Szégyenünk a Szabó Ervin magyarországi közkönyvtárak

Hábel György, Budapest

2011. június 28.

Szabó Ervinről nevezték el a vörös diktatúra idején hazánk közkönyvtárait és 21 év alatt sose vették észre, hogy egy ilyen nemzetpusztító ember nevét törölni kellene! Szabó Ervin bolsevista fedőnév! Árva vármegyében született és a családi neve még csak nem is hasonlít erre. Ez az ember az első világháború előtti évtizedekben Bécsbe ment az egyetemre jogot tanulni. A Bécsben lakó orosz emigránsok klubjába sodródott és ott megismerkedett a bolsevizmussal, azt magáévá tette, majd átköltözött Budapestre és a Népszava újságírója lett. Ezen kívül a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagságát szellemileg átformálta és a szélső baloldalra átterelte.

A magyar társadalmat gyűlölte, még Kossuth Lajos temetésén való részvétel ellen is agitált. Az ő szellemi hatásán generációk nőttek fel, és amikor az első világháború elvesztése miatt a honvédségünk szétszaladt, elzüllött, ezt is az ő újságírói és párttevékenységének köszönhetjük. Szabó Ervin elvtárs ugyan 1918-bam Budapesten meghalt, de szellemi öröksége Kun Béláék proletárdiktatúrájában, azaz a Tanácsköztársaságban élt tovább. Szabó Ervin elvtárs hatása idézte elő, hogy Károlyit Kun Béláék a szélsőbalossá vált Szociáldemokrata Párt tagságának segítségével könnyedén buktatták meg. Ezzel idézték elő, hogy a versailles-i békekonferenciára nem jutott ki magyar delegáció és így hazánkat az ellenségeink közreműködésével darabolhatta fel az Entente. Amikor Horthy Miklós nemzeti hadserege Budára bevonult, a békekonferencia már befejezte nélkülünk a tárgyalásokat (1919. szeptember 10-én). Már Wilson USA elnök is elutazott, akkor már kész tények elé voltunk állítva, s ha meg akartunk maradni, akkor alá kellett írnunk a „trianoni” békeparancsot! …

Ha legalább Károlyi kormánya megmarad, és tavasszal a parlamenti képviselő-választásokon tisztulás következik be, akkor egy tisztességesen felkészült békedelegáció Teleki Pál nemzetiségi híres térképével a kezében tárgyal. Hazánkat a 325000 km2 helyett a 48 %-os magyar anyanyelvű aránynak megfelelően 156000 km2-en alakíthatják ki. Ebben az esetben Pozsony, Kassa, Ungvár, Nagyvárad, Kolozsvár, Torda, Székelyföld, Arad, Szabadka határvonallal, 68 %-kal nagyobb ország lehetnénk, mint a Csonkaország…

De elérhettünk volna a népszavazásos határkialakítást is, ami még ennél is jóval nagyobb lehetett volna. Mivel távolmaradtunk és bolsevista, lezüllött országnak tekintettek minket, Franciaország a Német Birodalommal szemben keleten is ellensúlyt akart kialakítani, nélkülünk. Ez lett végül is a Kisantant és Lengyelország, a 75 milliót kitevő lakosságával. Sehol se voltunk Szabó Ervin elvtárs „áldásos” ideológiai és szervező tevékenysége miatt. Ennek a bolsevista hazaárulónak még ma is viseli a nevét a magyar közkönyvtári hálózat. Normálisak vagyunk? Hogy tűrhetjük meg két évtizeden át??? Követelem, hogy Püski Sándorról nevezzük el közkönyvtárainkat!

A mi kutyánk kölke

Majer Gábor

2011. június 26.

A mi kutyánk kölykeként mindig sokkal könnyebb volt érvényesülni nálunk. A mi kutyánk kölykének megbocsájthatók a megbocsájthatatlan bűnök is. Pláne, ha azok csak egyszerű köztörvényesek, s nem vérrel írott politikaiak. De a mi kutyánk kölyke még az enyhébb politikai bűnöket is megengedhette/megengedheti magának, mert jobb, ha az ellenzők is a mi embereink. A mi kutyánk kölyke, ha eltévelyedik is, akkor is aranyosan, szeretni és óvni valón tévelyedik el. Hiszen később, ha benő a feje lágya, úgyis visszatér az alomhoz.

Stohl Buci a mi kutyánk kölyke. Császár Előd is, egykori kétes értékű könnyűzenei szupersztárunk is a mi kutyánk kölyke státuszú egyén. Nála a névazonosság tálcán kínálja a kérdést: talán csak nem édesanyja az a szigorúan titkos tiszt, a kunczegábori Császárné, aki igazolást adott a kommunisták agyagba döngölését hirdető SZDSZ főkorifeusának arról, hogy az ÁVO és ÁVH kínzókamráiban tilos volt fizikai ráhatással vallatni?

Mindenesetre a mi kutyánk kölyke Császár alaposan betépve, a fővárosban összeroncsolt egy rendőrautót, és halálra gázolt egy kisgyerekekkel családos szolgálatos rendőrt. A bírósági dekázás végeredménye ezen esetben pedig majdhogynem az lett, hogy a rendőrautóban ülők voltak a hibásak, mert arra jártak. Császár ma külföldön építi sós könnyeivel öntözött karrierjét, mert szerinte igaztalanul mellőzik itthon, s ez bánatot okoz különböző szerektől tépázott, érzékeny lelkének.

Stohl, idáig, ha autóba ült, maga volt a beélesített, közveszélyt jelentő bomba. Fiatal kora ellenére különböző autós kalandjai okán már többszörösében van a TB közös kockázatvállalásának annál, mint amennyit valaha is képes lesz (elhatároz) ebbe a kasszába befizetni. Stohl helyrestoppolásait tehát többek között a nekiszomorodásában bohócnak öltözött tűzoltó, és a még halálra nem gázolt rendőr is fizeti.

Stohl most nem csak magában tett kárt, hanem szerencsétlen emberek életén gázolt át – örökös nyomokat hagyva maga után az ámokfutása során letarolt vétlenekben. Ám, mivel Stohl is a mi kutyánk kölyke, – épp most készül a szerecsenmosdatás forgatókönyve, mely szerint azért követett el még cserbenhagyást és hivatalos eljárás akadályoztatását is, mert ütközéskor Buci megütötte a buciját, s így kissé összezavarodott.

Stohl kedves fiú, erős TV arca van (még most is, és főszerepei!), tehát abszolút hitelesen különböző gyerekcsoportokhoz jár kábítószer és alkoholellenes felvilágosító kampányokat, akciókat tartani. A gyerekek persze tapssal és ovációval fogadják a főcelebet ahelyett, hogy bottal vernék el maguk mellől. Stohl, a majdnem gyilkos ámokfutó így vedlik át követendő példaképpé a televízió nagyító hatásának segítségével is. Annál is inkább, mert a magyar színházi világ „úgymond” színe-java petíciózik mellette, levelet ír, megjelenik és felsorakozik, – hiszen ők is szeretik a sármos, tehetséges aranyifjút. Azért kíváncsi vagyok, hogy Törőcsik, Bodrogi, Kern, Garas, Kulka és a többiek hogyan merültek bele oly mélyre a mucsaiság, a provincialitás, a szűklátókörű helyi érdekek mocsarába, és annyira, hogy demonstráljanak egy sokszorosan köztörvényes bűnöző mellett. Kulka a március 15-i sajtószabadosságával erősen kilóg a hitelesek köréből, Alföldinél pedig semmin sem csodálkozom. (Illetve, megcsodálnám, ha lenne valamire egy normális reakciója). Ebben az esetben még az olyannyira nagyvilág-érzékeny Alföldi is hideget-meleget fúj a szájából. De, hát mit is tehetne, ha nála egyetlen sorvezető van: felszínen legyen az érdekköre. Méghozzá úgy, ahogyan azt ők szeretik. Ezen belül hol internacionálisan, liberális nagyléptékűséggel, hol provinciális, személyre szóló protekciókkal, előjogokkal, kiemeltséggel.

Nem sorolom, mert kár, azokat a példákat, mely példák világához ezek kívánnának tartozni. A svéd politikus példáját, aki egy bejelentés nélkül foglalkoztatott nörsz miatt bukott, az osztrákét, akinek felesége –tudtán kívül- jogtalanul használt mozgássérült igazolványt, svarcinégerét, akinek egymilliomodnyi Stohl kaland miatt rekesztődött be filmes karrierje, mert azt az egyébként képmutató, álszent Amerika kihányja magából.

Császárral és Stohllal szemben az ismert, egykori világválogatott, veszprémi kézilabdás esetét állítom, aki figyelmetlenül kanyarodott be egy utcasarkon, és a gyalogátkelőhelyre takarásból kilépő öregembert fellökte. Rajta – ismertsége okán – példát akar statuálni a bíróság, pedig az özvegy sírva könyörgött a tárgyaláson, hogy ne vegyék el tőle, mert a szomorú eset óta ez a fiatalember az egyetlen támasza. Aki személyesen és anyagilag is segíti, akit megszeretett, családtagjának érez, mert nem kampánytalálkozásokra jár a televízió kameráinak felnagyításában parasztvakítás céljából, hanem valóban pótolni igyekszik az általa támasztott űrt.

Ezért a fiatalemberért, aki megannyi dicsőséget szerzett a maga tehetsége szerint hazájának, nem mozdul meg a nyilvánosság előtt senki. Szomorú, nehéz szívvel, de kimondom: ezentúl abba a színházba se teszem be a lában, ahol Törőcsik, Bodrogi, Kern, Garas, Kulka és a többi petíciózó játszik. Szememben hiteltelenné lettek, kettős mércéjűek, és rétegérdek képviselők, így hiteltelen az is, amit a színpadról, filmről nyújtanának nekem. Eddig csak a Nemzetitől tartott el Alföldi személyisége. Úgy látszik, szűkül körülöttem a tér, sorvad a világ. Sebaj, munkaképes honfitársaim harmada készül külföldre távozni, ifjúságunk tetemes része West-Balkán-i „szórakozóhelyeken” tapostatja agyon magát, a maradék különféle képernyőkön zúzza szét agyát. Lassan úgysem lesz kivel szót váltanom. Stohllal, Alföldivel, Törőcsikkel, Kernnel, Garassal, Kulkával és a levélíró, petíciózó, bíróságra vonuló többiekkel pedig semmiképp!

