Orbán Viktor Dúró Dórának: „Az első szótól az utolsóig egyetértek Önnel”
A gyermekek képernyőhasználatának tilalmáról is szó volt az azonnali kérdések között kedden délután az Országgyűlésben.
Dúró Dóra (Mi Hazánk) arról beszélt, hogy a kormánynak semmilyen intézkedése nincs a három év alatti gyermekek képernyőhasználatát illetően.
A KSH adatait idézte, miszerint már a másfél éves gyermekek több mint negyven százaléka több órát tölt naponta képernyő előtt, holott a szakmai ajánlás ezt egyáltalán nem javasolja. Arra hívta fel a figyelmet, hogy mindez visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodást okoz és anatómiai elváltozást hoz létre a gyermekek agyában három éves korukra.
Szóvá tette, hogy a hét pontból álló javaslatukat már bizottsági szinten leszavazták. Mit tesznek a gyermekek digitális védelme érdekében?
Orbán Viktor miniszterelnök röviden így fogalmazott:
„tisztelt képviselő asszony, az első szótól az utolsóig egyetértek önnel”.
Dúró Dóra azt mondta, hogy ezek nagyon szép szavak, de tény, hogy a kormánypárti frakció leszavazta javaslataikat. Ez többi között arról szólt, hogy tájékoztassák a szülőket az okostelefon káros hatásairól, illetve vessenek ki gyermekvédelmi adót az óriáscégekre.
A miniszterelnök viszonválaszában azt kérte, nyújtsa be a képviselő ismét a javaslatokat.
