Az Európai Parlament szűkszavú közleményében jelezte, hogy szeptember 18-án, szerda délelőtt kerül majd sor a magyar demokrácia állapotáról szóló újabb plenáris vitára, ezúttal a magyar EU-elnökség apropóján.

Hirdetés

A nyilatkozat ismerteti a féléves magyar program prioritásait: a versenyképesség javítása, az európai biztonságpolitika újragondolása, a bővítés érdemalapú feltételteljesítés alapján történő végrehajtása, az illegális bevándorlás megakadályozása, az uniós kohéziós politika átdolgozása, a közös mezőgazdasági politika gazdaközpontú szemléletváltása, illetve a demográfiai kihívásokra való reagálás.

A szöveg hangsúlyozza, az EP-nek komoly fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy az Orbán-kormány képes-e hitelesen végigvinni a féléves elnökséget, ugyanis a figyelmeztetések, eljárások ellenére is folyamatosan romlik a demokrácia helyzete Magyarországon.

Az Európai Parlamentben a korábbi Orbán-felszólalásokhoz hasonló feszült vita várható.

Egyrészt július óta kialakultak a frakciók, köztük egy új szuverenista erő, az Orbán által is patronált Patrióták Európáért, Ursula von der Leyen újra az Európai Bizottság elnöke lett a következő uniós ciklus idejére, a magyar elnökséget július elsejei indulása óta kemény bírálatok érték, főleg az indulással egy időben végrehajtott orbáni békemisszió miatt, valamint a plenáris előtti napon, szeptember 17-én fogja a tervek szerint bejelenteni Von der Leyen az új Bizottság tagjait, a biztosokat, és legkésőbb akkor kiderül, hogy az EB-elnök teljesítette-e a magyar kormányfő kérését, miszerint Várhelyi Olivér megőrizhesse a bővítési portfóliót a testületben.

Korábban írtuk

Az eredeti cikk a Mandiner oldalán olvasható IDE kattintva.