Ha késve is, megkezdődött a végvonaglás

Majer Gábor

2011. június 20.

Kétszer ad, aki gyorsan ad – tartja a mondás. Továbbgondolva ezt a népi bölcsességet, igazsága ellentettjére ismerünk: gyakran semmit sem ad, aki késve ad. Ez a magunk döntéseiből fakadó tetteinkre is –mely tettek következményei mindig visszahatnak ránk- ugyanúgy igaz. Nem kétszer, annál többszörözöttebben adhattunk volna magunknak, ha 2002-ben jól döntünk. Nem rombolták volna szét nyolc év alatt a gazdaságunkat. A mezőgazdaságunkat. Az egészségügyet és az oktatást. Nem pocsékolták volna szanaszét az ország vagyonát, s nem kötöttek volna gúzsba minket aljas és ostoba szerződésekkel évtizedekre előre. Lenne hadseregünk, s nem állna fegyverben idegen kézben százezres magánhadsereg húsz évvel az utolsó szovjetkatona kivonulása után. lenne egy normális, értelmes és hasznos karrierpálya mentén rendeződött belügyünk tűzoltóval, rendőrrel, titkosszolgálattal és katasztrófa-védelemmel együtt. Nem lenne családok százezrei feje felett mindennapos a bedőlés veszélye, és nem lenne ekkora államadósságunk se, s valószínűleg az önkormányzataink sem állnának a csőd szélén szinte kivétel nélkül. Megterhelő volt 2002-ig is az évi 1000 – 1200 milliárd forintnyi adósságszolgálat kifizetése, de azt az adósságot csökkenteni tudtuk úgy, hogy a belső kereslet nőtt, a gazdaság erőre kapott, kilátásaink jók voltak. Most még megerőltetőbb a kevesebből többet, évi 3000 milliárd feletti összeget átadni uzsorakamatra. Ha az 1200 és 3500 milliárd közötti különbséget – mintegy évi 2300 milliárdot- belső szükségleteink kielégítésére tudnánk fordítani, talán nem kellene vonuló tűzoltónak megalázó bohócruhába öltözve tüntetni kedvezményért, fizetésért, jogos túlórapénzért. S talán mára fordult volna a helyzetük is, hogy ne pihenőidejükben végzett kulimunkából kelljen eltartaniuk családjukat.

Kétszer ad, aki gyorsan ad, s nagy bajt előz meg, aki idejében és jól dönt. Ha már 2002-ben, s utána is jól döntünk, az MSZP 2003-ra jut el mai állapotába, vagy már egy lépéssel előrébb is tartana megsemmisülése felé. Mert azt a társaságot csakúgy, mint ezt a mait csak a szerzés lehetősége tartotta/tartja egybe. Most, hogy számukra kiapadtak a források, egymásnak estek, mint akármi rablócsürhe. Pedig megszívták, teleszívták magukat ez utolsó nyolc év alatt, mint tevék a karavánút előtt. Gondoljunk bele, hol tartanánk, ha nem lett volna a nyolc évnyi töltekezési lehetőség!

Szellemi és lelki mérgezettségünkben sajnos, most arról nem álmodozhatunk, hogy soha többé nem lesz itthon fogadókészség az efféle professzionális politikai kalandorok szirénhangjaira. Hiszen már oly tökélyre fejlesztették a társadalmon való élősködés tudományát, hogy mindig fognak találni szívható érfelületeket. Náluk nem eszme, világnézeti hűség, társadalmi alapállás, beállítottság a vezérlő elv, hanem az élősködés, a minden körülmények közötti előjogok megszerzése és bitorlása. Ahogyan elfordultak Marxtól és Lenintől, szívfájdalom nélkül dobták szemétre az addig istenített Sztálint, és ugyanazzal a mozdulattal a kádári létező szocializmust, majd vad 56 ellenességüket, mindig jövedelmezőbb újra cserélve a régit, ugyanúgy találnak mindig újabb és újabb felületeket, ahol élősködhetnek. Ma javában szivárványoznak, kisebbségeznek, hátrányoznak és genderezik a családot. Különböző korszakaikban egyetlen egy közös mutató van a nemzeti lét elleni gyilkos indulatuk mellett: gyökértelenül lebegnek a társadalom felett, mint valami, áramlatoktól sodort bűzös, mérgező gázfelhő. Olyan tökélyre fejlesztették a munka nélküli húzás tudományát, hogy a munka becsülete majd teljesen eltűnt, ma már lúzerség munkával pénzt (igen kevéske pénzt) keresni. S ettől a lúzerségtől való rettegés tölt ki minden figyelmet, keseríti meg az apróbb örömöket, a lúzerségtől való félelem lengi be a lelkeket, s táplál vad irigységet ezen, megalázó megvetést és lenézést azon az oldalon. Ez a félelem és torz világkép ugrasztotta bele a családok százezreit, hogy erejükön felül vállaljanak, hogy legalább azt a látszatot kelthessék, mintha ők nem, ők a nyertesek közé tartoznak. Már a családon belül is hoci-nesze alapon működik minden a gyerek/ek pelenkázásától kezdve az utolsó osztható csokoládékockáig. Nekem is annyi mindenből, mint neked! S az e fölötti marakodásban elvesznek az emberi értékek. Nem véletlen, ha a most végvonaglását szenvedő MSZP arca szüntelenül keveredik a már megszűntnek látszó SZDSZ-ével. Ugyanaz a szörny ez, kétfejű sárkány.

Az okozott iszonyatos gazdasági károkat egy egészséges szellemű ország még helyrehozhatja. A mi történelmünkben is van rá példa, elég. A lelkekben véghezvitt roncsolást már nehezebben heverjük ki. Ezzel, a talapzatában roncsolt társadalommal pedig pont annyira lesz nehéz a helyreállítás, mint amennyivel nehezebb a gyengébb, kisebb gazdaság által termelt kevesebből sokszorosan többet kifizetni.

Egyetlen reményünk, hogy mégis megáll számbeli fogyásunk, sőt – gyarapodni fogunk egészséges, új lelkekben, kikre már taszítón fognak hatni a nemzetközi szupermáciába tagozódott hazai ország és nemzetvesztők mesterkedései. Segítségünkre lesz ebben az egyre inkább magára találó világ.

Ellenzékből sajnos csak ilyen jutott

Veér Gyula, Budapest

2011. június 18.

Nekünk sajnos az ellenzékből is a leggyengébb jutott. Nem racionálisan, konstruktívan gondolkodnak, hanem dühből, méregből, gyűlöletből. Nem is beszélve a facebook-on megjelenő irományaikról, a sok hazugságról, csúsztatásról, a legtöbbjük stílusa egyszerűen alpári és közönséges. Az a legkevesebb, hogy dühödten támadják azokat, akik a Fideszre mertek szavazni. Bár én nagyon büszke vagyok, hogy rájuk szavaztam és szavazni is fogok – még attól sem rettennek vissza, hogy felszólítsák a demokratikusan megválasztott miniszterelnököt, hogy ne szennyezze be a facebook-ot. Ők tehetik. Igaz az a mondás, hogy stílus teszi az embert. Mesterházy Attila most kíván aláírásgyűjtésbe kezdeni arról, hogy a szerzett jogokat ne lehessen visszavenni. Érdekes a tizenharmadik havi nyugdíj elvételét szótlanul megszavazta. Az elnök úr egyet elfelejt, hogy minden ilyen jognak költségvetési vonzata van, és ha nem lehet kigazdálkodni – mert az állami bevétel kevesebb – minden szerzett jog visszavonható. Mi a fontosabb az államcsőd, az eladósodás, vagy a biztos jövő és annak érdekében lemondás arról a jogról, amiért valójában meg sem dolgoztunk. Tudja ezt Mesterházy is, de a gyűlöletből politizálóknak ettől könnybe lábad a szeme. Nem lehet könnyű a kormány dolga, konstruktív ellenzék nélkül. De itt vagyunk mi magyarok, akik bármikor szívesen részt veszünk a kormány által meghirdetett és kezdeményezett konzultáción, vállaljuk saját magunkat és véleményünket, ahelyett, hogy az adatvédelmi biztoshoz, vagy Brüsszelbe rohangálnánk. II. János Pál mondta: „Nem kell félni”. Akik félnek, biztos megvan rá a jó okuk.

Hócipő

Ipacs László, jobboldali érzelmű lapszerkesztő

2011. június 18.

Már megint telítődik a hócipőm. Persze nem a Farkasházy-féle, hanem a sajátom. Most éppen ezzel a bohócosra sikeredett „demonstrációtól”. Ez a két úrnak én nem nevezném ember: a Kónyadt, meg az Árok (nomen est omen – gondolom) kiválóan megszervezték megmozdulásukat. Ebben a baromi melegben, csúcsforgalmi időszakban, nem utolsó sorban Nagy Imre újratemetésének évfordulóján. Én még azt is rájuk sütném: előre kitervelt veszélyeztetés, bűnös környezetszennyezés elősegítése, mert ez a pár száz ember, ebben a dugókkal terhelt forgalomban jó néhány kilónyi kipufogó gázzal lepték meg Budapest közönségét. Hát köszi, ebből nem kérünk.

Jobb szakszervezeteket érdemelnénk!

Veér Gyula

2011. június 8.

