Hirdetés

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a miniszterelnökkel készített exkluzív interjút a Washingtonba tartó repülőjáraton. Orbán Viktor a beszélgetés során részletesen beszélt az Egyesült Államokkal és Brüsszellel kapcsolatos stratégiai célokról, a nemzetközi jobboldali összefogásról, valamint a szuverenista politika és a mélyállam kérdéséről is.

A miniszterelnök kiemelte, hogy Donald Trump és ő közös pontként az amerikai és a brüsszeli mélyállam struktúráival szembeni küzdelmet látják.

„Ez a két struktúra ugyanannak az éremnek a két oldala„

 – fogalmazott a kormányfő, aki szerint mind az amerikai, mind a brüsszeli rendszer olyan befolyásoló hálózat, amely a választott vezetők szuverenitását igyekszik korlátozni. A miniszterelnök részletesen beszélt a Soros-hálózat szerepéről, amely szerinte mind Washingtonban, mind Brüsszelben a baloldali, liberális politikai erőket támogatja, és akadályozza a nemzeti, konzervatív kormányzás sikerét. 

„Az elmúlt időszakban az amerikaiak elkezdték felszámolni ezeket a befolyásoló köröket, Brüsszelben azonban a helyzet romlott„

– mondta, majd hangsúlyozta, hogy Magyarország soha nem járult hozzá ahhoz, hogy Brüsszel magyar befizetésekből finanszírozza a Soros-hálózatot.

Nemzeti alapú globális hálózat épül

Orbán Viktor elmondta, hogy a konzervatív, keresztény-nemzeti politikai erők összefogása világszerte lassan, de egyre szervezettebben zajlik. Az Egyesült Államokban ez a folyamat gyorsabban halad, Európában – Franciaországban, Németországban, Olaszországban – viszont nehezebb nemzeti alapú erőket integrálni a globális hálózatba. A patrióták számára már létezik intézményi keret, de a miniszterelnök szerint még évekre van szükség ahhoz, hogy ez napi rutinná váljon.

Orbán kitért a médiatámogatások kérdésére is. Rámutatott, hogy a Szabad Európa Rádiót a magyar nemzeti kormány ellen hozták létre, és a Trump-adminisztráció megszüntette a USAID finanszírozását, csökkentve a külföldi befolyást a magyar politikai életben.