Különleges könyvbemutatóra különleges hallgatóság gyűlt össze a Pallas Páholyban. Debreczeni József Arcmás című új kötetének méltatói között csupa régi ismerőst lehetett felfedezni. Elismerő szavakat mondott a kötetről és a szerzőről Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke, mára – amint beharangozták személyét – a Klubrádió munkatársa, aki mentegetni igyekezett Debreczenit az írásmű melankolikus hangvétele miatt.

A méltatásból Dávid Ibolya, az MDF elnöke is kivette a részét, mögötte pedig ott állt hűséges Herényi Károlya, akik mentelmi jogát, és így egyelőre büntetőjogi számonkérés alóli mentességét az UD-ügyben továbbra is az MSZP–SZDSZ-koalíció őrzi. Feltűnt az adócsalásért jogerősen elítélt Sas József is, a Mikroszkóp Színpad egykori direktora, aki Debreczenihez hasonlóan fénykorában maga is eleresztett néhány, a baloldalon szó nélkül hagyott rasszista poént Orbán Viktorról. Megjelent Gréczy Zsolt is, a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadója, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök verbális kommunikátora, blogbejegyzéseinek egyik értelmi szerzője is, aki a többi jelenlévőhöz hasonlóan szintén különösen kitűnik Orbán-ellenességével.

Debreczeni Józsefet, a szerzőt december eleje óta egészen bensőséges viszony fűzi Dávid Ibolya pártjához, a Magyar Demokrata Fórumhoz: néhány héttel ezelőttig ugyan következetesen tagadta ebbéli szándékát, de mára Debreczeni is felsorakozott a demokráciát féltő, normális Magyarországot képviselő, ennek jegyében Bokros Lajos volt pénzügyért is soraiban tudó MDF képviselőjelöltjei közé. Mint Dávid Ibolya pártelnök fogalmazott, „Debreczeni József személyében egy olyan jelöltet találtak, akinek demokratikus elkötelezettségéhez és politikai alkalmasságához nem fér kétség.” Dávid Ibolya szerint „az elmúlt években sok demokrata vált hontalanná, mert ragaszkodott az elveihez. Az MDF várja azokat az igaz demokratákat, akiknek rendkívül fontos a demokrácia, a többpártrendszer, a piacgazdaság”.

Debreczeni József természetesen örömmel vállalta a jelöltséget. Mint mondta, soha nem érzett a politikusi pálya iránt különösebb vonzalmat, de a nyolcvanas évek végétől mégis erős késztetést érez a közéleti szerepvállalásra.

Debreczeni 1989-ben került kapcsolatba az MDF-fel. A pártból 1993-ban zárták ki, amikor egy Népszabadságban lehozott cikkel provokálta a Csurka István-féle irányzatot. Azóta pártonkívüli. Debreczeni üzenetet is megfogalmazott az őt kritizáló sajtóorgánumoknak, amint mondta, „csak egy köpönyegem van, amit akkor letettem és most felveszek.”

A provokátor következetessége tökéletesen tetten érhető volt az Arcmás bemutatóján is. A könyvbemutatón Dávid, Herényi, Sas József, Kuncze mellett Gyurcsány-fanatikus MSZP-hívők is betódultak a nagy eseményre. Szocialista politikus ugyanakkor nem volt jelen, erre maga a szerző adott sommás magyarázatot.

„Onnan csak Gyurcsányt ismerem. Nem lett volna szerencsés, ha most eljön” – fogalmazott ködösen Debreczeni. Azért a könyvbemutató hallgatósága, amikor Gyurcsány neve szóba került, fergeteges tapsviharban tört ki.