„Új műsorhoz új férfi kell” éneklik a Csárdáskirálynőben. Valóban. Megújuló történelmi hagyományoknak, valamint a XXI. század követelményeinek megfelelően átalakítás alatt lévő országnak új a szocialista ideológiáktól megszabadult szakszervezetekre van szüksége. Milyen legyen ez az új szakszervezet? Elsősorban legyen mögötte stabil – a munkavállalók döntő többsége – tagság. Vezetőik amennyiben – ágazati szakszervezetként működnek- legyenek a szakma elismert szakemberei. Követeléseiknél vegyék figyelembe az ország teherbíró képességét, ne követeljenek lehetetlent. A kormánnyal történő egyeztető fórumokon ne érzelemből és valamelyik ellenzéki párt képviseletében tárgyaljanak. Legyenek pártoktól függetlenek. Ha érdekegyeztetés minden más formája eredménytelen volt, akkor lehet tüntetni, de tartsák be a demokratikus játékszabályokat és az előre megbeszélt és jóváhagyott forgatókönyvet. Ne fenyegetőzzenek szabadcsapatokkal, és azzal, hogy nem tudják garantálni a békés jelleget. Ne fenyegessék a hatalmon lévők családjának tagjait. Ne gátolják a kormány munkáját, inkább segítsék a szociális konzultáció eredményességét. Vegyék figyelembe és fogadják el, hogy a jelenlegi keresztény és demokratikus kormány a nemzet minden állampolgárával kíván párbeszédet folytatni. Akkor van igazi demokrácia, ha mindenki, aki szeretné elmondani véleményét, hallathassa a hangját, nemcsak a valamilyen érdek mentén megalakult civil szervezetek vagy szakszervezeteken keresztül. Nemzeti ünnepeinket –elsősorban a mártírok emléknapját – ne használják fel önös érdekeik, bohócságaik érvényesítésre. Tartsák tiszteletbe Nagy Imre és mártírtársainak emlékét, hisz Ők értük is vállalták a halált. Lehet és kell is bírálni a kormányt. De tilos hazudni és csúsztatni. Tilos másokat félrevezetni és félelembe tartani. Ezek azok az erkölcsi szabályok, amiket mindenkor a szakszervezeteknek be kellene tartani. Nagyon remélem, hogy a kormányt a szakszervezeti fenyegetőzések nem tántorítják el attól a céltól, amit kitűzött maga elé, amire kétharmados felhatalmazást is kapott. A bohócforradalommal szemben viszont keményen fellép.

Pedagógus tüntetés egy pedagógus szemével

Sipos Péterné mérnök-tanár, aki 20 éve hátrányos helyzetű diákokat oktat-nevel

2011. június 6.

Június 5-e vasárnap. Pedagógus nap. A mi ünnepünk. Ilyenkor köszönhetik meg a diákok, szülők, a kormányzat, az egész társadalom azt, amit egész évben a diákok testi-lelki-értelmi fejlődéséért tettünk. Én a diákok köszönetét szeretem a legjobban. Mert ha VAN, akkor az biztos, hogy őszinte. Mert ők még azok. Amíg, mi felnőttek és maga az élet el nem rontja őket. Kívánom, hogy egyszer ez megváltozzon, és minden felnőtt tudjon, merjen, akarjon egy kicsit őszinte gyerek maradni. Mi, a „NEMZET NAPSZÁMOSAI” tesszük a dolgunkat és várjuk, hogy egyszer csak majd a helyzetünk megváltozik, az oktatás-nevelés rangja visszakerül oda, ahol gróf Klébersberg Kunó idejében volt.

Tavaly nyáron hallottam először kormánypárti politikustól, hogy: ELÉG VOLT! Nem leszünk továbbra is a „nemzet napszámosai”! Vissza fogja állítani a tanárok becsületét, presztizsét. Új oktatási koncepció tervezetet alkotott, amit december óta olvashatunk a Minisztérium honlapján. Külön megszólította a szakmai szervezeteket és kikérte a véleményüket. Azóta folyamatosan alakítja munkatársaival a tervezetet. (Közvetlen munkatársai közül nincs olyan, aki jelenleg is ne tanítana, ne ismerné közelről az intézmények problémáját.) Hoffmann Rózsa, még a kormányzaton belüli konfliktusokat is felvállalja, hogy érvényt szerezzen a konzervatív oktatáspolitikájának. Hogy végre a liberális elvek helyébe egy értékközpontú, nemzeti oktatás léphessen. Azért küzd, amiben hisz.

És most a vasárnapi tüntetésről: A buszokkal Pestre szállított pedagógusok, a Szalay utcába, a Minisztérium (NEMFI) elé, Koncz Zsuzsa és Zorán számokra érkeztek. Olyannyira el voltak keseredve helyzetük és a várható negatív változások miatt, hogy közben sokan közülük ütemre tapsoltak, táncoltak. Inkább tűnt egy jó hangulatú kirándulásnak, mint demonstrációnak. Végül is a délutánt gyönyörű fővárosunk megtekintésével tölthették.

Öt közoktatási szakszervezet vezetője és egy szülő szólalt fel. Míg az egyik szónoktól azt hallottuk, hogy felháborító, hogy az önkormányzatok vezetői kiskirályok módjára iskolákat akarnak bezárni, addig a másik az ellen tiltakozott, hogy a Kormányzat állami hatáskörbe akarja venni az intézményeket, és ezáltal a tanárokat is.

„Nem akarunk az állam cselédei lenni!” – hangzott el a színpadról.

A paraszti társadalomban a családtagok s a cselédek gyakorlatilag azonos körülmények között éltek, azonos bánásmódban részesültek. (néprajzi lexikon) Jó lenne, ha az állam családtagként tekintene bennünket. Az oktatás állami feladat. Nekik kell a pénzt biztosítani hozzá. Mi ebben az ijesztő?

Ami megdöbbentett, hogy sem a Himnuszt, sem a Szózatot nem hallottam felcsendülni. Az a szó, hogy haza, vagy hit szintén kimaradt a beszédekből. A Teremtőt már meg sem merem említeni. Ezek nélkül, hogy akarunk igaz magyar embereket nevelni.

Viszont még az égiek is sírva fakadtak e látványtól. Hatalmas esőt kaptunk a nyakunkba. (Igaz, ez semmi nem volt a vízágyúhoz képest.)

Az tény, hogy üres az államkassza. Az is tény, hisz magam is a bőrömön érzem, hogy a tanári fizetésekből nem lehet megélni. Azzal is egyetértek, hogy ne gazdasági minisztérium akarja az oktatást átszervezni, mert nem lehet gazdasági, haszon alapú elvek mentén helyrehozni az oktatás finanszírozását. De nagyon kár és csak árt az egész oktatásügynek, ha pártpolitikai csatározásokra használják fel a pedagógusokat.

Kérek minden érintettet, hagyják az Államtitkár Asszonyt dolgozni. Adjanak neki időt és bizalmat! Volt 8 évük a baloldali oktatáspolitikusoknak, hogy tegyenek valamit. Nem tettek. Akkor hol voltak a szakszervezetek? Időnként halkan tiltakoztak, de következmény, következetességet, kitartó tiltakozást sosem tapasztaltam. Mitől most ez a nagy bátorság? Tegyük fel a kérdést! Cui Prodest? Kinek az érdeke?

Tisztelt Pedagógus Társaim! Én is nehezen élek meg a fizetésemből. De ez így van már 20 éve. Bátran tegyétek fel a kérdéseiteket, fogalmazzátok meg aggályaitokat! Lépjetek kapcsolatba Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszonnyal! Gondolkodjatok! Kérdezzetek! Bízzatok!

Hit nélkül nem lehet sem élni, sem oktatni, sem nevelni.

Meseidőn

Majer Gábor

2011. június 6.

Egy nappal a nemzeti együvé tartozás napja (országunk szégyenteljes feldarabolásának évfordulója) után pedagógusok vonulnak a városban. Pedagógusok is. Mert valahogy módi lett most az érdekérvényesítő tüntetés. És petíciókkal bombázzák a kormányt. Petíciókkal, melyek színvonala valahol az elszabadult Szanyi és a kiteljesedő Török Zsolt mélyrepüléseinek szintjén mozog. Szanyit és Törököt sokat kellene szerepeltetni most. Hadd locsogjanak mindenről és mindenhol minél többet. Szanyi és Török kifuttatása most nemzeti önvédelem számba menne. A pedagógusok mások. Ők tartják kezükben a jövőnk. Mert a pedagógus neveli az új és újabb generációkat. Olyan lesz tehát a jövőnk, amilyenné a pedagógus neveli. Nevelhetné még az otthon, a tágabb család, a baráti háló, a honvédelmi ismereteket adó közösség, a munkahely, kulturális élmények. De nem neveli, mert a nemzeteket roppantó és nemzetek feletti liberalizmus ezen színterek ellen indított átfogó, általános és megsemmisítő támadást. Az otthont genderizálja, a családi kapcsolatokat szétáztatja, a lakóhelyi együttműködést gyűlöletté mérgesíti, a patriotizmust elrohasztja, a baráti hálót hoci-nesze érdekközösséggé silányítja, a honvédelmet tagadja, a munkahelyeket utazó vigéci szintre süllyeszti, a kulturális élményeket Alföldi Róbertizálja.

Márpedig a pedagógusok társadalma –magukon hordozva egyetemi éveik alatt felöltött viszketegségi hajlamukat- túlnyomó részt liberális. Olyan öntudatos liberálisok, akik dühödten fordultak szembe az orbáni regnációval 2002-ben, amikor a választás előtti utolsó pillanatokban dobták piacra az új pedagógiai programot, életpálya modellt. Szellemi méltóságuk megcsúfolását látták ezen akcióban. Felbőszültek azon, hogy ezzel a –egyébként minden ízében tökéletesnek mondható- programmal akarnak szavazatokat vásárolni tőlük. Tőlük, a független gondolkodóktól, akiket ezzel a gesztussal –többségük véleménye szerint – besorolták a hülyíthető prolik közé. Bosszút is álltak vélt lenézésükért, hatalomra juttatták/segítették a makogó miniszterelnök csapatát, akiktől első lépésben meg is kapták a hála forintjait. Ezzel is megolajozva azt a lejtőt, amin 2002 óta gyorsulva csúszik az ország lefelé, a nihil felé. Ami lecsúszást most szikrázó sarokvasakkal megvetett lábbal próbálunk megállítani. Sikerülni látszik ez a megállás, s már jól látszik a kapaszkodó is, ahol visszakecmereghetünk az önálló államiság állapotába.

Ehhez azonban közakarat kell. Közakaraton nyugvó nagy, közös erőfeszítés. Amit csak erős nemzeti tudat alapján lehetséges elérni. Ami még a nemzeti oldalon is – az oda beékeltek áldatlan munkája eredményeként – darabokra töredezett, a nem nemzeti oldalon pedig még születése előtt elhalálozásra ítéltetett.

