Arató Gergely (DK) úgy fogalmazott: a miniszterelnök gyalázza az EU-t, óriásplakáton szidja annak vezetőit, de „közben tartja a markát az uniós forrásokért”. Alakját „tarháló kuruc” figurának nevezhetnénk – tette hozzá.

Hirdetés

Szerinte most már nem az a kérdés, hogy a kormányfő ki akarja-e vezetni Magyarországot az EU-ból, csak az, hogy mikor. Magyarország EU-tagsága nem kizárólag gazdasági kérdés, a magyarság legjobbjainak évszázados álma volt, és ma is az a nyugati politikai-gazdasági rendszerhez való tartozás – mondta. Kijelentette, különösen fontos nemzeti érdek most az európai közösség tagjának lenni, az Oroszország jelentette biztonsági, a Kína jelentette gazdasági és a Trump-kormányzat jelentette politikai kihívások egyaránt az erősebb együttműködésre ösztönzik az uniós országokat.

Orbán Viktor: 1000 milliárd forintnyi uniós pénz érkezik idén

Orbán Viktor miniszterelnök viszonválaszában hangsúlyozta: idén ezermilliárd forintnyi uniós pénz érkezik Magyarországra. Ez nem Brüsszel pénze, hanem a magyaroké, nem ajándék, nem támogatás, hanem jár, „ezért is harcolunk érte” – tette hozzá.

A kormányfő azt mondta: az ellenzéki képviselőnek a magyar szuverenitással van baja. „Mi azt gondoljuk, azért vagyunk európaiak, mert ragaszkodunk a saját nemzeti szuverenitásunkhoz”, ezzel szemben „önök Brüsszel ügynökei Magyarországon”. Nem a magyarok érdekét szolgálják, azt akarják, hogy ne nemzeti hanem egy Brüsszelt kiszolgáló kormánya legyen az országnak, fel akarják venni az ukránokat az EU-ba amilyen gyorsan csak lehet, bele akarják nyomni Magyarországot a háborúba, ránk akarják engedni a migránsokat, meg akarják szüntetni a multikat terhelő adókat, és fel akarják függesztetni a gyermekvédelmi törvényt – fogalmazott Orbán Viktor.

Arató Gergely erre reagálva azt mondta: az EU alternatívája az orosz függés, a magyarok uniós tagok szeretnének maradni. Ma az a választás, hogy „Orbán vagy Európa” – értékelt.

Orbán Viktor viszonválaszában kijelentette: az összes uniós pénzért harcolni fog, az utolsó fillérig meg fogja azokat szerezni úgy, hogy nem enged Magyarország szuverenitásából. Hozzátette, orosz függésben a szakértelem „önöknél” van.

A miniszterelnök kijelentettte: „mi nem fogjuk elhagyni az Európai Uniót”, el fogják foglalni, átalakítják és a tagállamok szuverenitását tisztelő európai uniós koordinációs központot hoznak létre belőle.

„Európai Egyesült Államok, nuku!” – zárta szavait Orbán Viktor.