Kerényi-Nagy Viktor, az óbudai főkertész bejegyzése miatt feljelentést tettem a mai napon a III. kerületi Rendőrkapitányságon, mert szerintem maximálisan kimeríti a közösség elleni uszítás tényállását – írta közösségi oldalán Bús Balázs.

Hirdetés

A mentett képen is jól látható, hogy több mint 19 órán keresztül volt nyilvános a bejegyzése, amelyre 24 lájkot is kapott ez idő alatt, köztük a Momentum kultúrpolitikusáét, Halmai Róbertét, aki az önkormányzati Esernyős Kft. vezetőjeként kedvelte a gyűlöletkeltő posztot. Ilyen embereknek nincs helye a közéletben, a közszolgálatban – zárta sorait.

A főkertész úgy védekezik: „feltörték” a Facebookját

Miután a sajtón végigfutott a hír, Kerényi-Nagy Viktor hétfőn közösségi oldalán reagált, írta meg a Mandiner. A kertész állítása szerint: „Facebookomat feltörték, nem tudom, ki tette ki a posztot”.

A bejegyzéstől elhatárolódott, mint ahogy állítása szerint a politikától is régóta elhatárolódik. „A növényt is körbe süti a Nap, nincs oldala, így nekem sincs” – zárta bejegyzését.

Korábban írtuk