Vonulnak hát a rendvédelmisek, a pedagógusok, a vegyiművesek, s mind azt kiabálják: takarodjon ez a kormány! Ennyit mondanak, nem többet. Ebben van benne az, hogy ők mások, nekik más jogok járnak, mint nekünk, a többieknek. Azt, hogy mi lesz, mi lenne a takarodás után, pláne nem mondják. Mint ahogy nem mukkantak az eladósítással párhuzamosan történő összevonások, megszüntetések, privatizálások idején. A tizenharmadik havi jövedelmek visszavonása idején. Az aljasok, a csalók, hülyék, magánzsebre dolgozók és nemzetelleneseknek helyzetbe juttatásának idején sem. Mély kuss volt mindenütt, az azóta halmozódó energiák most törnek a felszínre. Segíti ezt a felszínre törést a nemzeti egység ellen felépített liberális LMP (Liberálisok Megfúró Programja), a Jobbik (a jobbik énem nem ezt tenné, de a finanszírozók ezt tetetik velünk), és az MSZP (Mindenkit Szivató Párt) együttműködése. Segíti valami hátsó akarat csakúgy, mint az Észak-Afrikai arab államokban most tapasztalható, olthatatlan, nyugati demokráciára vágyó akarat kitörését. Mindig szerettem, ma is szeretem a meséket olvasni, hallani, s –ha méltók rá- képi megjelenítésben látni. De az ikertorony mesesorozatot, az ukrán, fehérorosz megvilágosodás meséjét, az arabok internetes forradalmának meséjét sosem tudtam megszeretni, ezek a mesék sosem tudtak hívükké tenni. El is járt ezen mesék fölött az idő, ideje visszafordulnunk a népi ajkakon formálódott gyöngyszemekhez meseügyben. Mely gyöngyszemekben az álnok –kivétel nélkül mind- pórul jár, elnyeri méltó büntetését.

Hétvége

Pusztai Endre

2011. június 5.

Nem irigylésre méltó, ha a humorfüggő közönséget megfosztják a nyári perzselő poén-sortűztől, majd egy évszakra. Se Alekosz, se a hét humorista. Érdemes élni? Ők, akik szinte grátisz fricskázzák a „mindenkori” kormányt. (Remélem e jelző még pár évtizedig él, sőt még az ingyenes élcelődésből sem kér!) Csodálom, hogy a nemzet e nagyjainak nyelv-lenyomatát nem rögzítette még egyetlen kortárs művész sem. (Senki sem akar benne lenni a TV-ben?) A Páger-féle tálentumok könnyeket csaló sziporkái a vasárnap betetőzését jelentették. Nyári szünet – majd egy kis emberöltő. Vigasztalásul a csatorna alul-felülművelt nézőinek: A Való Világ újra indul!

Jessze-oltár

Deák Klára

2011. június 1.

Szeretném kifejezni köszönetemet Szalay Károly úrnak a gyöngyöspatai Jessze-oltár kapcsán írt cikkéért. Nemes gesztus. Magam is ilyen meggondolásból szeretném eljuttatni kis írásomat a szerkesztőségnek. Molnár László, a kortárs magyar festészet jeles gyöngyöspatai képviselőjének munkásságát szeretném pár sorban bemutatni. Molnár László, a patai boltos fia korán szellemi utakra tévedt, a festő hamar éltre kelt benne, és útja a „szocreál” időszak tiltott kategóriái felé vezetett. Ez az út egyenes volt, és egész életében minden félrepillantás nélkül haladt rajta, egy sunyi pillantást sem vetett az út szélére, arra, hogy felmérje művészetének hatását, sikerét vagy elutasítását. Egész életét a festészetre tette fel, és festészete átitatta őt magát. Nemrég újra hallottam az 50-es évek ismert kérdését: „Mire használható a művészet?” A válasz: Mire való az isteneknek bemutatott áldozat? Az áldozat illata az istenek eledele, de füstjében az ember magára ismerhet. Ennyi. A festő a nagyváros forgatagában, majd a nagyvilágban csak az útjára figyelt, kereste a kereszteződéseket, az előtte járók nyomában a tanácsot, a tanulságot. Eleinte a mátrai dombok adták formáinak alakját, majd az anyaggal vívott harc elragadta, és megvívott sorsa angyalával. A dombok gyűrött hegyláncokká tornyosultak, árkok és csúcsok keletkeztek a vásznakon.

Ő ebben saját szavai szerint „szenvedéstörténetét” fejezte ki. Barokkos lángolásba tekeredett a tér, kavarta az őszi Mátra erdeiben meggyűlt vörös leveleket a szél. Lassan lehiggadt az emberi szenvedély, és a harc az okos gondolkodás síkján folyt tovább: mintha keleti harci kardok vágnák geometrikus rendbe a teret. Képei kristállyá tömörültek. Érett festészetét végül hazavitte szülőfalujába, szülői házába. Ablaka a Kecskekőre néz, és ez olyan előtte, mint Maharsi indiai mester szent hegye, az Arunacsala. Messze fut előtte a tér, és szikrák nyílnak szemei előtt, a sziporkázó levegőben táncra kelnek a ragyogó festékszemek, felidézve a gyerekkori szánkózás gazdag hóesését, a kerek ég sziporkázó csillagait, az erdő mellett rakott pásztortűz táncoló szikráit. Ezek a vibráló fényszemek kitágítják a gyöngyöspatai eget, fényt hoznak az itt élő emberek köré. Gyöngyöspata írott történetének szövegén hangsúlyt ad a Jessze-fa a 15. században, és most modern korunkban is hangsúlyt hoz Molnár László festészete. Ezek a hangsúlyok örökké ott maradnak a szövegben, míg a büdös kis botrányok bűze percek alatt eloszlik. Molnár László életmű-kiállítása a Csepel Galériában látható 2011. május 19-től egy hónapig.

Kongresszusi gála

Pusztai Endre

2011. május 31.

Mesterházy alig várja posztja átadását, amelyet Szanyi kapitány zongorakíséretével kíván ünnepélyessé tenni, Kovács László narrátor segítségével. Díjátadók: Kiss Péter és Lamperth Mónika. A zenekar Kádárt idéző élőképpel (Rendező: Alföldi), az őszödi asszonykórus közreműködésével teszi feledhetetlenné az estet. Belépés grátisz minden földönfutónak, kivéve az Echo TV-t!

Valami furcsa

Nádasdy Nikolits Andrea

2011. május 24.

Dominique Strauss-Khan botrányáról még Divonneban hallottam, amikor a hírekben bemondták, hogy az IMF vezére egy New-Yorki, méreg drága szállodában „meztelenül lépett ki a fürdőszobájából„, majd a szobalányt megpróbálta megerőszakolni, de aztán gyorsan elmenekült, a pénztárcáját és csomagját hátrahagyva a szobájában. A szobalány pedig feljelentette. Az első reakcióm az volt, hogy itt valami nem stimmel.

Amerikában gyakran beperelnek olyan embereket, akiknek sok a pénze, vagy valami nagy pozícióban vannak, mert ezzel tönkre tudják tenni a karrierjüket és pénz tudnak kicsikarni belőlük. Sok ember profitálhat az ilyen esetekből, ami majd a vizsgálatokból kiderülhet. Khan ellenségei többek között arra hivatkoznak, hogy már előzőleg is voltak erőszakos szexuális botrányai. Lehet, hogy én nem tudok mindenről, hiszen nem annyira érdekelnek az ilyen témák, de úgy tudom, hogy az előző botrány egy Nagy Piroska nevű csinos magyar nő alkalmazottjával folytatott viszonya volt, ami kiderült és ezért bocsánatot is kért. (Hol itt az erőszak? Ez egy egyszerű szerelmi történet, amiből Piroskának is öröme származhatott, lett légyen az anyagi, vagy egyéb téren).

Aztán hallhattuk, hogy Strauss-Khan méreg drága autókban közlekedik és az öltözködésére is kényes, sok pénzt áldozva a küllemére. Playboynak is nevezték. Mindenki tudja, hogy az irigység nagy úr, és „legszebb öröm a káröröm” – a közmondás szerint.

Én gyanítom, hogy egy vélhetően intelligens embernek van annyi esze, hogy az ilyen botrányok elkerülése érdekében, nem tesz ekkora hibát, hogy egy ghánai szobalány megkívánása miatt a karrierjét és a hírnevét kockáztatná. Hogy a fürdőszobából nem talpig felöltözve jött ki, az meg egyenesen normálisnak minősíthető. Hogy a szobalány éppen a szobában volt, az is lehet véletlen…

Délután történt az eset, és állítólag már kijelentkezett, amikor kitört a balhé. Hogy elrohant az is várható volt, mert sietett a repülőtérre. Természetesen semmit sem tudunk azonkívül, hogy a lehető legfeltűnőbben hurcolták el a gépből, mintha legalább is rablógyilkos, vagy drogterjesztő lenne.

Az egész körülmény arra utal, hogy a cél az volt, hogy minél jobban megalázzák, és hogy óriási hírértéke legyen az ügynek. Majd ezek után a legszigorúbb, köztörvényes bűnözők börtönébe hurcolták, az egymillió dolláros válságdíjat is megtagadták tőle.

Tegnap olvastam az újságban, hogy a rendőrség nyilatkozta, hogy a DNS vizsgálat szerint bizonyítható a bűncselekmény. Erre meg az jutott az eszembe, hogy nyilván valóan mindketten jártak a szobában, az egyik ott aludt, a másik meg ott takarított. (Már megint a sajtó mindenhatósága!)

Strauss-Khan, miután lemondott tisztségéről, nyilatkozott, hivatkozott arra, hogy a lányával ebédelt, amikor az állítólagos bűncselekményt elkövette és ártatlan a vádakban. Erről kevesebbet hallunk.

Annál többet arról, hogy ő szocialista és a közeledő francia elnökválasztás előtt akarták őt eltenni az útból, mert állítólag Nicolas Sárközy ellen indult volna a kampányban. Ezt megint csak nem tartom valószínűnek, mert ez esetben kilógna a lóláb, és Sárközyékről nem feltételezem az ilyen bárdolatlan trükközést.

Teóriák vannak, de bizonyosság nincs. És én már láttam varjút karón ülni. Hol van az ártatlanság vélelme ebben az esetben? Mindenesetre a módszer, ahogyan őt botrányba keverték, enyhén szólva visszataszító. Majd kiderül az igazság. Egy biztos, Strauss-Khan politikai karrierjének annyi. De,ha tévedtem és valóban bűnt követett el, az igazságszolgáltatásra kell bízni a dolgot.

Parlamenti pogácsák

Pusztai Endre

2011. május 24.

