Orbán Balázs az informális európai uniós csúcstalálkozó zárónapján magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, Európa vezetői közül egyre többen, a frontvonalról érkező hírek ellenére, háborúpárti álláspontot követnek, és még több fegyvert, még több katonai támogatást akarnak nyújtani Ukrajnának.

Hirdetés

Magyarország továbbra is egyedül van békepárti álláspontjával. Az orosz-ukrán konfliktusnak nincs katonai megoldása – mondta.

„Minél előbb a tárgyalóasztalok mellé tudunk ülni, annál több életet tudunk megmenteni, és annál előbb tudjuk minimalizálni a harmadik világháború kitörésének kockázatát”

– fogalmazott.

Amíg ez a stratégiai irányváltás nem történik meg a többi ország részéről, addig az első és legfontosabb prioritás marad Magyarország békéjének és biztonságának szavatolása – szögezte le.

Korábban írtuk

„Ezt úgy látjuk megvalósíthatónak, hogy minden háborús készülődésből kimaradunk, továbbra is nemet mondunk a fegyverszállításra, és nem engedjük, hogy az uniós katonai támogatást érintő döntésekben bármilyen módon is magyar részvétel történjen. A magyar nemzeti prioritások mentén nem veszünk részt azokban az együttműködésekben, amik nem szolgálják hazánk érdekét. Biztosítjuk, hogy Magyarország semmilyen módon ne tudjon olyan színben feltűnni a világ vagy a háborút viselő felek színe előtt, mintha a konfliktus részese lenne”

– fogalmazott.

Szavai szerint a következő esély a június 9-i európai parlamenti választás, ugyanis ha egy új összetételű Európai Parlament jön létre, új intézményi vezetés van Európában, meglesz az esély arra, hogy egy kevésbé „háborús héjákból” álló brüsszeli bürokrácia jöjjön létre, és a békepárti elképzeléseknek és javaslatoknak is több tere legyen Brüsszelben – emelte ki.

A miniszterelnök politikai igazgatója hozzátette: remények szerint az új összetételű Európai Parlament nyomást tud majd helyezni az új összetételű Európai Bizottságra, hogy egyebek mellett ne Ukrajna oldalára álljon az európai gazdákkal szemben, hanem az európai gazdákat védje meg az ukrán gabonától.

Kiemelte, az elmúlt öt év rossz brüsszeli vezetésének az a legsúlyosabb következménye, hogy az öt évvel ezelőtti helyzethez képest Európa versenyképessége radikálisan romlott. Ezt mindenképpen meg kell állítani, ezért a versenyképességi fordulat végrehajtása a július elsejétől fél éven át tartó magyar uniós tanácsi elnökség egyik legfontosabb prioritása lesz – tette hozzá nyilatkozatában Orbán Balázs.