Orbán Viktor: ha otthon maradnak a szavazóink, úgy járunk, mint 2002-ben
Orbán Viktor ezt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában mondta, úgy fogalmazva az országgyűlési választás előtti politikai versengésről, hogy „a ringben bármi megtörténhet”. Hozzátette, ezért komolytalannak tartja azokat a véleményeket, amelyek szerint az ellenzéknek nincs semmi esélye. Abban kell versenyezni egymással, hogy ki tett eddig többet és ki tud többet tenni a magyarok érdekében – hangsúlyozta.
Ha a kormánypártok szavazói eleve lefutottnak tekintik a választást, és otthon maradnak, „úgy járunk, mint 2002-ben, és megint jön az a nyolc cudar év, amit elszenvedtünk 2002 és 2010 között” – mondta a pártelnök-miniszterelnök, aki ezért mindenkit arra kért – különösen azokat, akik támogatják az elmúlt három év változásait -, hogy álljon ki Magyarország mellett.
„Szemben a szocialista nyolc évvel ez nem a szétesés, nem a hanyatlás, nem az elszegényedés, nem a kihasználtság” időszaka – emelte ki Orbán Viktor. Úgy értékelte, hogy „van egy kormányzati és össznemzeti teljesítmény a hátunk mögött”, tehát a múltbeli teljesítmények miatt az esélyek a mostani kormánytöbbség javára billennek el, de „nem ismeri a demokráciát az, aki azt hiszi, hogy bármilyen választás előre lefutott lenne”.
Szólt arról is – utalva a fideszes választókerületi elnökök menesztéséről szóló sajtóhírekre -, hogy személyi kérdésekkel a visegrádi Fidesz-KDNP-frakcióülés nem foglalkozott, a választókerületek vezetőinek kérdése pedig „még előttünk van, ahhoz hozzá sem kezdtünk”. Megjegyezte, van néhány fideszes választókerületi elnök, akinek az új választójogi törvény összeférhetetlenségi szabályai miatt – amelyek kizárják az egyidejűleg végzett polgármesteri és parlamenti képviselői munkát – döntenie kell, a jövőben melyik poszton szeretne helyt állni. „Döntéseket kell hozni, ez érint erős embereket, de ez nem leváltás, hanem a törvény változása miatt előállt kényszer, amelyre nem én fogom megadni a választ, hanem nekik kell megadniuk” – mondta.
Orbán Viktor a rádióinterjúban közölte azt is, hogy a magyar labdarúgó-válogatott győzelmét tippeli a péntek esti bukaresti román-magyar világbajnoki selejtezőn. „Ha visszagondolunk a legutóbbi budapesti mérkőzésre, ott mindenki láthatta, hogy jobbak voltunk” – mondta, hangsúlyozva, hogy nagy tisztelője a román labdarúgásnak. Egyúttal megerősítette, mivel szombaton lesz a lánya esküvője, természetesen nem a helyszínen nézi az esti meccset.
(MTI)