Nem irigyli az éhséglázadások közepette működő Fideszt az LMP egyik képviselője. A népszerűségi listán a Pannon Puma ugrását megszégyenítő párt a nép felháborodását vizionálja. Orvosi javaslat: Mielőtt még a felbőszült nép vízágyúval történő csillapítására a kitüntetett kombinátor Gergényit hozatná vissza, kérdezze meg orvosát, ápolóját. Ezek után nem csoda, hogy az MSZP összetéveszti a svédasztalt a skandináv nyugdíjrendszerrel.

Kettős mérce

Hélisz György

2011. május 23.

A politika iránt érdeklődő ember nap mint nap találkozik a médiában a kettős mérce alkalmazásával. Ez különösen vonatkozik a XX. század két szörnyű diktatúrájának megítélésében, az elkövetett gaztettek folyamatos felelevenítésénél, illetve teljes elhallgatásánál. A nyugati országok egyes politikusai, de különösen a baloldali média szakemberei járnak ebben az élen, hiszen amíg a nácinak minősített aggastyánokat bíróság elé állítják, ugyanakkor a kommunista gyilkosokat futni hagyják (Zentai Károly, Képíró Sándor, ill. Biszku Béla és társai) ezt helyénvalónak tartják. Feltehetően ennek az az oka, hogy az érintett ítélkezők nem élték át a kommunista rendszer évtizedeinek borzalmait. Lenne egy jó megoldás, ami sajnos utópisztikus, de ha megvalósulna, jelentősen megváltozna a helyzet. Tehát az érintett országokban (pl. Franciaország, Németország, USA, Svájc, stb.)

2012. január elsején 1 évre be kellene vezetni a totális kommunista rendszert, hogy a polgárok átéljék annak valamennyi előnyét és hátrányát. Első héten betiltanák a kommunista párt kivételével az összes pártot, így a parlamentben 100%-os többség alakulna ki. Így lehetővé válna legálisan a bankok, vállalatok államosítása, elvennék mindenkitől a házát, lakását, termelőeszközeit, a parasztokat földjük elvételével TSZ-ekbe kényszerítenék, a földnélkülieket állami gazdaságokba irányítanák. Ezt követően betiltanák az összes civil szervezetet, és helyette központi irányítású mozgalmakat hoznának létre. Mindenkinek érvénytelenítenék az útlevelét és csak az arra méltó személyek utazhatnának külföldre 3 évente 70 dollárral. Államosítanák az összes egyházi intézményt (iskolák, szeretetotthonok, szerzetesrendek, stb. ). Megszüntetnék a nem kommunista médiát (TV, rádió, újság, stb.), zavarnák a külföldi adásokat, büntetés terhe mellett leszereltetnék a TV antennákat, a kábelhálózatokat pedig ők működtetnék. A gyárakban, intézményekben leváltanák a vezetőket és helyükre elemit végzett, megbízható kádereket ültetnének. Kiépülne a besúgó hálózat, aki felemelné szavát az intézkedések ellen, azt súlyosabb esetben kivégeznék, egyébként csak bebörtönöznék, internálnák, jobb esetben az ottani „Hortobágyra” juttatnák.

Az egy év letelte után azonnal visszaállna a régi rend és sürgősen közvélemény-kutatást tartanának, hogyan élték meg az emberek a kommunizmust. Feltehetően 99% mereven elutasítaná azt és automatikusan megszűnne a kettős mérce. Kár, hogy mindez csak utópia, pedig milyen szép is lenne.

Kónya duzzadó önbizalma

Veér Gyula

2011. május 21.

Érdekes módon, ha nemzetnek keresztény és nemzeti értékeket vállaló kormánya van, a szakszervezetek egy része – akik a baloldali és liberális kormányzás alatt mindig némák voltak – radikalizálódik és bekeményítenek. Ennek napjainkban számtalan jele van. A szocialista öntudattal nagyban rendelkező Kónya úr jelentette ki, ha a kormány nem teszi azt, amit Ők mondanak, akkor nem tudják biztosítani a további tüntetések békés jellegét. Mi ez, ha nem fenyegetés! Mi ez, ha nem törvényellenes cselekvésre való buzdítás! Mi ez, ha nem félelemkeltés a lakosságban! Mi a bűncselekmény, ha ez nem az?

Kónya úr megfeledkezett arról a tényről, hogy a tüntetések békés jellegét eddig sem biztosították, és eddig sem tartották be a beígért forgatókönyvet. Gondoljunk az Andrássy út elárasztására a tűzcsapok megnyitásával, vagy füstbombák dobálására. Az se volt véletlen, hogy a tüntetők akkor lépték át a Parlamentnél az elkerített részt, amikor a Hír TV élőben kapcsolt a helyszínre és a riporter Kónya úrral készített interjút. Szemmel látható volt, hogy a szakszervezeti vezér tudta, hogy mi fog következni, szinte élvezte a riporter rémületét, majd öntudatosan vállalta az eseményekért a felelősséget. Kónya úr gyenge színésznek bizonyult. Aki aznap bátor volt, az Pintér Sándor Belügyminiszter úr. Nem volt kordon, vízágyú, gumilövedék, mint a szocialistáknál lett volna hasonló esetben. A miniszter úr nem kért, nem ígért, tényszerűen közölte, hogy csak azokkal tárgyal, akik nem provokációra használják a tüntetést.

Ezek az esetek is csak egyet bizonyítanak, hogy a hasonszőrű szakszervezet tárházában csak fenyegetés, garázdálkodás szerepel. Konstruktív javaslat nincs, hisz akkor érteni kellene az ország jelenlegi gazdasági helyzetét.

Ha nem érzelemből és megrendelésből politizálnának, értenék, hogy a jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzetben, amely főleg a Gyurcsány kormány éveinek következménye, az Orbán kormány hitelfelvétel kizárása mellett – amely az országot végkép a mélybe taszítaná – nem tudja biztosítani a korkedvezményes nyugdíjakat, valamint az álrokkantak után fizetendő járulékokat. El kell dönteni, hogy újabb hitelek, újabb lakossági megszorítások, vagy minden egészséges ember számára munka és egyenlő időben történő nyugdíjkorhatár.

Orbán Miniszterelnök úr tiszta helyzetet szeretne, nyugdíjjárulékból lehessen csak nyugdíjat fizetni, de ehhez az kell, hogy ne közel másfélmillió aktív tartson el közel nyolcmillió embert. Jelenleg az állam milliárdokkal egészíti a nyugdíjkasszát. Ezt hosszú távon nem lehet megengedni.

Egy rendőrnek is addig kell dolgoznia, mint egy baleseti sebész orvosnak, aki talán nagyobb stressz hatásnak van kitéve, mint az a rendőr, aki járőrözés címén legtöbbször csak napoztatja az egyenruháját. Nem lehet megengedni, hogy a negyvenes éveiben járó rendőr a nyugdíj mellett másod és esetleg harmad állásokat vállaljon legtöbbször feketén. De azt sem lehet sokáig folytatni az állam kárára, hogy egészséges emberek, mint rokkantak tartassák el magukat az állammal, miközben különböző helyeken nehéz fizikai munkát is tudnak végezni.

Ilyen helyzet anarchiához vezet, amit talán Kónya úr sem szeretne. Polgárháborút kíván? Hisz azt is mondatja felheccelt sameszaival, hogy Ők a végsőkig kitartanak. Ők egyet elfelejtenek, hogy mi is kitartunk a kormány mellett. Mi is tudunk tüntetni, sőt a tüntetés békés jellegét is fenn fogjuk tartani.

Kónya úr jó partnerre talált a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnökében, aki arra kívánja rávenni a polgárokat, hogy a kormány szociális konzultációját ne vegyék komolyan és a kiküldött kérdőíveket nekik adják át, akik majd, mint hulladékot hasznosítják. Az így kapott pénzt intézmények támogatására fogják felhasználni. Véleményem szerint, ha csak a saját székházukban körülnéznek több tonna felesleges papírt fognak találni, nem beszélve a szocreál művészeti alkotásokról. Ezek eladásából adakozzanak.

A kormány nagyon helyesen az ígéretének megfelelően minden esetben kikéri a választók véleményét, és annak megfelelően cselekszik. Nem mondvacsinált ál független szakszervezeti vezetőkkel tárgyal. A néppel, a választókkal. Erre kapott felhatalmazást és ezzel él is. A Miniszterelnök úr a legutóbb azt nyilatkozta, hogy a kétharmados többséget igénylő törvények módosításával bevárják a kérdőívek feldolgozását és az emberek véleményének, akaratának megfelelően fogják a törvényt a Parlament elé terjeszteni.

Félő és fel kell készülni, hogy Kónya úr és bandája provokálni fogja a lakosságot az utca emberét. Nem szabad felvenni a kesztyűt, nem szabad az Ő színvonalukra süllyedni. Össze kell fognunk. Fel kell lépni a kormány védelmében demokratikus úton.

Meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk többen és az anarchisták nélkül is megvalósítjuk a keresztény Magyarországot, amit Antall József Miniszterelnök úr megálmodott.

Sir Kán bőre kiterítve

Majer Gábor

2011. május 21.

A csúcsragadozó falt, vedelt, azután elterült pihenni a vízmosásba. Saját mindenek-fölöttiségébe és sérthetetlenségébe ágyazódott hite már régen kiölt belőle minden óvatosságot, körültekintést. Ez lett a veszte, mert a törvény bivalycsordája, a rengeteg kiontott vér nehéz bűzétől nekivadult paragrafusok úgy ütöttek rajta, hogy védekezni sem maradt ideje. A vezérparagrafus nyakán Mauglina, a sötétbőrű kis elszármazott ült, aki nem hagyta megbecsteleníteni magát, és harcot indított emberi – ezen belül női – méltóságának megvédése érdekében. A vízmosásban ejtőző csúcsragadozóra kétfelől hajtott csorda vezérbikája az őrült robogásban egyszerre megbotlott valami puhában, s az undok dúvad bőre nemsokára ott fog díszelegni a Törvény Sziklájára terítve.

Végiggondoltam, nálunk, itthon – ez indiai dzsungelnél százszorta veszedelmesebb, mert minden kiszámíthatóság és törvény nélkül létező dzsungelünkben – milyen kimenetele lenne egy hasonló kalandnak, mikor valamelyik Sir Kánunk zsenge húsra vadászik. Teszem azt, a szívtipró Drazséval történne meg hasonló, vagy a nem kevésbé bájos küllemmű minisztertársával, aki mondjuk a kis piros helikopterén akarná egy takarítóasszony szájába adni a szivatócsövet.

