség előtt hajlandó szólni.

Így volt az MSZP választmányi ülésén is, amikor értékelte az elmúlt évet. Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke mondta, hogy a miniszterelnök egy belső vita résztvevőjeként értékelte az elmúlt esztendőt, amely nem feltétlenül tartozott a nyilvánosságra. Ha volt mit értékelni. Igaza van, egy nem demokratikusan megválasztott és így nem legitim kormánynak semmi köze nyilvánossághoz, hisz ehhez a jogot sem törvényesen szerezték.

Bíbó István szerint: Demokrácia: a nép uralma, közelebbről olyan politikai rendszer, amelyben a nép, vagyis az átlagemberek összessége abban a helyzetben van, hogy vezetőit meg tudja válogatni, tudja ellenőrizni, és ha kell, el tudja kergetni. A hazugság és a nyilvánossághoz való jog nem összeillő fogalom. Hisz a nyilvánosan szereplő politikusnak szembe kell néznie a választókkal. Szemébe nézni a másiknak csak az tud, aki igazat mond. Gyurcsány viszont folyamatosan hazudik, szinte nem is tud igazat mondani. Hazudni könnyebb, mint kormányozni. A kormányzáshoz tehetség, tudás, szervezőkészség és még sok minden más kell. Ennek hiányában szenved a mi drága vezérünk. „Gyerünk”, ”Húzzunk bele” jelszavai ismertek. De hova „gyerünk” és hova ”húzzunk bele”? Erre nincs válasz. Mert nincs program és tehetség a végrehajtásra.

Megértem a zárt ülést, van mit eltitkolni. Leginkább a koncepciótlanságot, a belső pártbeli viszályokat, a következmények nélküli intézkedéseket, a mutyizásokat, az elvtársi segítségnyújtásokat, magyarul korrupciókat, az SZDSZ zsarolásait, az orosz érdekeltség kiszolgálását, az újabb megszorításokat – ami a hazugságok ára -, az inflációt, a gyenge forintot, a lassuló gazdaságot, ha még van gazdaság, és a félelmet a népszavazástól.

Összefoglalva: a zárt ajtó csak egyet jelent, félelmet a választóktól. Ez viszont jogos. De hiába zárkóznak el, eljön az igazság pillanata, amikor mérlegre kerül a miniszterelnök gyenge teljesítménye. Ez elöl nem lehet elzárkózni.

Széf a kórházakba

A jövő évben minden kórházi ágyhoz tartozni fog egy széf, mondván egyre több a lopás az egészségügyi intézményekben, és telik vizitdíjból és kórházi napidíjakból. Pár héttel korábban azt olvastam, hogy kétféle étel között választhatnak a betegek, hisz telik a vizitdíjból és a kórházi napidíjból.

Mindkét dolgot csak dicsérni és üdvözölni lehet, de nem lenne hatékonyabb és eredményesebb, ha az így keletkezett és felgyülemlett pénzt az ápolás színvonalának emelésére, kórházi eszközök, gyógyszerek, az ott dolgozók jobb anyagi megbecsülésére használnák? Ezek az intézkedések nem fogják csökkenteni a várólistát, az orvosok elvándorlását külföldre, nem lesz hatékonyabb és gyorsabb a mentőszolgálat.

Az egészségügyben minden rendben van? A széf és menüszerinti ételválasztás hiányzott? Az ételt és a széfet szállító cégeknek biztos, hogy jól járnak. És a betegek? Kit érdekel?

Nyílt levél Orbán Viktorhoz

Kercsó Alpár

Tisztelt Elnök Úr! Az Ön és pártja által vezetett koalíció 1998-2002 közötti kormányzása idején úgy éreztem, úgy láttam, hogy épül az ország, gyarapodik s engem, mezítlábas átlagpolgárt is hagy boldogulni. Ettől még nem lettem hithű fideszes, a pártpolitika nem érintett meg, de az önök által kinyilatkoztatott és elindított törekvésekkel azonosulni tudtam, saját ügyemmé válhatott az a nemzeti politika, amit önök követni próbáltak. Úgy éreztem, magyarok millióit sikerült maguk mellé állítani, egy akarattá ötvözni. Olyan eredmény volt ez, ami nagyon ritka a magyar történelemben, éppen ezért fölöttébb értékelni és őrizni kellett volna. Ugyanakkor, és ezt Ön nyilván sokkal jobban tudja, mint én vagy bárki más, hatalmas felelősséget is vettek saját vállukra. Felelősséget azon milliókkal szemben, akik önöket választották és önök mögött álltak kormányzásuk alatt.

Sajnos, felelősségük a „megszelídített róka” irányában nem foszlott szét és nem csökkent az önök ellenzékbe szorulása után sem, hiszen az emberek támogató tömege sem fogyatkozott.

Milliók állnak ma is, ’90 utáni történelmünkben talán példátlan kitartással, önök mellett, bíznak és hisznek szavukban. Önök ma Magyarországon az egyetlen olyan kormányképes politikai erő, mely reális és vélhetően kedvező alternatívát jelentenek az éppen hatalmon lévőkkel szemben. Mi, akik megtanultunk egy új politikai aktivitást, akik, ha néha kényelmetlen is, mindig indulunk az önök hívó szavára. A reményt, mit önök ébresztettek bennünk, mégis egyre inkább csak mi tápláljuk önmagunkban, hiszen az elmúlt öt esztendőben igazán kézzelfogható, bőrünkön tapasztalható eredményt önök nem produkáltak.

Közhellyé rongyosított érveik, miszerint ellenzékben nincsenek hathatós eszközeik, és semmilyen körülmények között nem hágják át a demokrácia szabályait, üres szólamokká lettek mára. Önök, Elnök Úr, amennyiben hihetünk még önöknek, szép mosollyal akarnak oroszlánra vadászni. Időnként új ötletekkel rukkolnak elő (polgári körök, aláírásgyűjtések, népszavazás stb.), melyekkel ideig-óráig ébren tarthatják táborukat, ugyanakkor hamis illúziókat is keltenek a kitartók körében. Elnök Úr, ön pontosan tudja, hogy a jelen hatalommal szemben ezek a „mozgalmak” semmilyen eredményt nem hoztak és nem is fognak hozni. Tudja, ha egy csapat nagyon sokáig nem rúghat gólt, előbb-utóbb elmegy a kedvük az egész játéktól. Megkérdőjeleződik az edzés és a futás értelme.

Hiába állunk sorban aláírni új és új íveket, kötelességtudóan ikszelgetünk mindenféle szavazólapon, az eredményjelző mindig az ellenfél sikerét mutatja, ráadásul az ő gúnyos kacajától követve. Hiába szónokolnak veretes mondatokat parlamenti képviselőik, azok csupán a szöveg szintjén maradnak.

Pedig, Elnök Úr, ha egy pártnak, akit állítólag a választók kétharmada támogat, nincs hathatós eszköze, akkor kinek van?! A demokrácia szabályait, melyeket ön sűrűn említ, leginkább azok tapossák a latyakba, akik ellen önöknek fel kellene lépniük. Az ő stratégiája a hatékonyságra épül, az önöké, úgy tűnik, az impotens, „tisztességes” elvekre. Tehát, Elnök Úr, vagy őket kellene demokratává átszabni, vagy önöknek kellene mentalitásukat földhözragadtabbá tenni. Bejuttattuk képviselőiket az Európai Parlamentbe, nem kis számban. Győztünk, mondták, és nem történt semmi, máig büntetlenül tűnnek el uniós pénzek kormányzati sleppek feneketlen zsebében. Elsöprő győzelmet biztosítottunk önöknek az önkormányzati választásokon. Nulla hatásfok. Százezrek hallgatják önt a nagygyűléseken. És? Vitatkozunk ellenkező szimpátiájú munkatársainkkal, barátainkkal, akár családtagjainkkal is, magunkon hordjuk politikai vonzódásunk ódiumát. Miért is tesszük?

Tisztelt Elnök Úr! Ha ön tényleg komolyan gondolja a számtalanszor hangoztatott „meghallgatjuk az embereket és az ő akaratukat képviseljük” szlogent, akkor azokat a hangokat is értenie kell, melyek határozottabb és konkrét eredményeket produkáló politizálásra buzdítanak. Minden elvesztegetett nap, eltaktikázott hét egyre elérhetetlenné teszi az emberek és az ország számára egyaránt létfontosságú váltást.

Meddig tartsunk még ki, Elnök Úr? Meddig tapsoljunk hiábavaló pótcselekvéseiknek?

Arra gondolni sem merek, hogy az önök kirakata mögött talán ugyanúgy láthatatlan ezek rendezgetik a bábokat, mint politikai ellenlábasaiknál.

Elnök Úr, nyugtasson meg engem, minket, hogy érdemes volt és érdemes lesz önökre bízni az országot. Bár, ha a földön járunk, már az sem biztos, hogy mire a kormány környékére kerülnek, az önök tempójában, már nem lesz amit vezetni.

Boldog karácsonyt kívánok!

Hurrá! Vevő vagyok!

Kercsó Alpár

Karácsonyi árudömping, reklámok szőnyegbombázása… Nincs menekvés! Megveszem, amit kinéztem, aztán hazaviszem, összetákolom, keservesen próbálom megfejteni a koreai magyar fordítást a használati útmutatóból, szenvedek néhány órát, de legalább lelkem megkönnyebbül a számolatlanul belőlem áradó szitkoktól. Végre kész! És, minő meglepetés, nem működik.