A pokol lovasa

Debreczeni könyvében természetesen a demokrácia végóráit vizionálta olvasótábora elé. A szerző „a Magyar Köztársaságot” búcsúztatja, amely számos ok miatt 2010 tavaszán, a Fidesz nagyarányú győzelmével végleg porba hull. Arra, hogy egy szabad választáson elért nagyarányú Fidesz-győzelem miért jelent majd egyszerre halálos csapást az országra, Debreczeni többosztatú érvrendszert sorol fel. Mint megjegyzi, „a rendszerváltozást nem a magyar társadalom vívta ki: az a nagyhatalmi erőtér szerencsés átrendeződése folytán az ölünkbe hullt. A politikai elitek zártkörű alkujaként született, a nép kimaradt belőle. Nem kihagyták: kimaradt. Ezen se a népszavazás görögtüze, se a szabad választások tűnő mámora nem változtatott. Kádár népe, nem az új, nyugati intézmények adta szabadságra (és felelősségre) vágyott, csak a nyugati jólétre.”

Debreczeni szerint „a közvélemény szemében az eltelt két évtizedben drasztikusan csökkent a köztársaság intézményeinek s azok működtetőinek tisztelete és elismertsége, ha lehet még használni efféle szavakat.”

Arra a tanulmány természetesen nem tér ki, hogy a változást a választópolgár éppen a megfogyatkozott demokratikus intézmények becsületének visszaállítása érdekében fogja kikényszeríteni, hiszen a többszörösen megbukott szocialista pártelit volt az, amelyik aláásta „a köztársaság intézményeinek tiszteletét”, mint működtető.

„Eljött a húszéves Magyar Köztársaság végórája” – állítja a szerző, valós okként nevesítve, hogy „ennek második oka a demokrácia intézményeit működtető magyar politikai osztály a maga gyengülő teljesítményével és erősödő önzésével. Mérhetetlen korrumpálódásával és felelőtlenségével. A fő bűne, hogy túlzottan kiszolgálta, sőt gerjesztette a társadalom kádári gyökerű elvárásait.” Az olvasó persze hiába keres utalásokat a gyurcsányi „elkúrtuk”-politikára, a külföld és belföld felé szolgáltatott hazug államháztartási adatok szocialista értelmi szerzőire, a mindennap újabb korrupciós botránnyal lelepleződő szocialista elit bűneire. A hiány okát a szerző így fogalmazza meg: „a bűn és a felelősség – az elterjedt téveszmével szemben – korántsem egyenletesen oszlik meg a magyar politikai osztályon belül”.

Ez vélhetően egy tétova utalás arra, hogy az úgynevezett rendszerváltást a Fidesz árulta el, a felelős pedig a jobboldal. A köztársaság bukása azonban Debreczeni szerint még egy tényező egyidejű megjelenésén is múlott. „Megjelent a színen az a politikus, aki a hatalom bármi áron való visszaszerzése érdekében szembefordult a parlamentarizmus és a liberális jogállam értékeivel. Felrúgta a demokratikus közmegegyezést, szembefordult a rendszerváltozással (és egykori önmagával). Ez teszi végzetessé az ellentmondást, ami a magyar politikai intézmények jellege és a társadalom elvárásai között feszül. Innentől csak idő kérdése volt, hogy az illető – ha elég nagy kaliberű, márpedig az – mikor kerül olyan pozícióba, amelyben meglovagolhatja azokat a társadalmi várakozásokat, amiket ő maga szított föl, és torzított vad indulatokká. Az idő eljött: Orbán Viktor a csaknem korlátlan hatalom kapujában áll.”

Debreczeni krokodilkönnyei érthetők. Fáj neki, hogy Orbánnal szemben nem maradt olyan formátumú politikus, aki alkalmas volna a szocialista uralom meghosszabbítására, a szerző szavaival élve „a demokrácia megvédésére”. „A helyzet paradox voltát – s a magyar parlamentarizmus gyengeségét – jelzi, hogy végül az egykori kommunista utódpártra hárult megóvásának feladata, ami nagyban megkönnyítette a parlamentarizmus vesztén munkáló erő dolgát.”

