Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a kormány előtt álló kihívásokról mondta el véleményét az Indexnek adott interjújában. Szerinte a politikusoknak ma már nem elég jól végezniük a munkájukat, azt megfelelően kell tudniuk kommunikálni is – számol be róla a Mandiner.

Hirdetés

Orbán Balázs arról beszélt, elmúlt már az a „békés aranykor”, amikor ezt a munkát még meg lehetett spórolni. Szerinte a politikai influenszerek szerepe egyre fontosabb lesz, hiszen a választópolgárok kíváncsiak arra, mi miért történik, ezt pedig szerencsés, ha közvetlenül a választott képviselőiktől tudhatják meg.

Orbán Balázs szerint a sikeres politikus-influenszerek azok, akik hitelesek a saját területükön, és képesek bemutatni a tevékenységüket a nyilvánosság előtt.

Az interjúban a politikus kitért arra is, hogy a magyar kormány jelenleg egy békeköltségvetés elfogadásán dolgozik, amely adócsökkentéseket és béremeléseket tartalmaz. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi geopolitikai helyzet nagyban befolyásolja Magyarország gazdasági lehetőségeit. A miniszterelnök politikai igazgatója kiemelte, hogy az ország modernizációjára igent kell mondani, míg a modernizmusra (mint kulturális, politikai hatásra), ami szerinte az emberi létezés alapjait kérdőjelezi meg, nemet.

Az interjúban Orbán Balázs Matolcsy György jegybankelnök kritikáira reagálva elmondta, hogy bár meghallgatja a jegybankelnök észrevételeit, nem lát bennük koherens alternatívát. Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságnak két motorra van szüksége: a külföldi működőtőkére és a hazai kis- és középvállalkozások erejére. Véleménye szerint a magyar növekedés újabb lendületet fog venni, ha a kormány folytatja a jelenlegi stratégiáját.

A Mandiner beszámolóját ITT olvashatják.

Korábban írtuk