Szerencsém van, követtem pártunk és kormányunk bölcs tanácsát, törvényesen, számla ellenében történt a beszerzés, biztosítva az állam feneketlen zsebének többszörös bevételét. Majd miután sokadik alkalommal próbálom jobb belátásra bírni a boltot, a garanciális szervízt, s órákig bizonygatom a vásárolt termék selejt mivoltát, feladom. Végül is önként és dalolva mentem abba az áruházba, választottam silány vacakot, fizettem… Magamnak köszönhetem. A vevő a mi urunk, harsog az üres szlogen. Nemsokára, az egy és pótolhatatlan próféta örök érvényű útmutatásainak megfelelően a kórházakban is vevő leszek. Ott majd a beteg az úr! Igaz, meglehetősen szokatlan gyakorlat, ha bárki önként, ha dalolva nem is megy oda, valamilyen kezelést választ magának vélt vagy valós bajára, aztán törvénytisztelő vásárlóként szépen odaáll a pénztárhoz. Sajnos, azt a jókora előleget, mit havonta egészségbiztosítás jogcímen már befizetett, ott nem veszik figyelembe. Az másra kellett, nem része a terápia árának. A vevő nem kérdezhet, nem firtathatja, mire költötték azt a rengeteg pénzt, ki és miért gazdagodott általa.

Otthon aztán észre veszi, hogy a „termék” bizony hibás. Több „tartozék” hiányzik, azokat drága forintokért más boltokban szerezheti be csupán, de szavatosságot senki nem vállal a tökéletes összeszerelhetőségre. Még szerencse, hogy itt már reklamálni sem lehet. Nincs hol, nincs kinél. Vessek magamra? Miért akartam én beteg lenni?! És miért akartam meggyógyulni, a márványlépcsős TB székházak fogyatkozó vagyonának kárán?! Micsoda parazita magatartás!

Szégyellem is magam, amiért úri hóbort a gyógyítás, amiért élősködöm azon a testen, mit apáink, nagyapáink és mi építettünk fel, talán nem is olyan rosszul, ha ennyi éhes fog fáj rá. Vevő vagyok! Lassan, üres pénztárcával, nagyon nem szeretnék azzá válni. De, ha már ezt is rám aggatják, s ezt is balgán tűröm, legalább egy nyamvadt panaszkönyvet lökjön valaki elém!

Lajstrom az emlékezetnek

Cs. Szabolcs, Budapest

Nem fogom elfelejteni, hogy a 2006-os választások előtt az adóhatóság az SZJA-bevallási csomaghoz mellékelt egy 5 éves adócsökkentési programról handabandázó brosúrát, s ezzel a kormány kampányszervezetévé alacsonyította magát. Emlékezni fogok arra is, micsoda megalázó, és sokunk számára víztisztán átlátszó limuzinos, pannon pumás hazugsághalmazt löktek az arcunkba az országgyűlési választás előtt.

Kisvárosból származó ember lévén méltó értékén kezelem azt a borzalomhalmazt, amit a vidék lerohasztására a kormány ránk erőszakol. A nyers erőszak szervezetévé vált rendőrség tavalyi őszi utcai háborúskodását annak tekintem, ami valójában volt: diktatórikus erőszaknak. A kiszolgáltatott emberek egészségügyi kifosztását közvetett népirtási akcióként jegyzem be emlékeimbe. A minisztériumok élén garázdálkodó bábfigurák színielőadását látva nem fogom kezem tapsra emelni. A kormányoldal és a választási szervek „alkotó” együttműködését, amely a népszavazáshoz vezető folyamat fékezésére irányul, méltón fogom meghálálni azon a napon, amikor a szavazás bekövetkezik.

Tételes összehasonlítást készítek az 1998 és 2002 közötti nemzeti kormányzás eredményei, és a váltás után bekövetkező romhalmaz-magasító erőszakértelem kártételei között. Mindezt áttekintve akkor fogok némelyest nyugalmat lelni, amikor egy reményteljes napon a böszme csörgősipkája oda kerül végre, ahová való: a porba.

Nyakó úr, kár volt szólni!

Preiner Friderika

Nyakó úr szerint az MSZP választások előtt szokott programot alkotni. Nem, Nyakó úr, az Ön pártja választás hazudni szokott. Az Ön pártja a legutóbbi választást is hazugsággal nyerte, amit főnöke az elhíresült őszödi beszédben be is ismert.

Ön egyébként folyamatosan azzal is vádolta Orbán Viktort, hogy pártjának nincs programja, csak beszél a vakvilágba. Most az fáj, hogy van program és a FIDESZ meg tudta mutatni, hogy tudja a módját, hogyan kell az országot kivezetni abból a gödörből, ahová Ön és pártja vitte az országot. Önök eddig csak ártottak. Az Önök hazugságáradata milliárdokba került. A kassza üres, az Önök zsebe tele van. Nekünk a „hócipőnk” Önökkel.

Jó lenne, ha magukba szállnának és levonnák az ország számára a legjobb következtetést, és angolosan távoznának a közéletből. Így a FIDESZ programja segítségével megvalósulhatna egy „Erős Magyarország”.

Dr. Nagy Attilának

Kercsó Alpár

Tisztelt Doktor Úr! Ismeretlenül bár, de céljaival, törekvéseivel és kiállásával egyetértve, remélem, hogy az Ön példaértékű küzdelme értelmet nyer, eredményt hoz. Sajnos, csak remélhetem, mert bízni benne, a mai Magyarországon élve, a társadalom öntudatának, mentális viszonyaink között talán a valóságtól való elrugaszkodás lenne.

Sokan voltak és vannak, akik nemcsak a szakmájukban tomboló kaotikus és jórészt kizárólag anyagi érdekek által vezérelt romosítás ellen tiltakoznak, akik igyekeznek a történések azon oldalait is megmutatni, melyeket a döntéshozók nagy igyekezettel próbálnak sötétben tartani. Sokan szeretnék az emberek, minden ember szeme elé vetíteni az igazi valóságot, láttatni velük a drótokat, melyekkel bábuként mozgatják őket. Sokan hiszik, hogy ez a nép gondolkodásra stimulálható, s talán fel is ébreszthető abból a béna álomból, mibe engedte saját magát „ringatni”.

Tisztelt Doktor Úr! A statisztikák hiányosak. Ebben az országban a két leggyakoribb betegség-csoport a vakság és a süketség. A forintok csillogása elveszi a szeme világát annak, akit éleslátónak választottunk meg, csörgésük elnyomja a józan emberi szót. Megvehetők vagyunk, és vezéreink szándéka szerint, eladhatók is leszünk. Áruvá minősíttetünk, s mint ilyen, pénzben mérhető minden, mi velünk történik. A vizitdíj, kórházi napidíj, magánbiztosítók ránevelnek majd arra, hogy fegyelmezetten bekanalazzuk napi három tányér maszlagunkat. Ó, bocsánat, majd’ elfelejtettem, hála a nevelő célzatú háromszáz forintoknak, kétféle menüből választhatunk! Kérem, engedje meg nekem, hogy én a maszlagfőzelék helyett az ön menüjét kérjem.

A hallgatás ára

Iványi Sándor

A Magyar Demokrata 46. számának 10. oldalán Tóth Gy. László azt a fajsúlyos kérdést feszegeti, hogy a nemzetinek mondott, jobboldali pártok az október 10-i Simon Peresz kijelentés – Felvásároljuk… Magyarországot – után miért hallgatnak, nem tiltakoznak a megfelelő fórumokon.

Kedves naiv Honfitársaim! Aki figyelte a ’87-től máig tartó politikai-gazdasági eseményeket – amelyeknek a feltárása messze nincs befejezve, és életveszélyes is -, annak nem lehetnek olyan elvárásai a pártokkal szemben, mint amelyet Tóth Gy. László fogalmazott meg.

Kádár jobbkeze, az Appel Henrikként született, később Aczél György néven már a 80-as években elkezdte szervezni Magyarország cionista megszállását: Rómába és Jeruzsálembe utazgatott, valamint Bécsbe, ahol a hatalomátmentést eltervezők kész forgatókönyvet adtak a kezébe. A vezető pozíciókba kinevezni, ott megerősíteni a saját embereket, – a liberálisokat és a szocialistákat – s a rendszeren belül egy olyan alrendszert képezni, amelyik úgy hajtja végre az átmentést, hogy közben megszerzi a naiv nép bizalmát, és a rendszer legnagyobb, legradikálisabb ellenzékének kitüntető címét is. Szamizdatokat adtak ki, amelyeket ők „üldöztek”, miközben a CIA által működtetett Szabad Európa Rádión keresztül biztosították az egész világon való szétterjedését. A szabadkőműves tervezők ellátták őket olyan információkkal, amelyekhez a rendszer népi-nemzeti ellenzéke nem juthatott hozzá. A ’90-es, ’91-es görcsös kádermentésben, magában az Antall-Tölgyessy paktumban az ország felvásárlást eltervezők már látták a mai plazák helyét, már előre tudták, kik azok, akikre itthon számíthatnak. Ezek a hazaárulók írták alá a megalázó uniós csatlakozást, a magyar föld eladhatóságát, az ukrán-magyar alapszerződést, segítették be a nacionalista Romániát az EU-ba, és ezek azok, akik ma csőcseléket, fasisztát, szélsőjobbost, antiszemitát kiáltanak a világba, ha valaki szólni mer a magyar érdekekért!

Odalent délen, régóta melegszik a helyzet, kell egy új, 93 000 négyzetkilométernyi, bőtermő föld a kiválasztott népnek, és ha sok pénzért eladja nekik a pártokrácia, akkor van okuk a hallgatásra, hogyan várhatnánk el tőlük, hogy sémita uraikat kérdőre vonják?

Gyurcsány a pótolhatatlan

Preiner Friderika

Gyurcsány pótolhatatlannak mondta magát a Bloomberg amerikai hírügynökségnek. Nagyon sokan voltak a sárgaház bezárásáig olyanok, akik pótolhatatlannak mondták magukat. Évekig kezelték is őket. Lehet, hogy most azért záratta be a Lipótot, mert még felvették volna kezelésre.