Debreczeni mondatait olvasva érthetővé válik, miért nem ment el senki a könyvbemutatóra a szocialista korifeusok közül. A szerző egyrészt azt állítja, hogy az arcszőrzetét leborotváló, a Zuschlag-ügyben tanúként kihallgatott Mesterházy, vagy bármelyik másik, vészforgatókönyv esetén alkalmas személyekként nevesített, köztudatba bedobott szocialista politikusok egyike sincs olyan formátumú, mint a Fidesz elnöke. Másrészt az MSZP-t Debreczeni egyértelműen a kommunista utódpártként nevesíti, amely címke ellen épp húsz éve tiltakozik a társadalmi bázisait mára jelentős mértékben elveszítő szocialista párt.

A Kádár-rendszer ára A szerző szerint „borzalmas nagy árat fizetünk a Kádár-rendszerért. Mert meggyőződésem, hogy ma is az akkor kialakult mentalitások és stratégiák dominálnak az emberek viselkedésében. Ám abban, hogy ez ilyen sikeresen túlélte a rendszerváltást, ismét csak az elit felelőssége játszik döntő szerepet, amely maga is ezeket az eszközöket használja a saját érvényesülése során, s így érthetően nem tett azért, hogy megszerettesse a demokráciát, a szabadságot, a felelősséget az emberekkel. Mert mindezeket valójában ő maga se szereti! Szívesebben szolgál egy gazdát, minthogy ezekkel a bonyolult és nehéz dolgokkal küszködjön… Nagyon-nagyon szomorú ország lett ez megint, és attól tartok, hogy jó hosszú időre az is marad.”

Debreczeni azon véleményének is hangot ad, hogy véget ér a „demokratikus váltógazdaság”, az állam intézményeit pedig ki fogja üresíteni a leendő miniszterelnök. „Orbán Viktor boldoggá teszi majd Kádár János népét” – vonja le a végső konklúziót Debreczeni, Orbán Viktor egykori főtanácsadója, Gyurcsány Ferenc bizalmasa, aki saját állítása szerint „sohasem fordított köpönyeget”. Egy korábbi cikkében Debreczeni a Gyurcsány és Orbán közti különbséget elemezve arra a következtetésre jut, hogy „2006-ban Magyarországon az Orbán Viktor megtestesítette vezérelvű populizmus mérkőzött meg és maradt alul a Gyurcsány Ferenc által képviselt és védett demokratikus parlamentarizmussal szemben”. Nyilván ezt támasztják alá a 2006. októberi események, az őszödi beszéddel lebukott Gyurcsány tömegoszlatási technikái, a „trükkök százai”, a baráti sajtó felszólítása arra, hogy „nem kell lépten-nyomon felszisszenni” a megszorítások kapcsán.

A demokratikus parlamentarizmus bajnoka, Gyurcsány, aki jelenleg szintén a Zuschlag-per tárgyalására jár tanúként, igen előkelő, belterjes klubot alakított ki maga körül. Debreczeni vélhetőleg attól is tart, hogy az előkelőség fokát a jövőben rejtői értelemben, vagyis jogerőre emelt években kell majd számítani.

A könyvbemutató után a különleges méltatók szétoszlanak. Dávid Ibolya, a normális Magyarországot jelentő MDF elnöke elrohan a mikrofonok erdeje elől, megválaszolatlanul hagyva azt a kérdést, miért használta fel a Szilvásy-féle, manipulált hangfelvételeket elnöki státusza megőrzése érdekében. Lehet, hogy azon gondolkodik, Bokros Lajoson, a Horn-kormány megszorításokban jeleskedő egykori pénzügyminiszterén kívül újabb értéket integrált egyértelműen balra tolódott törpepártjába.

Debreczeni József, a régi-új MDF-es politikus gondolatai az Arcmásból bizonyára szintén beolvasztódnak az MDF alapkoncepciójába. „Egy régi-új baloldali politikus üstökösszerű felbukkanása és rendkívüli teljesítménye 2006-ban még elég volt a csodához, ám láttuk, mi történt: ez a csoda 2010-ben nem ismétlődhet meg újra. Lássuk be: nem volt nekünk való ez a játék. Nekünk Orbán Viktor való. Eljött az ő ideje, nincs erő, ami föltartóztassa” – vélekedik az Arcmásban Debreczeni.

Legyen neki kívánsága szerint.

Udvarhelyi István