Orbán Viktor: Jóval súlyosabb az EU helyzete, mint az első magyar elnökség idején
Az európai versenyképesség hanyatlását nevezte az egyik legsúlyosabb kihívásnak Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban nemzetközi sajtótájékoztatón.A kormányfő azt mondta, az Európai Unió helyzete jóval súlyosabb, mint 2011-ben az első magyar uniós elnökség idején volt.
Kifejtette, Ukrajnában, Európában dúl egy háború, súlyos konfliktusok vannak a Közel-Keleten és Afrikában, amelyeknek érezni a hatásait, következményeit. Minden nemzetközi konfliktus ma az eszkaláció veszélyével fenyeget – tette hozzá.
Orbán Viktor elmondta, a migrációs válság 2015 óta nem látott méreteket öltött, a biztonsági fenyegetések pedig a schengeni térség megbénulásával és szétesésével fenyegetnek.
Mindeközben az EU folyamatosan veszít globális versenyképességéből – mondta.
Öt évre szóló új versenyképességi paktumot!
Öt évre szóló, új európai versenyképességi paktum elfogadására tesz javaslatot a magyar elnökség az európai vezetők november 8-i budapesti informális ülésén – közölte a miniszterelnök.
Orbán Viktor a versenyképességi paktumról elmondta, az tartalmazná az adminisztratív terhek, a túlszabályozás csökkentését, a megfizethető energiaárakat, a zöld iparpolitikát, a belső piac megerősítését.
Kitérne továbbá az áruk és szolgáltatások mozgását akadályozó korlátok felszámolására, a tőkepiaci unió megvalósítására és a konnektivitás megteremtésére.
Egy ilyen paktummal elkötelezhetné magát minden európai vezető és ország egy hosszú távú, ötéves versenyképességet javító politika mellett – fogalmazott.
A miniszterelnök azt mondta, a bajokon csak akkor lehetünk úrrá, ha változtatunk.
Az Európai Uniónak változnia kell és a magyar elnökség ennek a változásnak kíván a katalizátora lenni – mondta.
Orbán Viktor sajtótájékoztatóját egy DK-s aktivista zavarta meg, erről bővebben itt olvashatnak.