Tippek a kormányzati negyedhez

Dr. Nagy János

A Nyugati Pályaudvar esetleges áttelepítését az új kormányzati negyed miatt épületes baromságnak tartom. Kb. mintha Rómában a Forum Romanumot akarnák máshova költöztetni, vagy Moszkvában a Vörös teret. A Keleti, ahová időnként Debrecenből is érkeznek vonatok, és ahonnan a nemzetközi vonatok indulnak, egy nagy tehénistállóhoz hasonlít leginkább. Kicsi, piszkos, és állandó a zavarodás. Feljönnek a metróból az utasok, és megállnak a lépcsőnél tömegesen, mert senki nem tudja, aznap éppen honnan, melyik vágányról indul egy vonat. Még a vasutasok se. És ott várnak akár 20-30 percet is, amíg bemondja a hangosbemondó. Számos esetben az utolsó pillanatban tolnak be egy szerelvényt. Nem működik rendesen az utastájékoztató-rendszer, amit ugyan negyedóránként bemondanak, hogy javítás alatt van, de ez így van már legalább 5 éve. Az épületben nincs egy normális WC, információs pult. A Thököly út felőli oldal évek óta fel van állványozva.

A valutapénztárnál ha valaki eurót vagy dollárt vált forintra, a hivatalos 250 és 170 körüli árfolyam helyett csak 200-at vagy 120-at kap, mert pofátlan jutalékkal dolgoznak a hivatalos valutaváltók. A valutaváltó ablak előtt kétes alakok, arab es magyar nepperek próbálják a külföldit lekapcsolni, hogy náluk váltson valutát. A parkírozóhely kicsi, amiből sokat elfoglalnak a négyes metró építkezés miatti munkagépek. Más nyugati pályaudvaroknál ingyenes kulikocsik állnak az utasok rendelkezésére, hogy nehezebb csomagjaikkal eljussanak a vágányokhoz. A váróhelyiségek büdösek és kulturálatlanok. Egyikben sincs wc. A Keleti előtti téren a forgalom terelése állandóan változik, mert épül a négyes metró. Időnként a pályaudvar környéke tele van hajléktalanokkal, akik ahol megfordulnak, oda pisilnek és az aluljáróban a bűz orrfacsaró. Ez fogadja a Budapestre vasúttal érkező külföldit. A Keleti egy ronda, lerobbant épület, ami leginkább az egykori Szovjetunióbeli moszkvai Szavjolovszkij pályaudvarra emlékeztet, ahol a nyolcvanas években a férfi wc-ben állva végezhették a dolgukat a betérők és a fülkékről lelopták az ajtókat. De a Szavjolovszkij pályaudvart azóta szépen átépítették, rend és tisztaság van.

A kormányzati negyedet inkább Kiskunlacházára tenném. Kiskunlacháza az M5-ös mentén jól megközelíthető, a vidék is fejlődne vele és nem Budapest zsúfoltsága nőne. De inkább meg se építeném, mert nonszensznek tartom, hogy egy kormány magánbefektetőktől béreljen épületeket, akiknek ez egy zsíros bevételt jelent.

Róluk még ez is feltételezhető

Németh István

Elvtárak! Ha Kovács Ági aranyérmet nyer az olimpián, az egy csomó pénzbe kerül nekünk. De ami még rosszabb, felhúzzák a magyar zászlót, eljátsszák a magyar himnuszt, és egy csomó ember meghatottan nézi ezt a tv-ben. Mindjárt mindenki magyarnak érzi magát, és ez nekünk nem lesz előnyös a következő választásokkor.

– Mire gondolsz főnök? – Nem kell engedni, hogy kijusson. – Hogy lehet ezt megakadályozni? – Egyszerű, a WADA elintézi. Kovács Ági hivatalos arra a programra, ahol Roger Moore is ott lesz. Mi tesz egy ember, ha valahova készül? Pisil, mielőtt elindul. Ez után jönnek az ellenőrök, és vizeletmintát kérnek. Megfelelő mennyiséget ekkor már nem tud adni. Félévre eltiltják. Vége a karrierjének. – Nincs az a Roger Moore, aki miatt egy tapasztalt sportoló ne adna vizeletmintát. – Akkor sportdiplomáciai karriert is beígérünk. De mondom, elaltatjuk a gyanakvását, aláíratunk vele ártatlannak tűnő papírokat, a többit meg a jogászok elintézik. Semmitől sem riadhatunk vissza, mert még rágondolni is szörnyű, hogy az eredményhirdetéskor tizenötmillió magyar együtt örül vele, sír a meghatottságtól és büszke magyarságára.

Ki ássa az árkot?

Preiner Friderika

Folyamatosan folyik a kormányzati árokásás a választások óta. A hatalomátvétel után rögtön szembeállították egymással a köztisztviselőket és a közalkalmazottakat, s mindkettőt a lakossággal, hisz miattuk kellett bevezetni a megszorító intézkedéseket, mert sokan voltak és így drága volt az állam. Ma többen vannak, és még mindig drága az állam. Majd szembeállították egymással az orvost és a beteget. Jött a vizitdíj és kórházi napidíj. Ők is, vagyis az egészségügyiek sokan voltak, bezártak kórházakat, ezrek kerültek utcára. Az adminisztráció felduzzadt és maradt a hálapénz. Ezt követte a pedagógusok és a diákok, valamint a szülők közötti ellentét szítása. Jött a tandíj és az iskolabezárás, most a szabad iskolaválasztás megszűnése. Az oktatás színvonala nem javult, de több települést elhalásra ítéltek. Nincs iskola és elvándorol a lakosság. A legújabb a nyugdíjas és az aktív dolgozó szembeállítása. Szegények milyen sok nyugdíjas munkanélkülit tartanak el. Jön a nyugdíjas kedvezmények megszűnése. Hisz a HÉV szerelvényeken már megszűnt a nyugdíjas bérlet. De lesz folytatása, ha hagyjuk. Javaslatom, most jöjjön egy előrehozott választás és távozzon a jelenlegi és mindenre alkalmatlan kormány.

Magyar előszó…

Poós László

Simon Peresz izraeli államelnök 2007. október 10-én mondott beszédéhez. (A beszédről a Magyar Nemzet számolt be 2007. 10. 13-án, a 8. oldalon; az idézőjeles részek innen valók.)

Anno nekem nem volt bajom a német emberekkel. Sok jó barátom is volt közöttük. Bajom volt viszont a náci, a nemzetiszocialista Németországgal, az állammal, a hatalommal, amely értelmetlen háborúba kényszerítette Magyarországot, százezreket elhurcolt, milliókat elpusztított.

Anno nekem nem volt bajom az orosz (szovjet) emberekkel. Sok jó barátom is volt közöttük. Bajom volt viszont a kommunista Szovjetunióval, az állammal, a hatalommal, amely idegen kultúrát, gazdasági rendszert, erkölcstelen párthatalmat kényszerített ránk, kifosztotta az országot, az embereket alattvalóknak, önmagát korlátlan hatalmú élcsapatnak tekintette.

Sem anno, sem ma nem bontotta meg semmilyen lényeges diszharmónia kapcsolataimat zsidó honfitársaimmal. Sok jó barátom kerül ki közülük ma is és volt igaz barátom sokuk régen is. Bajom van viszont – ahogy most Peresz elnökkel duellálok – Izraellel, az állammal, a hatalommal, a korlátlan pénzhatalmat valló neoliberális gazdasági és neo-nemzetiszocialista politikával, amely szintén „birodalmat” kíván építeni. Nem „hadsereg bevetésével”, mint a 20. századi hatalmi elődei, hanem pénzzel. Amely révén – de ugyanúgy, mint azok – jogot formál más országok birodalmi beolvasztására, a „precedens nélküli gazdaságági hatalmával” gyengébb országok – így Magyarország – „felvásárlására” – vagy ahogy a szó szerinti kijelentésében kategorikusan mondja az elnök: „felvásároljuk Magyarországot”. – Mégis, ezzel együtt is óvnék, nehogy a polgáraiban akarjuk a „birodalmat” megítélni.

„Kormányok nem képesek realizálni erejüket pénz nélkül” – hangzott el a konferencián. A pénz adja meg tehát a jogot a hatalom gyakorlásához, nem a demokrácia? – foglalom össze a magam számára. És közben saját bőrömön konstatálom, idehaza is ennek a Mammonközpontú világnak az átokhozó terjedését, embert emberrel szembeállító gonoszságát, a kiváltságosak pénzhatalmának térhódítását a humánum, a demokrácia, az erkölcs, a jog kijátszásával.

Úgy tűnik, a magyar sajtó többségének nem érte el az ingerküszöbét ez az egyszerűen csak döbbenetesnek nevezhető hír. Nem találkoztam sajtókommentárral, amely szóvá tette volna, hogy milyen alapon akar Peresz pénzhatalmi apparátusával egy szuverén államot felvásárolni, gyarmatosítani. Nem találkoztam kormányszóvivői nyilatkozattal, hogy a Külügyminisztériumba kérették volna az izraeli nagykövetet magyarázat kérésére, illetve tiltakozójegyzék átadására egy szuverén állammal szembeni nyílt ellenséges megnyilvánulása miatt.

Mindezek után a kormánynak legsürgősebben egy pontos felmérést kellene készíttetnie minden számbajöhető külföldi ország – német, svéd, holland, izraeli, USA stb. – hazai tényleges, illetve potenciális befolyási lehetőségéről – ingatlan, föld, befektetői, banki, oktatási, kulturális informatikai, távközlési stb. erői által. Ennek alapján a lehető legsürgősebben létre kellene hozni – más EU országokhoz hasonló módon – a „paritás törvényt”, amely biztosítja, hogy csak ugyanolyan arányban lehessen hazai, illetve külföldi vagyont – földet, ingatlant, szolgáltatást stb.- értékesíteni, hogy a paritás ne sérüljön. Mindezt azért, hogy a gyengébbek se váljanak Európában senki gyarmatává, magunknak pedig legyen megfelelő vagyonunk a saját életvitelünkhöz.

Izraelnek ez a kolonializáló, neoliberális politikája tökéletesen érthető: saját érdekeit védi. Hiszen köztudott, hogy évtizedeken belül a Közel-Kelet egyre szárazabb klímájúvá válik, a Kárpát-medence pedig – épp medence jellege folytán – mindig bőséges édesvízforrásokkal fog rendelkezni ahhoz, hogy gazdag mezőgazdasági és élelmiszer termelést tudjon fenntartani.