A kis takarítónőből pillanatok alatt kreálnának egy második, itthoni Hedviget (közel sem királynéra gondoltam), kártérítésre köteleznék, és örökre eltiltanák mindenféle szállodai munkától. Nálunk Medof sem ülne. A mi kis Medofunk – a rendőri, ügyészi, bírói együttes közreműködés hatására – tízegynéhány év után egyre tisztább, ártatlanabb lesz, s talán csak a hülye végkielégítési-adó törvényünk fogja megakadályozni, hogy jókora apanázzsal távozzon az eljárásból.

Vagy vegyük a világ egyik legjobb teniszezőjének, Szerénának az esetét, amikor egy vonalhiba miatt szólalkozott össze a kis zsombéktaposó küllemű vonalbíróval. Komoly lecke volt az Szerénának, s mindenkinek, aki tudomást szerzet az esetről. Itthon a grabancánál fogva hajították volna át a kerítésen a kis akadékoskodót, aki bele merészelt szólni a nagyok játékába.

Útkeresésünkben jól igazít a mondás, mely szerint: amilyen az alap, olyan a ház. A minap a Keleti környékén tolakodó autók között egy fehér kórházi ruhás alakot láttam, kezében egy röntgenképek tárolására használt barna borítékkal igyekezett a Fiumei út felől a Rottenbiller utca irányába. Gondolom, egyik egészségügyi intézményből a másikba. Lehet, aznap a volt balesetiben volt röntgen. Mert ma már nem elképzelhetetlen az alábbi párbeszéd: – Szia! Van nálatok ma röntgen? – Igen, délelőtt. – De jó, meg vagyok mentve! Nálunk meg délután van labor, akkor megy minden, mint a karikacsapás. – Csak délután van laborotok? Az nagyon nem jó! Mi lesz így az öreggel? – Miért, hány éves a bácsi? – Hetvenhat. – Akkor nem mindegy?

Amikor a farok csóválja

Kercsó Alpár

2011. május 17.

Amikor a farok csóválja a kutyát, akkor az a malőr is előfordulhat, hogy egy igazi, globális nagyeb ösztönei hirtelen felébrednek, amint egy New York-i szállodai szoba zuhanyzójából sietősen kilépve, megpillantja az ott serénykedő szobalányt. Felébred az ösztön és valami más is. A már nem túl zsengekorú nagykutya csóválására hivatott testrésze.

Miután a jelzett nagyvad hozzászokott a „nekem mindent szabad” alapelvhez, semmi oka nem lehetett némi civilizációs önkontrollt, önmegtartóztatást magára erőszakolni. Uccu neki, nyomás a szobalányra. Félreérthetetlen szándékkal. Amit, ugye, a csóválható díszlet is egyértelműen mutatott.

A zsákmány azonban gondolt egy merészet s nagyot, és a kellő tiszteletről teljesen megfeledkezve, elmenekült. Nagykutyánk, talán mert a csóválható testrészen kívül nem büszkélkedhetett más atlétai erényekkel, eredmény nélkül zárta a hajszát. Éhen maradt. Ő is, a farka is.

A zsákmány azonban, cserfes lévén, mint általában a szobalányok, rögtön eldicsekedett kikapós kalandjával. Furcsa módon a rendőrségnek.

Nagykutyánk, immár egyik szolgálati luxusöltönyébe burkolózva, száguldott a reptérre, nehogy lekésse következő orbitális fontosságú találkozóját egy másik nővel. Történetesen a német kancellárral.

Ki tudja, talán a Bundestag széles folyosói tágabb teret biztosítanak a sikeres vadászatra. Végül is, a kancellár ugyan idősebb az amerikai szobalánynál, talán nem is a nagyvad zsánere, de tagadhatatlanul nő az illető, s mint ilyen potenciális préda.

Ahogyan több más nő is volt, a nagyvad globális súlyú karrierjében.

Mindez lehetne egy olvasásra tökéletesen érdemtelen bulvársztori is. Csakhogy.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn, most New York központi börtönében ül, miután a szívpanaszokkal nehezen vádolható amerikai rendőrök szépen leszállították az Air France járatáról, mellyel iszonyú gyorsa menekülni igyekezett. A vád szexuális bűncselekmény, nemi erőszak kísérlete és törvénytelen fogvatartás. Az első két bűncselekményért egyenként akár 15 évet, a harmadikért 3 év börtönt is kaphat a világ pénzének éber őre s osztója.

Az amerikai bíróság elutasította Strauss-Kahn szabadlábra helyezését, még az ügyvédje által javasolt 1 millió dolláros (mellényzsebből!) óvadék ellenében is. Kahn barátunk egyelőre csücsül, talán a legjobb szállodában, ahol valaha megszállhat. Az amerikaiak ragaszkodnak a nagy ember társaságához, nemcsak azért, mert szerintük követett már el korábban is hasonló félrelépéseket, de azért is, mert tanultak a szintén óriás Roman Polanski intő példájából aki, miután szintén csóválási ügybe keveredett, visszaosont Európába, és évek óta húzódó kiadatási huzavona lett sanyarú sorsa bírósági tárgyalás helyett.

Strauss-Kahn mellesleg, ha momentán nem lányok után lohol, annak az IMF-nek a vezére, mely, szimbiózisban a nagyszerű Európai Unióval, országok bedöntéséről és megmentéséről dönt. Pénzügyi mentőcsomagjai vétlen állampolgárok tízmillióinak életét keserítik meg, azokkal fizettetve meg vezetőik impotenciáját, akiknek semmilyen ráhatása nem volt és nincs sem az európai, sem a nemzeti pénzügyek alakulásra. Ahogyan a globális válságok generálására és úgynevezett kezelésére sem.

Az IMF igen jóindulatú szervezet. Egyszer már keresztényi bűnbocsánatba részesítette vezetőjét, akkor is csóválási afférja okán.

Azt, hogy a glóbusz pénztárcájának őre mennyire kellene vigyázzon az ő és az általa vezetett szervezet tekintélyére, döntsék el önök, nyájas olvasók. Talán akkor, amikor közlik önökkel, hogy az önökre kivetett állami sarcokra jórészt az IMF hitelek törlesztéséhez van szükség.

És döntsék el azt is, normális világ-e az, ahol a farka által csóvált kutya megítélése kizárólag az állat méretétől függ.

A pogácsák méltósága

Majer Gábor

2011. május 8.

Milyen intenzív nyivákolás zajlott itt az alkotmányozás ellen! Pedig számtalan esetben kellett és kell az Alkotmánybíróságnak helyt állnia a toldozott-foldozott, eleve kreténnek született, alkotmánynak csúfolt valami helyett! A nagytiszteletű taláros testület volt kénytelen -elhagyva az elhagyandókat – konkrét kérdésekkel kapcsolatosan alkotmányozni. Nem csoda tehát, ha köröm szakadtáig tartó küzdelem folyt egy-egy személy kinevezése körül, hiszen a szabad értelmezéseknek e honában nem mindegy, hogy milyen összetételű grémium mond egy ügyben ítéletet pro vagy kontra. (Vesd össze, az Alkotmánybíróságnak minden emberi tényező fölé való helyezésének igyekezetét az alkotmányozási vitában vesztesnek látszó oldal részéről.) Az alkotmány nélküli Alkotmánybírósággal van tehát lehetőség kulissza mögötti valóságalakításokra, melyek eredményét azután úgy kell elfogadnunk, mintha az maga lenne a Szentírás. Ne firtassuk most, ki mindenkinek, bábként és bábozóként való közreműködésével forrta ki magát ilyenné nálunk, vigyázó szemünket a jövő január elsejével hatályba lépő alkotmányra függesszük. Még nem tudható, hogy az úgynevezett sarkalatos törvényekkel kiegészülve mennyire lesz képes a józan ész, alapvető emberi értékek és az ország érdeke mentén kormányozni életünk, de azt mindenképp remélem, várom tőle, hogy megszünteti ezt az áldatlan állapotot, melyben a köztesben való varázslásnak ily bő tere nyílott.

A törvényes, de nem etikus ügyeskedések lökték az országot mély gazdasági és erkölcsi válságba, közben mára az Alkotmánybíróságnak, e fedhetetlen tekintélyű taláros testületnek teremtő ereje lett, leheletével emberi méltóságot tudott adni a pogácsaevőknek, akiktől sok mindent láttam az eltelt ez eltelt húsz év (s a megelőzők) alatt, de méltóságból soha, semmilyent sem. Az emberi méltóságban sok minden benne foglaltatik, de a haza lenyúlása, fosztogatása, kirablása, előjogok vindikálása, ellene külföldön való áskálódás, s az ezek ellen emelt szón való gúnyos röhögés semmiképp sem. Hiszen tudom én, hogy olyan törvényt nem lehet hozni, ami csak a pogácsazabálók esetében adóztatna 98%-al, de a tisztességes munkáért járó végkielégítést nem vonná meg. (Azon még gondolkodnom kell, miért is kellene végkielégítéssel nyugdíjba mennie annak, aki rendesen végigdolgozta aktív éveit?) Alkotmányunktól várom, hogy a haza gyengítésére, vérének saját kancsóba való csorgatása, elárulása, a hazaárulás eseteire megfelelő válaszokat tartalmazzon. Akár tele van az illető szája pogácsával, akár nincs. Visszamenőlegesen is. A hazaárulás soha el nem évülő bűncselekmény.

HírTv

S. I.

2011. május 8.

