A magyar miniszterelnök a tárgyalás előtt, a sajtó jelenlétében mondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2009 óta ez a tizennegyedik kétoldalú találkozójuk az orosz elnökkel. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez most különlegesebb, mint a korábbiak.

Hirdetés

Azt is felidézte, hogy legutóbb 2022 februárjában járt Moszkvában, még a háború előtt.

Orbán Viktor elmondta, hogy július elsejével Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

A kormányfő megköszönte az orosz elnöknek, hogy „ilyen nehéz körülmények között” is fogadja. Hangsúlyozta: „lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni”.

Korábban írtuk

A magyar kormányfő jelezte: ezt a helyzetet szerette volna fölhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjon szót váltani az orosz elnökkel és néhány olyan kérdésben, ami fontos Európának, szeretné megismerni az állápontját.

„Remélem, hogy lehetőségünk lesz eszmecserét folytatni a kétoldalú kapcsolatokról ebben a nehéz helyzetben. És persze beszélni a legnagyobb európai válság, vagyis az ukrajnai alakulásának kilátásairól” – mondta az orosz államfő az találkozóról az orosz Rosszija 1 televízió élő közvetítésében.

„Természetesen kész vagyok megvitatni a részleteket önnel ezzel a kérdéssel kapcsolatban és arra számítok, hogy ön is ismerteti velem az ön, az európai partnerek álláspontját” – tette hozzá.

Arra is kitért: ami az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatokat érinti, sajnos nagy, 35 százalékos csökkenés tapasztalható az áruforgalom terén. Összességében van min dolgoznunk és megvalósítjuk a projekteket – tette hozzá Vlagyimir Putyin.

A találkozón jelen van Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője is.