Orbán Viktor azt írta, hogy ebben nincs semmi meglepő, az elmúlt 35 évünket végigkísérte két közgazdasági iskola küzdelme is: a „ballibek” szerint az a jó gazdaságpolitika, ami sok pénzt vesz el az emberektől, hogy aztán a politikusok költsék el, egy igazságosnak vélt társadalmat építve.

Hirdetés

„Ugyanezen a húron pendülnek a brüsszeli bürokraták, a bankárok és a multik vezérei”

– tette hozzá. Úgy folytatta, hogy ezzel szemben szerintük a jó gazdaságpolitika alapja, ha minél több pénzt hagynak az emberek zsebében, ezért vezették be a családi adókedvezményeket, ezért teszik adómentessé a három- és kétgyermekes édesanyákat, ezért vezették be az egykulcsos jövedelemadót és Európa legalacsonyabb társasági adókulcsát. Továbbá ezért adták vissza a 13. havi nyugdíjat, és ezért akarják bevezetni a 14. havi nyugdíjat is – közölte.

„A balos-tiszás-brüsszeli közgazdászok és szakértők persze epét hánynak. És ez jól van így. Nekünk az a fontos, hogy a magyarok jól járjanak!”

– fogalmazott Orbán Viktor.