Legyen azonban Izrael példakép a mi számunkra ezzel a következetes érdekérvényesítő elszántságával és őrizzük, védjük, ápoljuk minden értékünket ugyanígy mi is: termőföldünket, kultúránkat, határainkat, iskoláinkat, ingatlanjainkat, kórházainkat… Hiszen Magyarországon azért mégiscsak mi vagyunk itthon.

A Magyar Nemzet cikket most szíveskedjenek elolvasni, hogy hitelesítse az Előszót. Simon Peresz államelnök úr pedig kérjen bocsánatot a magyar nemzettől.

Nyílt levél Simon Peresz izraeli államelnökhöz

L. Gábor, Szentgotthárd

Tisztelt Elnök Úr! Mint magyar állampolgár azt hittem, hogy engem már senki és semmi nem tud meglepni. Ez önnek mégis sikerült. Őszintén szólva első megdöbbenésemben percekig kapkodtam levegő után, amikor megtudtam, hogy Izrael kész lenne felvásárolni Magyarországot. Hú…. Gondoljuk csak át a dolgot! Hát ez egy elég bonyolult tranzakció lenne, nem gondolja? Na, és hogy látna hozzá az üzlet lebonyolításához?

Bekopogna a miniszterelnökhöz, és megkérdezné:

– Ugyan már Ferikém, mit kérsz a Dunáért, a Tiszáért, a Rábáért, az alföldi rónaságért, a Mecsekért és a többi folyóért, hegyért, tájegységért? Mondj egy jó árat, megegyezhetünk!!!

Ön ezt így gondolta? Mennyit szándékozna fizetni a történelmünkért, a hagyományainkért valamint mindazért az eszmei és erkölcsi örökségért, amit a magyarság a világnak adott? Mennyit ér meg Izraelnek az államalapítás? Szent és nagy királyaink mennyit kóstálnak? Tudja mit, elnök úr? Ha mindezekhez még gyorsan hozzácsapjuk Hunyadi Jánost és a nándorfehérvári diadalt, a fent elsoroltakért jutányos árat számíthatunk meg. De kérem önt, picit hadd gondolkodjam még. Ez egy elég nagy biznisz, nem lehet ám csak úgy elkapkodni!

Lássuk csak: hogyaszongya ott vannak még a magyar történelem nagyjai, belőlük rengeteg van. Tudja: ők azok, akik áldozatokat hoztak a Nemzetért. Hát őszintén szólva ők sajna nagyon drágák nekünk, de ha mindegyiküket bevállalják, még nagyobb kedvezményt tudunk biztosítani. Így azért mindjárt jobban hangzik, nem? Ja és majd’ elfelejtettem: 1956-ért felár jár ám! Ott van még a címer kérdése is. Az apostoli kettőskeresztet gondolom a grafikusaik gyorsan kiugrasztják a helyéről. A Himnuszt is talán rögtön átírják, de ez így van rendjén, nem igaz?

Ha megvette, hadd vigye! Mikor és hogyan szeretne fizetni? A vízágyúkat vehetjük előlegnek? Azt hiszem most van itt az ideje, hogy befejezzem ezt a gúnyos tréfálkozást az ön nevetséges, felháborító és nemzetgyalázó kijelentésén!!! Mégis mit képzel ön? Azt hiszi, hogy pénzért minden megszerezhető? Tisztában van ön a „Hazaszeretet” szó értelmével? Ezt a hazát az őseink emelték fel és védték évszázadokon át, vérüket ontották mindazért, amiben hittek. Maga pedig azt várja, hogy nyomorult harminc ezüstpénzért áruljuk el mindezt?

Talán bocsássuk áruba apáink erős kezeinek őszinte szorítását, anyáink tiszta mosolyát? Szabadpiacra nagyszüleink bölcs tanításaival? Talán adjuk el azokat a perceket is, amikor a magyar gyermekek otthon tanulják a Himnuszt, a Szózatot és a végén csillogó szemekkel mondják fel a leckét szüleiknek? Az a nemzeti büszkeség is érdekli önöket, amit még a régi és az új elvtársak sem tudtak kiölni belőlünk, bármennyire igyekeztek is? Ez nem fog összejönni elnök úr, nincs üzlet!!!!

Jaj, hát most jut eszembe: mégis van az ön számára egy utolsó ajánlatom! Van ebben az országban pár olyan ember, akiket szívesen átpasszolnánk ám! Sorolom: a Fletó, a Kóka, a Veres Jani – de egyszerűbb, ha az egész kormányt mondom. Nem akarom feleslegesen rabolni a drága idejét. Van még pár haverjuk is: a Zuschlag, a Kabai, a Weiszenberger… de őket is túl sokáig tartana összeszedni. Mehetnek velük az üzlettársak is mind. Na, őket mind megvehetik. De lássa, hogy milyen nagylelkű vagyok: még ingyen is odaadom az egész brancsot!!! Csak egy utolsó figyelmeztetés a végére: jól figyeljenek oda, mert ezek pár hónap alatt Izraelt is ellopják!!!!!

Ungvári Csaba olvasói leveléhez

Olvasónktól

A lyukas zászlós kitűzőt én is levettem kabátomról november 4. után, ám minden táskám fülére kötve egy kicsi nemzeti színű szalag, mióta a „jövőkutató” bankártól megtudtam, hogy a nemzet szó hallatán piros-fehér-zöld kiütést kap.

Otthonszülés

Dr. Nagy Gyula

Kedves honfitársaim! Az utóbbi időszakban a médiában számtalanszor hallottam, láttam, olvastam neves és magas állást betöltő orvosok elmarasztaló véleményét az otthonszülésről. Magyarázza meg nekem valaki, hogy az a szülészorvos, aki az anya kérésére és hozzájárulásával készségesen megöli a jogképes személyiségű magzatot, tehát élő embert, miért félti azt a magzatot, akit az édesanyja nem megöletni, hanem világrahozni kíván, még ha otthon, a lakásában is.

Hosszú évszázadokon át a magyar gyermekeket otthon hozták a világra az édesanyák, mégis növekedett a magyarság száma. Csak az újabb, néhány évtizedben, amikor már kórházakban kell szüljenek az anyák, csökken vészesen a gyermeklétszám. Ha annak az 5-6 millió magzatnak csak a fele megszületett volna, még ha otthon is, és nem a kórházakban, akiket az otthonszülést ellenző szülészorvosok 1956 óta megöltek (Jobbágyi), számos jelenlegi szociális problémánk talán fel sem merült volna.

A szüleim generációja még otthon született meg, és ahogy tudom még a tanyasi körzeti orvos vagy a bába is felkészült volt és le tudott vezetni szülést. Ezt még magyar játékfilmek is megerősítik. És a nemzet szaporodott, az utóbbi évtizedekben pedig fogy. Hát hogy is van ez?

Az ünnepeink méltósága

Lőrincz Miklós

Nemsokára itt van október 23., és ezen a napon az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezünk. Számomra ez az ünnep egyenértékű március 15-vel, másik Nemzeti Ünnepünkkel! Azt mondják, hogy a történelem nem ismétli önmagát, de néha furcsa párhuzamot képes produkálni. A 48-as események és 1956 is az egyetemi ifjúság tüntetésével kezdődött, ’48-ban a márciusi ifjak 12 pontban foglalták össze a követeléseiket. 1956-ban előbb 16 pontban fogalmazódtak meg a követelések, amelyek később 20 pontra bővültek.

Mindkét esemény szabadságharcba torkollott, és mindkét szabadságharcot idegen hatalom külső katonai beavatkozással verte le. Abban is kísérteties a hasonlóság, hogy 1849-ben és 1956-ban is szörnyű megtorlás következett! Két lényegi különbség azért van a két dicső esemény között! Az első: míg 1849-ben a forradalom kivégzett vezetőinek a búcsúleveleit a hatalom eljuttatta a hozzátartozókhoz, addig Nagy Imrének és mártírtársainak ez nem adatott meg. Sőt még a kivégzésük idejét, és méltatlan nyughelyük helyét is államtitokként kezelték 1989-ig. A második és lényegesebb különbség a következő: egy forradalmat kétszer kell megnyerni. Először vérben és mocsokban az utcán, másodszor pedig a szívekben!

1848 már megnyeretett a szívekben, addig ezzel még adósok vagyunk 1956-nak és ’56 szellemének is! Teljes képtelenség az, hogy néha komoly történészek is azt mondják, hogy Magyarországnak csak vesztes forradalmai vannak! Ez nem igaz! Mondjon valaki nekem egy sikeres forradalmat! A nagy francia forradalom?! 1792-94 között jakobinus diktatúra, ezrével végzik ki ítélet nélkül az embereket. Utána napóleoni háborúk, majd császárság, és végül ismét királyság!

Nagy angol polgári forradalom? Cromwell szétkergette a hosszú parlamentet, majd diktátorként kormányzott. A halála után nem sokkal újra visszaállította a királyság intézményét! Talán ez a két példa elég bizonyíték arra, hogy más nemzeteknél sem jobb a helyzet! Csak más nemzeteket nem osztanak meg ünnepeik.

A Rákóczi szabadságharc, vagy 1848-49, de még 1956 után sem lehetett a régi módon kormányozni Magyarországon sem! Mi túléltük a tatárt, a török, a Habsburg és a szovjet megszállást is! Ez nem akármilyen teljesítmény! A legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy: Tiszteletre méltó! Ezen a téren sem kell szégyenkeznünk senki előtt. De 1956-ot még meg kell nyerni a szívekben is! A másik fontos dolog, amit meg kell tanulnunk, hogy a nemzetet nem oszthatja meg egyetlen nemzeti ünnep sem! Az ünnep az az alkalom, amely megkülönbözteti az egyik napot a másiktól, és amikor díszbe öltöztethetjük a szívünket! (A kis herceg után szabadon!)

