Orbán Viktor az írta, „amit vállaltunk, azt megcsináljuk, lépésről lépésre, ellenszélben is”. 2010-ben a gyorsforgalmi utak hossza 1273 kilométer volt, ez 2025-re közel 2000 kilométerre emelkedett – emelte ki.

Hirdetés

Ezzel elértük, hogy a magyar emberek 90 százaléka fél óra autós távolságra lakik valamelyik sztrádától – hangsúlyozta.

„Kemény menet volt. Megküzdöttünk a pénzügyi és a migrációs válsággal, a Coviddal, és most megküzdünk a háborúval”

– fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette, hogy a kormány csak a múlt héten 400 milliárd forint hadisarctól mentette meg Magyarországot azzal, hogy sikerült mentességet szereznie a brüsszeli hadikölcsön alól. A kormányfő bejegyzése szerint a hétfőn átadott autóút-szakasz ennek az összegnek kevesebb mint a felébe került, annyiba, amennyiből Berettyóújfaluig tudják majd folytatni az építkezést.

„És folytatni is fogjuk. Mert a magyarok pénzének jobb helye van az Alföldön, egy négysávos út aszfaltjában, mint ripityára lőve a Donbaszban, vagy ukrán oligarchák aranyozott fürdőszobájában. Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés”

– írta Orbán Viktor.