Abban is egyetértettek, hogy az uniós csúcspozíciók elosztásakor figyelembe kell venni az európai választások eredményét és az Európai Parlament jobbra tolódását.

Meloni hangsúlyozta, hogy az illegális migráció és az embercsempészet megállítása, az EU külső határainak védelme, valamint a származási és tranzitországokkal való együttműködés mind Magyarország, mind Olaszország számára prioritás.

Hirdetés

Orbán Viktor elmondta, hogy támogatja az afrikai országok fejlődését segítő olasz terveket, mert húsz éven belül Afrika népessége kétszer akkorára nő, mint az EU jelenlegi lakossága. A magyar elnökség nem törekszik gyors lépésekre az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalások ügyében, mivel Magyarország az egyetlen uniós tagállam, amely egyértelműen ellenzi a háború sújtotta ország tagságát.

Korábban írtuk

A lap kiemelte, hogy a két kormányfő egyetért abban, hogy az európai választások eredményét figyelembe kell venni az uniós vezetők tárgyalásai során, hogy megfelelő jelölteket találjanak a fő uniós intézmények élére. Orbán Viktor óva intett attól, hogy a parlamentet uraló jelenlegi centrista-szocialista szövetség felossza egymás között a legjobb pozíciókat.

Mint mondta, egyetlen ország sem érezheti magát kisebbségben vagy ellenzékben, ez filozófiailag és stratégiailag rossz út, amelyet az EU-nak nem szabad követnie.

A magyar miniszterelnök hétfőn megerősítette, hogy a Fidesz nem csatlakozik az ECR-hez, annak ellenére, hogy szoros kapcsolatot ápolnak Giorgia Melonival és pártjával. Ezt a magyarellenes román párt, az AUR csatlakozásával indokolta.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el a Mandiner honlapján.