Amikor néhány nap múlva 1956 ötvenegyedik évfordulójára emlékezünk, jusson eszünkbe, hogy hány kopjafát, szobrot és emlékművet emeltünk és szenteltünk ’56 hőseinek. Illő és méltó, hogy így cselekedtünk! De tágabb értelemben mi nem avathatunk, nem szentelhetünk nekik már semmit. Azok a bátrak, akik 1956-ban itt küzdöttek, akár élnek, akár elestek, már megszentelték, s mi ehhez már nem adhatunk semmit! A világ igen csekély mértékben vesz tudomást arról, amit mi 1989-től kezdve ’56-ról elmondtunk, de azt nem tudja a világ sem soha elfelejteni, amit Ők itt 12 nap alatt véghez vittek!

Inkább magunkat, az élőket kell itt ama befejezetlen műnek szentelnünk, amelynek ügyét ők oly messzire vitték. A dicső halottak példája adjon nekünk erőt, hogy még nagyobb odaadással szolgáljuk azt az ügyet, amelyért Ők mindent feláldoztak. Lobogjon lelkünkben az az erős hit, hogy nem haltak meg hiába, hogy a Nemzet Isten segedelmével újjászületik a szabadságban, s a nép által választott, a népért dolgozó kormány, a nép kormánya nem fog eltűnni a szabadság földjéről! Azért nem, mert a demokrácia egy olyan eszme, amelyért érdemes harcolni. Mert csak az a nép éli túl a mát és a katarzisait, amely hittel és becsülettel harcol az igazáért! Ahol joggal és becsülettel kormányoznak, nem trükkök százaival. Ahol a becsület, az erkölcs és a tisztesség nem politikai frázis, hanem napi gyakorlat.

Már hivatkoztam A kis hercegre, most szeretném halhatatlan írójának egy örökbecsű gondolatát idézni: „Az emberi szabadság alapja az emberség. Tanuljátok meg tehát, hogy minden kérdés alapja az emberség! Az emberi közösséget nem az egyén tömjénezésére, hanem arra kell alapozni, hogy az egyén alávesse magát az emberség kultuszának.” A feladat adott, nyerjük meg ’56-ot a szívekben is, ünnepeljünk méltósággal és emberséggel! Magyarország a függetlenségét elnyerte, nem állomásozik idegen katona hazánk területén. Most állítsuk helyre a demokráciába és az igazságba vetett hitet!

Nem kell nagykoalíció

Preiner Friderika

Nagy a jólét, dübörög a gazdaság, bennünket irigyel szinte egész Európa, zengte a magyar média többsége 2006-ban. A választások előtt. Ma 2007-ben legjobb esetben is csendes a gazdaság – ha van még ilyen – nem irigyel bennünket senki, és egyre nagyobb a szegénység. Az ország tönkre téve, a kormánypártok népszerűsége a mélyponton, az ellenzék egyre erősebb és egyre többen gondolkodnak a változás szükségességében. De a kormány a hatalmat nem adja egykönnyen.

Most újabb mentő ötlete támadt a nagykoalíció, nem véletlen, hogy a közvéleménykutatásoknál Kósa a legnépszerűbb politikus. Igen, az MSZP most a FIDESZ szétzilálásában, megosztásában látja hatalmának megtartását. Az SZDSZ is helyezkedni kezdett, egy Orbán nélküli Fidesszel szeretne koalícióra lépni. Remélem a FIDESZ nem. Aki most nagykoalíciót mond, csak hatalmat akar demokrácia nélkül. Aki így akar hatalomra jutni az nem demokrata.

Orbán Viktor világosan fogalmazott, nem lehet hatalomra kerülni választás nélkül. Döntsön a nép, akikre többen szavaznak, akikben többen bíznak azok fognak kormányozni vélhetőleg négy évig.

Nem lehet nagykoalícióba menekülni. Nem lehet a népakaratot kikerülni. Egyéként sem lehet koalícióra lépni olyan párttal, aki tönkre tette a gazdaságot, szétverte az oktatást, bevezette a tandíjat, most árusítja ki az egészségügyet és a nemzeti vagyon megmaradt részét, postákat zárt be, vasútvonalakat számolt fel. Elkezdte végrehajtani a XXI. század falurombolását. Egyszóval tönkre tette az országot. Ennek a kormánynak mennie kell, mennie kell csatlósának, az SZDSZ-nek is. Ezekkel nem lehet koalíciót alakítani, Őket távol kell tartani a hatalomtól.

Nagyon remélem a FIDESZ nem hagyja, hogy az országot és pártját szétverjék azok, akik eddig is csak pusztítottak és kárt okoztak. A megoldás a demokratikus előrehozott választás útján való hatalomátvétel. Ennek első lépése a népszavazás sikere lehet. Minél többen írjuk alá az íveket, és menjünk el szavazni! A kapkodás és a nagykoalíció nem vezet semmire. Csak meghosszabbítja a jelenlegi urak hatalmát, és az ország agóniáját.

A haza bölcse

A Heti Válaszban és a Péntek 8-ban megszólalt a „haza bölcse”, Tölgyessy Péter volt országgyűlési képviselő. Nem szeretem azokat az embereket, akik utólag mindent jobban tudnak, de előre semmit nem tesznek, és akiket bírálnak, azokat nem segítik a döntésük meghozatalában. Ők az úgynevezett megmondtam emberek.

Az interjú legnagyobb haszna az volt, hogy most már legalább tudom, hogy Neki köszönhető a négy igenes választás, az SZDSZ megerősödése, Árpi bácsi, az SZDSZ paktum, az MSZP fölényes győzelme 2004-ben, a taxis blokád, és a Demokratikus Charta. Igen, mindez a népszavazás következménye.

Még ma is a négy igenes szavazás eredményét nyögjük. Valószínűleg sokkal boldogabb és megelégedettebb országban élnénk. Nem szeretem azokat az embereket, akik sehol nem tudnak megmaradni hosszabb ideig. Mindenhonnan sértődötten, elégedetlenül távoznak. Akiknek nincs kitartások, hogy saját harcukat megvívják. Örök elégedetlenek. Tölgyessy volt az SZDSZ elnöke, képviselője, de élvezte a FIDESZ bizalmát is, hisz legalább 8 évet töltött el mint képviselőjük. Listáról került a Parlamentbe, mert Újpesten csúfos vereséget szenvedett egyéni jelöltként. Biztos listás hely birtokában nem tett sokat, hogy nyerjen. Nem kérte az újpestiek támogatását, vagy nem akarta az újpestieket képviselni. Újpestben csak ugródeszkát látott, és mást nem. Nem ereszkedett le a választókhoz, hogy megnyerje bizalmukat.

Nagyon sokat köszönhet a Fidesznek, és személy szerint Orbán Viktornak. A képviselőség a biztos anyagi megélhetés mellett sok ismeretséget és politikai tapasztalatot hozott számára. De a hála, mint ilyenkor mindig most elmarad.

Mint ahogy látjuk az utóbbi években, nem segíti a nemzeti oldalt, nem támogatja, írása inkább növelik az ellenszenvet a politikai és politikai pártok iránt, növeli a bizonytalanok és nem szavazók számát. Ahelyett, hogy segítené, hogy minél többen szavazzanak a polgári oldalra. Inkább összemossa Orbánt Gyurcsánnyal, és beállt azok közé, akik szerint mindkét politikustól szabadulni kell, de inkább Orbántól, mint Gyurcsánytól.

A Népszabadságban megjelent elemzései a baloldalt segítik és a nemzeti, oldalt gátolják. A mostani Heti Válasznak adott válaszai is elbizonytalanítják a választót. Bírál, mindent hibásnak mond, nem mondja, vagy nem tudja, hogy mit kellene tenni. A dolog könnyebbik oldalán van ahol, csak nemet kell mondani. Lehet, hogy csak ezt várják Tőle a megrendelői.

Sajnos nagyon sokat árt. Pedig Ő csak „jót” akar, mondaná. De tudjuk, hogy a pokolhoz vezető út a jó szándékkal van kikövezve.

Reménytelen ország

Ungvári Csaba

Minap történt. A viszonylag zsúfolt buszon állva, mellettem egy idősebb korban lévő hölgy észrevette a kabátom hajlatában a kb. 2 négyzetcentiméter nagyságú lukas nemzeti zászlós kitűzőmet. Szemem sarkából láttam, hogy egyszer a jelvényt, majd az arcomat kémleli. Éreztem, tekintetemben a véres lázadót, az utcai gyújtogatót, a kődobáló randalírozót keresi, de láthatóan nem találta. Egyre zavarodottabban méregetett, s mikor megérezte, hogy én is figyelem láthatóan zavarba jött.

Bizonyára Ő is hallotta egy Havas Szófia nevezetű baloldalinak aposztrofált nőnemű lény „magánvéleményét”, aki szerint ’56-ban forradalom volt, az fasiszta! Azt gondoltam, ’89 után ezt soha többé senki nem mondhatja rólam büntetlenül. Kiváltképp nem ugyanazok a senkiháziak, akik akkor is, pusztán „ideológiai” alapon. Egyébként nem történt semmi különös MSZP-éknél, csak már nem tudták tovább magukban tartani, amit eddig is tudtunk. Ők ezt mindig is így gondolták! Az egész MSZP egy nagy Havas Szófia!

De hagyjuk is ezt a kártékony „szocialista” párt címszó alatt működő rablóbandát!

Mivel nem vagyok semmilyen párt tagja, így nem kell egyiknek sem elhatárolódnia tőlem, röviden összefoglalom magánvéleményemet (és tapasztalataimat) azokról, akik az elmúlt 17 évben kitartó szavazataikkal az MSZP hatalmát, és hazánk totális szellemi, mentális, gazdasági lezüllesztését segítették.

