„Mozgalmas hétvége volt. Zelenszkij elnök nyíltan megfenyegette Magyarországot. Beismerte, azért lövik a Barátság vezetéket, mert nem támogatjuk az EU-tagságukat. Ebből is látszik, hogy a magyarok jól döntöttek” – írta Orbán Viktor a Harcosok klubjában tett bejegyzésében.

Hirdetés

A miniszterelnök leszögezte: zsarolással, robbantásokkal és fenyegetéssel nem lehet bekerülni az Európai Unióba.

„Zelenszkij mondatainak hosszú lesz az árnyéka”

– jegyezte meg.

Posztjában a miniszterelnök kitért arra az álhírre is, miszerint Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert el tervezik bocsátani miniszteri megbízatásából.

„Akinek halálhírét keltik, sokáig él. A kiskakas elkukorékolta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter távozni fog. Kiskakas miniszterelnökösdit játszik”

– írta Orbán Viktor, majd emlékeztetett: Nagy Márton csak a legutóbbi egy hónapban eltörölte a csed és a gyed után fizetendő szja-t, ami havonta több tízezer forint plusz a családok zsebében.

„A gyermekek után járó adókedvezményt ötven százalékkal megemelte. Előkészítette és kitárgyalta az Otthon start első lakás programot. Az ilyen minisztereket nem elbocsátani, hanem kitüntetni szokták”

– összegzett a kormányfő.

„Visszaszámlálás: még hét nap az Otthon start programig. Startolj rá!”

– hívta fel végül a figyelmet a miniszterelnök.