Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor (k), Giorgia Meloni (b), Edi Rama (j)
Hirdetés

A kormányfő az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozóján adott sajtónyilatkozatában elmondta, rá kell ütni a pecsétet az elmúlt fél évben végzett munkára.

Mint mondta, minden nyugat-balkáni ország előrement, van, aki hétmérföldes csizmával lépett előre.

„Nincs olyan ország, amelyik ne élvezte volna a munkánk előnyét, és ha ideszámítom a schengeni térséget is, akkor pedig ez egy hatalmas sikerekkel záruló félév” – szögezte le Orbán Viktor, hozzátéve: most csak annyi kell, hogy ráüssük a pecsétet, és azt mondjuk, hogy jó mulatság, férfimunka volt.

A miniszterelnök a magyar gazdaság állapotával kapcsolatban azt mondta, 2010-hez mérjük magunkat.

Korábban írtuk

Mint mondta, mindig a 2010 előtti teljesítményt vetik össze a mostanival, „és azt látjuk, hogy ez egy egész más, sokkal modernebb ország lett, és ennek örülünk”.

A kérdésre, hogy szerinte rendben van-e a gazdaság, azt felelte, hogy az „sosincs rendben, a gazdaság egy olyan bicikli, amit mindig tekerni kell, másképp eldől”.

Az ukrán gázvezetékkel kapcsolatos kérdésre, illetve arra, mit tervez a magyar kormány, a miniszterelnök azt mondta, dolgoznak rajta.