– Havas Szófiával teljes lelki közösséget alkotva ’56-ot soha nem tekintették forradalomnak, bár erről csak esetleg szűk körben nyilatkoztak meg. – A rendszerváltás számukra nem jelentett egyebet, mint az üzletekben a nagyobb választékot, ebből adódóan gyakran sikerül akciós termékekből megtölteni az éléskamrát, különös tekintettel a kannás borra, és a csekély alkohol tartalmú sörökre, ami azért komolyabb mennyiségben és ízvilágában a megszokott régi 10 ft-os kőbányaira hajaz! – Kiöregedett Trabantot már csak Suzukira lehetett cserélni, ez sokuknak elégedetlenséget okozott, hiszen a Trabinál nem kell jobb, „az is ada visz mint a másik”! – A kereskedelmi TV-k jóvoltából kellő ismeretanyaggal gazdagodhatnak nap mint nap. Véleményem szerint ez sokuk szellemi kapacitásának néha túlzottan is megterhelő. A Hír Tv-t kifejezetten szélsőségesnek tartja anélkül, hogy életében egy műsort megnézett volna, bár fölösleges lenne, hiszen bizonyára unalmasnak, és érdektelennek találná azokat, mert mulatós showműsorokat hiába is keresne benne. – Sajtótermékek közül az intenzívebben politizálók közül a Népszabi és a Népszava „játszik”, kiegészítve néhány cicisképpel, és világraszóló sztárpletykákkal tarkított bulvárlappal. – A Magyar Nemzetet szélsőségesnek, a Demokratát és társait fasisztának tartja. – A vallásos embereket megveti, teljességgel távol áll tőle bármilyen hit, az ateizmust találja a modern ember számára megfelelőnek. Ebből adódóan agresszív, önző, szűklátókörű, cinikus. – Családi, és baráti körben gyűlölködő, zsidózó, kirekesztő! Orbán Viktort diktátor cigánynak gondolja, a legnagyobb ellenségét a „békés Magyarországnak”. Könyvespolcáról nem hiányozhat a „Viktor” című alkotás (legrosszabb esetben egy fénymásolt változat), mely igazolást nyújt számára gyűlöletének forrására. – A legtöbbet szerintük a Fidesz lopott, Gyurcsány egy ügyes ember, aki megdolgozott a pénzéért! – A volt pártfunkcik, egykori munkásőrök, bigott kommunisták próbálnak az idő szavára hallgató européer szocikká válni, de proliságuk, bugrisságuk megakadályozza őket, hogy demokratákká váljanak. – Történelmünket felületesen ismeri, általános véleménye a ’45 előtti időkről, hogy elnyomó, bűnös, fasiszta rendszer volt, ennek következtében megérdemeltük a sorsunkat. – A történelmi Magyarország nem érdekli, az ott élők nem magyarok, nem kell velük foglalkozni. – A hazaárulók pedig azok, akik az előző rendszerben elhagyták az országot. – A saját életét is nehezen kezeli, nemhogy az ország sorsa érdekelje. – Nincsenek a politikával szemben erkölcsi elvárásai, „úgy is minden politikus lop”! – Kádár jót akart, az emberek biztonságban érezhették magukat, és aki az ellenkezőjét állítja, az hálátlan. Bezzeg a Fideszesek akkor nőttek fel, tanulhattak, dolgozhattak, most meg a szájuk jár!

Már csak egyben bízhatunk, ha a választások jönnek, indul valami „izgalmas” sorozat a TV-ben, esetleg valamelyik bevásárlóközpontban akciós áruk érkeznek tonnaszámra, …hátha nem jönnek el szavazni!!

Csak jelzem: november 5-től nincs rajtam a kitűző!

Az őrület határán

I. A.

Ha van az országban tisztességes baloldal, akkor az ő felelősségük az ország további sorsa. Gyurcsány Ferenc az MSZP születésnapi ünnepségén átlépte a demokrácia határait.

„Nekünk ne meséljenek azok, hogyan kell élni, akik kikerültek az egyetemi padokból, és furcsa módon 15-20 év alatt meggazdagodtak.” Mondta ezt Gyurcsány Ferenc a Zuschlag-ügy apropójaként. Az elmondottak szerint a mai Magyarországon azoknak nem lehet véleménye, „akik kikerültek az egyetemi padokból”, 25-28 évesen munkába álltak és „15-20 év” elteltével – 40-48 évesen – képesek jólétben élni. Ők nem alkothatnak véleményt arról a Zuschlag Jánosról, aki „kikerülve az egyetemi padokból” azonnal közéleti szerepet vállalva, és azzal visszaélve vagyont halmozott fel. Olyan vagyont, aminek forintjai arra voltak szánva, hogy éppen a Zuschlag János által is képviselt embereknek adjon lehetőséget az európai típusú életre. Erre mondja Gyurcsány Ferenc, hogy „Vágjátok oda hetykén, tőletek nem fogadjuk el.” Ez már az a határ, amit nem léphet át senki.

Párthovatartozástól függetlenül megálljt kell mondania mindenkinek, aki európai normák szerint akar élni ebben az országban. Mi az, hogy „Vágjátok oda hetykén”? Ez már életveszélyes, mert ez az utasítás azt jelenti: ne törődjetek semmivel, vágjátok oda! Vagy ami még szörnyűbb: ne törődjetek semmivel, vágjatok oda!… Hová vezetnek ezek a szavak? Mi az, hogy „tőletek nem fogadjuk el”? Kiktől? Tőlünk, akik ellent merünk mondani? Tőlünk, akikkel egy hazában kell élni? Kiknek? Nekik? Hová vezetnek ezek a szavak? Kitelepítésekhez, Hortobágyhoz és Recskhez. Elérkezett az az idő, amikor a magyarországi baloldalnak nem szabad tovább tűrnie egy zsarnoki elme zavarodott uszításait. Tudnia kell nemet mondani a magyar baloldalnak erre az eszmére. Nem a baloldal túléléséhez vezethetnek ezek a szavak, hanem pusztításhoz és pusztuláshoz. Pontosan a tisztességes baloldal felelőssége, hogy felmutassa magáról, hogy nem a rendszerváltást megelőző baloldal örökösei, hanem a szolidaritás és európai normák szerint élő és ítélő felelős emberek. Most rajtuk a sor, mert nekik sikerülhet, ami nekünk nem sikerült és végre beláthatjuk közösen bármi sikerülhet.

Lassan gazdagodó ellenzék

Preiner Friderika

Nem tudom szó szerint idézni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr szavait, amit az MSZP 18.-ik születésnapi ünnepségén mondott. A lényege a mondandójának, hogy ne azok akarjanak – mármint Őt – kioktatni a jó erkölcsről, akik az egyetemről kikerülve 15-20 alatt meggazdagodtak és most Buda legszebb helyein laknak. Igaza van a miniszterelnöknek. Mit pepecseltek el 15-20 évet, amikor Ő és barátja két év alatt lettek többszörös milliomosok és laknak Buda legszebb helyén?! Igaz, a miniszterelnök egy zsidó családtól elkobzott és kétes ügyletekkel felújított villában lakik, míg Kóka most épít kacsa lábon álló palotát az Ő Kamillájának. Ehhez csak a dilettánsoknak kell 15-20 év.

Gyurcsány mosolya

Gyurcsányról igazi jellemét nagyszerűen tükrözi az fénykép, ami a Magyar Nemzet vasárnapi számában (2007. október 13.) jelent meg. A képen Gyurcsány és csapata távozik a szegedi rendezvényről és közben gúnyosan mosolyogva nézi a tehetetlenül tüntető embereket, akik – mint az ország – teljesen ki vannak szolgáltatva kénye kedvének. Ez valóban mosolyogtató. Hisz legszebb öröm a káröröm.

Aprópénz?

Fogarasi Gábor

Olvasom a Fejér Megyei Hírlap október 18-i számában, (a cikk címe: Az apró többet ér) hogy a bankok névértéken váltják, de a színesfém-kereskedők akár hétszáz forintot is adnak egykilónyi egyforintosért, azaz négyszáz darab pénzérméért. Amikor az MNB illetékese hetekkel ezelőtt bejelentette az egy- és kétforintos érmék forgalomból való kivonását (hivatkozva a magas költségekre, ami tény és való), azt is közölte az úr/elvtárs, hogy a begyűjtött érmék értékesítésére a későbbiekben pályázatot írnak ki. Akkor nem értettem mi értelme ennek, hiszen az egyforintosok ugyanabból az ötvözetből, réz-nikkel-cink állnak mint az öt és húsz forintosok, a kétforintosok réz-nikkel anyaga pedig megegyezik a tíz és ötven forintos érmék alapanyagaival.

Csak nem az ország legismertebb színesfém-kereskedőjének keserű börtönéveit akarják kissé megédesíteni?! Természetesen így már érthető a dolog. Az viszont érthetetlen, hogy ez nem tűnik fel egyetlen ellenzéki politikusnak sem.

Bízom benne (de nagyon), hogy időben felébrednek és szóvá teszik a dolgot. Úgyhogy Képviselő Hölgyek és Urak: ÉBRESZTŐ!

Hová evezünk?

Kercsó Alpár

Minap egy ismerősömmel beszélgettem, s amolyan férfias huszárvágással, minden átmenet nélkül, megkérdeztem tőle, mi a véleménye a politika által generált történésekről. Kissé hátradőlt a széken, arca elkomolyodott, s halkan, de határozottan ejtette a szavakat.

Egyre inkább szilárd meggyőződésem, hogy ezek a nemzet teljes eltörlését akarják. Azt nem tudhatom, hogy kívülről kapták a megbízást vagy parancsot, esetleg saját kútfőből ered az egész, de minden jel erre mutat. Tudatosan el akarják törölni a magyarságot a föld színéről is. Tény, hogy a történelem folyamán kicsit mindig kilógtunk a sorból Európában. Tény, hogy sem közvetlen szomszédaink, sem a kontinens többi országában, talán egy-két kivételtől eltekintve, nem élveztünk osztatlan rokonszenvet. Mégis ennyire nyilvánvaló, belülről induló, alattomos megsemmisítési kísérletet nem tapasztalhattunk az utóbbi ezer esztendőben.

Vádolhatnak nyugodtan összeesküvés-elméletek gyártásával, rémes víziókkal, de nehéz lenne bármi másra következtetni mindabból, amit velünk mostanában tesznek. Az anyagi elbizonytalanítás előbb-utóbb morális és öntudatbeli elbizonytalanodást is eredményezhet, hiszen ezerszer meggondolja az igaza melletti kiállást az, aki soha nem tudhatja biztosan, mit tesz vacsorára gyermekei elé az asztalra. Nem lehet nyugodt és kiegyensúlyozott, s így gondolkodásra alkalmas mindennapi léte annak, aki félve hallja szerettei köhögését, hiszen az egészségügyi ellátás ingatag leépülése csupán kiszolgáltatottságát erősíti meg.