Tisztelt Szerkesztőség! Még soha nem írtam Önöknek, habár szinte az első pillanattól vásárlója, ill. előfizetője vagyok a Demokratának. Úgy gondoltam eddig, hogy feleslegesen nem szaporítom a – feltehetően teljesen eredménytelenül – levélírók táborát. Eddigi tapasztalatom szerint, a gyakran jogos elkeseredettségek közzététele maximum lelki könnyítésül szolgálhat, de megoldással soha. Remélem, hogy ezúttal sem saját, egyedi problémát jelzek, hanem – és erről tanúskodhatna számos ismerősöm – „jobboldali” közügyről szólok. A végső „lökést” a 2011. május 8-i, vasárnap reggel 8 órai hírműsorok adták, a Hír illetve az Echo tv-ben. Neve ellenére, a híreket szinte alig (pl. reggel 8-kor legalább is) adó, pár perces összekapkodott és teljesen feleslegesen, a hírek helyett, a beszéd alatt állandó zajkeltéssel feszültséget nyújtó Hír tv, valamint a kellemesebb hangzású, ám szintén csekély mennyiségi hírrel „szolgáló” Echo tv, már nem először több időt szán baloldali politikusok viselt dolgaira, nyilatkozataikra, pózolásukra, hamis információik terjesztésére, mint egyéb témákra. Mi idősebbek reméltük, hogy elég volt őket kb. 65 éven át hallgatni, látni, és ha fecsegni óhajtanak, majd pl. a baloldal „bolgármesterénél”, vagy az ATV-ben teszik ezt meg. Mi az oka annak, hogy a kétharmados bizalom ellenére a jobboldali adózók (talán ez az arány is közel a kétharmadhoz) forintjaiból is fenntartott tv adók „megértéssel kezelik” a baloldali heccelők, feszültséget szítók nyilatkozatait? Reméljük, hogy ez csupán figyelmetlenség és nem szándékos… Szörnyű lenne, ha így volna. A következményekről nem is szólva… Ezzel szemben pl. sokak kedvence, a Korrektúra c. műsor idejét megfelezték. Kérem Önöket, ha van reá lehetőség, készítsenek riportot, cikket a fentiekről, amelyben határozott és erőteljes kérdésfeltevésekkel élve, a válaszok kikerülését, a mellébeszélést nem tolerálva tájékoztatják a még reménykedő érdeklődőket.

Ugyanaz a mocsár

Majer Gábor

2011. május 6.

Különös, hogy az országhoz mindig vérhű SZDSZ (emlékezzünk: „…higgye el, engem most sokkal jobban izgat a pártom sorsa, mint az országé…”) nemzetvédő leszerelése – copyright: Károlyi hadügyminisztere, az ő húzása csak az ország kétharmadába került – ellenére is mennyire erős igény van itthon a militáns jellegű időtöltésre. Lásd: eszme és ideológiamentes festéklövészet, ideológiai és eszmei alapú hagyományőrzés, egyenruhák és hadi eszközök gyűjtése, viselése, s a cseppet sem ideológia és eszmementes, különféle véderő meneteléseket. A festéklövészet és társai a valamennyiünkben mélyen gyökerező, ősi vadászati-hadászati ösztöneink kiélésére alkalmas a mindig gyereknek maradó játszó ember számára. A vonulgatások aktivistáinak, résztvevőinek is ugyane tőről fakad a késztetése némi zavaros álnemzeti maszlaggal leöntve. Azért zavaros és azért álnemzeti, mert pont abból az SZDSZ-ből ágazik ki, amelyiknek fogalma sincs (sosem volt) ezekről a dolgokról, és ténykedésük legfőbb eredményeit a trianoni tragédiában, 1956 elsíbolásában és a rendszerváltás kisiklatásában szemlélhetjük.

Az is egy külön beszélgetés tárgya lehetne (kellene lennie), hogy vajon a honvédelemből vagy a Magyar Néphadseregből lett elegünk annyira, hogy egy szisszenés nélkül megszüntethették a magyar jövőt építők e jövőnek véderejét? Én még élvezhettem kicsit a sereg férfivá nevelő hatását (volt neki), és részt vehettem hajdani honvédelmünk héroszi erőfeszítésében. Szemlélete, gyakorlata, eredménye annyira belém égett, hogy máig kedvelt hivatkozási alapom, ha az ésszerű, hatékony és valóban eredmény-centrikus, építő erőfeszítésről, problémamegoldásról esik a szó.

Történt e távoli időben, hogy a parancsnok elvtársak kivezényelték és felsorakoztatták a honvéd elvtársakat az alakuló térre, és lelkesítő beszédet tartottak, melyben szerepelt Rákóczitól negyvennyolcon át a dicsőséges 133 napon keresztül minden akkori napjainkig, amikor a gaz imprilisták tudvalévőn veszettül fenekedtek szorgalmasan dolgozó népünk nagyszerű eredményeinek elhazudása és megsemmisítése érdekében. A Magyar Néphadsereg sorállományú tagjaira tehát igen nehéz, felelősségteljes munka várt ezen eredmények megvédésében, mely munkához odaadást és hűséget vártak tőlük. Ezek után utasítást adtak az alakuló-tér sarkában álló, hatalmas ölfarakás áthordására a szemközti, átellenes sarokba. A sorállományú honvéd fegyelmezett volt és erős, ideológiailag jól képzett, s megfelelő szakmai irányítás mellett mindig kiváló munkát végzett árvíznél, mezőgazdasági betakarításnál csakúgy, mint az ölfarakásban. Átkerült tehát a halom kijelölt új helyére precízen, elvágólag, szakszerűn felrakva. Ezután a rakás felszabadult helyén az ölfaépítmény nagyságával megegyező méretű gödröt ástak a katonák – szintén elvágólagosat, falak és élek függőlegesek, merőlegesek és párhuzamosak voltak. A kiásott földet – némi rendetlenséget keltve – az alakuló-tér szomszédos sarkára halmozták föl. Munka közben feszültek az izmok, ropogtak a szerszámnyelek a honvédség népi öklében, s a heti egy fürdőhasználat utáni tisztacsere friss alsóiból (no, és a zubbonyokból, zsávolynadrágokból) egy óra munka múltán már csavarni lehetett volna az izzadság vizét. Énekszóval vonultak az étkezdébe, fogyott ott a robbantott babgulyás és a foszlós kenyér, de a felpüffedt hasak hamar lelappadtak a kemény munka hatására. Nem telt belé egy hét sem, és az elhordott farakás helyén elkészült a gödör, amit a negyedik sarokból kiásott földdel ügyesen feltöltöttek, az ott emiatt támadt mélységet viszont be tudták temetni az éktelenkedő, alakuló térre nem való földhányással. Így elrendezvén a dolgot, a farakás is visszakerülhetett régi helyére. Kiváló munkát végeztek, volt századparancsnoki dicséret és jutalom is, bár rövid idő múltán a szépen feltornyozott fakupac rogyadozni kezdett a friss föld tömörödése miatt. Baj nem lett belőle, mert a fát eltüzelték, a fellazított területeken pedig jobban nőtt a gaz, aminek eltávolítása szintén fontos honvédelmi feladatot adott a gaz imprilisták ellen küzdő sorállomány számára. Az elvégzett munka hasznosságát fémjelzi még, hogy nagyobb esők után gyönyörű sár képződött a felpuhított részeken, s ezzel kitűnő gyakorló terepet nyújtott a tisztacsere utáni napokban az egyes harcos-kiképzés körébe tartozó „fekve tölts! ”, és „ellenséges repülő jobbról, vagy balról!” gyakorlataihoz.

Régi történet, de feledni nem tudom. Hol a lerombolt cementgyáraink juttatják eszembe, melyek pótlására valami erők másikat kívánnának építeni a Balaton északi partjára, hol szétrombolt kórházaink, iskoláink, szárnyvonalaink helyett építendő újak érdekében tett erőfeszítések. Most legutóbb a kapuvári cukorgyár körüli gondolatok. Igaz, ama visszaemlékező hőskorban is általában először jött a parkettás, azután a festő, festő után a villanyszerelő, s az építő munka folyt fáradhatatlanul. Csoda, hogy életben maradtunk, mert a jó munkáért kapott kitüntetések súlya meghajtotta, vagyis inkább megroppantotta gerincünket.

Lenne javaslatom a mai időkre még nekem is, de minek. E régmúlt időkbe kötött fantáziámat túlszárnyalják a piacgazdaság mindenek-fölöttiségét hirdető okosok. Pedig közülük már nem is volt mindegyikük hadsereghonvéd azokban a daliás, régi szép időkben.

Kommunikáció

Győri Attiláné

2011. május 6.

Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam egy Önökhöz írt olvasói levelet (kelt május 1-jén, írta Asztalos Gabriella). Teljesen egyetértek a levélíróval, ami a Fidesz kommunikációját illeti. Hogyan lehetne ezen javítaniuk? Mégiscsak felháborító, hogy az MSZP állandóan mocskolódik, és hiába dolgozik fáradhatatlanul a Fidesz, ha a médiában csak a baloldal hazugságait lehet hallani! Ezen változtatni kellene!

Nem baj, ha senki se érti

Majer Gábor

2011. május 3.

