Orbán Viktor: Megállítottuk Ukrajna uniós csatlakozását (videó)
Ukrajna uniós csatlakozását a mai napon a Voks2025 szavazataival megállítottuk, szükségem is volt rá, mert kis híján elsöpört engem a népharag, a tagállami miniszterelnökök ugyanis osztatlan ellenérzésekkel fogadták a magyar bejelentést – közölte Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.Az uniós csúcstalálkozón tartózkodó Orbán Viktor Bohár Dániel újságíró közösségi oldalára feltöltött videóban kiemelte, az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői azt gondolják, hogy Ukrajna európai uniós tagsága, majd később NATO-tagsága az jó és kívánatos.
„Szemben velünk, akik azt gondoljuk, hogy aki felveszi Ukrajnát az Európai Unióba, az felvette a háborút is” – fogalmazott a kormányfő, majd hozzátette: aki felveszi Ukrajnát a NATO-ba, az azonnal háborúba keveredik Oroszországgal, és meg is van a harmadik világháború.
„Mi egy egészen más, békenézőpontból értékeljük ezt a dolgot, a többiek leginkább harcias és háborús nézőpontból” – hívta fel a figyelmet. Szerintük ezt a háborút meg kell nyerni, meg lehet nyerni, és az ukránok támogatásával ők ezt meg is akarják nyerni – magyarázta.
Az az álláspont csak a szlovákoké meg a magyaroké, hogy ennek a háborúnak nincs megoldása a harctéren – jelentette ki a miniszterelnök.
„Ezért amikor bejelentettem, hogy Magyarország fundamentális és stratégiai okokból nem járul hozzá, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az ukránokkal, az itt újszerűen és sokkszerűen hatott, noha igyekeztem ezt udvariasan és kimérten és érvekkel alátámasztva elmondani, világossá téve, hogy ha a korábbi szovjet blokk országaira gondolnak, ahol Magyarország is tartozott” – fogalmazott.
Mielőtt azokat az országokat fölvették volna az Európai Unióba, először fölvették őket a NATO-ba – mondta. Elmondása szerint azért, mert az Európai Unió nem katonai szövetség és nem tudja megvédeni egy-egy tagállam keleti határát, márpedig – mint magyarázta – „minél keletebbre vagyunk, annál közelebb vagyunk Oroszországhoz, és annál inkább kell a határ biztosítása”.
Közölte: el kellett mondania, hogy szemben az Európai Bizottság elnökének és néhány miniszterelnöknek az előadásával, miszerint az uniós csatlakozáshoz szükséges kritériumokat az ukránok teljesítik, ennek a kijelentésnek a valóságtartalmát „most együtt tegyük zárójelbe”.
„Emlékeztetnem kellett őket, hogy a legfontosabb kritérium az, hogy legyen egy ország” – fogalmazott Orbán Viktor, majd így magyarázta: amíg nincs ország, addig nincs értelme beszélni semmilyen más kritériumról.
Tehát egy definiált identitásnak, egy országnak kell lenni, amelynek határa van, népessége van, területe van, és Ukrajna esetében egyik sem adott ennek az országnak, ma nincs határa. Lehet, hogy jogilag meg lehet mondani, hogy hol kellene lenni a határának, de ma éppen az oroszok által megszállt terület. Nincs népessége, hiszen rengetegen elmenekültek, és a gazdasági adatok is egy háborús ország gazdasági adatai, nem lehet hosszú távú tagságot, gazdasági stratégiát építeni – jelentette ki.
„Tehát ilyen körülmények között egész egyszerűen nem észszerű, a józan ésszel ellentétes, hogy fölvegyük őket” – hangsúlyozta.
Szavai szerint „itt nem ehhez vannak szokva”, ők építik a leendő magyar bábkormányt, tehát itt az uniós bizottság elnöke is, meg az Európai Néppárt (EPP) vezetője, Manfred Wéber is azon dolgozik, hogy Magyarországon legyen egy ukránbarát és Brüsszel alá rendelt kormány. Amikor néha találkoznak a nemzeti kormánnyal és a nekik nem kiszolgáltatott, általuk meg nem zsarolható, magyar nemzeti állásponttal és miniszterelnökkel, akkor az hidegzuhanyként éri őket, „de hát majd túllesznek ezen valahogy” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Huszonhat tagállam vezetője Ukrajna csatlakozási folyamatának további felgyorsítására ösztönzi Európai Bizottságot
Huszonhat európai uniós tagország állam-, illetve kormányfője szerint az Európai Bizottságnak fel kellene gyorsítania Ukrajna uniós csatlakozási folyamatát – derül ki a vezetők csütörtöki brüsszeli tanácskozásáról közzétett zárónyilatkozatból.
A zárónyilatkozat e témáról nyilvánosságra hozott része szerint a tagállami vezetők megerősítették Ukrajna azon jogát, hogy „saját sorsát szabadon válassza meg” az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog alapján. Az Európai Unió továbbra is szilárdan támogatja Ukrajna EU-csatlakozási törekvéseit. Elismerését fejezi ki Ukrajna gyors reformlépéseiért a rendkívül nehéz körülmények között, és üdvözli az elért jelentős haladást – olvasható a dokumentumban.
A 27-ből 26 tagállam álláspontját tükröző dokumentum megerősítette a tagállamok elkötelezettségét az igazságos és tartós béke mellett, az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog alapján. A Tanács üdvözölt minden olyan kezdeményezést – köztük az amerikai kormányzatét is –, amelyek a háború diplomáciai lezárását célozzák.
Az európai vezetők határozottan elítélték Oroszország folyamatos támadásait civilek és infrastruktúrák ellen, és azonnali, feltétel nélküli tűzszünetre szólítottak fel. Felszólították Moszkvát a békét szorgalmazó valódi politikai akarat felmutatására is, és jelezték: az EU kész újabb, főként az energiaszektort célzó szankciókat bevezetni.
Hangsúlyozták továbbá a humanitárius segítségnyújtás, a hadifogolycsere és az elhurcolt ukrán gyermekek visszatérésének fontosságát. Megerősítették, hogy az EU folytatja Ukrajna katonai, gazdasági és diplomáciai támogatását, különös tekintettel a védelmi képességek fejlesztésére.
Az EU 2025-ben 30,6 milliárd eurós pénzügyi segítséget nyújt Ukrajnának, és kiemelt figyelmet fordít az újjáépítésre is, míg júliusi római Ukrajna újjáépítését célzó konferencián újabb nemzetközi segélyezés várható.
A 26 tagállami vezető elítélte unión kívüli országok – köztük Irán és Észak-Korea – Oroszországnak nyújtott katonai támogatását, és hangsúlyozta a háborús bűnök elszámoltatásának fontosságát.