Hogyan tervezhetné jövőjét és hogyan állhatna helyt az ember a vízcsapból is egyre drágábban folyó uniós követelmények közepette, a sűrűn változó jogszabályi környezetben, ahol egyetlen paragrafus biztos: a bizonytalanság. Hogyan bízhat a polgár önnön fejére ültetett prófétáiban, amikor naponta amnéziás gyengeelméjűnek nézik, akinek bármit el lehet adni és annak az ellenkezőjét is.

Mitől erősödhetne egyéni és amúgy is roppant csökevényessé fogyatkozott nemzeti öntudata, amikor egyre azt sulykolják kilúgozott elméjébe, hogy országa mindössze apró papírhajó a zöldhasúan hullámzó nemzetközi tengeren, kormány és vitorlák nélkül.

Újat építeni a régi alapokra érdemes, ha azok erősek, s kiállták az idők erózióját. Divatosan szólva, nemcsak érdemes, de olcsóbb és hatékonyabb is. Nem kell feltétlenül kitakarítani a Kossuth-nótát az emeregyből ahhoz, hogy friss szellemet adjunk a déli harangszónak.

Az ember a megszokások rabja. Igaz, ez nemcsak a káros szenvedélyekre, de a mindennapi ritmusára, az életét körülölelő apró részletekre. A tudat, hogy este van hová hazatérnem, hogy ugyanazt az otthont találom, melyből reggel elindultam, hogy az iskola ajtaja minden reggel nyitva vár, mikor bekísérem a fiam, a kórházban különböző pénznyelő automaták helyett hozzáértő kezek simítják a forró homlokot, akkor emberinek, értelmesnek érezhetem itt és most életem. Értelme lesz munkámnak, a reggeli ébredésnek, értelmet nyerhet a józan gondolat, a megváltásomat hirdetők igéinek mérlegelése.

Talán ez ma a legnagyobb veszély, amitől vezéreink minden erővel szeretnék megóvni önmagukat. Ha ennek a mi gályarabbá züllesztésünk az ára, akkor beültetnek a gyalulatlan evezőpadra bennünket, mert az árat, mint mindig, most is nekünk kell lelapátolnunk.

Az országot külső ellenség nyíltan nem fenyegeti. Szükségtelen is lenne, hiszen nagyszerű ellenfeleket lelünk határon belül magunknak. Ha mégsem, hát választunk egyet. S amíg a hajcsár egyre gyorsabban dobolja az ütemet, s maréknyi moslékért szorítjuk a lapátok nyelét, lassan elfelejtjük kik voltunk, kik szerettünk volna lenni. Tikkadt nyöszörgésünk csupán arra elég, hogy „kárt okozzunk a virágágyásokban”. Pedig nekünk a gyomokat kellene eltaposnunk!

Itt ismerősöm elhallgatott, elnézett mellettem a semmibe, s egy „minden mindegy” legyintéssel becsukta az ajtót. Lehet, hogy igaza volt? Lehet, hogy prófétáink már azoknál is elértek némi hatást, akik sejtik szándékaikat? Az a legyintés… Nos, barátaim, hová is evezünk? Egyáltalán mi evezünk? Vagy csak azt a satnya fadarabot sem merjük már elengedni?

Bojkott

Preiner Friderika

Gusztos Péter ismét bojkottálja a HÍR TV-t, ami annyit jelent, hogy nem jelenik meg a képernyőn. Nagyon kérem a tisztelt SZDSZ-s képviselőt hogy, az összes médiát bojkottálja, sőt ha lehet a Parlamentet is. Nekünk választóknak nem fog hiányozni, sőt boldogok leszünk, ha nem látjuk és nem halljuk.

A jéghegy csúcsa

I. A.

A jéghegy csúcsaként tűnt fel a honi közélet viharos vizein a Zuchlag-botrány. A botrány jelentős része még nem látható, de sejthető. Talán… Az események menetében viszont észre kell vennünk, hogy ezt a receptet a múlt év őszén már felhasználták. A helyszín, az idő, a módszer és a szereplők azonosak. Az, hogy a végkifejlet azonos lesz-e? Talán… Minden esetre tényként rögzíthető, hogy tavaly ősszel az események inkább a kormánynak kedveztek mint az ellenzéknek.

Ennek ellentmondani látszanak a közvélemény-kutatások, de a közvélemény-kutatások nem választási eredmények. Van egyfajta tiszteletreméltó erő és elszántság Gyurcsány Ferenc viselkedésében. Tavaly érzelemmentes könnyedséggel vezényelt „tüzet” az ellenzékre, most viszont ugyanezzel a hatékonysággal a saját soraira. Talán… A recept azonosnak látszik. Remélhetőleg a FIDESZ felébredve téli álmából meghallja azon civil kezdeményezések hangját, akik kiállnak a már-már végromlással fenyegető erkölcsi és morális zuhanással szemben. Gyurcsány Ferenc erőskezű, határozott vezetőként „azonnal” sorompóba állt a korrupció ellen. Az „azonnallal” van a baj. Mert szó nincs arról, hogy bárki ne tudná azon kijáró személyek nevét helyi szinten, akik „elintéznek valamit valamiért”. Rég bejáratott utak és emberek ezek. A FIDESZ felelősége, hogy át meri-e venni a kezdeményezést és nem külső megfigyelőként szemléli, hogy az emberek ki tudják-e kényszeríteni a valóságos rendszerváltást.

Elvásik a Veres csillag

Lőrincz Miklós

„…az ember ártatlan egészen addig, míg bűnösege bizonyítást nem nyer! Azt akarom, hogy gyerekeink ebben a hitben nőjenek fel, és ne legyenek előítéleteik csupán azért, mert nem ismernek valakit.” (Wass Albert, Eliza)

Nagyon tisztelem a pénzügyminiszter urat, mert apaként védi a fiait. Én magam is apa vagyok, és én sem engedem, hogy bántsák a fiamat. Bizonyos ügyek miatt a pénzügyminiszter úr fiai a sajtó érdeklődése kereszttüzébe kerültek. Régi magyar mondás, hogy apát fiaiért, fiúkat az apa hibáiért nem lehet elmarasztalni.

Egy sajtótájékoztatón Veres úr azt mondta, hogy azért támadják a fiait, mert Őt nem lehet. Ezzel szemben nekem más a véleményem. Veres úr a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára volt 2003-2004-ben, majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke 2004-2005-ben. Pénzügyminiszter 2005 óta. Tehát, Veres úr, Ön tűz közelben van egy ideje, és nem mondhatja, hogy nincs rálátása, vagy információja arról a területről, amelynek Ön a felelőse.

Elsőként beszéljünk az általános forgalmi adóról. „Azt javasoljuk, hogy 2006. január 1-jétől az általános forgalmi adó legmagasabb kulcsa 25%-ról 20%-ra csökkenjen. 146 milliárd forintot fog otthagyni az emberek zsebében, egy átlagos magyar családnál 50 ezer forintot egy évben. Olcsóbb lesz ettől a lépéstől a lakás, alacsonyabb lesz a villamos energia ára. Olcsóbb lesz ettől a lépéstől például a felsőruházat, és jó néhány élelmiszer is. Olcsóbb lesz a benzin és olcsóbb lesz a gázolaj, mert az általános forgalmiadó-csökkentés árcsökkentő hatását nem kívánjuk kompenzálni a jövedéki adók megemelésével. Ugyanakkor nem kívánjuk, hogy csökkenjen mondjuk az alkoholok vagy a dohánytermékek ára, ezekben a körökben az általános forgalmi adó csökkentését kompenzálni fogjuk a jövedéki adók módosításával.” Ugye ismerős szavak. Meg valljuk meg, rokonszenvesek is. A térségben hazánkban a legmagasabbak az adóterhek.

Tehát közeledve a 2006-os országgyűlési választásokhoz adócsökkentéssel kampányolni már, hogy finoman szólva mondjam, nem volt teljesen etikus. Ráadásul a koalíciós partner is kevesebb adó ígéretével szállt be a kampányígéretek cunamijába. Aztán az újra nyert választások után nemhogy csökkentek az adók, hanem emelkedtek. Azt pedig nem teljesen szerencsés állítás, hogy Önnek, pénzügyminiszter úr nem volt rálátása a költségvetés valós helyzetéről. Hiszen ez Önnek munkaköri kötelessége.

Ön, miniszter úr féltékenyen óvta a magyar választópolgárok lelkületét. Ugyanis nem engedte, hogy a 2006 első negyedévi költségvetési adatokat nyilvánosságra hozzák. Ön ezt azzal indokolta, hogy ne befolyásolja a választókat. A költségvetési adatok meg közérdekű adatok. Demokráciában aki ezt visszatartja nem sokáig marad a posztján. Demokráciában.

Ön, pénzügyminiszter úr a távirati irodának adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, a térség képviselete akkor lesz erős, ha MSZP-s jelöltet választanak, ugyanis ebben az esetben lesz az MSZP-frakción belül több mint tíz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei MSZP-s képviselő. A megyének, a megye önkormányzatainak, a megye településeinek messze nem mindegy az, hogy kormánypárti képviselőt választanak-e vagy pedig ellenzékit – tette hozzá. (2007. 04. 16.) Ezt pedig mifelénk befolyásolásnak hívják.

Aztán a Kabai-ügy. Persze ez Kabai úr sara. De ez a törvény módosítás, amely révén Kabai úr mentesülne a büntetés alól fölöttébb furcsa. Meg különös. Justiciának meg mulatságos. Nekem annyira nem.

Az ország adósság terhei miatt is kell, hogy Ön érezzen némi felelősséget. Hiszen Ön volt a pénzügyminisztérium államtitkára is, és 2005 óta pénzügyminiszter. Legalább a nevezett időszakok felelősségét ismerje el.