Az amerikai titkosszolgálat egyik operatív csoportja kicsinálta Oszama bin Ladent. Álmában mentek rá úgy, mint az emberevésre kapott oroszlánra, háziállat hasznát apasztó medvére, farkasra, tyúkász róka fészkére szokás. Még két hét se telt Húsvét óta, s a világ tetemes része zászlókat lobogtatva, táncolva-dalolva ünnepli egy fészkében legyilkolt ember halálát. Én, aki a hazai és európai (meg sem említve az amerikait!) újliberálisok útmutatásai mentén botladoztam idáig, ezt azért nem merném tenni! Én nem mernék csak úgy, magamtól örülni ennek a halálnak. Mert jól belém verték, hogy az a kommandó csak egy Oszama kinézetű embert talált Pakisztán egyik szegletében, akit ugyan sokszor mutogattak már, a kezében fegyvernek kinéző tárggyal, de a bírói ítéletig védi őt az ártatlanság vélelme. A most megölt felebarátunk vélhetőn terrorista merényletek és cselekmények kitervelőjeként, pénzelőjeként (svájci bankszámláról, talán?), és levezénylőjeként híresült el, de ez még csak a vélelem, melyet a független bíróság majd megerősít a maga eljárásában, vagy elvet. Hová is jutna a világ, ha saját benyomásaink, véleményünk alapján mondanánk itthon például, hogy Torgyán… Bocsánat, Gyurcsány – nem tudom, miért keverem mindig ezt a két nevet – populista népbutító, gazdasági bűnöző, az ország tönkretevője volt? Azért, mert szerintünk terrorista akcióikkal nagy tömegeket hülyítettek maguk mellé, akiket azután cserbenhagyásos gázolással hagytak magukra? Előbb a bizonyítás ugye, azután az ítélet, s az ítélet birtokában majd jöhet a véleményalkotás. „Utasítást adtam…”, mondta az amerikai elnök, akinek most nem szeretnék a bőrében lenni, hiszen előítéletes utasításával megvalósította a hatalommal való visszaélést, a felbujtást emberölésre, és a társtettesként elkövetett, több emberi élet kioltását eredményező, bűnszövetkezetben elkövetett, élet ellenes tevékenység minősített esetét. Neki arra kellett volna utasítást adni, hogy fogják el, és állítsák bíróság elé nevezett legyilkoltat, hiszen a Teremtő adta életet csak maga a Teremtő veheti vissza. Mert ugyan mivé lennénk, ha mindenki úgy viselkedne, mint a mese ostobán rasszista kismalaca, aki csak azért viselkedik előítéletesen a farkassal szemben, mert annak sötétebb és szőrösebb a lába, zsákba csalja szegény ártatlan párát, majd forró vízzel kínozva maradandó lelki sérülést okoz neki? Nem máshová, mint ide jutnánk, ahol most vagyunk. Pedig valahogy más vargabetűvel érkeztünk, de mégis azt látjuk, hogy az MSZP nem a parlamentben, hanem az utcán politizál, és Szanyi vérfürdőt ígér győzelmük esetére. Közben kis szünetekkel azon sírdogál, hogy példátlan színházi direktor-cserék zajlanak az országban, és ez nem etikus, nem demokratikus, ebben nincs benne az erősebb felelőssége, visszafogott mértéktartása. Azért, a magam módján én mégis örülök, hogy egy nemzetközi terroristával kevesebb – ha már Carlos annak idején nálunk kapott hosszú időkre menedéket. És annak is örülök, hogy nincs többé vonulgatás, meg ártatlan csirke- és malactolvaj cigányok riogatása, vége ennek a hazai terrorista gyakorlatnak. Mintha Oszama likvidálására rímelve jelent volna meg nálunk is az új rend, a város és a vidék javait fosztogató, éhezésükben vágósúlyra dagadó cigányoknak sem kell többé rettegniük különböző fantázianevű véderők nyeszlett, nyápic hadfiaitól. Így áll okos egyetértésben helyre a világ rendje, és leszünk boldogok és szabadok. Amerikának szabad például előkészületeket tenni a gonosz Irán megfékezésére, az emelkedő olajárak miatti általános drágulás következtében pedig itthon már nem vesznek többé szenet a nyugdíjasok, s így az üres kamra miatti elszomorodásukban, a rájuk törő cigány betörők azt nem dömöckölik le lapát nyelével a torkukon. Nincs véderő, nincs szén és nincs rendőr a faluban, nincs akadálya tehát a normalitás keretei között zajló vidéki életnek. Nekünk itthon még könnyű dolgunk van. Ha végleg nem tudnánk, hogy ityeg a fityeg, csak meg kell nyomnunk TGM hátán a kapcsoló gombot, s majd ő sűrű orrtőpöffentések kíséretében tudósan szánkba rágja. S még csak bajunk sem lehet belőle. Az elmúlt idők alatt komoly immunitást szereztünk belőle, és sok színben beszélő társaiból is.

A kommunikáció hiánya

Asztalos Gabriella, Gödöllő

2011. 05. 01.

Bár szívvel-lélekkel jobboldali vagyok, egyetértek a médiatörvénnyel, az új alaptörvénnyel, s általában mindennel, amit a Fidesz tíz hónap alatt tett, de mélységesen hiányolom ezeknek az eredményeknek a megfelelő kommunikációját. Miért nem lehet ezeket az eredményeket nap mint nap tudatosítani az emberekben? Nézzünk csak szét az MSZP körül! Már alig van belőlük valami, de beszélni és az erejüket hangoztatni, azt tudják. Török Zsolt, a megmondóemberük ordenáré módon beszél a Fideszről, a kormányról, sőt a kormányfőről is, és mindenről. A jobboldal? Egy szót sem szól, nem teszi pontra Heller Ágnest, aki külföldön járatja le azt az országot, amelyik csinált belőle valakit. Hogy tűrheti a Fidesz, hogy Orbán Viktor arcképét beledolgozzák Rákosi Mátyás arcképébe? És hol van a média, amikor egy Nyári Zsolt nevű „úr” kilátásba helyezi a kormányfő likvidálását? Nem szabad lebecsülni a baloldalt, mert kárt tehetnek és tesznek is, ameddig nincsenek leállítva. Kommunikálni, kommunikálni, külföldön és belföldön az eddig elért eredményeket, s leállítani minden Cohn-Bendit-félét, aki idegen lévén a legocsmányabb módon bírálgatja a magyar kormány programját, munkáját. S még néhány szó a Jobbikról. Igazán nem is tudom, hova tegyem őket? Jobboldalinak mondják magukat, de mindent elkövetnek, hogy a 263-dos hatalomnak keresztbe tegyenek. Lehetséges, hogy jó pénzért eladták magukat az MSZP-nek?

Szabadon választott nyugdíj?

Veér Gyula

2011. 04. 21.

Az állampolgárok szerencséje, hogy kisebbségben vannak azok, akik abban a tévhitben élnek, hogy Ők szabadon megválaszthatják – ehhez joguk is van – hogy mikor menjenek nyugdíjba. Rendvédelmi dolgozók 40 éves korban szeretnének – jó magas illetménnyel – nyugállományba vonulni, hogy mint fiatal és egészséges emberek munkát vállaljanak, hol feketén, hol legálisan. A két jövedelem együtt biztos megélhetés. Majd az állam eltartja Őket, jár Nekik a korkedvezményes nyugdíj, hisz nem hivatásból választották a pályát, hanem jól elgondolt egyéni érdekből. Ilyen rendőrökre és tűzoltókra nincs szükség. Az egyik bölcs szakszervezeti vezetőjük azzal érvelt, hogy náluk az átlagos életkor 65 év. Az ő szervezetük felőrlődik a munkában, az állandó éjszakázással és folyamatos idegi megterheléssel. Ugyanez a szakszervezeti vezető mondta, hogy még nem ismerik a kormány terveit, de Ők majd válaszolnak rá a tüntetésen. Más szakmában talán nincs éjszakázás? Az orvosok ügyelete semmi. A közlekedésben, a mezőgazdaságban dolgozók ünnepnapi és éjszakai munkája nem számít. Az Ő szervezetüket nem őrli fel a munka. Ők nincsenek kinn az utcán. Ők dolgoznak. Nincs idejük elárasztani az Andrássy utat vízzel, nem dobálnak füstbombákat, mint a derék és munkában megfáradt tűzoltóink. Remélem, hogy a kormány nem enged, és akkor sokáig maradnak az utcán, ami bizonyítja, hogy bőven van szabadidejük, nem olyan sűrűn vannak szolgálatba, ha jut ennyi időtüntetésre, de tőlük az is kitelik, hogy ezt az időt is majd be akarják duplán számítatni a szolgálati időbe. Na, és itt vannak a bírók. Ők nem akarnak elmenni 62 évesen nyugdíjba, Ők 70 éves korig akarnak dolgozni. Őket nem őrli fel a munka. Ő számukra a munka az élet. Most tegyen igazságot a kormány. Nyugdíjkorhatár 40 vagy 70 év. Javaslom, hogy szülessen olyan nyugdíjrendelet, hogy mindenki akkor megy el pihenni amikor akar. Csak legyen egy olyan gazdag ország, hogy ezt a liberális rendeletet finanszírozni tudja. Most nyolc év szocialista és liberális kormányzás után csak az egyenlő elbánás rendszerét lehet törvénybe iktatni, mert különben anarchia lesz. A jelenlegi tüntetők élükön Gyurcsány Ferenccel és a baloldali szakszervezetekkel ezt szeretnék. Nem lesz káosz, a kormány rendet tesz. Ez az ország érdeke. Talán a szakszervezeteknek is magukban le kellene tisztázni, hogy segítenek vagy, kárt okoznak.

Miért ment fel a cukor ára?

Mervó Zoltán, Debrecen

Úgy emlékszem, Szanyi Tibor képviselő urat akkor láttam először, amikor Kóka gazdasági minisztériumában államtitkár volt és arra a riporteri kérdésre, hogy a magyar Alföldön miért kerül háromszor többe egy kilométer autópálya építés, mint Horvátországban, ahol hegyeken keresztül, alagutakkal, viaduktokkal kell építeni, az államtitkár úr elmagyarázta, hogy ott kövekre fektetik, tehát nem kell alapot készíteni a sztrádához. Ezt azzal vettem tudomásul, hogy államtitkárok, sőt miniszterek, ne adj isten még miniszterelnökök is ettől nagyobb marhaságokat mondtak már, de amikor megtudtam, hogy Szanyi úr mérnök, elhatároztam, hogy visszakérem az iskolapénzt. A napokban Szanyi képviselő úr ismét villant egyet. A címbeli kérésre elmagyarázta, hogy a kormány – az éppen alkalmazott jelzőt nem jegyeztem meg – felszabadította a pálinkafőzést, ezért az emberek felvásárolták a rengeteg cukrot, cukorhiány, árdrágulás, a kormány megint rossz munkát végzett. Csak annak a néhány honfitársamnak a kedvéért mondom el, aki pálinkafőző üstöt még nem látott, hogy a cefre „sózása”, azaz cukorral dúsítása akkor sem volt ismeretlen fogalom a pálinkafőzők között, amikor még az első 50 liter pálinkáért is adót kellett fizetni. Azt már minden tvnéző számtalanszor látta, hogy tanyákon és egyéb eldugott helyeken kizárólag cukorból készítették, és gondolom ma is készítik a zugpálinkafőzők a szeszt. Pedig akkor még nem is ez a kormány volt hatalmon! A cukor árának eszméletlen emelkedéséhez gondolom semmi köze a magyarországi cukorgyárak és cukorrépa termelés felszámolásának, mert akkor ezt írta volna okként a képviselő úr. Igaz, az még nem az Orbán kormány intézkedése volt.

Válaszra várva

Pusztai Endre

2011. 04. 09.

A letűnt előző kormány bukásában „oroszlánrészt” vállaló szakszervezetek ismét az utcán vannak. A töménytelen sztrájkok sorozata (vihar egy pohár vízben!) elsodorta a munkavállalók megnyomorítóit. Kérdés, hogy a most sem minimálbéren élő szószólók a befolyt tagdíjak alapján kapják-e bérüket, vagy a hangoskodás csupán életelemük? A politikamentes tüntetésen pl. Szanyi kapitány szerint a baloldal mindig vonzotta a szakszervezeteket. Bizonyítékul csak annyi, hogy a két „testület” + ÁFA (ország)vagyona egyszerre tűnt el, remélhetőleg nem örökre!!!