Orbán Viktor: Kitüntetést érdemlünk, nem pedig büntetést
A migrációpárti Brüsszel ellenzékének nevezte a kormányoldalt Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-videójában.A kormányfő a Fidesz keddi elnökségi üléséről számolt be, amelyen – mint mondta – „harctéri jelentést” hallgathattak meg a „Brüsszelben küzdő” kormánypárti európai parlamenti képviselőktől.
Hangsúlyozta: Brüsszel hazugságkampányt indított Magyarország ellen a migrációról, azt állítva, hogy ők nem kötelezik Magyarországot az illegális migránsok befogadására. Ezt „szemenszedett hazugságnak” nevezte, és hozzátette: Magyarország a migrációs paktumra azért mond nemet, mert kötelezővé teszi a migránsok beengedését, és a migránsgettók létrehozását, ezzel szétzúzva a teljes magyar határvédelmi rendszert.
Jelezte: eddig 2 milliárd eurót költöttünk határvédelemre, ezért „kitüntetést érdemlünk, nem pedig büntetést”.
Kiemelte, a migráció az a kérdés, ahol elég egyszer hibázni: ahol gyenge kormányok, gyenge vezetői beengedték a migránsokat, onnan soha többé nem tudják kirakni őket.
„Mi ezt nem engedjük, mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke. Eddig is így volt, ezután is így lesz, hiába jelölnek ki helytartót, küldenek ránk bábkormányt, nem fogunk engedni ”
– jelentette ki Orbán Viktor, miközben a videóban Magyar Péterről, a Tisza Párt vezetőjéről mutattak képeket.