Önök most kívánnak reklámhadjáratot indítani a reformkáosz ellen. Reform, ingyenebéd. Ja, az nincs. Meg mesék a társadalmi igazságosság jegyében. Ugye mindennek ára van. A kampányhadjáraté: 1.7 milliárd forint! Ezt a pénzt a hátrányos helyzetű gyermekek közétkeztetésére fordítanák, az lenne az igazi reklám. Önnek mint pénzügyminiszternek mi a véleménye erről? Vagy nincsenek „baráti” közétkeztetést végző cégek?

Az öngondoskodás gyurcsányi hamis meséje tehát valójában a nyers pénzügyi erőszak olyan formájának megjelenése a magyar társadalomban, amely teljesen váratlanul és felkészületlenül éri a kiszolgáltatott vesztes többséget. Se érvényes tudása, se képességei-készségei, se intézményei, se technikái nincsenek e helyzet kezelésére. Pénzügyminiszter úr, Ők a módszerváltás vesztesei. És Önt mint pénzügyminisztert ezért már kell, hogy terhelje némi felelősség.

Tehát talán ennyi példa elég is, hogy Önt ki lehet „kezdeni”. De ez így is van rendjén. Hiszen Ön közszereplő. A fiai viszont nem.

Miniszter úr! Ha lenne egy őrző-védő cégem, és az Ön minisztériumának a bejáratát „eltorlaszolnám” a munkatársaimmal, akkor az törvénytelen lenne, vagy törvényes? Aztán én is hivatkozhatnék arra, hogy ügyesen összevágott felvétel.

Ha már Wass Albert idézettel kezdtem, úgy is fejezem be: „Amit az ember mond, az úgy is kell legyen.” (Kard és kasza)

Az őszi kommunikációs puma

Lőrincz Miklós

„Ha a főnöknek botot faragsz, mindjárt hátat is keres hozzá.” (Ősi dakota közmondás)

A liberális „média álló puma-csillagok” mostanában diadalmasan ünneplik „reformjaik” sikerét, azt, hogy mint mondják, eredményesen értetik meg a magyar nép kissé lassan reagáló agyú többségével, hogy „nincs ingyenebéd”. Vagyis mindennek ára van, és ezt az árat meg kell fizetni; tehát legyenszíves ezek után mindenki „öngondoskodni”, és egyúttal a pénztárhoz fáradni. Mint tudjuk, a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadnak el. A panaszkönyvbe is négy évente írhatunk. Meg az állam rossz gazda. A nép – az „istenadta nép” – többsége azonban valami rejtélyes oknál fogva sem lelkesedést, sem hajlandóságot nem nagyon mutat. Sőt a közvélemény-kutatások szerint még el is utasítják. A böszmék!

A kommunikációs puma megtervezéséhez a kiindulópontot Miniszterelnök úr a Corvinus Egyetemen tartott június 13-i beszéde adta. Megtudtuk a nevezetes beszédből a lehetséges új „fogódzókat”. Öngondoskodás, társadalmi szolidaritás, normák követése, az egyéni teljesítmény tisztelete. Azt is kinyilatkoztatta a nagy útmutató, a nagy kormányos – hiszen ez évben szerényen önmagát Kolumbuszhoz hasonlította -, hogy a bajok forrása a rossz kommunikáció!

Gyakran elcsodálkozom a dakota közmondások mély igazságtartamán. A bot most Miniszterelnök úr kezében van. A tanácsadói megfaragták. A hát a kommunikáció. Valószínű, hogy ezt komolyan is gondolják. Szó, ami szó, mostanában nem „nyugdíjas állás” kormányszóvivőnek lenni.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és az MSZP is többször hangsúlyozta, hogy elégedetlenek a kormányzati kommunikációval. Júniusban Baráth Péter, a kabinet kommunikációs főigazgatója bejelentette: összesen 1,7 milliárd forint értékben indítanak közbeszerzési eljárásokat: céljuk a kormányzati kommunikációhoz szükséges partnerek felkutatása.

A felmérésekre alapozva készült el az Új Magyarország, mint márkanév bevezetését taglaló ajánlattételi dokumentáció. Ennek alapján indulhat ősszel a kormányzati „kommunikációs puma”: tévé-, rádió-, internetes és köztéri reklámok tömkelegével találkozhatunk majd. A kommunikációs puma ugrása előtt alaposan felmérték a reformok eddigi fogadtatását. Kiderült: ezekről elsőként a vizitdíj bevezetésére, a kórházreformra, a kórházak számának csökkentésére, a gázár-támogatás szűkítésére, az oktatási reformra asszociálnak az állampolgárok. Az új döntéseket firtatva eszükbe jutnak még az új adók, a felsőoktatási tandíj bevezetése, az áfaemelés, a közszférában dolgozók létszámleépítése, a tb-jogviszony ellenőrzése.

Az egyelőre öngondoskodásra képtelen polgárok többségének az a véleménye, hogy a bevezetett intézkedések célja elsősorban a pénzbehajtás, az államkassza helyrehozása; tehát a költségvetési hiány csökkentése, illetve hogy a reformokat az Európai Unió, vagy valamilyen külső erő diktálja. Sokkal kevesebben tartják igaznak azt a megállapítást, hogy a reformok célja a rendszerváltás befejezése.

A közvélemény-kutatásból az is megállapítható: a reformoktól félők – és ez a társadalom többsége – körében maga a „reform” szó is egyértelműen negatív megítélés alá esik. Ugyancsak ellenkezést vált ki – s ezért a tanulmánykészítők tiltólistáján szerepel – a megszorítás, a kiigazítás, az átszabás, a változás, a fordulat, az átváltozás kifejezés is. .

Ne legyek igazságtalan, vannak olyan dolgok, amelyeket kedvezően fogad a közvélemény. Ilyenek a tb- és adóellenőrzések szigorítása, a vagyonosodási vizsgálatok, a feketegazdaság visszaszorítása. Tehát a kommunikációs puma októbertől dübörögni fog. Legalább az dübörögjön, ha már a magyar gazdaság nem. Emelkedő árak, növekvő munkanélküliség, 3 millió szegény. Miből gondolja Miniszterelnök úr, hogy a rendszerváltás veszteseit érdekli ez az új kommunikációs szemfényvesztés?

Az öngondoskodás hamis meséje tehát valójában a nyers pénzügyi erőszak olyan formájának megjelenése a magyar társadalomban, amely teljesen váratlanul és felkészületlenül éri a kiszolgáltatott vesztes többséget. Se érvényes tudása, se képességei-készségei, se intézményei, se technikái nincsenek e helyzet kezelésére.

A 3 millió legszegényebb 10%-a kevesebb mint havi 40 ezer forintból él. Nem volna jobb azt az 1,7 millárd forintot a hátrányos helyzetű gyermekek közétkeztetésére fordítani? Tényleg kell ez a kommunikációs puma? Sajnos, aki végigszenvedi, annak sincs a Tescoban, vagy más hiper-szuper marketeben olyan polc, hogy „kommunikációs polc”. Aki végignézi és üres a hasa, az sem vehet le onnan semmit. Tehát még hagyján, hogy nincs ingyenebéd, még ingyen polc sincs. Vagy annak a 170 milliárdnak, amit a kormányzati negyed felépítésére szánnak, tényleg nincs most más helye? Tényleg ez a legfontosabb? Nem a meglévő súlyos társadalmi problémák kezelésére kellene fordítani? A kommunikációs pumától meglódul a gazdaság?! Csak úgy kérdezem. Ha erre gondolok beleőszödök!

Sajnos, én nem látom, hogy mitől lódulhatna meg, mitől düböröghetne ismét. Imádkozzunk, hogy a jó sorsunk, meg a német és más gazdaságok lendületben legyenek. Ne dübörögjenek, csak ne engedjék a magyart elsüllyedni. Biztos bennem van a hiba, hogy én ezt nem látom. Amit látok: valamilyen „messianisztikus” csodavárás az EU-tól lehívható 8 ezer, vagy ki tudja mennyi pénztől! És a hátrányos helyzetű, tartalékokkal nem rendelkező emberek biztos, hogy kitartanak addig? Aztán előbb-utóbb nekünk, magyaroknak is euróval kell majd fizetni. Az euróra való áttérést a tőlünk szerencsésebb helyzetben lévő országok is 18-20%-os vagyonvesztéssel élték meg. Ez már katasztrófa! Nem csak a halmozottan hátrányos helyzetű embertársainknak!

Még egyszer és lassan kérdezem, hogy mindenki megértse: Most tényleg ez a kommunikáció a legfontosabb? Ilyen kutatásokra, „közvélemény-szűrésre” nem is kellene pénzt költeni. Elég, ha a médiamogulok, okos tanácsadók kimennek a piacra, fölszállnak a piros 107-es buszra, és kb. 10 perc alatt, – hibahatáron belül – tudni fogják az aktuális közhangulatot, közvélekedést. Ezeken a helyeken bírálnak jobbra is, meg balra is. Csak nem több százezres öltönyben, mert onnan megbukott a mutatvány. A másik hozadéka ennek a sajátos mátyáskirály-féle módszernek, hogy rengeteg népi bölcsességet gyűjthetünk össze. Mert jaj annak a népnek, amely a humorát veszti.

Tényleg megfontolandó, hogy mire költünk sok pénzt. Ha konzerváljuk a szegénységet, és nem teszünk semmit a szegénység növekedése ellen, akkor igazán ketté szakad az ország! Kommunikációval, reklámmal nem lehetséges felzárkóztatni sem az országot, sem a leszakadókat!

Mert ami most folyik az országban, az nem egy új reformkorszak, hanem reformkáosz és a reformszegénység korszaka! Ugyanis nagy népi bölcsesség, hogy ha a sarat selyembe csomagoljuk, akkor az még sár marad! Ugyanúgy lenyűgöznek a dakota bölcsességek is. A sajátos dakota kommunikációról szól a következő: „Lehet, hogy amiket látsz, nem füstjelek, csak egy hatalmas sáskaraj!” Ez magyarul azt jelenti, hogy ha rosszul mennek a törzs dolgai, azon a kommunikáció sem segít!